Feladatmegoldás

Kicsi
Ahol ez a kiccsávó van ott körülötte tankok, csatahajók, repülőgépek, bombák, fegyverek ölték egymást halomra a gyermekrajzuniverzumban. Ő volt az egyetlen nem harcoló figura, vidáman, elkülönülten. Én meg azonosulni próbáltam vele. Belépve a burokba ami körül vette.

Magamhoz ragadom a szót, mert azt akarom erősíteni, hogy szerencsénkre a maga módján ez egy vizualitással foglalkozó oldal. Másként: nagyon sok mindent összetettebben, jobban fogalmaztok meg, mint amit megszoktunk a mindennapi verbalitástól. És ez szerintem nagyon jó, mert képekben láttok, nem néztek, hanem láttok már. Én a hozzáfűzött megjegyzést nem olvasom el, beleolvastam, de nem olvasom el, mert nagy szerencsére a felülnézetben fotózott repedezett aszfalt, a krétarajzocska egy emberkefigurával, egy gyerekrajz, és ez a körberajzolt territórium, felület, ami baleseteknél szokott megjelenni, hogy itt volt, itt feküdt, ekkora volt, nagyon hasonlónak érzem ezt a fajta látványt, amelyben az alkotó belelép a képbe, és azt mondja, hogy én látom, én mondom, rajtam keresztül foglalódik össze ez az üzenet. A felnőtt fiatalember sziluettje sem részletgazdag, hiszen csak egy árnyék, hasonlóan a gyerekrajzhoz, ami csak a láb, egy nyak, ami a has is, és egy furcsa fejet ábrázol. Az árnyék is egy ugyanolyan szűkített, de pontos jelzés, az emberre és ez a kettő párhuzamba van állítva, egyrészt mert a kompozíció olyan, hogy ez a körberajzolt határvonal összekapcsolja az árnyékot és a gyermeki lét furcsa, barlangrajzra emlékeztető piktogramját. Ez nekem sűrítettebben jelentkezik a gyermekkor és felnőttkor kapcsolatáról, és arról a fajta látleletről, ami a poharas képen is jelentkezett, sőt, ez egy érett üzenet, aminek nincs szüksége a szövegleiratokra, sőt az semmit nem tesz hozzá, hála a jó istennek, hogy azok nincsenek rajta a képen, amik ott vannak, mert akkor egészen máshogyan kellene elemezni a képet, és nem is biztos, hogy három disznót tudnánk adni. Nekem az a mese is eszembe jut ahol a plakátfiú mindig lelépett a plakátról, valami rajzfilm volt. (szőke)
értékelés:

Tüzesvizöntő
Személyre szabott szatmári szilvák szenvtelen szimulákruma.

A Danitól már láttunk ezzel a két pohárral egy játékot, egy kompozíciós megfigyelést, ami egy nagyon pontos megfigyelés volt. Ez a kép csak egy tárgyi leltár szerint azonos kép, mert itt is látunk két poharat, de egy teljesen más érzelmi hátteret, üzenetet hordoz. Nagyon provokatív ez a kép, és érdekes, hogy a Dani felfedezte ezt a játékot, hogy amikor egy pohárba folyadékot töltünk, az optikaként működik, tehát mint egy tükör vagy egy lencse. Ugye a háttérben látjuk az arcot direktben, életlenül, és a pohárban a folyadékban látjuk tükröztetve az arc eltolódott verzióját, és tulajdonképen ez a kép lényege, mint egy furcsa, szürreális vasutas, akinek mint a vadakat terelő juhász úgy ragyog a szeme, és csillog, és ott van a torzulás miatt az átélés, hogy az előző poharat már megitta, és hú de nehéz ez a probléma amit a boszorkány feladott nekem ezen az életúton, megyek az üveghegyhez. Van egy olyan mondás, hogy az optimistának félig tele a pohár, a pesszimistának meg félig üres, és ő akár akarja, akár nem eljátszik ezzel a gondolattal, hogy van egy tele és egy üres poharunk, ami egy küzdelmi helyzet, dinamikus, mert egy történet közepén találjuk magunkat. Érezzük, hogy itt nagy dolgok történtek, és még nagy, drámai helyzetek is fognak, de ez egy öniróniával van kezelve, a színeket meghagyta, azok drámaiságát, és nem véletlenül helyezte a poharat, a fejét oda, ahová, mert gondolom nézegette ezt és nem egyből hörpintette ki azt a poharat, és egy olyan helyzetet választott, ahol horizontálisan elmozdult a feje, kettévált a feje, és az egyik feje csücsörít, a másik az néz felénk. Nézegette ő, mert ha a másik pohárból kiissza ezt az italt, akkor ennek a történetnek vége, mert azért azt sejthetjük, hogy ez egy alkoholos pohár, ez az egész álomszerű világ abban van benne, ami a másik világban egy tökéletesen hétköznapi, racionális környezetben, az OSB lapon könyökölve, egy ember kihörpint, és a mágia, a varázslatos világ ebben a pohárban van benn, és erre mondom, hogy a kompozíció ezt jól teljesíti. Egy dolgot áruljon el a Dani, hogy a szimulákruma az micsoda, mert én nem szoktam inni, biztos valami rum, amit szimulákkal kevernek, és a szatmári szilvának az egyik verziója, mert van kisüsti és van a szenvtelen, mert nálunk pl. az van kiírva a ház oldalára, hogy sör-bor-pálinka korlátlan kimérése, tehát van ilyen is, mivel ma már nem azok laknak ott, így nem tudom, milyen a korlátlan kimérés. (szőke)
értékelés:

Rövidfilm a barátságról

Egy furcsa barnás tónus van jelen a sorozaton, ami olyan, mintha egy múltidéző anzix lenne, egy régies képsor. Ha képsorként tekintünk erre a kilenc képre, és benne van az is, hogy ezt rövidfilmként definiálta az alkotó, de mindegy is, mert ha ez egy film, akkor ezek snitthatárokat jelölnek, és akkor is fontos az, hogy melyik snitteket hagyjuk meg. Én végigmennék szívem szerint ezeken a képeken, hogy melyiket hagynám meg a sorból.
Az első kép értelmezi a helyzetet, tehát ez egy fontos kép. A második képet nem érzem ebben a helyzetben elég erősnek, de a harmadikat meghagynám, ami jól értelmezi a két ember helyzetét, ugye ráközelítettünk erre a témára. A negyedik kép is erős, közel került egymáshoz a két figura, az ötödiket nem tartom ebben igazán továbblépésnek, a hatodik megint erős, a két figura külön helyet keres magának a pecázáshoz, a következő a kutyával egy új figurát beléptetve, megbontva ezt a kapcsolatot megint egy erős kép, és utána a következőt megint kihagynám, az utolsó pedig megint maradna, mert megint nyugalom van, és pecáznak a gyerekek. Tehát egy szűkebb, pontosabb dramaturgia, és én feladnám ezt a barátság-témát még, hogy foglalkozzunk vele, mert a két gyerek kapcsolatát látjuk, és jól értelmezzük, de azt kell, hogy kérdezzük, hogy ebbe hol kapcsolódik az alkotó, hol van ebben a Vedres Ági? Mint kívülálló, mint vágyakozó, aki mindig is vágyott egy ilyen történetre, szóval azért mondom a dramaturgiát, hogy ezek legyenek először fejben letisztázva, hogy ki vagyok én ebben a történetben? Két disznó és ismétlés. (szőke)
értékelés:

Kis tavaszi munka

Már unom ezt a sok fűnyírást.

Hááát... meg akar dolgoztatni minket a Feri, egy új irányt próbál venni, a humor felé elmozdulva és én nem vagyok annyira meggyőzve. Az irány az jó, ha a humorral is akar foglalkozni, ha az a szándék, hogy az új Mácsai Feri kezd kialakulni, nyilván nem rögtön lesz tökéletes, de az irány az jó. Ha azt veszem, hogy a gép le van téve a földre, és a fűnyíró közeledik felé, akkor ez egy fenyegető helyzet, hogy szegény gép, jön a nagy gonosz fűnyíró és bekapja, de ha erre akarok utalni, akkor a fűnyíróval kellene valamit kezdeni. Tehát ha egy picit megemelem a fűnyíró elejét, vagy ha itt, a fűnyíró sérült részénél lenne valamilyen fényforrás, ami elmosná, hogy a háttérben egy kis felújított nyaraló van, és hogy a figurának a háttérben le van vágva a feje, tehát valami, ami az előtérbe hozna minket. Ha megnézzük a mélységélességet, tulajdonképpen az első fűszáltól a házig minden éles. Tehát egy elég széles mélységélességi spektrummal dolgozik a kép. Minden egyformán fontos. A fűnyíró, az azt toló ember, a háttérben az ég, a kisház, pedig nem kellene, a többi ebben az üzenetben nem fontos, csak illusztrálja a térbe helyezi a helyzetet. Tehát lehet még egy képet készíteni, a mélységélességgel játszva. Sajnos a fű az ilyen Feri, az nő, azt kell még nyírni, úgyhogy adódik még lehetőség. A másik pedig az, hogy itt látunk egy alakot, aki tolja a fűnyírót. Azaz ez egy tudatos döntés, amiben a vágásnak is szerepe van. Annak a vágásnak, hogy mit mutatok meg ebből az emberből, és mit nem. Most ugye a az a helyzet, hogy az arcot nem mutatom meg, mert az elvinné a közlést, és ez egy jó meglátás, mert ez nem is fontos. De akkor azt kell, hogy mondjam, hogy akkor a nyak se fontos, a váll se fontos, csak a két kar, ami tolja a fűnyírót, és esetleg még egy kicsi ing. De a többi már kifelé viszi a formát, egy formai probléma keletkezik ezzel a vágással. Úgyhogy Feri nyírd a füvet, és ha ez érdekel, akkor örömmel várjuk még a javított verziót. (szőke)

A hely, amiben elveszem
Görcsösen féltem, amim nincs.

Jan Van Eick egy németalföldi festőművész az egyik, nagyon ismert alakja, de mások is akkor dolgoztak a fénnyel, akár a gyertya, akár a tűzfényével, és a képen ha jól látom, mert bemozdult kép, egy tűz fényét lehet látni, ami körül sejthetően emberi alakok láthatóak, és a tűz fénye világítja meg az arcokat. Rembrandt utolsó korszakában az igazán fontos és érett képei elkészültekor már nagyon rosszul látott, és azok a képek és portrék hihetetlenül sűrítetté válnak attól, hogy az a mester, aki csodálatosan pontosan térbelien tudott festeni, pl. a Vágóhíd c. képén szinte tapinthatóan vannak fent a festékfelületek a képen, az időskori önarcképei valami hasonló elrajzoltságot mutatnak, hoznak létre, és ezeket a képeket azért akartam ideidézni, mert olyan mértékben szólnak az idő múlásáról, éppen azért, mert látszólag nem pontosak, nem a kézzelfogható, a listázható, hanem az egységes érdekli, és tulajdonképpen ennél a képnél is ez megtalálható, attól, hogy a kép a hosszú expozíció miatt vagy a helyzet miatt bemozdult, és ettől sűrített az egész látvány, nem tudjuk kik azok, akik ott vannak, talán csak az, aki ott volt tudná azonosítani, de nem is fontos ez, mert a kép sokkal jobban és erőteljesebben szól a kezdetről, ami a középpontban helyezkedik el, nevezhetném szemgolyónak, tűzgolyónak, völgynek, kútnak, köldöknek kiindulásnak, és megérkezésnek – és ekörül foglalnak helyet az úttörők, Timur és csapata, a kerekasztal lovagjai, hogy minél több és minél zavarosabb kapcsolódás legyen ehhez az üzenethez. Mindezt félresöpörve az látszik a képen, hogy ez egy kis közösség, egy kis csoport van jelen, egy emlékképben, és ez a csoport közösségként van jelen, és az éjszaka, ami itt nem is feketékkel, hanem egészen sötét barnákkal, és az abból visszafestődő, visszavilágosodó arany-okkerekkel, világosabb barnákkal és kevés vörössel jelenik meg a tűz körül, amiben még egy kis zöldessárga is van, és ettől még pluszban elválik, plusz értelmet nyer ez a ha akarjuk tojásforma, ami kiragyog a képből. Mint egy féldrágakő, ami érdekesen ereszti át magán a fényt. A képnek tehát az az elsődleges ereje, hogy nem csak ritmikai elemként használja a helyzetből eredő bemozdulást, hanem mindezt sűríti, az üzenetet, ami a címhez kapcsolódik, a helyhez, amit szerettem. Az, hogy múltidőben fogalmazódik meg a cím, az is erre „boldog békeidőkre” utal, amiben megjelenik a közösség, és megjelenik benne a biztonság, a harmónia, mivel a megfogalmazás is múltidőre utal, és a kép is egy ilyen anzixszerű képet mutat, még egy vetülete van, hogy mi mindezt az üzenetet a jelenben fogadjuk be, ami akár akarom, akár nem, arról szól, hogy akkor most hol van az a hely, amit szeret? És mi van azzal az állapottal, ami most zajlik benne? Hol van ez a biztonság és hol van ez a békesség és ez a közösség? Ezért tartom én ezt egy nagyon fontos híradásnak. (szőke)
értékelés:

Táposcsirke
jaj a ...

A címből arra következtetünk, hogy egy szándékolt humorral állunk szemben, és a mozgásszínházi produkció, ami egyértelműen egy beállított kép, az is ezt erősíti. Ugye a testkódokból, a mérlegből is arra lehet következtetni, hogy a szereplő hátával valami nagy baj van. Ennek ellentmondani látszik az arcjáték, ami olyan, mintha egy folyamatnak csak egy pontját látnánk, és nem azért, mert fellép erre a mérlegre, a tekintete az nem azzal a létállapottal foglalkozik, amire a gesztus és a humor irányul, hanem mint egy kicsit csibészesen ki akarna tekinteni, hogy vajon a fényképezőgép elkattintotta ezt a képet, vajon a fotóalbumba belefér-e ez a vicces anzix, hogy a raktárajtón belül munka után Berecz Pista megmutatta nekünk, hogy ő egy dolgos magyar ember. Istvántól láttunk már nemegy animációs filmet, ahol ő dolgozott már a humorral és az öniróniával, és saját magához hasonlítom, amikor azt mondom, hogy az a humor és önirónia, amivel azok dolgoztak, az sokkal koncentráltabb volt, és drámaibbak is, tehát egy összefogottabb és egységesebb üzenetet hordoztak. Itt a humoron kívül nagyon nem látok továbblépést, és a humor forrása is eléggé egyszerű eszközökkel van vázolva, tehát nem azt mondom, hogy ez a kép nem lehet egy portréja az alkotónak, de az az ember, akit eddig megismertünk, Berecz István lényegesen szélesebb skálán mozog, mint ez a kép, ami egy nagyon vékony szeletet mutat belőle. Úgyhogy én azt mondom, hogy egy disznó, és ismételni is lehetne. (szőke)
értékelés:

Rost
Szerettem volna egy jó képet csinálni poharakról, de mikor elkezdtem, rájöttem, hogy ma csak az asztal hagyja megmutatni magát.

Nagyon örülök, hogy a Juhász Dani küldött egy ilyen képet, már a sztendapokból ismert helyzetekben a Badárral én sokat meséltem már az OSB filozófiájáról, itt ebben a helyzetben, mivel felülről látjuk az OSB-t, ami egy kültéri felületen helyezkedhetett el hosszabb ideig, és a korrózió a hosszú idő, talán egy év alatt nagyon megbontja ezeket a rostokat. Az OSB a magyar szabadidős kultúra elsősorban hétvégi házak, szabadidős helyzetekben előszeretettel használja, pl. itt Taljándörögdön a Katica büfé egy kultuszhelyszíne az OSB-nek, gyakorlatilag akár az én házam egy részét is ilyen helyszínként említhetjük meg. A hülyéskedést félretéve egy olyan oldalfényforrást látunk, ami ezt a rusztikus, sérült részt megmozdítja az oldalárnyékokkal. Erre utal a rost cím is, hogy ezek a farostok teljesen szabálytalan rendszerben adnak egy nagyon érdekes hátteret, amin a két felület, az üres, de elborított üvegpohár és a folyadékkal, talán alkohollal teli kispohár nagyon szép, geometriai árnyékokat hoz létre. Az álló pohárnak a nagyítási fókuszán még a fókusz középpontját is látjuk megcsillanni ezen a farost felületen. Énszerintem nagyon jó ritmusú a két azonos tárgy másféle módon történő elhelyezése, és ezen a képen való párbaállítása, ami igazából a zenéhez, és menüettszerű ritmushoz, ujjgyakorlathoz hasonlítanám, és örülök annak, hogy nem is akar ennél többet a kép, nincs hozzá választva egy plusz blikkfang, egy fekete-fehér tónusvilág van hozzá választva, és ez a kép igenis mélyet merít, és a Danitól eddig látott képek, és a Dani személyisége, előtörténete bizonyíték arra ezen a képen keresztül, hogy két egyszerű tárggyal és egy hétköznapi felülettel is lehet mélyen beszélni azokról a folyamatokról, amelyeket hosszan és bőbeszédűen, képsorokkal is meg lehetne építeni, hogy ki voltak ott, mikor jöttek oda, hányan voltak, hétvégén ez hogy zajlik, mi a folytatás... miközben itt egy négyzetes felületen összesűrűsödik és lenyomatként jelentkezik. És elvárom, hogy a Juhász Dani ezen a megkezdett útján ezzel szenvtelenséggel, ilyen fajta a rideg racionalitással álljon szembe magával, és ha lehet, kérem, akkor ezeken a szinteken küldje a munkáit. (szőke)
értékelés:

Fényesnap-portré

A mai nap ilyen fényes ide oda lenn és fenn.

Nehezen szedtem össze a disznószámokat, vegyük úgy, hogy ismétlésre visszadobva.

A hely, amit gyűlölök
Darabokban szakad ki belőlem néhány szikla, ez az egyik, mosatlanul, csiszolatlanul elétek hajigálom, rúgjatok bele, ha úgy tetszik.

A megfogalmazásról pár mondatot. Egyszer régebben talán már beszéltünk arról, hogy káosszal nem lehet káoszt ábrázolni. Ezt a gondolatsort itt folytatnám, hogy a jóisten tartsa meg a jószokásodat, hogy ilyen szeretettel, ilyen figyelemmel, ilyen pontos megfogalmazással ennyi melegséggel tudtad ezt a helyet megmutatni, amit ennyire gyűlölsz. Ha nem lenne koncentráltan a szeretet ebben a helyben, ahol egy tükröződést látunk, a felső erkélyt lent, és az otthont, ill. az otthon hiányát, hiszen az ott lenn egy ágy, egy kidobott pamlag, az árulkodó, ha valaki egy ilyen helyzetet meglát, mert az előtörténetéből tudhat, mert ez nem egy családi tér, egy családi otthon, de még ha az is lenne egy-két hajléktalannak, azok nincsenek ott, ez a tér ez az otthonra utaló tér üres, embertelen. Ha nincs meg viszont az alkotóban a szeretet az üzenete felé, akkor nem tud képet létrehozni a gyűlöletről. Ez egy nagyon fontos dolog szerintem. Tehát maradjon csak meg benned a szereteted a gyűlölet felé, mert akkor jó képeket fogsz csinálni. Ma már nincs az élők sorában egy jó barátom, Ternyák Zoltán, aki a Badár Sándornak volt osztálytársa, színész volt, a szentesi drámai osztályban jártak együtt, és van egy régi-régi film, ez a 69, ahol a Ternyák Óbudán, egy kertben mesél egy történetet, a jó ebédhez szól a nóta és egyéb dolgokról, csak ebben a kertben az akkori grafittisek egy üres épületfalra egy konyhát rajzoltak fel, konyhaasztalt, székeket, talán állólámpát, és a Zoli itt beszél a család melegéről, és én nagyon hasonlatosnak érzem ezt a környezetet. (szőke)
értékelés:

Boxos
Odaát

Nagyon izgalmas az, hogy egy régi boxos doboz tükröződő tetejét használod fel, és ezt egy egészen extra vörös színű környezetben helyezed el, és van a képnek egy megjegyzése is, hogy ’odaát’, ami valójában a tükörre, a tükör mágiájára vonatkozik, arra a tükörre, amit a mágikus technikákban úgy fogalmaznak meg, hogy az a nyitókulcsa, a kapuja annak a fajta spirituális világnak, amit itt a hétköznapokban nem mindenki tud érzékelni. Ezért van a hitvilágban és a népi kultúrákban külön mitikus szerepe a tükörnek, mert varázserőt tulajdonítottak neki. Nem véletlen a híres mese a tükröm tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a világon, a Csipkerózsika? Nem, nem, a Hófehérke? Szóval ott sem véletlen, hogy a boszorkány is egy mágikus tükröt használja, de még sok más filmet is tudnánk idézni, ahol távollátó, beszélő, stb tükrök vannak. A tükör mindig más, hamis vagy torz világot mutat. És itt, ezen a képen, hát mivel a boxos doboz fedele nem elsősorban tükörfunkciót lát el, itt is egy kicsit elrajzolt, szinte viccújságba illő, vagy Lautrec-i gesztust mutat. Ez egyrészt egy erős görbe tükör magam felé, az üzenetem fel, másrészt irdatlanul erős önirónia. Ugyanakkor a képet jónak tartjuk, és a portré kategóriában jár érte a három citromdisznó. (szőke)
értékelés:

Vágy II.

Egy perspektivikus képet látunk, a plen-air festészet ahol egy kicsit a realista ábrázoláshoz közelítünk, és elsősorban a búcsúkban lehet ilyen XIX. sz-i brómolajnyomatokat látni, nagyon szeretik, ahogyan a csíkok valahonnan a horizonttól elindulnak és egy kis erdei utacska kibővül előttünk, a fodrozódó tenger formája, lásd Debussy, ezek elég jellegzetes térjátékok, klasszikus eszközmotívumok, és a lábnyomok, amelyek valahová a végtelenbe tartanak. Itt is megkockáztatnám, hogy a kép bal alsó sarkából valami hiányzik, nem tudom mi, talán egy naturális testrész, egy comb vagy has, egy arctöredék, valami, ami nem teljesen illeszkedik ebbe a struktúrába. Ez is egy vázlat, aminek a kezdő vonalai elindultak, és nem befejezett az alkotás. (szőke)
értékelés:

Nincs cim
Nem szeretnék sem címet, sem kommentet írni. Az sem érdekel, hogy ez ugyanaz a kislány. Nem ugyanaz.

Ennek a képnek nincs címe, ezért most nyugodtabb vagyok, mert én adhatok neki címet, és folytathatom a történetet. A leírásból tudhatjuk, hogy az üvegajtó mögött látható kislány nem az a kislány, aki az előzőn volt, tehát lehet, hogy ez a kislány nézi azt, akinek ugyanilyen ruhája volt, és lehet, hogy az a kislány gyűlöli ezt a kislányt, mert ugyanolyan ruhája volt, és lehet, hogy a fotós, aki itt állt eddig, az üvegablak mögött, itthagyta a gépét, megnyomta a gombot, és ő az, akit ez a kislány néz, sok minden folyamat látható tehát ezen a képen, és mivel nincs cím, a nézőt, a befogadót kéri fel együttdolgozásra az alkotó. Más irányból nézve, ha nincs is címe a képnek, azért leírása van, és az így szól; „Nem szeretnék sem címet, sem kommentet írni. Az sem érdekel, hogy ez ugyanaz a kislány. Nem ugyanaz.” Viszont egy hasonló kép, mint az előző, tehát egy érzelmi folyamat továbblépése, és ezen itt a beállítással, a képkivágással nagyon is sokat hozzátett az alkotó az előző üzenethez. Mert ezt az ellenfényes, alumínium-fém, csattanós lakótelepi ajtót mint fekete keretet látjuk itt a kislány körül, azaz még jobban megerősíti annak a képnek az üzenetét. Valószínű, hogy ennek a képnek az értelmezése az előzővel összekapcsolva hoz létre egy folyamatot. Ha elfogadom, amit ő mond, hogy ez nem az a kislány, sőt nem is ismerjük ezt a kislányt, akkor nem értem, miért a szorgalmiba küldte, mikor ugyanúgy elmenne a gyermekkor leckében is, másrészt egy teljesen más létállapotról szól, nagyon erősen lehet látni a kétségbeesést, a szorongást, a félelmet; az összes olyan érzelmet… hiszen ez a gyerek egyedül van, szorongatja a kezét, a ruháját, és nem felénk néz, kívülről vár segítséget, tehát a képi üzenet nagyon erős. És ebből kiindulva, az üvegajtó mögötti helyzet, a katedrálüveggel, ami mozaikszerűen felszabdalja a helyzetet, és ezzel van meg az az időkapcsolat, ami sokkal inkább utal a múltra, mint akár egy barnított fotó, de ebben a helyzetben ez egy teljesen másról szóló üzenet. (szőke)
értékelés:

Kimerült locsoló
Egy korábbi képem hibáit próbáltam kijavítani egy korareggeli fotózással.

Kedves Feri. Olyan ez az egész kép, a szélein ezekkel a nem is tudom, talán trükközöl megint, valami lazúrral, ami körben van, mintha valami okulárén vagy régi távcsövön keresztül látnánk valamit Huszárik Zoltán egyik eddig nem ismert filmjéből, megmondom őszintén még budinak is el tudnám képzelni ezt a formát a befutott borostyánokkal, a Mácsai-féle felhőkkel, a Mácsai-féle formákkal, kutakkal. Ami fontos, hogy elkezdtél ragyogni, ott van ez a ragyogás a kúton, elkezdtél színeket és olyan érzéseket használni, elkezdtél bocsánat, ha nem idevágó ötletet mondok, de olyan söröskorsót fényképezni, amin átragyog az őszi napfény, van az egésznek egy furcsa, érett mosolygása, és ennek a képnek ez a legnagyobb ereje, hogy miközben nagyon erősen jelen van az elmúlás, a természet ereje, a visszarendezés, mégis van az egészben valami kiútkeresés, valami jövőképlet. Ezért mondom, hogy ha a Mácsai-féle kutakat, formákat nézzük, akkor itt egy új lépcsőfokkal találkoztunk, és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy magadban küzdesz és harcolsz egy történettel úgy, hogy elkezdtél képeken keresztül megoldási képleteket keresni. Van az Iparművészeti Múzeumban most Péreli Zsuzsának egy retrospektív gobelin kiállítása, amit érdemes megnézni, ha tudjátok, mert ezen a képen van ezekből a kelmeszövők türelméből és van ebből a világból egyfajta utalás, ha megnézitek a képei ott is van ez a fajta trombitafolyondáros helyzet, amikor az idő végtelenségét azzal érzékelteti, hogy a folyondár vagy itt a borostyán benő egy tárgyat, és ennek az örökkévalóságát mutatja, és én érzem ezzel a párhuzamot, ez egy nagyon érdekes dolog. (szőke)
értékelés:

Akkor most megteszem az első lépést, még bizonytalan, még félénk. De remélhetőleg egyre biztosabb lesz... (Sajnos mióta a lányom lerántotta a gépet, nem igazán élesek a képek...)

Szerintem nem is olyan bizonytalan ez a lépés, az alkotás első lépése, mivel azzal, hogy a perspektívát, és a felső gépállást használod, önmagaddal és a középpontba helyezed a lábadat, azt a lépést, amit felénk teszel, amivel ideérkezel hozzánk, és tanítani fogsz bennünket a történeteddel, a létezéseddel, ez egy nagyon is jó választás és jól összesűrített üzenet. Egy jó döntés, hogy a szőnyeg, a drapéria nem hivalkodó, ezek a szürkék és oldott, világos barnák nem jól harmonizálnak a papucs barnáival és ezzel a batikolt nadrágszárral. A kép egészében ezek a vízszintes csíkok, ahogy végigmennek dinamizálják a képet, az ellentétet ezzel a tulajdonképpen piramisformával, ha elvonatkoztatok a konkrét lábtól, lábujjaktól, ennek az ellentéte, a statikus piramis, ami biztosan áll a talapzatán, és nagyon jól elválik, elemelkedik a háttér felületétől. A rutinunk azt mondja, hogy igen, a gép a kezedben van és lefelé nézel, mégis olyannak tűnik, mintha egy csíkos fal előtt a falra lenne feltéve ez a láb. Ettől van a képnek egy furcsa, valóságfeletti érzete. Az élességnek valahol ott a lábfejen kellene lenni, ahogy haladunk felfele, ez is viszi ezt a perspektívát. Szintén a rutin mondatja az emberrel, hogy várja, hogy ilyenkor hol van már a másik láb, és a vallomás ereje ebben a képben pont ott rejlik, hogy az egyént, az individuumot, magadat ezzel a bal lábbal, a talpelemzők szerinti női oldallal odahelyezted. Szerintem amit a kép vállal azt teljesíti és nem szabad magad negatív minősítéssel exkuzálni, hanem bátran dolgozz, és szeretettel fogadunk itt az estiskolán. (szőke)
értékelés:

A gyerek, akit gyűlölök
Ki ez mögöttem? Mit akar? Mit vár tőlem?!

Van ennek a képnek egy címe, és már felmerült, hogy mennyire fontos a kép címekről is beszélni, és talán ez itt hatványozottan igaz, mert úgy sejtem, hogy az alkotó nem csak egy csettintéssel választott címet ennek a képnek, és ha nem tudjuk, mi a cím, egy egészen más rendszerbe is ültethetnénk, amit itt látunk, de a kép címétől ez súlypontozódik, sőt sokkol, sőt szemtelenül határozottan és őszintén állít valamit. Méghozzá úgy, hogy ha nem tudnánk a képcímet, mi akár még szerethetnénk is ezt a látványt. Akár gondolhatnánk Salgótarjánban ez a kislány a lakótelepi lakás kijáratánál mit gondolhatott vajon, hogy az anyukája ott áll a háta mögött, de attól, hogy a kép egy ilyen címet kapott, a gyerek, akit gyűlölök, ettől kétszeresen is pontosítódik a lecke kapcsán a helyzetjelentés, amit mindig mondunk nektek, hogy nem egy lírai és esszenciával átszűrt üzenetet kapunk, hanem egy nagyon is konkrét kijelentést, ami fontos, mert nagyon elkezdi ütni-vágni a nézőt, hogy dolgozzon, gondolkozzon, hogy a kislányt miért gyűlölöm, és ő miért gyűlöl engem? Ki ez? Miért gyűlölöm azt, aki hasonlíthat magamra, ki vagyok én, és ki a kislány? Ezért jó döntés a címválasztás, mert ettől lesz pőrére vetkőztetve, és jól értelmezhető a folyamat, ami benned játszódik. Nagyon fontosak a híradásaid, de ne gyűlöld azt a kislányt, nem azt, aki a képen van, az a kislány már nagylány. (szőke)
értékelés: