Feladatmegoldás

Csendesülés

Csendesülés

Szeretnélek bátorítani, hogy folytasd a megfigyeléseket, tehát amit írok, nem a kedved akarom elvenni, de visszajelzést szeretnék adni, miért nem működik így ez a kép. Figyeld a foltokat! Van egy vízszintes téglalap, ez alatt picit kuszán két másik, aztán egy ferde terület, ez a kép alapja. Van egy másik téglalap, ez az ég. Ebből határozottan felfeszül az a lécdarab, ami kunkorodik az ég felé hajolva. Ez eleve erős képi jel, megbontja a formát. Ide ült a madár. Ez rossz hely. Mert így a madár formája nem tud zavartalanul megélni, miközben meg a kunkorodás az nem valami ehető ág vagy kukac, hanem egy halott darab, tehát még logikailag se köthető a madárhoz. Ezen felül a madár a fenekét fordítja felénk, ami akkor is fura és groteszk, ha ennyire becsukódtak a tónusok, hogy nem elsőre jön le a fenékfordítás. A madárnak nem a feneke a fontos alkatrésze. Szóval ezek azok, amikre kell figyelni, és mivel a madár nehezen idomítható, sok idő és türelem kell, hogy jó madaras képet csináljunk. Hajrá! (hegyi)

búcsu

búcsu

Hát, vágyba ez nekem nem hozza a hangulatot, hiába, ami a képről lemaradt és amit csak Tamás tud, hogy mi lehetett, a sztori tehát a képkereten kívül folytatódik, ezért a néző azzal, hogy ebben hol a vágy és kié, nehezen tud kapaszkodót találni. Talán ha gyerekkor, de a helyzet az, hogy így is esztétikai bajaim vannak a képpel, pontosabban a szereplőkkel, mert ahhoz, hogy humoros vagy groteszk legyen nem elég hangsúlyos, nem elég szélsőséges a figura, de ahhoz meg túl erős és túl hogy is mondjam, igénytelen, nem jó szó, de most nem jut eszembe jobb, hogy képelemként nézegessem az anyát, aki háttal ül. A gyerek meg, lehet, hogy kapcsolatban van valakivel, akit nem látunk, de mégis ül, láthatóan stabilan, tehát azon kívül, hogy integet, nem érzem a vágyódást benne, hogy onnan akár csak fel akarna állni. Tamás, ez most nekem nem jött össze. (hegyi)

Csendháborító

Csendháborító

Gyönyörű ritmus! Tényleg, mintha kottából játszana Eszter, a négy kémény, az antenna, az egész ahogy egybe van foglalva, nekem tetsző komponálás. Épp a zeneisége miatt kérdéses a csend besorolás, de el tudom fogadni, hogy a csendet a hiányával is ábrázolhatjuk. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

AblakaimHegyi Zsolt-2012.04.11. 12:23Hegyi Zsolt-2012.04.11. 12:23

Ablakaim
Ablakaim
Ablakaim

Most akkor melyiket szeressük? Hiába azonos a helyszín, nincs összeköttetés a képek között. Három fotó, gondolom Ágnes se tudta eldönteni, melyik a legjobb, uccu akkor legyen képhármas. A sorozatnak mindig kell legyen íve. Honnan hová és miért jutunk el, ez a kérdés. Lépcsők, amin lépkedünk előre, és nem mindegy, mekkorák a lépcsőfokok, hogy ne essünk orra. Az is fontos, hogy a sort alkotó képek önállóan is jók legyenek, de kívánják, hívják be a másik képet, húzzák be a sorba, hogy bár egyedül is jók, de együtt adják ki a csattanót. Most itt egyrészt nem érzem, mi a rendező elv, képileg mi, mert logikailag értem, de ez nem logikai sport. Érzelmek, Ágnes, érzelmek! Másrészt egyesével nézve a képeket bizonytalan vagyok, hogy mi miért úgy van és miért nem máshogy, vagyis nem vagyok meggyőzve, hogy ez így és csak így készülhetett el. (hegyi)

Hattyú tánca

Hattyú tánca

Nem tudom eldönteni, hogy ez a kép jó-e, vagy sem. Ha igen, miért? Ha nem, miért?

Jó kép, mert egyedi a forma, jó a víz ritmusa is. Kevésbé jó, hogy ennyire ellenfényes a modell. Ami viszont fontos lenne, hogy a fodrozódást alul is meghagyd, hogy érvényesülhessen a tükröződés is a maga szépségében. (hegyi)
értékelés:

Ostoros kalács 3in1

Ostoros kalács 3in1

Hozzávalók:

A tésztához: 60 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 4 dl tej, 3 tojás, 2 ek cukor, 2 ek olaj, 1 cs vaníliás cukor

A mazsolás töltelékhez: 6 dkg vaj, 2 marék mazsola, 2 ek kristálycukor

A kakaós töltelékhez: 7 dkg vaj, 1.5 ek kakaópor, 7 dkg porcukor

A fahéjas töltelékhez: 7 dkg vaj, 2 ek fahéj, 7 dkg porcukor

A kenéshez: 1 tojás

Elkészítés: Az élesztőt 1 dl langyos tejben 1 ek cukorral felfuttatom. A lisztet egy tálba teszem, a felfutott élesztős tejet beleöntöm. Hozzáadom a tojásokat, a vaníliás cukrot, az olajat, a kristálycukrot, és a tejből egy keveset. Elkezdem összegyúrni a tésztát, a maradék tejet fokozatosan adom hozzá. Közepesen lágy tészta lesz belőle. Körülbelül 20 percig dagasztom a tésztát, majd a tetejét meghintem liszttel, letakarom, s szobahőmérsékleten kelesztem egy órán át. Ha megkelt, lisztezett deszkán átgyúrom, cipót formálok belőle, amit 6 részre osztok. Az így kapott cipókat fél centi vastag lapokra nyújtom, majd megkenem őket a három töltelékkel. Kettőt mazsolás töltelékkel: a vajat megolvasztom, rákenem a tésztára, megszóróm a kristálycukorral és a mazsolával. A kakaót kikeverem a vajjal és porcukorral, s ezzel kenem meg a második két tésztát. Az utolsó két tésztát ugyanígy kenjük meg fahéjas töltelékkel. A tésztákat egyenként feltekerjük, az így kapott 3-3 rudat összefonjuk. Majd sütőpapírral kibélelt tepsiben egy órát hagyom kelni a két kalácsot. Ha megkeltek, tetejüket megkenem a tojással és barna cukorral megszórom őket. Előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöm őket.

Jó ez a lebegő szőnyeg, amin a varázssüti utazik a nyuszival, tetszik. Lehet, hogy picit hamarabb kellett volna fotóznod, hogy több lehessen az egész kalácsból, hogy az ostorossága jobban kijöjjön, de én se biztos, hogy bírtam volna türelemmel, hogy ne egyek belőle... :) (hegyi)
értékelés:

Virágba borulva

Virágba borulva

Eszter, keresd az egyedit! A virág is autó! Benne van, ha nyitottan és türelemmel közelíted. Ki fogja adni neked, hogy mit, honnan és hogyan kell exponálnod. Érezd, menj bele mélyebbre! (hegyi)

tükör-szerelem

tükör-szerelem

Végre egy szinte hibátlan Gimesi-kép! alul picit szoros nekem, ott kéne annyi, mint fent, de amúgy ez így jó, ahogy van. A pár, a tükröződés is jó megfigyelés, de nagy szerencse, hogy az a bácsi ott kukkol a lépcsőn, mintha hitetlenkedne, hogy ilyet szabad az utcán? Vagy irigykedik? Mindegy. Jó. Duplacsavarral beszél a vágyról, hiszen egyértelmű, hogy a pár mit csinál, de a bácsi is ott ragadt, nem mozdul, abban is benne van a vágy rendesen, ahogy áll ott. Egy kérdés, hogy bal oldalon azt a határoló vonalat biztos fontosnak érzed-e, már csak mert jobb oldalon sincs, ezért én nem gondolom, hogy muszáj lenne, de elfér, ha neked ez kell oda. (hegyi)
értékelés:    

STAR#957872

STAR#957872

Engem mindig zavarba hoz, ha alulról látom a nyakam, hogy bénán borotválkoztam, hogy milyen hülyén fordul a szőr, szóval bátor dolog így szemlélni önmagunkat, ennél már csak az a furább, amikor totál hátulról nézzük a fejünket. Jó megoldás. Köszi, és várom a folytatást is az első 3 leckére. (hegyi)
értékelés:    

Tavaszi szél

Tavaszi szél

Zoli, ellentmondást érzek, hiába a valóság, de a fejemben ez a kép máshogy hívódik elő, mert a szél nekem más éggel működik, így most el kell higyjem, de bemondásra, hogy ez a szél, és nem valami kobold rázza a fácskát. Aztán meg, itt a szemem előtt ez a levélke, zavar, mert nem tudok ráfókuszálni, nem tudom behívni a kompozícióba. Én ismételném, ha lehet kérni. (hegyi)

Szöszök

Szöszök

Érdekes az a szempont, ami alapján Balázs ezt a képet elkészítette, nevezetesen hogy a sétáló, andalgó párok, turisták mint díszítések vannak jelen és mi ezt mintha akár a vízben állva néznénk, hogy de buták is ezek az emberek, hogy nem mártóznak meg a vízben. Persze aztán az ember körbenéz, és amikor látja, hogy egyedül didereg, lehet, hogy revideálja nézeteit, de a büszkeség nem engedi a gyors menekülést. Jó sztori, és a vízhez is jól kapcsolódik, hiszen olykor egyszerre vagyunk lázadók és turisták is, néha elmaradunk, lehagynak, előreszaladnak a társak, és mi ott maradunk a parton, a vízben, ott, ahonnan más optikája van mindennek, aprók és jelentéktelenek lesznek a figurák és a gondok is, és picit az idő is mintha nekünk dolgozna, bár van egy pici félsz is ebben, hogy vajon bevárnak-e, vajon utolérhetjük-e őket, vagy egyedül maradunk mindörökre... (hegyi)
értékelés:    

GigapoliszGigapolisz

Gigapolisz
Gigapolisz

Látom, kifogyhatatlan ötleteitek vannak ezzel a szoborral kapcsolatban, és bevallom, nekem ez a kedvencem, mert kerüli a patetikus megfogalmazást, mert mer szembe menni az elvárásokkal, mert sajátos meglátás, és valóban úgy fogalmazza át a látványt, hogy az új értéket hoz létre. Nem mondom azt, hogy mindig szerencsés ez az út, hiszen az alkotói szándékot fontos szem előtt tartani akkor, amikor más alkotó művét, műtárgyát fotózzuk, de ebben az esetben úgy ítélem meg, hogy ez ellen a meglátás ellen az alkotónak se volna kifogása. (Bélám, zárójeles a megjegyzésem, hogy az első 3 leckét meg kéne újra csinálnod...) (hegyi)
értékelés:    

Jácint

Jácint

Gondolom ez valami nőünnep hozadéka ez a virág, és mint olyan jól fotózható, bár nekem nem a legkedvesebbek közé tartozik a kusza fejével, de hát istenem, nem vagyunk egyformák. Azonban most a kép két egymástól erősen elkülönülő részre szakad. A fenti rész a virággal alig felsejlő formákkal és fényekkel olyan intim, de mégis életerős képet ad, ami épp ettől a finomságtól válik izgalmassá. A kép alján a pohár a maga tárgyszerűségével nem ebben az irányban mozog, kifehéredik és kopogóssá válik az egész. Ezen felül amit a felső részen ápol és eltakar a világítás, nevezetesen, hogy nem sikerült éleset állítani, az az alsó részen megokolódik, hiszen látszik a pohár peremén, hol lett volna az élespontunk. Ez a csendélet kategória, és mint olyan jó irány és jó megoldás is lett volna, ha Ágnes kiveszi a pohárból a virágot és úgy fotózza, hogy az alját is hagyja a sötétbe, a semmibe veszni. Így most ez a kép megállt a keresztúton, kettévágódott és ez sajnálatos. Egy csillag jár a tetejéért, de jó lenne, ha Ágnes elindulna azon a vonalon, hogy nem elégszik meg azzal, amit talál, hanem ha van mód, a kép készítésénél, ha nincs, akkor az utómunkában összerántja azt, ami összetartozik és korrigálja, ami nem odavaló. (hegyi)
értékelés:

Mantegna Húsvétja

Mantegna Húsvétja

Többször nézegettem már e képet, elgondolkodtató, pontosabban gondolatokat ébresztő, a történet továbbgondolására inspiráló képnek tartom. Magát a történetet persze mindannyian ismerjük, a világnak ebben a szegletében meghatározó szerepet tölt be az emberek világképének, gondolkodásának kialakításában. Andrea Mantegna Halott Krisztus siratása című festménye többek között a mesteri térábrázolás miatt csodálatos, amit ezen a fotón Zsolt is nagyszerűen jelenít meg. Emlékszem, még gyerekkoromban láttam egy hasonló festményt és nagy hatása volt rám, roppant viccesnek találtam, hogy bárhonnan nézem a képet, a lábak mindig felém mutatnak.
   Kiszolgáltatottságot, szomorúságot, csüggedtséget érzek a képet nézve. A nézőpont megválasztása, illetve maga a testhelyzet, ahogyan ennek az ereje teljében levő férfialaknak a teste a vászon által alig takarva itt hever „kiterítve”, ezeket az érzéseket kelti bennem. Ugyanakkor persze ismerem a történet végét, tehát van bennem bizakodás is, és örömteli várakozás a jövőt illetően.
   Nagyon szép plasztikus a világítás a képen, a vászon redői, hajlatai szépen kirajzolódnak, szinte festményszerű, ahogy Halász kolléga is említi. Szépen kiemelkedik az egységes fekete háttérből a test. Mintha már most lebegne. Az élességet is jól választotta meg Zsolt, az előtér, háttér jól, és pont elégségesen különül el. Engem a vöröses fény sem zavar, bár talán tényleg lehetne egy leheletnyivel finomabb, de végül is egy sírkamrában vagyunk mécsesek, gyertyák fényénél. Gratulálok, három csillagot mindenképp adnék rá! (Nagy Zoltán)
értékelés:

OsztályonHegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:33Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:33

Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon

Először két kommentre szeretnék reagálni. Az egyik szerint ez tiszta szocreál. Nem fér bele az elemzésbe a szocialista realizmus ismertetése, bárki utánanézhet, de ennek a sorozatnak semmi köze hozzá! A másik a technika lesajnálása. Ez, a szinte kémkamera használat, nagyon is autentikus, formailag és tartalmilag egyaránt. Az eszköz által hozott stílus alapvető alkotóeleme a sorozatnak. Az más kérdés, hogy egy kiállítóterem falán, hogyan élnének meg, de szerintem az is megoldható.
   Mielőtt elvesznék a részletekben, fontosnak tartom leírni, hogy bár sok kórházsorozatot láttam, ezek a képek a legmagasabb szintet hozzák, tartalmilag, érzelmileg és vizuálisan is. És azt is tudom miért (már azon kívül, hogy Zsolt jó fotós). Ha bármilyen jó fotós kórházi képeket készít, néhány órát tölt a helyszínen és amit tehetsége enged ezalatt érvényesülni, azt produkálja. Zsolt, ezzel szemben bentlakó volt, lehetősége és ideje megengedte, hogy felfedezze a legjobb fényeket és a legjobb látószögeket. Az érzelmi érintettségét pedig nem kell magyarázni. Mindezen szerencsés körülmények együttállása eredményezett egy igen erőteljes és jelentős munkát.
   Itt, a Látszótéren, csak vertikális elrendezésben és csak egyenként nézhetjük a képeket. Ez a megszorítás, nem teszi lehetővé a sorozat megfelelő szerkesztését és élvezetét sem. Ezért leszedtem őket az oldalról és egy nagyméretű képernyőn, háromszor négyes elrendezésbe tettem őket. Ez a formátum elfogadott bemutatása egy ilyen sorozatnak, ha falra kerül. A jelenlegi sorrend problémái, ebben a formában azonnal kiugranak. Az 1. 2. , 10. 11. képek egymásmellettisége határozottan zavaró. Az is kiderül, hogy a 8. kép, nem illeszkedik a sorozatba és egyébként is ismétlődő motívum.
   A képek szerkezetében kétféle rendező elvet látok. Egyrészt a meghatározó motívumok átlós, vagy kifejezőbb szóval, ferde elhelyezését, másrészt, a képhatárral párhuzamos rendezést. A vizuális üzenetet számomra a ferdén szerkesztett képek hordozzák, míg érzelmi kiegészítést a párhuzamosra rendezett képekben látok, és az emberi jelenlétben. Mennyit látunk emberekből? Kétszer lábat, kétszer hátat és egyszer kezet. Nekem a kéz egy hajszállal személyesebb, mint a többi kép, ezért talán kissé kilóg. De nem nagyon és egy későbbi, már érzelmileg eltávolodottab szerkesztésben megtalálható a helye. A 11. kép szerkezetét is kissé kérdésesnek érzem. Az 1. 2. képek nekem ugyanazt mondják, csak az 1. erőteljesebben, mint ahogy a ferde képek számomra a legizgalmasabbak. A 4. 5. egészen magas fokon szerkesztett, vizuálisan és érzelmileg is sokoldalú, egyszerre fejezi ki az elcsúszás és az összefogott kompozíció által a bizonytalanságot, de a megoldás reményét is. De, nem kevésbé izgalmas a 6. 7. elbújós szerkesztése sem. A 3. kép gyengén napfényes függönye sokrétűen, de nem bőbeszédűen fejezi ki, az ember szépítő kedvét, mellyel még ide is szeretne egy kis otthonosságot becsempészni. A 12. kép pedig méltó összefoglalása a sorozatnak. A szimmetrikus kompozíció, az ágyak összetartó párhuzamosai rendkívüli hangsúlyt adnak az ablaknak. És ez az ablak mely a fénybe vezet, egyszerre jelenti az élet és az élet utáni fényt.
   Ha figyelmesen nézzük végig ezt a sorozatot, nem tudjuk nem föltenni magunknak az élet végső kérdéseit. És ez a legtöbb, amit egy képkészítő elérhet. Három igen fényes csillag! (Bojtár Tamás)
értékelés: