Elemzés

Nyugdij

Ugye egy-két elszáradt falevelet látunk almi zöldes, gondolom parkrészlet hátterében, amit az alkotó ehhez hátterül választott;és itt most azt mondom, hogy azt kell megfigyelnünk, hogy ezzel a két síkkal dolgozik az alkotó, a két vagy három száraz levél és a háttér. Próbáljuk meg ezt a kettőt mintha két ilyen réteg lenne, először lehántani egymásról, és külön-külön szemlélni. Ugye a hátteret nézve az egy ilyen zöldes-sárgás háttér, alul valamilyen utat talán, felül pedig a fák lombkoronáját, amelyek kilyukadnak, és átszüremlik rajtuk a fény. Ha ezt nézzük, akár még egy valamilyen arcformának is felfoghatjuk, két szemgödörrel, orral. Az előtérben látunk egy faágat, összesöndörödött leveleket, amiken valamennyire átszűrődik a fény, némileg ellenfényben vannak, még kis élfényeket is látunk. Ez a két réteg, amikor egymásra kerül, akkor én azt mondom, hogy ez a két réteg közlésében és játékosságában és formáiban konkurál egymással. Tehát ha az a fontosabb, amire a cím is utal, akkor ahhoz egy nyugalmasabb hátteret kellene választani, olyant, ahol pl. nincs az a két szemlyuk, mert az elviszi a figyelmemet, és folyamatosan oda akarok belenézni, abba a két negatív szemgödörbe. Hogy ha ezt letakarom, és ott vágnék, akkor már jobban elkezd élni a kép, és a képen a központi helyzet, a fókusz rákerül azokra a főszereplőkre, akikről a cím is akar beszélni. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha pedig tónusban nézzük, akkor sokkal világosabb a háttér tónusa, mint az előtéré – és ez önmagában még elfogadható, ugyanakkor ezeknek a tárgyaknak is van térbeliségük, és ezt a térbeliséget a fénnyel, az élességgel lehet létrehozni. Ha azt választottam, hogy a hátterem életlen, akkor itt már a mélységélességgel nem tudunk tovább játszani, itt csak a fényekkel tudunk játszani; hogy ez egy kis tükör, egy zseblámpa vagy egy fehér póló, alufólia, vagy bármi, amivel reflexeket vethetünk, ezt nem én fogom megmondani, de az lenne itt a megoldás, hogy valamilyen kis ellenfénnyel megpróbáljam mozgásba hozni, élővé tenni ezeket a formákat. Mert most egyszerűen két-három levél, ami lóg a fán, és nincs meg az a meseisége, ami ahhoz kellene, hogy a történet elinduljon. Úgyhogy egy disznó, és mindenféleképpen ebből kérnék egy ismétlést a Barától. (hegyi)
értékelés:

Kettős horizont

Hát, ez egy kicsit érdekes számomra, hogy ezt az épített környezetre küldi be a Bara – persze, biztosan van valami köze... ez valami hullámpala vagy nem tudom mi lehet ezekkel a deszkákkal, és itt történt valami színmódosítás is, mert kevéssé tudom elképzelni, hogy ilyen furcsa színűre festenének le deszkákat, tehát megvan a Bara trükkje ebben, megvan az is, hogy szépen osztódik ez a tér, azaz elkezdi felosztani ezt a teret hat részre. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez az osztás véglegesen elfogadható lenne, mert egy pici ellentmondást érzek, és vannak ebben az osztatban nagyon nagy lyukak. Súlyukban egy kicsit esetlegesek ezek az osztatok. Pl. ennél a képnél ha a kép jobboldalából akár egy negyednyit levágnánk, máris jobban bemozdulna ez a dinamika, és sokkal inkább másról beszélne. Hogy ez mennyiben épített környezet, azt nem tudom, és most annyira nem is akarok keresgélni, hogy máshova hova lehetne áttenni, így fogadjuk el épített környezetre. Egy disznót tudok adni rá, mert nagyon fontos, hogy ez a fajta kompozíció jól működjön, és hogy a Bara ezt gyakorolja még, és küldjön nekünk még ebből verziókat. (hegyi)
értékelés:

Nudizmus nyáron

Akár az állatvilág vagy a növényvilág is, most ez hogy zöldség... ugye ismerjük mind azt, amikor elmegyünk a piacra, és látunk ott olyan répát, aminek van oldalt egy kinövése, és azt megfelelően elforgatva asszociálhatunk akár a férfi szimbólumokra, vagy egy repedt paradicsomnál a női szimbólumokra, tehát ezek az asszociációk az ember fejében ismert formákhoz kötése megjelenik, és ezt látjuk ezen a képen. Azt nem látom igazán, hogy ez mennyiben nyár, mert ezek a fények ezek nagyon élesek, nagyon világosak az alsó levélen, másrészt akár ha akarom, akár a nyárhoz is köthető – mondjuk számomra ez nemigazán pesti fickó révén ez nem hétköznapi növény, én ezt nem tudom beazonosítani, hogy ez most milyen évszak, én elfogadom a Barától, de nem olyan nagyon meggyőző. Kérdés számomra ennél a képnél is, hogy itt is létrejön egyfajta síkra redukció azáltal, hogy a képnek a mélységélessége olyan tág, hogy éles a közel eső rész, éles a háttér, minden éles, és ez nekem egy picit kérdéses, hogy ha síkra redukálunk egy ilyen helyzetet, miközben a cím is arra utal, hogy a nudizmus, azaz erotikus tartalom, és egy fallikus forma, akkor szerintem igen, ezt látom, de a térbelisége nem olyan határozott, hogy odavonzza a tekintetemet, sokkal inkább nézem azokat a hajladozó szép színeket a felső levélen. Még azt is mondhatnám, hogy az alsó levélen lévő erős árnyéknak a kontrasztja az a finomság, ami a felső levélen megjelenik, és ennek a két levélnek a különbségei miatt nekem ez nem áll össze egy képpé, szétrobban a kompozíció. Én ezt el tudom fogadni a nyár leckére, és egy disznót tudok rá adni. (hegyi)
értékelés:

Szem

Egy hosszú expozíciós képet látunk, ami ezt a vízesést vagy csobogót és a vizet nagyon szépen megfesti, és ez adja azt az érzetet, amire a cím is utal, hogy mintha nagyon hosszú szempillák lennének, és utána ennek a barlangnak vagy kupolának a felső íve adja a szem felső részét. Úgyhogy ez egy nagyon szép történet, nagyon jó megfigyelés is, jól megválasztott az expozíciós idő is, szépek a színek, nagyon tetszik ez a vöröses háttér, ezekkel a zöldes pacsmagokkal és a kék türkiz vízfolyam. Egy picit a kép a tetejénél bizonytalan nekem, az ott nekem nagyon világos; nem mondom, hogy le kellene vágni, mert nincs meg akkor a felső íve ennek a szemnek, sőt még egy pici hiányzik is nekem fentről, tehát ez nem oldható meg máshogyan, mint utólagos laborálással, manipulálással, tehát ebbe bele kellene nyúlni, ott egy kicsit maszkolni kellene ahhoz, hogy az ott ne konkuráljon ezekkel a gyönyörű vízfolyásokkal, és ezeknek az íveivel. Úgyhogy ez két disznó. (hegyi)
értékelés:

Kapu

Igen, igen, értem én, ez olyan nekem, mint a dörögdi színpad, mint az Ősök Háza színpada, igazából értem én, ez épített környezet, nem hiányzik, hogy ebben ember is megjelenjen, lehet meghozni egy ilyen döntést. Nekem az egész kompozíció balra dől, részben mert a függőlegesek nem függőlegesek, részben mert tömegében is az előtérben lévő ív tömege is balfelé pörgeti-dönti ezt a helyzetet. Azt gondolom, hogy magának a térnek a strukturálása, a térérzet keltése hiányzik ebből a képből, az kevés, hogy a tető gerendázata és deszkái hoznak egy utalást erre, mert ebben a térben azért mégiscsak ott középen elhelyezhető lett volna. Nekem ott egy kicsit üres ez a történet, mintha a színpadra várnánk a szereplőket, de ők nem érkeznének meg, és mi csak várunk, várakozunk de nem indul el a darab. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, egy disznó és várnám a folytatását ennek a műnek. (hegyi)
értékelés:

Organikus anamorf

önportré másképp

Azt már most leszögezem, hogy mindegyik képet önmagában is tudnám elemezni, és fontosnak is gondolom, és egy jó megfogalmazásnak, de így triptichonban is, mint egy akcióban vagy egy extázisnak az állapotai is nagyon jól van megfogalmazva, nagyon erős és bátor képeknek tartom. A középső képet ha nézem, még a Vörösmarty téren a karikatúrarajzolóknak a groteszkjét is felfedezhetjük rajta. A saját magunkkal való szembesülésnek, a saját magunkkal való kapcsolatnak, akár még úgy is mondhatom, hogy egy ilyen nárcisztikus helyzetnek a feldolgozását látom, nagyon nagy erő és vágy, vágykeltés is van nekem a képeken – amelyek mindenféleképpen a bezártságról és feszültségről is szólnak. Ezért az, hogy önportré-e, ezen lehetne vitatkoznunk, mert el tudom fogadni önportrénak is, de akár még vágynak is, sőt még akár a péntek délelőtt leckére is abszolút alkalmas lenne – ezt azért is mondom, mert úgy érzem van ezeknél a 21-22-23. leckéknél egy bizonytalanság, hogy mit akartak a Szőke-Hegyi ezekkel valójában, és ezt, ha odajutunk majd bővebben kifejtem – ami rögtön látszik ezeknél a képeknél, az az, hogy van egy archaizáló technika, vagy azt imitáló digitális megoldás, és én ezt abszolút helyénvalónak tartom, teljesen jól szervül, sőt, ezek a rontások, hibák, karcok és foltok nem lennének a képeken, akkor a maguk naturalitásában ezek a gesztusok nagyon egy síkon és nagyon egyirányban mozognának, azaz ezen roncsolások nélkül ezek a gesztusok nagyon primérek lennének. Még azt is mondhatom, hogy ezek a roncsolások és karcok védik az alkotót, azáltal, hogy a nagyon primer és egyértelmű üzenet mellett elindít ez a védelmi helyzet egy másfajta kapcsolódást is, az idővel is elkezd játszani az alkotó, és a jelenidejűség elvesztésével kialakul ez a fajta védelmi érzet. Ha a három képből kellene választanom, márpedig felmerül a kérdés, hogy a három kép egyenlő fontosságú vagy erősségű-e, akkor számomra az utolsó kép az, ami a legtöbbet mesél, ahol a leginkább tettenérhető a gyermekkorból a kamaszkorba, a kamaszkorból a felnőttkorba váltás lázadása, a találkozások amelyek egy ilyen lázadó helyzetben megtörténnek az emberrel, ezek a lázadó csodák, csalódások és ilyen tapasztalások. Nagyon furcsa ez a világ, én ezt három disznósnak tartom, és szeretném, ha a Sándor még többet mutatna magából, akár más képekkel, más képek által. (hegyi)
értékelés:

November 1
Összesen így kb. fél óránk marad a fényképezésre. Ellenben ha valaki gyászoló öreg nénit akar fényképezni a párja sírja mellett, korábban induljon el.

Itt ugyanúgy azért gondolom, hogy fontos a Feriben ez a folyamat, ami a halottak napjával kapcsolatban benne lezajlik, mert különböző stíluseszközökkel körbejárja ezt. Itt egy fekete-fehér hangulatvilág jelenik meg, ha idézhetem talán ezzel a témakörrel egy klasszikus, az Al piacere a Huszárik Zoltán filmjének, ez a fajta demerung és sötétek, és gyertyafények a temetőben ez tényleg csodálatos és megismételhetetlen élmény, főleg a kistelepüléseken. Pl. itt Taliándörögdön, ahol a település nagyrésze a hegyoldalban fekszik, és ezzel szemben a völgyben volt látható az ökomenikus temető Ez halottak napján mindig felejthetetlen élmény, mert nagyon sok hozzátartozó megy ki ilyenkor a temetőbe és mindenki gyertyákat gyújt és valójában este, amikor az ember a kertbe kimegy és azt látja, hogy szemben, lent, egy sötét völgyben, ahol többnyire a pára is megül, mint egy kicsi ékszerdoboz, remegnek lélegezek a parányi kis fények. Egészen hihetetlen élmény. (szőke)
értékelés:

November 1
Rövidesen díszbe öltöznek a temetők, és szép fotókat lehet ott ilyenkor készíteni. Célszerű alkonyatkor fényképezni, hogy a különböző színhőmérsékletű gyertyák, mécsesek fénye szépen kijöjjön a képen. Viszont általában jól mutat ha az égbolt színe is látható.

Nagyon érdekes, hogy a Feriben a Mácsai-féle filozófia, az ő alkotásai, amelyek időnként humor, időnként nagyon komoly képzőművészeti szerkesztésbeli tájkép, épületfotók, ez a külvilág részére jobban ismert Mácsai-féle stílus. De van egy másik Mácsai Feri is, egy fátyol, amiből véletlenszerűen oldalra nézve kilát, azt mondja, most nem teker a dolgokon, és szeretnék nektek valamit elmesélni. Nagyon sokszor ebben szeretet van, érzékenység van, bizonytalanság van, szomorúság, és nem is akar ez a vélemény, ez a közlés ennél bonyolultabb lenni, hanem egyszerűen akar kimondani egyszerű mondatokat. Ilyennek érzem ezt a képet is, mert amikor a Feri ezt beküldte, még nem volt ilyen lecke, azt tudta, hogy ez valahová a szorgalmiba be fog kerülni ez a kép, vagy kap rá disznót vagy nem, és mégis az ő belsejéből jött egy olyan késztetés, amire ő azt mondta, hogy én akkor is szeretném a közösségnek elküldeni azt a gondolatot, ami a halottak napjáról vagy egyáltalán az egyedüllétről nekem jelent, és nem egy minősítésért, hanem önmagától, amit neki jelent, és ez szerintem nagyon fontos, és én nem képzőművészeti szempontból, nem ritmikailag nem arányaiban szeretném ezt a képet értékelni, hanem igenis vannak pillanatok, amik nem akarnak versenyezni, nem akarnak világcsúcsokat döntögetni, hanem a pillanatok csak vannak, azért, hogy a csendről szóljanak vagy egyszerűen csak egy számunkra fontos mondatot mondjanak ki. És ilyennek tartom én ezt a képet, és örülök neki, mert a Feriben megvolt a bátorság, hogy nem kategóriákban gondolkodva elküldött egy gondolatot, ami mások számára is házi feladattá vált. (szőke)
értékelés:

Különös éjszaka

Beszéltünk már arról, hogy a riport, riportázs az egy képsor, egy képszekvencia, egy történetet próbál elmesélni, mert eleinte érkeztek olyan megoldások, amik egy képből próbálták a riportot kihozni, de hát az inkább illusztrációnak volt mondható. Itt a Vera a feladatot a saját maga értelmezésében, és a maga környezetében dolgozva próbálja meg megoldani, és egy hét képből álló sorozatot látunk itt. A kis báránynak és a másik nagy muszmusznak a történetét látjuk itt – ezeknek az állatoknak a pontos állattani besorolását ne várjátok tőlem, ezt majd a Vera megmondja, hogy milyen állat. Vegyük úgy, hogy a kisbárány és a nagy alpakka vagy mi története, kapcsolódása. Ez a kis állat, amin valami ruha is van, ez láthatólag nem a nagy állathoz tartozik, tehát a kettejük kommunikációja hordozza ezt a drámai történetet. Az első kép ennek az indítása, aztán a konfliktus kialakulását látjuk a második képen, aztán erre születik valamilyen mentőakció az ember részéről, aki ezt a kis barikát úgymond megmenti, kimenti ebből a történetből. Ööö... eddig ez a képsorozat tökéletesen értelmezhető számomra, és egy nagyon rendben lévő riportázs a kisbárány megmentése című természetfilmből, de számomra van egy kérdés, és ez az utolsó kép, és szeretném is megkérdezni a Verát, hogy ez hogyan zárult ez a történet, mert az utolsó képen ugyanezt az állatmumust látjuk feltűnni a kisbárány körül, tehát akkor most ez egy sikertelen mentési kísérlet volt? Ez a kérdés felmerül bennem, de a három disznót megadom rá, mert egy abszolút vállalható képsor, ha ettől a bicsaklástól a végén eltekintek. (hegyi)
értékelés:

A titok
Egy papírképet szkenneltem be, ezért nem túl jó a minősége.

Ezen a képen, írja is a Feri, hogy egy papírképet szkenneltem be, ezért nem túl jó a minősége, ezt elnézem, és nincs is ezzel probléma, picit az élességet hiányolom, hogy nem találom máshol, csak a szőke kisgyerek hónaljánál, ami nem biztos, hogy jó helye lenne – de azt mondom, hogy ez egy tipikusan olyan helyzet, ahol ez csak kötözködés azzal foglalkozni, hogy hol van az élesség, merthogy maga a képen megjelenő gesztus és a történet lényegesen erősebb annál, mintsemhogy fennakadjunk egy ilyen problémán. Ami nekem picit hiányzik, az a kép alja – olyan helyen van most vágva, csonkolva, amitől a két szereplő feje fölötti rész, ami talán egy házikó lehet, ott ez a rész igazán nem ad hozzá a kompozícióhoz, míg az, ami ott fent megvan, egy ujjnyi kb, ha lent meglenne, akkor a kezekből, a kezek irányultságából valamennyit megkapnánk, és ez fontos lenne. De a két disznó megvan, mert a történet maga nagyon rendben van. Még azt is el tudnám képzelni, hogy egy lényegesen szűkebb vágást alkalmazva a bal és jobb, de főként a jobb oldalon egy kétujjnyit nyugodtan le lehetne még vágni, akár a szőke kislány karjáig. Úgyhogy én azt mondom, hogy ezekért a kérdésekért van az egy disznó levonás, és nagyon köszönöm, mert szeretem ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Alak

Én végigolvastam a kommenteket, és olvastam a vitát, amit a kép generált, elsősorban a vágásával, a színeivel, magával a beállítással voltak kérdések. Én azt gondolom, hogy ez a kép nagyon erős, szuggesztív impulzusokat sugalló kép, és én szeretem, szeretem azt, amikor valaki ennyire konkrétan fogalmaz meg egy létállapotot, egy helyzetet. Ugye itt egy erősen felső gépállást látunk, és egy erősen torzított helyzetet látunk, amit egyrészt a perspektíva ad, másrészt erre játszik rá az optika torzítása is. A gépet valószínűsíthetően maga az alkotó tartja saját feje fölé, de próbált arra ügyelni, hogy noha a karjai ezt a mozdulatot tükrözik, de a vágással ez a mozdulatnak az ereje csökkent, és így sokkal jobban koncentrálunk az arcra, a szemekre, az orra, a szájra, a test formáira. Annak külön örülök, hogy ezek a formák be vannak fejezve, tehát egyedül a fejtető és a karok vannak vágva, de a többi az mind jól láthatóak. Az is egy érdekes kísérlet, hogy egy ennyire túlvilágított háttérben, mintha ollóval vágnánk ki, kihipóztuk volna a hátteret, egy ilyen világítással dolgozik a Mariann. Nekem ebben egy kérdésem van, egy kicsit elüt ettől a rendszertől a haj, mégpedig a hajnak a vállra és a nyakra tekeredő tincsei, ezek egy picit zavarják nekem ezt a fajta kompozíciót. Tehát ha elfogadom ezt a túlvilágított, kiégetett hátteret, ha elfogadom a felső gépállást, a torzítást, a kompozíciós rendet, akkor ezek mind egy lebegést, mintha egy asztronauta lebegne felénk a térben, egy ilyen érzetet keltenek, és ezt hozza vissza, ezt realizálja nagyon is erősen ez a fajta haj elhelyezkedés, ami ott egy kicsit kuszává is teszi ezt a történetet és tónusában is nagyon sötét. Tehát ha azt lehetne mondani, hogy a Mariannak érdemes lenne még foglalkozni ezzel a fajta üzenési móddal és erre odafigyelni a későbbiekben. Mert ha mondjuk mell alatt elvágod a képet és befejezed, akkor rendben is van és helyre is kerülnek ezek a dolgok. De ha ennyire finoman fejezed be ezt a történetet, és ennyire jól látod azt, hogy fontos szerepe van annak a talán férfigatyának, ami rajtad van, a kivillanó hasnak és a póló gyűrődéseinek, mert ez mozgatja be a kompozíciót, és ettől tud a szem végigvándorolni a testeden fejtől lábig és folyamatosan vissza, akkor ezt a hajat viszont hátra lehetett volna fésülni és ez a kuszaság nincs ott jelen. (hegyi)
értékelés:

Repülni
Így érzem magam hosszú hónapok óta, legbelül... Járom a napi megélhetéshez szükséges utat, de tudom, hogy egy másik létezés felé haladok, ahova tartozom - legbelül.

Egy hidat látunk, a híd alatt vizet, mögötte épületet és a hídon átsétáló személyt, valószínűleg egy hölgy ernyővel, és madarakat amik szállnak, talán sirályokat. Az egy nagyon érdekes, hogy ezen a kis hídon sem korlát, sem lámpa, sem más szerkezeti elem nem látható, ez az ív, hogy ennyire fekete, tónusszegény, grafikai és rajzos, és ugyanilyen lett a fénytani helyzet által a személy is, ez egy nagyon konkréttá teszi az üzenetet, és ebben a konkrétságban nagyon jó kontrasztot mutat ez a párás őszi-téli világ, ez a ködpára, vízpára által lágyított hátér. Úgyhogy ez a része ennek a történetnek nagyon rendben van. Talán egy kérdés, hogy itt van egy személy, aki halad a hídon, és hogy pontosan mikor állítjuk őt meg, azaz mikor exponálunk. Hogy biztosan ez volt-e az optimális pontja az expozíciónak – ugyan nagyjából aranymetszésben van most a szereplő, de ha azt veszem, hogy a kép címe a repülni, akkor talán nem egy felfelé haladó iránynál kellett volna megállítani ezt a mozgást, hanem hagyni még egy kicsit tovább menni a modellt. De én ezt egy abszolút jó meglátásnak tartom, és egy nagyon érzékeny képnek, úgyhogy megvan rá a három disznó. (hegyi)
értékelés:

Telihold

Én a kategóriát nemigazán érzem itt most adekvátnak, hogy ez a házikedvencre küldjük be, arról már többször beszéltünk, hogy ez a kategória félig-meddig kényszerkategória, mert a barátom leckére annyi háziállatot küldtetek be, amit mi egy téves értelmezésnek vettünk, illetve egy nagyon primér megközelítésnek, és ezért hoztuk létre ezt a kategóriát. De ha már létezik a kategória akkor ez egy elég jól körbehatárolható helyzet, és én ezt a képet jóval meseibbnek, ill. tágabban értelmezhetőnek gondolom, mint a házi kedvencet. Tehát ha azt mondom, hogy ez a kép akár a gyermekkorban, akár a vasárnap hajnalban is elképzelhető lenne, de mivel Vera ezt a házi kedvencbe küldte, én nem fogom átpakolni. Az értelmezésnél ez a fajta kapcsolat, ami az állat és a gazdája között létrejön, és ami kell ahhoz, hogy ez a lecke létrejöjjön, ezen a képen ez ennyire erősen nem érzékelhető. Ugyanakkor egy jó és számomra kedves megoldás az, hogy ebben az esti-éjszakai környezetben kezd el Vera dolgozni. Valamelyik képénél már beszéltünk arról, hogy mi az élességállítás problémája, úgyhogy én ebbe nem is akarnék belekötni; nyilván ha a Verának majd lesz olyan technikája, ami képes neki segíteni ebben a kérdésben, akkor ez a probléma megoldódik; meg nyilván itt hosszabb expozíciót is alkalmazott, ami bemozgatja a tárgyakat. A kép egy ferde horizontot mutat, és a főszereplő, ez a kacsa a képen a kamera felé halad, ha jól látom a lábacskáját, valamilyen kommunikáció lehet a kacsa és az alkotó között, de pontosan ezt a kommunikációt teszi semmissé, hogy a Vera hozott egy döntést, és a kacsa fejéből egy elég jelentős mennyiséget levágott. Tehát ebből a helyzetből a személyes kontaktus kikerült. Mégis, van egy érdekes, álomszerű helyzet, történet, és ez nem egyértelműen vidám vagy pozitív, gondolom mással is előfordult már, hogy a valóságban megszokott más méretű vagy elhelyezkedésű szerkezetek vagy tárgyak vagy emberek az álomban teljesen más funkciót, méretet vagy irányultságot kaptak, és itt is ez történik, ez a fajta transzpozíciót, és én ezt egy jó meglátásnak tartom. Egy picit rendezetlen a kép, az oldalhatárai, van egy esetlegesség ebben a történetben, úgy is mondhatnám, hogy ez egy akciófotó, tehát jön egy impulzus, és ezt rögtön visszavetítjük és exponálunk, és ez az impulzus megtörtént ott éjjel, a kertben, és ott, akkor rögzítésre került – nincs ezzel semmi baj, ez egy abszolút elfogadható és vállalható irány, más hibahatárral, vagy másfajta koncentrációval dolgozik ez a módszer, mint amikor előre eldöntjük és megkomponáljuk, hogy mit szeretnénk látni a képen. Lehet, hogy ez a szabadságkeresésről is szól ez a fajta módszer, és már mondtam a Verának, hogy azt szeretném, ha ezekbe a történetekbe nemcsak bele-belekapna, hanem egy picit el is mélyülne bennük. (hegyi)
értékelés:

Születés-gondoskodás

Egy természetfotót látunk, egy makrófelvételt, ahol valamilyen virágkehely belsejében egy méhecske gyűjti a virágport, olyan nagy igyekezettel, hogy a feje, a szárnya és az egész háta is csupa virágpor. A köldök lecke formai jegyeit jól mutatja ez a lecke, és jól is értelmezhető – van benne egy áttételes üzenet, ennek a méhecskének a lakhelye az nem ez a virág, ha már, akkor inkább ez a munkahelye, de mégis megvan a formai kapcsolódás, amit én jónak is gondolok, - egy gondom van csak, hogy a képnek a bal alsó sarkánál ezek a sárgák kiégnek, kilyukadnak, ere nem ártana odafigyelni, hogy ne meszesedjen ki ennyire az a felület, mert ez nem tartozik a képhez szervesen, és engem ez egy picit zavar. (hegyi)
értékelés:

Fifi
Fifikével lementünk, ma sétálni és eszembe jutott, hogy még nincs is rólunk közös kép, így nagysietve ezt a képet sikerült összehozni. Majd csinálok egy jobbat is ha lesz gépem.

A Dánieltől már megszokhattuk, hogy kedveli a formai játékokat, és ezekből látunk itt is egy ízelítőt. Ha megfigyeljük a képet, akkor a tükröződés játékában azt a kettősséget láthatjuk, hogy van egy autóablak-felület, amiben tükröződve látjuk az alkotót és fifit, aki hát valamilyen kutyafajta lehet, akit elvitt talán sétálni a Dani. De látunk még egy autót is, tehát a kint-bent játéka megfogalmazódik a képen. A kompozíció szempontjából egy érdekes kérdés számomra, hogy a hármas osztat, a felső egyhatod rész, ami egy viszonylag fehérbe átúszó része az autó melletti térnek, egy túlvilágított rész, és az alsó rész is fehér, ami talán az autó ajtaja lehet, és e kettő között van a képnek az értelmezhető része, azaz a figurális ábrázolás. Tehát használ egy belső keretezést is az alkotó. Ami kérdéses számomra az a vágás, mert a kép elbírt volna kicsit tágabb értelmezést is, tehát akár a Dani válla, az autó orra, a kormánykerék, azaz ezek a formák befejeződhettek volna. Megint egy kicsit a határon érzem ezt, azaz ha már vágunk, akkor lehetne szűkebb ez a kompozíció, úgy, hogy az alkotó vállánál akár még egy ujjnyira vághattunk volna. Tehát ez egy olyan kérdés, ami mindig az exponálás pillanatában döntődik el – de ezt a döntést már az exponálás előtt meg kellene hozni, azáltal, hogy lepróbáljuk magát a helyzetet. Nyilván egy ilyen gipszkutyával járni a városban az már maga egy performansz, és ebben a helyzetben az alkotó nem biztos, hogy azt a fajta koncentráltságot tudja nyújtani, ami ennél a helyzetnél szerencsés lett volna. Emellett azt is mondom, hogy a formák egymásba ágyazottsága szintén kérdés, és én azt mondom, hogy most ha rangsorba kell állítani a formákat, akkor van a Fifi, az alkotó és az autó. És most ez a három egy helyre van gyűjtve, egy csokorba, egy formai tengelyen dolgozik, egy közös pontból indul ki sugárirányban kimozdulva a vonalak. Egy kompozíciós kérdés, hogy ez mennyire van átgondolva, úgyhogy én azt mondom, hogy maga az ötlet jó, és pl. én a Fifi történetéből szívesen látnék még folytatásokat, már amennyiben megoldható, és ez a kép is a házi kedvenc leckére elfogadható, ez most egy disznó, és várom a folytatást a Danitól. (hegyi)
értékelés: