Feladatmegoldás

Kazohinia

Az estiskolára látogatóknak megpróbálnánk beidézni, hogy a Kazohinia fogalma a mi értelmezésünk szerint körülbelül mi lehet.
A Kazohinia Szathmári Sándor 1935-ben írt műve, témája egy modern, XX. század eleji Gulliver utazása egy ismeretlen szigetre, a műfaja antiutópia vagy disztópia és egyben szatíra is. A történet: Az ismeretlen szigeten a lakosság nagyobb részét a hinek teszik ki, akik egy megvalósult kommunista társadalomban élnek, ami az anyagi világon kívül mindent elutasít, nem ismeri az emberi érzelmeket, a lelket pedig a legsúlyosabb betegségnek minősíti. Ebbe a tökéletes társadalomba beilleszkedni nem képesek a behinek, akik egy börtöntelepen építették ki a saját civilizációjukat, amely az ellenkező véglet, a társadalom tagjai értelem és racionalitás nélküli szabályok szerint élik az életüket.
Ha mindezt az információt megpróbáljuk összekapcsolni a kép számunkra értelmezhető jeleivel, fekete-fehér kép, álló formátumú, a pedellus sejtése szerint ez egy forgóajtó, én vidéken laktam, nem biztos, hogy forgóajtókkal találkoztam-e, nem mondanám azt, hogy 100 %-osan biztonsággal első ránézésre ezt meg tudnám mondani. Ettől még én nem érzem magam kevesebb embernek magam, mint a pedellus, egyszerűbben fogalmazva, vajon ez a kód, hogy itt egy forgóajtót látunk, fontos a kép szempontjából, akkor ez értelmezhető-e a nézőnek. A kérdésem az, hogy ha a néző nem tudja azonosítani, mert például még nem látott ilyen forgóajtót innen, ebből a látványból, mert nekem úgy tűnik, hogy felső gépállásos, nagylátószögű, vagy valamilyen torzított a kép, és a néző ezt a forgóajtót nem tudja értelmezni, ha a néző a Kazohinia fogalmát, amit az előbb felolvastunk - megmondom őszintén nem biztos, hogy tudtam volna, hogy a behinek mit csináltak a rabtelepen - nem ismeri, akkor értelmezhető-e a kép ezen a rendszeren keresztül? Azt sejtem, hogy talán nem. Azt is el tudom fogadni, hogy a kép címválasztásával próbál segíteni abban, hogy irodalmi anyagot is elolvassunk, abban is segít, hogy elkezdjünk a dekódolásáért melózni, utánamenni.
Ha a Haris képet elfogadtuk, mint utalást, ezt is elfogadjuk - aki a Haris Lacit nem ismeri, az éppúgy nem fogja tudni azt, hogy miről beszélünk, mint az, aki nem olvasta a Kazohiniát. Én azt mondom, hogy lehet ilyen utalást tenni, lehet arra sarkallni a nézőt, hogy nézzen utána hogy mi a fene történt velem, hova a fenébe keveredtem, mit akar mondani az alkotó ezzel a címmel. Merthogy ha a cím felől közelítjük meg, és tudjuk azt, hogy mi az a Kazohinia, akkor az irány jó. Tehát valamikor eljutok oda, hogy felfedezem, hogy ez a képen egy átjáró, egy furcsa, falanszterszerű helyre, mindazt tudom, amit a Kazohinia története jelent, és a képen, ami egy fekete-fehér kép, azt kimondhatjuk, hogy alapvetően vibráló, tengelyszerű formák vannak rajta, nem annyira részletgazdag, inkább ezeknek a fehér és fekete váltakozásaiból folyamatosan foltvibráció, de ez szögletes vibráció, és ezt hangsúlyozom, hogy nem hajlított formák, nem lágy formák, hanem szögletes, élekkel ellátott formák vannak, és ezeknek a nagy része függőleges irányú, vagy ferde egyenesek, amelyek lefelé tartanak, tehát az egész olyasmi, mintha egy mechanikus, gépi, épített környezetbe kellene beérkeznem. Ezek a szögletes, és elnyújtott és húzott egyenes formák feszültséget keltenek. A kép ezt is akarja közvetíteni. Feltételezem, hogy a Kazohinia történetrendszer, az egész vízió, az is ugyanígy nem a szép, új világba, nem egy örömteli történetbe, hanem épp ebbe a furcsa, falanszterszerű jövőképbe egy bejárat, és ez a kép ezt a bejáratot jelzi, amelynél ha nem tudom, hogy forgóajtó, ha nem tudom, hogy mi, azt mondom, hogy a bejárat zárva van. Ugyanakkor nagyon szűk a keret, talán pont ezért is nehéz értelmezni a bejárat fogalmát, tehát véleményünk szerint egy kicsit tágabbra kellett volna komponálni a keretet, nyitni, hogy a nagyobb térben még egyértelműbben lehessen látni, hogy itt középen van valami akadályrendszer, van valami szerkezet, amin át kell jutni. (szőke)
értékelés:

Óvodabalett

Dénes, megint azt mondom, hogy szuperszonikusan közeledsz egy olyan helyzetbe, ahol nagyon nehéz lesz neked, mert te magad rakod fel a mércét egyre magsabbra. A cipő története akár egy másfél órás filmé is lehetne, ami a bemozdulást, mint technikát használó képnél őrületesen fókuszálva a kis balettcipőre koncentrálunk, ami rengeteg mindent hoz, táncot, Renoir-t Laturec-et, a moszkvai balettet és a Szakasics Árpád úton lévő művelődési ház délutáni szakköreit, és a fekete-fehérsége miatt is nagyon sok mindent átölel az idő tekintetében is. Itt a mozgást az idő kimerevedésére és az időben való utazásra is használja. Annyira pontosan fogalmaz, hogy nem is keressük, ki az a kislány, ki az a kis angyalka, aki elröppen és egyetlen cipőlenyomatot hagy bennünk a testünkbe beleégetve. Azt hiszem, Dénesnek egyre nehezebb lesz, de egyre izgalmasabb is, hiszen ő maga nyitja ki azokat a kapuit, amiket eddig nem nagyon tett meg, filmben ugyan nagy utakat járt már meg, de a film nagyobb biztonságérzetet is adott, hisz mód van a narrációval a megerősítésre, ami itt a fotóin csak a fény, árnyék és kompozíció módszereivel nyomon követhető. Nagyon örülök, hogy ismétel és visszatér helyzetekhez. (szőke)
értékelés:

Család
Egy képen múlt és jövő.

Anita újabban beküldött képei között egy nagyon intim helyzetet látunk, akár a fáról, akár a kőszoborról beszélünk, még azt is megkockáztatom, hogy ezek a képek nagyjából egy időben készülhettek. De azt kell mondani, hogy ezzel a képpel azért tudunk nehezen mit kezdeni, merthogy megint az a történet áll elő, hogy kérdés, hogy mit akarok mondani. A képen látunk egy kisgyereket, egy idősebb férfit és sírokat. Egyértelműen dekódolható az üzenet. A kompozíció is dinamikus, ez is jól működik, sőt, intim is, ugyanakkor amíg az első képnél a sorozatból Anita fájdalma, gondolatai nagyon erősen átjönnek úgy, hogy a kép maga eszköztelen, egy fát és egy női arcot látunk, és ez az eszköztelenség sokkal többet tud elmondani, mint ennél a képnél, aminél nagyon könnyen adjuk a kezébe a nézőnek a kulcsot, nagyon könnyen dekódolja ezt az egészet és ez kikönnyíti a képet is. A család lecke értelmezésében ismétlést kérünk. (szőke)

Későkép

Egyrészt nem fogadom el a mozgás kategóriába a képet, inkább a tavaszba, és azt a címet adnám neki, hogy Egy faun megkésett délutánja, merthogy a kép tökéletes, nagyon jót tesz a furcsa elmosódott színe ennek a tarzanszerű figurának, aki az őserdőből előtér, és ezekhez ezeket a színeket nagyon jól használja. Abszolút érzéki kép és ott van benne az élet születése, ott van benne az érzelem, nagyon erőteljesen ezektől az elmosódott hatásokkal ott van benne az életigenlés, még az se bánt, hogy koponyában vágva van a kép, olyan, mint egy furcsa tavasztánc lenne, biztos, hogy nem mozgás kategória. (szőke)
értékelés:

Meg nem épitett környezet
Tudom, hogy még kicsi vagyok ehhez a leckéhez, de pár napja találkoztam ezzel a házzal, és annyira elszomorított, hogy le kellett fényképezzem, mintegy síremléket állítva neki.

Szeretjük ezt a képet, hogy ilyen kockás ritmusjátékot találtál, amúgy ez egy filmszerű megközelítés, film helyett dolgozol a négyes mezővel. Jó ritmusban váltakoznak ezek a formák és a sötét négyzet, tehát miközben látunk a képen realisztikus elemeket, közben a kép ritmusokkal is dolgozik az alkotó. Az elszomorítás, vagy a síremléket állítással nem kell megerősíteni az üzenetet, mert ez működik magától, nem attól drámai, hogy fekete folt van, hanem a három kiválasztott fotóban is a keret nélküli ablakok és a mögötte látható sötétek váltakozásai egy vibráló felületet hoznak létre és ez az elsődleges ereje a képnek. (szőke)
értékelés:

Hombolygó vágy
Valójában a hömpölygés felé arakom vezetni a képzeletet, az meg a te dolgod, hogy eldönsd, hogy a tied zubog vagy csordogál.

Van itt egy hozzáfűzés ehhez az absztrakt formához, a grafkai elemek kicsúsznak a formából, kompozícióban kilóg a képből, nem befejezett, túl szűkre van komponálva, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy én nem biztos, hogy mindig partner lennék abban, hogy én döntsem el, hogy az én vágyam mindehhez képest hol van, mert én szeretem, hogyha segítenek, vezetnek engem egy történetbe beérkezni. Van egy ilyen szemlélet, nem is mostani, nem is most találták ki, hogy a nézőt dolgoztatva, büntetve pózokat keresgéljen és a végén még nagyobb büntetést kap, hogy hopp, de nem is jöttél rá, nem is értelmezted, és én ebbe a játékba nem is biztos, hogy részt tudok venni. Amikor ilyen absztrakt képet hozunk létre és ehhez valami okból a fotográfiát hívjuk segítségül, akkor nagyon vékony jégen járunk, mert a kompozíciónak nem lehet hibája, nem lehet kérdéses, nem bizonytalankodhat, hiszen az egyetlen indoka a fotó használatának ilyen esetben a kompozíció, másképp lehetne akvarell vagy grafika is, már ha az alkotó a megfelelő rajzkészség biztokában van. Itt a hombolygást egyetlen képi elem mutatja, a kép középső jobb részén lévő lecsorgó forma, ennyi, ami segítséget jelent a realitás mezején, minden más folthatások játéka, és hogy mi utal a vágyra, a szín vagy más, nem tudjuk. Ha a vágyat vesszük alapul, ott a leckében jól és kimondva megkapjuk, mi az, ami a vágyat jelentheti, itt pedig mint egy pszichológiai tesztnél egy színfolt játék riotmikájáról szól a kép. Az ötös lecke üzenetrendszerét nem teljesíti a kép, mert Vas Péter belső történéseihez nem tudunk közelebb jutni, Vas Péter azt mondja vajon, hogy lehúztam a rolót, becsuktam és higyjétek el, hogy mögötte a vágyaim tombolnak, de nem tudunk ennél közelebb jutni. Itt így most nem tudunk ezzel mit kezdeni, ismétlés. (szőke)

Az idő végtelen, a tér rossz helyen
Kínomban már csak együgyű versecskét tudtam címnek adni.

A festészeti munkáknál használják ezt a klasszikus pozíciót, ahogy a gerincoszlop elhajlik és egy fél könyökön támaszkodás van és az arc a fény felé fordul, a láb laza, nyegle mozdulataival egy nagyon jó ritmikai mozdulata van a pamlagon a képnek. Ide behívódik egy művészeti idézet, ami tükörképe ennek a beállításnak, Francisco Goya képpárja, a Meztelen Maja és a Felöltözött Maja, hasonló rekvizítumokkal dolgozik. Egy nagyon izgalmas ritmikau játékot látunk itt, és jó, hogy nyitva hagy egy utat magának az alkotó, hisz ez a kép a vágy kategóriában került beküldésre és innen a kezdettől tovább tud lépni az önmegismerésben is. Benne van az az üzenetredszer is, hogy vágyjál rám, hogy vágyok rád. (szőke)
értékelés:

Futunk
Na mi mozog?

Nagyon szeretjük ezt a képet, fura, van benne valami amerikai, nyilván az aszimmetriában, a pikantériájában, ki kell mondanunk, hogy Dénesnek egyre nehezebb dolga lesz önmagával szemben, mert a pszichológia vonaláról át kell térnie a vizuális Dénes világára, aki végre elkezdi a személyiségét a látható világon keresztül kifejezni, merthogy Dénes erősödik, és ez a Dénes-folyamatban egy sarokpont, innentől kezdve nagyon gyorsan fog látszani az, amikor a Dénes kamuzik. Dénes, ezeket a képeket azért figyeld meg nagyon amiket kiteszünk és értékelünk, mert ezek a képek fognak visszaköszönni a filmes munkáidban is. Nagyon jó technika és nagyon fontos, hogy átálltál a filmről a fotóra ahhoz, hogy egy filmes kompozícióban tudjon gondolkodni és ezt erősítse magában. Ezek a képek ebben mint stúdium nagyon sokat segíthetnek neked a későbbiekben. (szőke)
értékelés:

Család, barát, mozgás, meg minden. Főleg zene.

Most ezzel lehet, hogy vitákat fogok elindítani, nem célom senki megbántása, én ezt a filmet nagyon szeretem, és most furcsa dolgokat fogok mondani, mert azért szeretem, mert olyan kisugárzó, érzelemgazdag és személyes, és annyira nem tudom jobban mondani, olyan mintha egy fürdőszoba kulcslyukán néznék be, olyan dolgokat láthatok itt, a gesztusokkal, a karnagy munkájával kapcsolatban, amiről azt gondolom, hogy csak ritkán mutatkozik meg külső embernek, ezek a finom, izgalmas női rezdülések tele vannak érzelemmel. Eleve az alkotás folyamatába betekinteni, a mágus munkájába, hogy ez honnan tör belőle elő, az egészen mindenfajta szexust előhoz, nem tudom ezt másképp mondani, ragyog az egész. Mi a baj? A baj nem más véleményem szerint, hogy miközben az alkotó, a szereplő teljességgel kitárulkozik, mindent érzünk és mindent láthatunk, maga a film nagyon puritán dolgon, bántóan puritán módon dolgozik, A-B verzióban egy picit félprofilosban egy gépállásból és a szükség kevéért kétszer-háromszor ansnittben mutatja ugyanúgy a karnagyot, amihez valószínű többször is fel kellett venni ezt a kórusművet, gondolom a felvétel egy kamerával készült. Nem fogom húzni, azt mondom, túl egyszerűen van fogalmazva a film kezelése ahhoz képest, hogy milyen izgalmas történések zajlanak itt le ebben a feladatban. Én nem azért nem akarom elfogadni ezt a filmet család kategóriában és pontozni, merthogy nem tudom tökéletesen befogadni a magam számára, hisz nagy öröm látni a hölgyet, ahogy dolgozik, hisz az egyik kedvencem az, ahogy gyakorlatilag egy teljes komplett színészi munkát látunk és ebben ráadásul benne van a rontás is, és mögé látunk a függönynek, óriási intimitással, végig nem a testi, hanem a lelki meztelenség ott van a filmben, de ezért kell mondanom azt, hogy az alkotónak többet kell foglalkoznia ezzel a filmmel, mert az látszik, hogy neki a karnagy nagyon fontos, mert fontos a gesztusokból érezve, hogy a karnagynak nem zavaró, hogy ott van a kamera és ez biztosan az alkotó személyiségének köszönhető, akkor miért nem foglalkozunk egy olyan filmmel, ahol egy üzenetként mesélem, éneklem a világnak, hogy itt van egy csoda, egy gyönyörűség, aki megvarázsolva a hangokon keresztül a láthatatlan világot megmutatja nekünk. Magyarul nem lehet elintézni egy történetet azért, mert a kórusmű ettől eddig tart két beállítással és igazából ezt a főhajtást annyival elintézni, hogy vége a dalnak. Ezért én azt kérem, hogy ebben a kategóriában azt a szerelmet, azt az érzékiséget és csodát, ami megjelenik a zenén keresztül, de nem az alkotó filmjén keresztül, azt tessék megmutatni, mert ezt biztos, hogy emberként megéli, akkor miért nem fogalmazzuk meg ezt a filmmel? Oda tudok bújni, le tudok feküdni, körbe tudok járni a kamerával, tessék és varázsoljon az a kamera is, ne csak az ének. Ismétlés. (szőke)

Vegyes érzelemmel
Ki szeretne jutni, tiszta sor. Csak sajnos kis szörny volt ez a valami, mindig a szívbajt hozta rám amikro nézegettem, nekiutrott az üvegnek és karmolta, nem éppen barátságos szándékkal.

Egyrészt a barátom kategóriára nagyon örülünk, hogy egy bátor, a furcsasága miatt humorral teli megejtő képet küldött, mert a kis állat, a sárkány, a fejét látva egyszerre félelmetes és esendő. A mögötte lévő vöröses háttér miatt nem félelmetes a kép, hanem kis esetlen, mintha egy festett önportrét látna az ember, amikor egy görbe tükörbe belenéz, és függetlenül attól, hogy hogyan készült a kép, érződik, hogy ez egy különleges választás és nem egy csuklóból odavágott gesztus. Szeretjük ezt a képet, és elsősorban a választás miatt három malac. (szőke)
értékelés:

Bandi! Ott vagyok benne, azzal amivel tavasszal foglalkozni szoktam.

Az alkotó úgynevezett keretes művet hozott létre, csikkel kezdünk és csikkel végzünk, közte állatokat látunk. Azt kell mondjuk, hogy amilyen erős a középső rész, főleg a mezőn szaladgáló szarvasok, úgy a film eleje és vége ehhez képest sokkal bátortalanabb, sokkal kevésbé reveláció erejű. Ha a felvetés a kosz, a szemét és az ember beavatkozása a természetbe, párhuzamban a természeti képekkel, akkor míg a mérleg egyik serpenyőjébe erős képi utalások kerülnek, a másik serpenyű könnyebb, ráadásul az eldobott csikk egyszerűsítése ellentmondásban van formailag is az organikus helyzet bemutatásával. Az alkotótól tudjuk, hogy ez a két helyzet egymástól néhány méterre zajlik, de ez a filmből nem derül ki, mert a kamera mozgás nélkül egy vágással vált át, így nincs összekötve a két történet. A környezet szennyezését ennél jóval mellbevágóbban lehetne megmutatni. A középső rész bátrabb vágást igényelne, mert picit hosszú. (szőke) értékelés:

Palkonyai pincék

Szeretem ezt a gyönyörű pincesort, a sok szép azonos tömegű, és nagyságú épületet, de szinte lehetetlen megfotózni a sok zavaró körülmény miatt.

Mind a két kép önmagában értelmezhető és megáll önmagában. A két kép a pince fogalom alapján összekapcsolható, de én mégis azt mondom, hogy ezek a képek önmagukban annyira sűrítettek, hogy nem igénylik a kettes kapcsolódást, sőt, gyengítik egymást, mert más és más formavilágot, geometriát és absztrakciót mutat egy stúdium munka egyes szegmensei. Ebben a stúdium munkában az ellentétpárok vonzák Ferit, olyan sötét felhőket látunk, hogy szinte leugranak a kis meseházikók, ez a kép dinamikája. Nagyon jók a képek, de nem érzem benne azt a pluszt így párban, hogy egymásra épülnének. Az ornamentika fotókon túl, ami benne lehetne bármelyik Magyarország könyvben, nem érzem ezekben a képekben azt, hogy mi ezekben a Mácsai, hol van itt Mácsai. Ha mint illusztrációt kezeljük, mondjuk egy borvidék bemutatásához, akkor pedig ebben az illusztrációban fontos az, hogy a nézőnek, az úgymond vevőnek valami maradandó hívogató élményt adjon, és ehhez a képeknél nem lehet lehagyni az embert, mert akárhogy akarunk egy struktúrát mutatni, ez a struktúra önmagában bárhol lehetne, még az sem derül ki egy idegen számára, hogy ezek pincék, aki nem ismeri a helyet, bármi másra is asszociálhat, nem kapcsolódik a borvidék attól, hogy épületeket látunk. Kell az a borosgazda, kell az a szőlővenyigét cipelő asszony, valaki, aki kapcsolatot hoz létre köztem és a néző között, a pince és a szőlő között, aki kontextusba helyezi a formákat, ráadásul azt kell mondjam, hogy a képről kompozíciójában is hiányzik ez, a fenti kép bal alsó része üres, az út üres, az alsó kép ablakai zárva, ajtói zárva, nem hívogat, hanem zártságával elutasít. Tehát mindkét képről ugyanaz a formai és logikai elem hiányzik. A meglátás, tehát az alap jó, de a történetet ki kell bontani. (szőke)
értékelés:

Angyalos portré
"Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó, azt hogy minden bűnöm megbocsájtható."

Nem szoktunk utalni és párhuzamba állítani már meglévő alkotásokat, mégis itt kénytelenek vagyunk ezt tenni, mert az Anita lélektani állapotsorozataiban nem véletlenül mondtuk a Fa és én képre, hogy olyan sűrített módon, de egyszerű eszközökkel a létállapot jelen van rajta, amely ha nem ismernénk a Fa és én képet, akkor azt mondhatnánk erre a képre, hogy szintén jól megfogalmazva ott van egy üzenet, de mégis kicsit elrajzoltabban érezzük a barokk angyalt, a vágyat, de túlságosan verbálisak a kép üzenetei és nem az a sűrítettség jelenik meg, ami az előző képben. Itt ezek a formai mankók tulajdonképpen biztosítékok, a kőangyalra gondolva, nem kell ez a segítség, jobban kell bíznod magadban hogy működik ez ezek nélkül is. (szőke)

A fa és én

Anita egyik legerősebb, legőszintébb és feltárulkozóbb képét látjuk, abból a küzdelemből, amit jó ideje látunk az alkotásain keresztül, mindaz a küzdelem és belső őrlődés ott van a képen, ami foglalkoztatja. Nyilván lehetne egy szebb, jobb, védettebb, látványosabb kompozíciót találni, valószínűleg nem véletlen, hogy így állt ide a kameránk elé, amin keresztül vele kapcsolatba kerülhetünk, engedi azt is, hogy a tekintete ne egy boldogságot sugárzó maszk legyen, hanem valójában az ő belső történéseit is mutathassa. Tehát ez egy nagyon őszinte és feltárulkozó, majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy korhatáros kép, mert olyan pőrére vetkőzik itt az üzenet küldője, amit ritkán láthatunk, ráadásul nem aktban, hanem portréban, ami lássuk be, nem is olyan egyszerű dolog. Ha már lenne akt rovatunk, ami még nincs, még az is elképzelhető, hogy egy nagy vita lenne itt az osztályfőnök és a pedellus között és az osztályfőnök ezt a képet az akt rovatba átsorolná, ezzel ugyan az estiskola többi hallgatója és látogatója előtt nyilván nagy vitát kiváltva. Fontos az is, hogy bár szemüveg van Anitán, ami általában a védekezés jelzése, hogy ne tudd elkapni a tekintetem, ne tudd, hogy mit érzek vagy gondolok, ugyanakkor itt átlátunk az üvegen, nem zavarja a tekintetet, ráadásul a naturális megmutatás helyett formailag is és üzenetében is hangsúlyozza, fókuszálja az érzelmi történéseket. (szőke)
értékelés:

Macsek
a madarak sem, a vakondok sem kedvelik, én nem értem ;)

Egy nagyon érdekes képet látunk egy háziállatról, ahol a mélységélességgel és az optika torzításával dolgozik az alkotó. Két dolgot emel ki, az egyik maga a macska arca, ami jól mutatja, hogy az állat mosolyogva álomba szenderült, a másik fontos rész az pedig ez az óriásira nőtt mancs, ami bár életlenben van tartva, de mégis ezzel uralja a képet és ketté is osztja azt, és a szemünk folyamatosan eközött a két képi jel között ugrál és az ellentmodást figyeli a boldog arc és a félelmetes mancs között, ami egy nagyon jó megfigyelés, hiszen tudjuk, hogy a macska a legédesebb álmából is a másodperc tört része alatt harci állapotba tudja magát hozni és levadászni a legyet, amit gyorsan megeszik, majd alszik tovább, ez tehát egy jó megfigyelés és a humora is megvan. (szőke)
értékelés: