Feladatmegoldás

Ezt a képet szerettem volna eredetileg feltölteni ehhez a leckéhez. Szóval ez az ami egy torna verseny utáni vidám sorversenyen készült...

Milyen érdekes az ember, ha egy asszociáció beugrik, utána már nagyon nehéz azt kitenni az fejünkből. Nekem ez a kép minden erénye ellenére inkább taszító, és ez annak az asszociációnak köszönhető, ami a bal oldali szereplő mozgásából adódik, hogy ő valamiért kapar, esik, valami fura koordinálatlanság érzetét adja. Ilyen küzdelmi helyzetben szerintem az arcok tudnak nagyon izgalmasak lenni, mind az a fenti részben futó két lánynál is sejthető, de sajnos nagyon picik a képen. Szóval az ötlet érthető, de valahogy ez nekem nem olyan erős ügy most. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon jó ötlet, a kivitelezés adja a bizonytalanságát. Jó az arany a barna, a fények színe és az olló is, nem tudom, hogy ez egy párnahuzat vagy mi, de érdemes lett volna még picit forgatni, fejben és utána térben is, hogy ne legyen ott a cipzár, mert az elég illúzióromboló. Aztán a háttér... az nem baj, ha adunk hátteret, a kék-szürke irányvonal is jó gondolat, de most mivel oda is fénypászma kerül, keresem, mi gurulhatott oda? Talán egy gomb, vagy a gyűszű? Tehát a fény iránya kiemel, ezért most nem tudunk odafigyelni arra, ami a lényeg, mert szóródik a figyelem is. Szeretném felhívni a figyelmet az utómunka táborunkra, mert az ilyen fénytani helyzetek laborálással is igazíthatóak. (hegyi)
értékelés:

Győző, itt az a helyzet, amiből el kellene indulnunk, hagyjuk most a vonatkerekeket. Ez az a kép, amivel el lehet kezdeni egy folyamatot, és ne hagyjuk ezt félbe. Kérlek, hogy foglalkozz még kicsit magaddal. Hidd el nekem, hogy attól, hogy az idő eljárt egy kicsit felettünk, és ez a hajmennyiségünkben is esetleg megmutatkozik, nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk fotózhatóak. Lehet ezzel dolgozni, sőt, lehet, hogy izgalmasabb, mint egy tökéletes marcona férfiarc, ebben van humorlehetőség. Nem azt mondom, hogy el kell viccelődni az egészet, sőt, az viszonylag hamar megunható, de az iróniára mindenképpen ad lehetőséget, ez egy fontos szempont lehet. Várom a folytatást az első három leckére. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2012.04.23.

Érdekes ez a képi játék, amit Sándor itt mutat. Az egész kép szuper, jók a kutyák, és érdekes, ahogy itt énekelnek, aztán itt a mester, aki megnyugtatja a kedélyeket. Ha humor, akkor én ebből a sztoriból hiányolom a Sándor közreműködését. Legalább az első képnél, ha nem is úgy kellene üvölteni, mint a kutyák, de azért valami karmesteri helyzet nem ártana, ha már viccelődünk ezzel, mert ez inkább humorban erős. Ami viszont kompozícióban nekem bajos, az a háttér. Az épület az, ami engem egy kicsit zavar. Nem ismerem a helyet, nem tudom, hogy mennyire lehetett volna ennek az épületnek a tömegét és a hangsúlyosságát csökkenteni. Valamennyit csökkent rajta az a faág előtte, de ez még mindig kevés nekem, elviszi a figyelmet, és bogarásznom kell a szereplőket. Ez különösen a második és a harmadik képre igaz, ahol a kutyák már behúzódtak az árnyékba. Egyébként a leckére egy nagyon jó meglátás, személyes is. Sándor, nekem ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Én is megnéztem magamnak az emlékművet. Íme.

Értem én ezt az összefüggést, és a megfigyeléssel is egyetértek, de a kivitelezéssel nem. Tudom, hogy van neve ennek a kis virágnak, mi lehúzogattuk ezeket a kis szívecskéket, és pörgetve zörgött az egész, és ezzel lehet ilyen szeret-nem szeret-et is játszani, szóval a gyerekkoromat visszahozza, de nem tudom, hogy most a gyerekkorról beszélünk, vagy valami másról. Ha tisztelet, akkor ez a gaz nem ad hozzá. Persze, lehet mondani, hogy ez volt ott, akkor döntsük el, hogy a szobrokkal akarunk foglalkozni, vagy ezzel a gazzal. Ha ezzel a növénnyel, akkor a képnek a tetejét vágjuk le, és a háttér legyen maga ez az egész csonkolva, elég asszociáció erre a szoborra az, hogy elkezdjen a néző ezzel foglalkozni, hogy hol készülhetett, és utána megfejtse ezt az üzenetet. Most könnyen adod a megfejtést. Nekem ez esztétikailag nem olyan erős. (hegyi)
értékelés:

Van 9 képünk, de ez a riport nekem nincs teljesen kész. Oké, alakul a kerítés, a leirat is azt mondja, hogy nem vagyunk még vele készen, de azért nekem a végéről hiányzik az, hogy lássam azt, hogy hol tartunk már, és valami ebből mégiscsak felmutatható. Esetleg még a felvezetésnél is érdemes lett volna a régi kerítést, vagy annak a helyét megmutatni. A riportnál ennél szábarágósabban kell dolgoznunk, mert az, ami nekünk evidens, hogy tudjuk, hogy a Marika néniék felőli kerítést kellett lecserélnünk, mert lerohadt a festék róla, az nekünk evidens, de a nézőknek nem. Itt nem lehet ebből kitalálni, hogy most magamnak csinálom a kerítést, vagy a keresztlányoméknál dolgozom fusiba, vagy mi történik, olyan finomságokról nem is beszélve, hogy lelkesen épül a kerítés, vagy utálom az egész huszadik századot. Itt tehát a Riport leckével van problémám. A képek jók, csak hiányos a sorozat. A munkafolyamat is oké, látom azt, hogy hozod a kis deszkát, még mérsz is rajta, precízek vagyunk és pontosak, és aztán állsz neki vágni. Én lehet, hogy ezt fordítva csinálnám, magamat ismerve. Utána látjuk a gyalulásos melót. Van itt nálunk olyan (Berecz Pista), aki ehhez egy rádióadásnál hozzáfűzte, hogy mire kell ügyelni a gyalulásnál, pl. hogy a macskát el kell küldeni, mert hogy ha levágjuk az ujjunkat, akkor nehogy elvigye, mert akkor nehezebben lehet visszavarrni. Ez egy fontos intelem Pistától, tényleg véssük észbe, hogy macskák ne legyenek a környéken a gyalulásnál. Aztán megy tovább a sorozat, nekem egyébként az utolsó előtti kép tetszik, ahol ilyen segélykérően nézel ránk, hogy még mindig nézitek, hogy mit csináltok, nem jönnétek inkább segíteni? Ez a csúcspontja ennek az egésznek. Aztán kapunk egy werkfotót, hogy hogyan készült ez az egész, milyen állvánnyal, én ezt most nem érzem annyira fontosnak itt, szép állványod van, de nem látom, hogy ennek most mi itt a szerepe. Kicsit kusza ettől a sorozat, befejezetlen, kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ez, mint ötlet, rendben van, a megvalósítással van kicsi problémám. Nagyon kettévágódik a tónusrend. Elindulunk fentről lefelé egy középtónustól majdnem a feketéig tartó lépésközzel, ez rendben van, ez a képnek a bal oldala, aztán a képnek a jobb oldalán nagyjából az egyharmad tónustól megyünk egészen a világos felé, ami szintén rendben van, de a kettő között túl nagy az eltérés. Valahogy én kihoztam volna egyformára, és ez maga a döntés is, hogy a titokzatosság érdekel, ami a kép bal oldalára jellemző, vagy a korrektség, a nyitottság, ami a kép jobb oldalára? Melyik az igazság? Most ettől, hogy ez ennyire ketté van vágódva, bizonytalannak érzem, hogy milyen érzéseket kellene nekem, mint nézőnek fölhozni magamban. Ez okoz némi problémát. Aztán vannak itt némi pontatlanságok a szerkesztéssel is, nézzük meg, a jobb fölső sarokban ott valami belóg, a vonalak nem a képhatárhoz futnak ki, pedig kifuthatnának, mert ha a kép aljából ezt a kisujjnyit levágjuk, attól még nincsen baj, és ha megnézzük ezt a vasoszlopot, ez sem teljesen függőleges. Ezzel én még dolgoznék egy kicsit. Visszaadom ismétlésre a bizonytalanság miatt, és arra próbállak rávenni, hogy az első három leckével dolgozzunk még. Fontosak a többi leckék is, de szerintem az segít, ha az első három leckében már biztosak vagyunk ahhoz, hogy utána már a többi leckében is megfelelően személyes üzeneteket tudjunk készíteni. Ismétlés. (hegyi)