Feladatmegoldás

Hát, vágyba ez nekem nem hozza a hangulatot, hiába, ami a képről lemaradt és amit csak Tamás tud, hogy mi lehetett, a sztori tehát a képkereten kívül folytatódik, ezért a néző azzal, hogy ebben hol a vágy és kié, nehezen tud kapaszkodót találni. Talán ha gyerekkor, de a helyzet az, hogy így is esztétikai bajaim vannak a képpel, pontosabban a szereplőkkel, mert ahhoz, hogy humoros vagy groteszk legyen nem elég hangsúlyos, nem elég szélsőséges a figura, de ahhoz meg túl erős és túl hogy is mondjam, igénytelen, nem jó szó, de most nem jut eszembe jobb, hogy képelemként nézegessem az anyát, aki háttal ül. A gyerek meg, lehet, hogy kapcsolatban van valakivel, akit nem látunk, de mégis ül, láthatóan stabilan, tehát azon kívül, hogy integet, nem érzem a vágyódást benne, hogy onnan akár csak fel akarna állni. Tamás, ez most nekem nem jött össze. (hegyi)

Most akkor melyiket szeressük? Hiába azonos a helyszín, nincs összeköttetés a képek között. Három fotó, gondolom Ágnes se tudta eldönteni, melyik a legjobb, uccu akkor legyen képhármas. A sorozatnak mindig kell legyen íve. Honnan hová és miért jutunk el, ez a kérdés. Lépcsők, amin lépkedünk előre, és nem mindegy, mekkorák a lépcsőfokok, hogy ne essünk orra. Az is fontos, hogy a sort alkotó képek önállóan is jók legyenek, de kívánják, hívják be a másik képet, húzzák be a sorba, hogy bár egyedül is jók, de együtt adják ki a csattanót. Most itt egyrészt nem érzem, mi a rendező elv, képileg mi, mert logikailag értem, de ez nem logikai sport. Érzelmek, Ágnes, érzelmek! Másrészt egyesével nézve a képeket bizonytalan vagyok, hogy mi miért úgy van és miért nem máshogy, vagyis nem vagyok meggyőzve, hogy ez így és csak így készülhetett el. (hegyi)

Hozzávalók:

A tésztához: 60 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 4 dl tej, 3 tojás, 2 ek cukor, 2 ek olaj, 1 cs vaníliás cukor

A mazsolás töltelékhez: 6 dkg vaj, 2 marék mazsola, 2 ek kristálycukor

A kakaós töltelékhez: 7 dkg vaj, 1.5 ek kakaópor, 7 dkg porcukor

A fahéjas töltelékhez: 7 dkg vaj, 2 ek fahéj, 7 dkg porcukor

A kenéshez: 1 tojás

Elkészítés: Az élesztőt 1 dl langyos tejben 1 ek cukorral felfuttatom. A lisztet egy tálba teszem, a felfutott élesztős tejet beleöntöm. Hozzáadom a tojásokat, a vaníliás cukrot, az olajat, a kristálycukrot, és a tejből egy keveset. Elkezdem összegyúrni a tésztát, a maradék tejet fokozatosan adom hozzá. Közepesen lágy tészta lesz belőle. Körülbelül 20 percig dagasztom a tésztát, majd a tetejét meghintem liszttel, letakarom, s szobahőmérsékleten kelesztem egy órán át. Ha megkelt, lisztezett deszkán átgyúrom, cipót formálok belőle, amit 6 részre osztok. Az így kapott cipókat fél centi vastag lapokra nyújtom, majd megkenem őket a három töltelékkel. Kettőt mazsolás töltelékkel: a vajat megolvasztom, rákenem a tésztára, megszóróm a kristálycukorral és a mazsolával. A kakaót kikeverem a vajjal és porcukorral, s ezzel kenem meg a második két tésztát. Az utolsó két tésztát ugyanígy kenjük meg fahéjas töltelékkel. A tésztákat egyenként feltekerjük, az így kapott 3-3 rudat összefonjuk. Majd sütőpapírral kibélelt tepsiben egy órát hagyom kelni a két kalácsot. Ha megkeltek, tetejüket megkenem a tojással és barna cukorral megszórom őket. Előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöm őket.

Jó ez a lebegő szőnyeg, amin a varázssüti utazik a nyuszival, tetszik. Lehet, hogy picit hamarabb kellett volna fotóznod, hogy több lehessen az egész kalácsból, hogy az ostorossága jobban kijöjjön, de én se biztos, hogy bírtam volna türelemmel, hogy ne egyek belőle... :) (hegyi)
értékelés:

Végre egy szinte hibátlan Gimesi-kép! alul picit szoros nekem, ott kéne annyi, mint fent, de amúgy ez így jó, ahogy van. A pár, a tükröződés is jó megfigyelés, de nagy szerencse, hogy az a bácsi ott kukkol a lépcsőn, mintha hitetlenkedne, hogy ilyet szabad az utcán? Vagy irigykedik? Mindegy. Jó. Duplacsavarral beszél a vágyról, hiszen egyértelmű, hogy a pár mit csinál, de a bácsi is ott ragadt, nem mozdul, abban is benne van a vágy rendesen, ahogy áll ott. Egy kérdés, hogy bal oldalon azt a határoló vonalat biztos fontosnak érzed-e, már csak mert jobb oldalon sincs, ezért én nem gondolom, hogy muszáj lenne, de elfér, ha neked ez kell oda. (hegyi)
értékelés:    

Zoli, ellentmondást érzek, hiába a valóság, de a fejemben ez a kép máshogy hívódik elő, mert a szél nekem más éggel működik, így most el kell higyjem, de bemondásra, hogy ez a szél, és nem valami kobold rázza a fácskát. Aztán meg, itt a szemem előtt ez a levélke, zavar, mert nem tudok ráfókuszálni, nem tudom behívni a kompozícióba. Én ismételném, ha lehet kérni. (hegyi)

Látom, kifogyhatatlan ötleteitek vannak ezzel a szoborral kapcsolatban, és bevallom, nekem ez a kedvencem, mert kerüli a patetikus megfogalmazást, mert mer szembe menni az elvárásokkal, mert sajátos meglátás, és valóban úgy fogalmazza át a látványt, hogy az új értéket hoz létre. Nem mondom azt, hogy mindig szerencsés ez az út, hiszen az alkotói szándékot fontos szem előtt tartani akkor, amikor más alkotó művét, műtárgyát fotózzuk, de ebben az esetben úgy ítélem meg, hogy ez ellen a meglátás ellen az alkotónak se volna kifogása. (Bélám, zárójeles a megjegyzésem, hogy az első 3 leckét meg kéne újra csinálnod...) (hegyi)
értékelés:    

Többször nézegettem már e képet, elgondolkodtató, pontosabban gondolatokat ébresztő, a történet továbbgondolására inspiráló képnek tartom. Magát a történetet persze mindannyian ismerjük, a világnak ebben a szegletében meghatározó szerepet tölt be az emberek világképének, gondolkodásának kialakításában. Andrea Mantegna Halott Krisztus siratása című festménye többek között a mesteri térábrázolás miatt csodálatos, amit ezen a fotón Zsolt is nagyszerűen jelenít meg. Emlékszem, még gyerekkoromban láttam egy hasonló festményt és nagy hatása volt rám, roppant viccesnek találtam, hogy bárhonnan nézem a képet, a lábak mindig felém mutatnak.
   Kiszolgáltatottságot, szomorúságot, csüggedtséget érzek a képet nézve. A nézőpont megválasztása, illetve maga a testhelyzet, ahogyan ennek az ereje teljében levő férfialaknak a teste a vászon által alig takarva itt hever „kiterítve”, ezeket az érzéseket kelti bennem. Ugyanakkor persze ismerem a történet végét, tehát van bennem bizakodás is, és örömteli várakozás a jövőt illetően.
   Nagyon szép plasztikus a világítás a képen, a vászon redői, hajlatai szépen kirajzolódnak, szinte festményszerű, ahogy Halász kolléga is említi. Szépen kiemelkedik az egységes fekete háttérből a test. Mintha már most lebegne. Az élességet is jól választotta meg Zsolt, az előtér, háttér jól, és pont elégségesen különül el. Engem a vöröses fény sem zavar, bár talán tényleg lehetne egy leheletnyivel finomabb, de végül is egy sírkamrában vagyunk mécsesek, gyertyák fényénél. Gratulálok, három csillagot mindenképp adnék rá! (Nagy Zoltán)
értékelés: