Feladatmegoldás

Nagyon izgalmas az, amit itt látunk a poncsóval meg azzal a lenyomattal, amit kapunk. Aki ezt kitalálta, hogy teherautónyomot köt a ruhába, le a kalappal előtte, úgyhogy jó ez a párhuzam. Nem tudom, hogy mennyire volt sáros, meg a modell mennyire alkalmas rá, de lehet, hogy érdemes lett volna ezt egy ülő pózban megörökíteni, bár ezek a lábak, ahogy megjelennek a képen, ez is nagyon beszédes. A Humor leckébe is megállná a helyét a kép, jók a ritmusok. A kép bal oldalából én vágtam volna. Ha már így belekomponálunk mindent, akkor ezek a ritmusok akkor izgalmasak, ha nem fogunk falsot, és kép szélén futó keréknyom annyira sima és egyszerű, abban annyira nincs ritmus, hogy az nekem leválik a képről. De a három csillag megvan, mert a rezonanciát nagyon jól teljesíti. (hegyi)
értékelés:

Engem az egész kép az idegsejt-ábrázolásokra emlékeztet, nem tudom, hogy biológiából kinek vannak ezek az emlékek még meg, ott van ez így ábrázolva a kis csápjaival, ez egy jó ötlet, tetszik az absztrakció is. Ami nem tetszik, az a kivitelezés, de beszéltünk erről az utómunka táborban, hogy a tónusokkal mit csináljunk. Ha megnézzük, itt függőleges irányban, a lent és a fönt között túl nagy a különbség, az aljánál nagyon bebukik ez, míg a tetejénél nagyon kinyílik, tehát vagy az alsó vignettálást kellene megszüntetni, vagy a fölsőnél is valami hasonlót létrehozni. Ettől most olyan furcsa, mintha nem lenne egyenes a fotópapír, olyan érzést kelt. (hegyi)
értékelés:

Maga az üzenet nagyon rendben van. A problémám az, hogy a mozgás gyönyörű, tökéletes, de vagy a fényviszonyokkal kellett volna még dolgozni, vagy fellocsolni a salakot előtte, amivel elérni azt, hogy viszonylag homogénebb tér legyen, de egy biztos: most, ebben a formában a kötél mozgása kevéssé jól látszik, nem tudom megállapítani azt, hogy ez a kislány valóban ugrókötelezik, vagy pedig egy sószóróval rajzolni akar a betonra. Ez egybébként a kislánynak a jobb kezénél jelentős, olyan, mintha lenne a kezében valami szóró tárgy, és ezzel ívet húzott volna, nem jól érzékelhető a kötél. Nem kötelező, de ezt meg lehetett volna úgy is csinálni, hogy ez a forma egyértelműbben adja magát. A másik meglátásom az, hogy ha ekkora mozgást és amplítúdót ábrázolunk, akkor annak megfelelő teret kell tudnunk adni. Itt most a kislány előtt és mögött viszonylag nagy teret hagytál, ezt el tudom fogadni, van levegője, van irányultsága, de akkor fönt és lent miért van ennyire szűkre vágva? Nem teljesen értem a képkivágásodat. (hegyi)
értékelés:

Hozzávalók:
Alap: 30 dkg keksz (pl: Győri Keksz - Zabfalatok), 10 dkg margarin, 2 ek méz
Töltelék: 8 db Túró Rudi, 15 dkg porcukor, 50 dkg mascarpone, 1.5 ek étkezési keményítő, 3 db tojás, 2 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 ek tejföl

Elkészítés: Összetöröm a kekszet és elkeverem az olvasztott margarinnal és mézzel, majd belenyomkodom a sütőpapírral bélelt csatos tortaformába. A mascarpone-t elkeverem a cukorral, majd hozzáadom a tojássárgákat, keményítőt, tejfölt és citromhéjat és jól eldolgozom. A tojásfehérjékből kemény habot verek és lazán beledolgozom a keverékbe. A kekszalapra rákanalazom a töltelék felét, erre kerülnek körben a félbevágott túró rudik, majd a maradék töltelék. Előmelegített sütőben, 150 fokon aranybarnára sütöm. A formában hagyom kihűlni, a tetejét porcukorral megszórom, s csak hidegen szeletelem.

Nagyon fontosnak tartom azt egy receptnél, hogy a leirat pontos legyen, és ez alapján itt tényleg meg lehet csinálni a tortát. Jó lenne a képi világ is, abban az esetben, ha ezt az egymásba ragasztós ügyet nem csinálnánk. Ez a keretezés, ragasztás, ebben nem vagyok biztos, hogy ez egy jó megoldás. Fontos ábrázolni a tortát önmagában is és a szeleteit is, de szerintem ez megoldható egy képen is, nem kell ehhez kettő képet csinálni, mert ha a tortába belevágsz, és egy szeletnyit kimetszel belőle, akkor a metszési felületnél látszik, hogy hol laknak a túró rudik, ettől még megmarad a teteje is. A másik az, hogy kicsit lustára lett véve, vagy nagyon meleg volt a torta, amikor ezt a porcukrozást megcsináltad, ez megint esztétikai kérdés, hogy hogyan szórjuk szét ezt a műhavat, ebből is ki lehet rakni mintákat. A tárgyalkotásnál is türelemre van szükség, és arra, hogy meglátom ezt a formát, ez mit mond nekem. Kivágok kartonból ilyen meggyformákat, azt még ráteszem, és milyen érdekes, hogy az árnyékai ott vannak, és közben ott van egy valódi gyümölcs is, és ezt így ki tudom rajzolni porcukorból, szóval valamit az ember elkezd kreálni, és azzal úgy elvan. Ez nem csak azért fontos, mert szebben lehet föladni az asztalra, hanem azért is, mert a fotónál nem mindegy az, hogy mi örökítődik meg, és mi az, ami bekerül a mi kis gyűjteményünkbe. Én most erre adnék egy csillagot, és azt mondom Eszternek, hogy ezt gondolja át, hogy azzal a gondossággal, ahogy a tortát megcsinálta, azzal kell befejezni is a munkát. (hegyi)
értékelés:

Ehhez az épülethez is ellátogathatnánk többen, mint az 56-os emlékműhöz, és ki-ki elkészíthetné a saját képsorát. Emlékeztem, hogy Gerlei itt járt, gondoltam én is megnézem magamnak.

Annak örülök, hogy egymás munkáira reagáltok, egymás dolgait figyelitek, mert ez szerintem egy fontos dolog, fontos helyzet, hogy kialakulhasson a Látszótéren belül kis csoportok, akik közös munkákat csinálnak, vagy elmennek fotós sétákra, és ez nagyon jó, ha alulról szerveződik, és nem arra vár, hogy majd ezt a kisfőnök, vagy a nagyfőnök szervezze. Ezt azért mondom, mert ez a sorozat egy reflexió Gerleinek a munkájára. Amit én ennél a sorozatnál látok az, hogy olyan, mintha a négy kép négy teljesen különböző irányt nyitna ki, mintha négy teljesen különböző irányba jutnánk el. Az első kép egy nagyon szép, részleteket tartalmazó, elvont, ebben a formában a festészethez jobban hasonlító irányt mutat. A második kép inkább szociografikus, de ennek a vonalnak szintén a líraibb megközelítése, de az előző képhez képest lényegesen tárgyszerűbb. A harmadik kép kifejezetten szociófotó, a 80-as évek végén, 90-es évek elején gyárakról volt szokás ilyen képeket készíteni, amik ilyen elhagyott üzemek voltak, és a pusztulást mutatták be. Az utolsó kép az, ami hozzám legközelebb áll, egy teljesen más, áttételes megfigyelés. Akik dolgoztak ilyen munkahelyen, azok pontosan tudják, hogy az öltözőszekrények falán, vagy akár a műhelyek falán is a Fabulonlány vagy a Sugárlány ott volt, és figyelt ránk, adott egy plusz érzelmi töltést. Én a 80-as évek végén, a legelső munkahelyemen találkoztam ezzel először. Visszatérve a képekre, az a problémám, hogy ez nem riport, nem fotóetűd, ez egyik irányt sem mutatja jól azért mert a riportnál lehet leirat, és mondhatjuk, hogy az valamilyen szövegnek az illusztrációja és kiegészítése lehet, de egy fotóetűdnél duma nélkül kell működnie egy sorozatnak, és egy történetet kell tudni elmesélni. Itt most nem látom a történetet. Attól, hogy minden irányba egy kicsit belecsípünk, nincs eldöntve, hogy most mit akarunk megmutatni. Én azt kérném Ágnestől, hogy próbáljon meg valamilyen döntésre jutni saját magával abban, hogy őt ebből mi izgatja, melyik irány az, amit keres, és akkor arra rezonálni, arra saját magában megkeresni a párhuzamokat, elmélyedni abban, és szigorúnak kell lennünk, nem szabad csaponganunk egy témafeldolgozásnál. Ha engem a talált tárgyak, és az ahhoz fűződő üzenetek, a múltidézés a fontos, mint a negyedik képnél, akkor ilyeneket keressek. Ha az emberi sorsok érdekelnek és a szociográfia, akkor a harmadik irány a jó, ha lírai képi felvetéseket keresek a pusztulás gyönyörűségével, akkor az elsőt. Azért nem jó, ha ezek keverődnek, mert akkor érzelmileg nem tudunk egy szintet beállítani a nézőnél, hanem őt is kitesszük annak, hogy ebbe a csapongásba belevonódjon, és nem biztos, hogy ezt akarja. Ismétlés. (hegyi)

Tulajdonképpen egy szép megoldást látunk, jó a megfigyelés, talán a Víz leckére is rendben van, bár föntről egy másfél ujjnyit le tudnék hagyni, hogy több legyen alul a kútból, esetleg azt is lássuk, ahogy túlcsorog. De tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, hogy az ember mit hova lő, itt is megvan a koncepció, hogy a kútnak a pereme fut ki a kép sarkába, ezt is el tudom fogadni, úgyhogy megvan a három csillag, leckemegoldásnak is jó. (hegyi)
értékelés:    

A szelektív színezés, a barnítás, ezeket nem fogom többször mondani, csak jelzem, hogy probléma, miközben a kép akár egy preraffaelita festmény is lehetne akkor, ha nincs elrontva a színe, és ha végiggondolom azt, hogy ez a kis top ehhez az egészhez mennyiben illik. Gyönyörű a modelled, kicsit talán túl szép is, kevesebb smink hihetőbb lenne, nem nagyon értem, hogy miért kell ennyi sminket használniuk a nőknek akkor, amikor gyönyörű a bőrük, az arcuk, de hát ezt ők tudják, biztos van ennek oka, csak fotográfiailag nem használható. Ez olyan, mintha beállítanál egy szituációt, és egyelőre még nem a fő modellel dolgoznál, hanem egy próbababát megkérnél, hogy addig, amíg fényt mérsz, és amíg a leveleket beállítod, feküdjön már oda, hogy ne a művésznő legyen az, akit erre rá kell kényszeríteni, aztán majd jön a főszereplő, és ő már rendesen beöltözve ebbe az egész szituba, majd visszafekszik. Körülbelül ez az érzetem van. Maga a megfigyelés jó, nem tudom, hogy a preraffaelitákat mennyire ismered. Van egy festménye John Everett Millais-nak Ofélia címmel, tessék megnézni ezt a festményt, és fogod érteni, hogy miért érzem ebben a párhuzamot, nem csak a póz miatt, hanem az egésznek a lágysága és könnyedsége miatt. Ez egy jó irány lenne, de végig kellene csinálni. Ne essél hasra a szépségtől, mert az múlandó, teremtsd meg a magad szépség kompozícióját. A csajok hajlamosak arra, hogy elvigyenek minket az erdőbe, ne dőlj be, legyél határozott. Ez most egy egy csillagos kép, és remélem lesz módod ismételni. (hegyi)
értékelés: