Elemzés

Ünnep
Very Important Pedestrians

Itt a képen én azt látom, hogy az exponálás miatt Hegyi Zsolt van itt a kép bal oldalán, ahogy szalad és veszi a karácsonyi ajándékokat. Azt látom, hogy a hosszú expozíció miatt az emberek suhannak és egy, csak egy ember van talpon a vidéken, Rózsika, aki középen áll a korlátnál és körbe tekint és azt mondja mindenkinek, hogy én nem értem ezt a világot, miért rohan mindenki ennyire. Valójában a kép igazi megfelelése az az, hogy Rózsika a vörös hajú hölgy maga Gerlei Gábor, és itt keresném igazából a kérdéseket, hogy Gábor miért csodálkozik így rá erre a közegre, de mindezt én zárójelbe tenném, tudom, hogy a hölgy az nem a Gábor, egy egyszerű technikai játékot látunk itt, amit ő használ. Kivár és egy statikus pozíciót, így tulajdonképpen főszereplővé léptet elő valakit, és mint ilyen, azt gondolom, hogy mint iskola feladat aránylag jól megoldott helyzet van. Csak az a probléma, hogy Gerlei Gábortól egyszer láttunk egy mezőt ugye, ahol napraforgókat láttunk, ha jól emlékszem, és ha azt most visszaidézné az ember, azt mondaná, hogy oly egyszerű…
Ne bántsd már ezzel a napraforgóval, mert most olyan vagy, hogy most már azt is megbánja, hogy beküldte azt a képet - dorgálja a pedellus az osztályfőnököt – én azt mondom, hogy azt nem értem, hogy miért ennyire fekvő ez a kép.
Azért mert onnan mennek az emberek ide - mondja Szőke. - Nekem nem ez a bajom, nekem az a bajom, hogy azt mondom, hogy jó, de a Gábor ezt tudja, hát akkor most, ne haragudjál már, ha azt mondom, ideraksz nyolc fejet azt akkor is itt nézzem? Gábor kienged. Egy disznó. (szőke)
értékelés:

Barátság

Itt, ugye vagy azért, mert valami kora reggeli, vagy délutáni fények lehetnek, szinte súrló fények jelennek meg ezen a régi köves járdán. Nagyon, nagyon, nagyon szerették a 60-as években ezeket a fajta fotómegoldásokat, ahol ugye megint csak az ellenfénnyel az óriási árnyékok, a parányi emberke és a mellette lévő felnőtt ember árnyékai a főszereplők itt, ezekkel az erősen megvilágított, majdnem súrlófénnyel megvilágított köveken, és a köveknek is egy kicsit több a funkciója, több az elmesélése. Egyszerű és professzionális mesélési mód ez, amit az alkotó jól teljesít véleményem szerint, és azt hiszem, hogy az állandó modellje, akivel nagyon sokat dolgozik együtt, nagyon jól teljesít itt is, és a barátság kategóriára nagyon is elfogadható és érthető a kép önálló kompozíciós rendben is. Tehát a képre megvan a három disznó és mi nagyon szeretjük ezt a képet. Ez csak egy utóirat és egy zárójel, hogy én arra ösztökélnélek, ami már egyszer nyár vége felé elindult, amikor Bara elkezdett egy picit önmagával is foglalkozni, hogy és ezt még egyszer mondom, hogy csak rád vonatkozik, tehát önmagadnak mondom, hogy Te ezeket a képeket tudod, ezeken a képeken már túl vagy, próbálj egy kicsit bátrabban magadból megfogalmazni. És azt a segítséget amit a társad, a modelled ad, azt a segítséget is egy kicsit jobban szűrd át magadon. Most azt érzem, hogy ezek tökéletesen megoldott alkotások, mint feladatok tökéletesen megoldott feladatok, de hogy valamilyen fajta zártság az még mindig jelen van a munkáiddal kapcsolatban. (szőke)
értékelés:

Alul-felül exponálás után, majd egybegyúrva sikerült elérni (HDR), hogy a külső fények se égtek ki, s a belső tér is kellően világos. Az istállót így üresen már nem sokáig tudjátok megtekinteni a Sziráki kastély kertjében, mert hamarosan érkeznek a lakók.

Hát köszöntünk Balázs az oldalunkon, mint új beiratkozott tanulónkat, aki, hát ugye kevesen tudják, vagy nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy aki a kezdetektől velünk van, merthogy ő csinálja az oldalnak a technikai dolgait - na jó, de Balázs, azt tudod, hogy ez nem jogosít fel, hogy ezért fogod kapni a három disznót erre a képre, azt tudja most mindenki azt szeretném elmondani itt még egyszer, ha Balázs nincs, akkor ennek az oldalnak sem a tipográfiája, sem a formája, sem a rendszere, sem a mozgásai nem működnének – vág Szőke osztályfőnök Zsolt szavába. - De ettől még írhattok bármit a képhez, nem csak azt, hogy köszönjük Balázs. - Hát persze, hogyne!
Visszatérve a képelemzéséhez, még mielőtt nekifognék, annyit mondok, hogy Balázs, ha már ezt beküldted, akkor én azt mondom, hogy várjuk majd az első leckét, meg a másodikat, meg a harmadikat is, menjünk ezen a sorrenden az elején végig. Ennél a képnél pedig azt tartom érdekesnek és azt tartom fontosnak, hogy egy olyan helyzetet mutatsz meg nekünk, amelyik helyzetet nem csak a leiratból, hanem magából a képből is sugárzik, hogy amilyen helyzetet ritkán, hogy úgy mondjam csak beavatottak láthatnak, tehát, hogy nem egy akciódús helyzet van, ahol lófejek és mit tudom én, kismacskák látszanak a képen és közben jön a lovászfiú és hozza a szalmát, meg megy a gazdaasszony és viszi a tejet, aztán jön a lovászfiú és a gazdasszony... hanem egy nagyon nyugodt és csendes helyzetet mutatsz egy olyan környezetről, ami egyébként hát nem szokványos, nem ezt a hangulatot szokta hordozni. Ez olyan, mint egy nyitány, vagy mint egy bevezető egy filmnél, vagy akár egy westernfilmnek lehetne ez a bevezető képsora. Tehát én nagyon örülök ennek a képnek és a 13-as leckére egy abszolút adekvát és jó munkának tartom, úgyhogy három disznó megvan. Várjuk a további képeidet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csábitó csendélet
Hát igen, a csoki. Hümmm...

Hát egy vallomással tartozom, hogy amikor ezeket a képeket Zsolttal együtt megnéztük, ugye úgy érkeznek ide az alkotások először, hogy az alkotó neve az egy külön másik file-ban, vagy másik kis csomagban érkezik meg, és aztán csak később rendezi a szerkesztő ezeket össze, amit már ti láthattok, hát arra gondoltunk, hogy ugyanazok az alkotók, vagy ugyanaz az alkotó dolgozik itt ezekkel a pici macro világokkal, és akkor egyszer csak kiderül, hogy nem. Ezek az őrületes élmények, ezek az őrületes érzelmi hatások számunkra, hiszen Mikuláskor a mikulás bulin találkoztunk az alkotókkal, számunkra teljesen különböző személyiségek, teljesen különböző gondolkodású emberektől érkeznek, ezek a véleményem szerint nagyon is őszinte és nagyon is felkavaró játékok. Azt is fontosnak tartom, hogy ezek a munkák ugyanakkor miközben nagyon lázítóak, amiről mesélnek - színviláguk miatt, formáik miatt -, mégiscsak szemérmesen megfogalmazott munkák, ettől tulajdonképpen elhelyezhetőek, láthatóak itt. Viszont azon érdemes elgondolkodni, és ezt most örömmel mondom, hogy nyilvánvalóan eljutottak a régóta itt dolgozók, vagy az alkotók eljuthattak olyan szakaszokba a saját maguk világának vizsgálatában, amelyek hasonló formanyelveket is létrehozhatnak, és ezt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a formanyelvek ezért, mert egy oldalon dolgozunk - ez az Estiskola - ragadnának itt át alkotóról alkotóra, hanem azt jelenti inkább, hogy azok a történések, azok a problémák, azok a keresések, kutatások szavakban, történetekben, a nőiség, a szexualitás, az érzelem, a félelem, a csoport és az egyedüllét, ezek nagyon is azonosak és ebből az következik, hogy bár picit a formák elrajzoltabbak, személyesebbek, de az alapvető struktúrák azonosak tudnak maradni. Ezért tartom fontosnak ezt a képet is, három disznósnak tartom. Azt gondolom, hogy teljesen más személyiségen keresztül hasonló problémák vannak megközelítve mint más alkotáson. (szőke)
értékelés:

A Különc

Itt talán egy márványgolyót látunk sok-sok kis golyó előtt egy vásznon, és a háttérben lévő üveggolyók mintha egy kis csapat, egy kis tömeg lenne, akik figyelik azt az egészen más színű márvány formát, ami az előtérben van ezen a horgolt vászonszerű felületen. Miközben az előtér ebben a makrokörnyezetben olyannak is tűnik, mintha egy emberi test, egy emberi öl, talán a tenyérben vagy valahol a combok között láthatnánk ezt a kis gömbformát. Az biztos, hogy a háttér amelyben a zöld, vörös, fekete variációi és mint gyöngysorok, a fényfoltocskák életlenül egy vibráló, érzelmes, de dinamikus hátteret adnak, és az előtér pedig evvel a rózsaszíneivel egy másik, szintén érzelmes tangószerű hangulatot áraszt, és ez a kettő ez elég határozottan válik el egymástól, ez a két felület, amelyben itt a márványgömb az főszereplőként van jelen. Az egy érdekes felvetés, hogy a gyermekkor házi feladatra Camilla A különc-ként tulajdonképpen mintegy kis önéletrajzi jegyzetként írja le nekünk a kép absztrakt módján, költőien ezt a történetet. Az érdekes, hogy az egész képre ez a fajta érzékiség jellemző, és az is érdekes, hogy ha a közelünkben lévő márványgolyót tekintjük főszereplőnek, akkor ez az érzékiség ez mindenféleképp erre a golyóra, vagy a golyó körül lévő világra érvényes. S ha mindezt a 16-os lecke gyermekkor viszonylatában vizsgáljuk, nyilván várható még, hogy ez a 16-os lecke a gyermekkor házi feladata Camilla számára a belső munkái még tartogathatnak számunkra történeteket. Én ezt egy nagyon felkavaró és nagyon meglepő alkotásnak gondolom és úgy döntöttünk, hogy ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Egy légy élete

Nagyon büszke vagyok arra és nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy az a ház, amelyben élek, és ahol rettentő amatőr módon, például a régi padlásnál az ablakrészt azt én próbáltam ily módon megoldani, hogy erről egy fotósorozat, tulajdonképpen egy film készült és attól, hogy az ablakról egyértelműen kiderült, hogy régen takarították le, attól az egész tényleg egy archív filmrészletnek, egy film képsornak tekinthető, és nagyon köszönöm a Barának, hogy ezeket a történéseket észrevette. Ugyanakkor nekem az is meglepő és zavarba ejtő, hogy abban az élettérben amiben ők voltak pár napig, ő ezeket a felfedezéseket, ezeket az apró pici üzenetrendszereket észrevette és mindezekről mesél. Azért nem szeretnék erről a képről többet mesélni vagy beszélni, és azért nem én szeretném pontozni ezt a képet, mert nagyon erősen érint maga a szoba, a szoba környéke és annyi titkot azért hadd mondjak el, ha már ezt a képsort nézzük, hogy itt, ahol a légy lakott a falban, akkor amikor még iszonyatos mélységű pókhálók és nagyon, nagyon bizonytalan plafonszerkezet volt, ami bármikor beszakadhatott volna, ezen a plafonon dolgoztunk Zolival és Balázzsal a barátaimmal, és próbáltuk ezt rendbe hozni, és ezen a padláson harminc évvel azelőtti kormos, füstös léceket, rudakat találtunk, amin valamikor valószínűleg szalonnákat is lógathattak, ebben a falban befalazva egy kecskének a lábát találtuk meg, egy szőrrel borított kis lábat, amely már nincs ott természetesen, de ebbe a falba, az egyik felébe egy lábacska volt befalazva.
Ez a riport leckére – folytatja Zsolt – érkezett ez a képsorozat. Elemezhetem is, tudom elemezni így is, tehát elfogadom, hogy ez egy riport. Van egy történetisége azzal, hogy Bara megfigyelte ezt a legyet és azt kell, hogy mondjam, hogy a Bara rafinált, mert hogy itt végigvezet minket ennek a légynek a történetén, ez egy fáradt őszi légy, utolsó útja, vagy utolsó körútja az ablakon és aztán hát ő elmegy vissza a Fjordok közé és én elfogadom ezt a történetet, egy légy utolsó útja. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azért jó ez a képsorozat és azért szeretem ezt a képsorozatot és azért tudnám elképzelni a falamon is, mert ez a képsorozat másról mesél. Az első történet a légy, a léggyel hoz be minket Bara a saját kis portájára és ültet le a saját kis asztalához, hogy beszélgessünk erről a légyről, aztán mint egy jó pszichológus egyszer csak elkezd kérdezni és elkezd meséltetni valami másról. És ez a más, ez az ablakon túli világ, és akkor azt mondom, hogy és még mindig nincs vége, hogy az ablakon túli világban a tetőcserének, a tetőfedésnek a jelei, vagy a falunak a háttérben látható kis tájképrésze, vagy akár a Marton-háznak a részlete megjelenik, ugyanakkor meg azt mondom, hogy ez megint csak egy réteg a sok közül, mert hogy van egy belső történet is. Az a belső történet, ami a léggyel, a faluval, falun kívüli, vagy az ablakon túli világgal együtt összeáll bennünk, ami a mi viszonyrendszerünk ehhez a történethez, a mi viszonyrendszerünk nézőké, akik bent vagyunk ebben a térben és onnan nézünk ki, és nem látunk élesen át, és nem látjuk élesen azt a képet, amit rajzolt nekünk Bara. És persze foglalkozunk a léggyel is, de azért folyamatosan ki-ki nézünk ezen az ablakon, és elkezdünk merengeni és mivel hogy nem élesek ezek a képek, és ezt persze mondhatjuk, hogy technika, de nagyon jól használt technika, ezért ez a történet nem kívül zajlik, hanem belül, bennünk, és bennünk kezd el mesélni azokkal a kis elkent légypiszkokkal, vagy azokkal az elkent formákkal amik mint egy festői eszköz jelen vannak, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

A sál

Korántsem szeretnék tiszteletlen lenni az alkotóval, de szerintem nem fog megharagudni azért, ha azt mondom, hogy Iggy Popot látjuk a képen. Diane Arbust tudnám még idehozni példának, aki azért fontos és azért is mondjuk egyébként minden egyes táborban, hogy aki tudja, szerezze be a Fur című filmet (magyarul A szépség és a szőr címet kapta), akinek nincs meg, az valamilyen módon tegye fel a kezét, aztán majd valahogy megoldjuk, merthogy van ez a film, Diane Arbus életéről szól, ez nem egy konkrét életrajzi dráma, vagy életrajzi film, csak életrajzi ihletésű film, de nagyon-nagyon jól sűríti azt a fajta történetiséget, ami egy fotós életútja, vagy egy fotós útkeresése, és pontosan azért mondom őt is ide példának, mert neki vannak olyan képei, ahol ő egy olyan világot, az 50-es 60-as évek olyan szubkultúráját fotózta, ami ennél a képnél hasonlatos, és pontosan az a fontos ezekben, legalábbis hát Arbus képeiben az a fontos, hogy nem mond véleményt, nem tör pálcát, nem akar befolyásolni, hanem ábrázol. Keresetlen eszközökkel, néha torzított, objektív által torzított, néha a vaku által, furcsán világított helyzetekben, mégis egy nagyon fontos dokumentálásba fogott, és ez a dokumentálás ez nem állt meg a pillanatnyi dokumentálás szintjén, hanem el tudott jutni arra a pontra amikor a dokumentálásból személyiség és jellemrajzok ábrázolódtak, és a korról is egyfajta kritika, vagy egyfajta alkotói nézőpont megismerhető általa, úgyhogy én ezt nagyon szeretem ezt a képet minden egyes megmozdulásával. Tehát azzal, hogy egy ilyen hátteret választ, azzal, hogy vakuval ilyen fényviszonyt választ, hogy ilyen lámpával világít, az öltözettel, a make up-pal, mindennel együtt azt kell, hogy mondjam, hogy egy nagyon, nagyon erős kép. Zárójelben jegyzem meg, hogy még azt is mondhatnám, ezt már egy kicsit bátortalanabbul mondom, hogy ez akár divatfotóként is felfogható. Voltak ilyen stílusok vagy ilyen trendek a divatfotóban is. (szőke-hegyi)
értékelés:

Álom

Ez a Sárffy-ház padlásterének az átjáró résznél lévő kis tetőablaknak, a kutyaólnak a Kajdi Gyula által készített fatokjának az öntapadós részének a megfigyelését jelenti, ahol ketté kellett vágni az öntapadósomat, féltem is ettől, és sajnos itt ez a kép, amit oly sokan megnéztek, és most már sajnos örökre fogják látni, hogy a jobboldali fölső ablakra végülis félig tudtam csak fölragasztani az öntapadóst. Ezt a képet nagyon szeretjük. Az álom, mint fogalom az egy nagyon érdekes kifejezés, mert az álom egy csomószor nem csak szembesít, nem csak a belőle áradó megdöbbentő szertelenséggel és furcsa összetettséggel előre vetít, hanem nagyon sokszor sokkol is, mert az álom őszinte, vagy őszintének tűnik. Sokszor félelmetes, pont az őszintesége miatt. És ez a kép, azzal, ahogy az ablak, amin nem láthatunk ki és előtte sziluettesen egy gyermeki kéz látható, ahogy ki akar szabadulni ebből a zárt világból, ahol csak a fényt sejti, érzékeli, hogy ebből a kastélyból, ebből a Csipkerózsika kastélyból valahogy ki kellene jutni, és nem is tudhatjuk, hogy ki ez a kisgyerek. Nagyon erőteljesen ott van valahol a fojtott szabadulni vágyás. A kép helyzetválasztása, azzal ahogy a fotós a szemmagasságot megválasztja, és a modelljével egy szintre kerül, nagyon sok mindent fölvet. Többek között például azt, hogy, pedig ez a fényképezőgép ide elénk le van helyezve, mégis olyan érzésünk van, az első érzés amitől ez a kép nagyon is furcsává válik, de hát ez a fotós maga. Egy felnőtt ember. És közben amikor nézzük, azt mondjuk, hogy de hát itt valami nem stimmel, mert ha egy emberi kéz, egy felnőtt emberi kéz nem pontosan ilyen, hát akkor most, akkor most valami kollázst látunk, vagy mi történik? És aztán egy idő után rá kell jönnöd, hogy nem, nem egy kisgyermek van az ablak előtt. De mégis avval, hogy sziluettet használ egy olyan megoldást használ a fotós, ahol a fényforrás és köztünk helyezkedik el a modell, attól, hogy leereszkedik a fényképezőgéppel ilyen mélységbe, mindezekkel nagyon furcsa, szürreális helyzetet hoz létre és nagyon jól közvetíti ezekkel a látszólag jelentéktelen eszközökkel az ő belső létállapotát. Ez a kép igenis sokkoló, ez a kép igenis nagyon sok mindent fölvet bennünk, ugyanis felénk is tükröztet és a bennünk lévő félelmeket is fölerősíti és önmagunkkal való elszámoltatásra is késztet, ezért jó ez a kép.
De miközben egyébként nekem pontosan az tetszik benne - szúrja közbe a pedellus –, hogy egyszerre látom a kisgyereket a kézben és látom a felnőtt embert a fejformában, mert hogy ez a Bara, kihasználta azt a lehetőséget, hogy az optika torzításával a távolabbi részek kicsik lesznek, a közelebbi részek nagyok, tehát ez a differencia a fejméret és a kéz között, ettől van ez a játékosság, de hát nem kell ezt lebuktatnunk nekünk, bár hát az elemzésnek ez is egy lényege, hogy megfejtsünk történeteket. Működik. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

ying-yang

A szimmetrikus mozdulatok mellett aszimmetrikus formákkal is dolgozik Camilla, az árnyék a fehér felületen, és magán az emberi testen elhelyezett csíkos formák. Tudatosan, szinte mint egy divatfotónál a csíkos kapucni, a csíkos bojtos sapi, a kardigán mind felfokozza az emberi test elmozdulásait és ezekkel a ritmusokkal játszik az alkotó. Camilla munkákban a színeknek és a különböző foltoknak az egymáshoz való viszonya az mindig is fontos szerepet kapott. Én úgy gondolom, hogy itt jó rendszerben, jó ritmusban használja az ellentétpárokat, hiszen a cím is erre utal a fekete és a fehér, a fehér csík és a fekete csík játékosságára, és ezt szerintem ő jól oldja meg és ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

deja vu1 (javitás)

Én szeretem. Igen. Egyrészt köszönöm, hogy a Camilla újból visszatért ezekhez a leckékhez, ezekhez az önportrékhoz és még azt is mondom és ez most nagyon kevésbé kifejező szó lesz, hogy kezdi komolyan venni, mert eddig is komolyan vette szerintem, de azzal, hogy egy újabb kört tesz a kerékpárjával, azzal hogyha ez a kör is határozottabb lenne és nagyon szeretem ezt a fajta üzenetet és nagyon szeretem azt, ahogy… hát nem tudok jobb szót, hogy nem kíméli önmagát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Gyász
Azt mindenképp hozzá kell tennem a képhez, hogy még eddig (lekopogom) nem volt abban részem, amit ez a lecke megkíván. Próbálom elképzelni, átélni milyen lehet. Ez az előző képemre is vonatkozik, ebben a témakörben. Most is egy helyzetet, egy eseményt próbálok bemutatni úgy, hogy végig gondolom, milyen lehet, de ezzel kapcsolatban nincsenek konkrét érzéseim, nem tudom milyen elveszíteni valakit igazán.

Kapunk egy leiratot és most mindennek ellenére azt kell hogy mondjam, hogy nagyon fontos leiratot kapunk Marianntól, mégpedig az ő attitűdjét magához a leckéhez, és én nagyon fontosnak tartom, sőt azt mondom, hogy nagyon tisztelem őt azért, mert hogy foglalkozik ezzel a leckével attól függetlenül, hogy ahogy leírja nincs saját konkrét tapasztalata ebben a témában. Nagyon szeretem ezt a képet, azért szeretem mert egy olyan kísérletnek a nyomait látjuk, ahol Mariann felfedez egy világot, de nem csak egy világot fedez föl a külsőségekben, hanem fölfedez egy kapcsolódást saját magában ezekhez a történetekhez. Szétbonthatnánk ezt az egészet apró részekre is és mondhatnánk azt, hogy de engem az izgat, ahogy az üveggolyók árnyéka rávetül erre a vörös felületre és ez is igaz. Vagy azt mondom, hogy de engem az a naturalizmus izgat ami ezzel a zsebkendővel történik, vagy az izgat ahogy ez az egész körforma itt létrejön. És mégis azt mondom, hogy ez így mind együtt és egyik sem külön, hiszen a zsebkendőn olyanok ezek a foltok mint a vér… igen, igen, igen… Abban nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy ez a négyzetes forma, vagy téglalap forma, ami a zsebkendő, hogy ez alkalmas ehhez a történethez, mert hogy ebben a körformában, ebben az ívekben, ezekben fényekben nekem ez nagyon kocka, nagyon szögletes, tehát ezzel valamit még lehetne kezdeni. De maga az ötlet, maga a gondolatiság az nagyon is jó. És azért vannak konvencióink a gyásszal kapcsolatban – a gyász-fekete, a gyászruha-fekete, a búcsú-fekete – netán odáig még eljutunk, hogy esetleg fehér, mert arról már hallottunk, hogy van ilyen, hogy fehér gyász. Magyarországon is van olyan terület, ahol ezt alkalmazzák – pl. Csököly - ilyen népviseletben járnak, és Japánban is. De azt kell hogy mondjam, hogy és miért ne létezhetne vörös gyász? Miért ne lehetne kék gyász? Én azt gondolom, hogy a hangulatokat nagyon is jól meg lehet ezekkel a történetekkel fogni és én nagyon szeretem azt, hogy Mariann elvonatkoztatva indul neki ennek a leckének. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

A Dani képéhez annyit szeretnék megjegyezni, hogy a talp az a pont, az emberi testnél, ahol a talajjal érintkezünk, ami tartja az embert a földön, ami felemeli az embert az ég felé, és az a pont az, amely a földdel kapcsolatot tart. Ezek a kis felületek itt, akár egy forradalom eredményeként, akár csak egy építkezés miatt, elemeire hullva széthúzódtak itt valahol egy út szélén, akár utcakövek is lehetnek, ezek a téglaformák, betondarabok, ezek azok a kis lapok, amik akár a földet is jelenthetik, és amiken nap mint nap taposnak az emberi lábak. A Daninak ha jól értem, az az egyik filozófiai eszköze – mert a technikai az ha jól látom egy nagylátószögű objektív – hogy megfordítja az egészet, és nem a talpat mutatom meg, hanem a talpak tapadásának a helyét, amik ugyanúgy szétesnek apró darabkákra. És szerintem ez egy kicsit ironikus, nem egy könnyed irónia, de mégiscsak az, felteszem azokban a fejtörőkben, ahol van egy kifejezés és mellette egy felkiáltójel, és az ember megpróbálja kiszámolni, hogy a fekete kockától a fekete kockáig közte kifér-e az a szöveg, az a felkiáltójel többnyire azt jelenti, hogy nagyon egyszerű a megoldás, de mindig annyit körözünk rajta, és egyszerű lesz beírva, de sokáig rágódik az egészen. És ennek a képnek is nagyon egyszerű a megfejtése; ami fent van, az van lent. Ez a játékosság látható itt, ezen a képen. Megvan rá a három disznó. Én még annyit mondanék, hogy lehet, hogy nagyon egyszerű csávó vagyok, de én ezeket a csillag, felkiáltójel képcímekkel én nem tudok mit kezdeni, na. (szőke-hegyi)
értékelés:

Régi barát

Azt most mondom, hogy a verset innentől át fogjuk rakni a szorgalmikhoz. A furcsa, a régi barát felirat fölött láthatunk valami áttűnés-szerű foltot. Valami gerenda vagy odatükröződött, vagy mi ez? Nem tudjuk mi lehet. De ha az esetleg egy emberi alak lenne, tehát egy picit kellene az egészen csavarni, akkor rögtön érezni lehetne rajta a romantikát, az álmodozás korát, a reinkarnációt, bármit – de egyenlőre még nem lépnek a képek túl azon a lépcsőn, hogy útiképeket látunk. Értem én, ott van a háttérben egy gyönyörűszép épületrom. Ráadásul nagyon szeretem ezeket a fajta emléknyomokat, de a kép önmagában nem viszi tovább ezt, nem sűríti. Attól, hogy egy kategóriára elküldjük, még nem fog beleférni egy történetbe. (szőke)

Az Arany-tó kincse
Fejhangon visít sirályok falka
Övék a tó, míg meg nem telik balga
Kiránduló néppel, siserehaddal,
Kik újra támadnak jövő tavasszal,
Addig magányosan parázslik az alkony
Aztán újra "Apartman mit Balkony"...

Mivel én a gépen nézem ezt a képet, nekem az jutott eszembe, hogy a Karl May történetei (Az Ezüst-tó kincse) valahogy ezen a tükröződéses, akvarellszerű képen, aztán közelebb mentem és láttam, hogy ezek nem argentin tűzlegyek, amik nekem szétcsípték a lábamat, hanem madarak, de messzebbről egy kicsit olyan, mintha az arany-tó kincse hullana az égből, fentről, bele az arany tóba, mint szurokeső, azt akarom ebből kihozni, hogy nagyon érdekes az, ahogyan ezekkel a pici kis pöttyökkel dolgozol, és én értem, hogy itt tulajdonképpen egy esti, demerungos hangulat van, ahol a középtérrel, a madarak repülésével játszottál. Viszont az a finom foltrendszer, ami a háttér, ebben a furcsa, ködös színvilágban megjelenik, az, hát, zavarja a madaraknak a foltrendszerét. Nem érezni a teret, egy kicsit olyan, mintha az optikára ráestek volna koszok, és attól ilyen furcsa lenne a kép. Ha létezik ezen a gépen vario, vagy közelebb kellett volna menni, hogy a madarak valahogy nagyobb hangsúlyt kapjanak, vagy pedig még tágabban kellett volna ezt közvetíteni, ezt az őrületes csendet közvetítő tó, amin ezek a madarak megjelennek megpihennek. Úgyhogy én örülök ennek a képnek, de az ősz leckére visszaadnám ismétlésnek. (szőke)

Tudod, engem most már az sem érdekel,
ha elhagysz, mert legalább akkor majd azt képzelem,
hogy itt lehetnél, mikor ilyen nap van.
Megmondjam, milyen nap van?
Megmondom, hogy olyan, amikor az ember nem csinál semmit,
csak áll a hóesésben, a hó meg csak csillog a lámpa fényében,
meg játszik is egymással, mert fújdogálja a szél,
meg ahogy lépsz, ropog a lábad alatt,
és egy kutya is ugat valahol,
meg a harang is megszólal,
de mintha picit halkabban, kedvesebben, mint máskor
és tudod, hogy bent forró tea vár,
de mégsem mész sehová,
mert az egész életed havazik rád
és csak sírni volna kedved,
olyan keserédesen, akár a grapefruit...

Még az elemzés előtt mondanám, hogy van nekünk egy olyan kategóriánk, hogy szorgalmi, és oda várjuk mi a verseket is. És kérném, hogy tiszteljük meg a verset is meg a képet is annyira, hogy különválasztjuk a kettőt és beküldjük a verset szorgalmira, a képet meg ahová szántuk. De ezek a képillusztrációs-versillusztrációs cuccok nekem nem nagyon jönnek be, sőt nagyon nem jönnek be. Olyan hangulata van az egésznek, mintha egy mankó lenne, mintha amit nem tudok elmondani a képpel, azt elmondom a verssel. Bocsánat, hogy ezt mondom.
A kép egy téli tájképet mutat, valószínűleg valahol a Dunántúlon, valahol a klasszicista és a parasztbarokk közötti major vagy gazdasági épületnek a felületénél jár az alkotó és mint egy turistaképet elkészíti ezt a fotót. Kicsit perspektivikus, mert hátrafelé halad az egész, én ezt vagy épített környezetre, vagy szorgalmira áthelyezném, mert nem érzem azt, hogy olyan erős lenne a személyes attitűdje. Kérném, hogy a csend házi feladatot ismételje. Amúgy egy téli turistaképnek a kép önmagában elfogadható, de nincs benne a személyesség, a Gábor története, azon kívül, hogy azt tudjuk, hogy ő szeret kirándulni és szeret a világban is körbenézni. (szőke-hegyi)