Feladatmegoldás

Kimerült locsoló
Egy korábbi képem hibáit próbáltam kijavítani egy korareggeli fotózással.

Kedves Feri. Olyan ez az egész kép, a szélein ezekkel a nem is tudom, talán trükközöl megint, valami lazúrral, ami körben van, mintha valami okulárén vagy régi távcsövön keresztül látnánk valamit Huszárik Zoltán egyik eddig nem ismert filmjéből, megmondom őszintén még budinak is el tudnám képzelni ezt a formát a befutott borostyánokkal, a Mácsai-féle felhőkkel, a Mácsai-féle formákkal, kutakkal. Ami fontos, hogy elkezdtél ragyogni, ott van ez a ragyogás a kúton, elkezdtél színeket és olyan érzéseket használni, elkezdtél bocsánat, ha nem idevágó ötletet mondok, de olyan söröskorsót fényképezni, amin átragyog az őszi napfény, van az egésznek egy furcsa, érett mosolygása, és ennek a képnek ez a legnagyobb ereje, hogy miközben nagyon erősen jelen van az elmúlás, a természet ereje, a visszarendezés, mégis van az egészben valami kiútkeresés, valami jövőképlet. Ezért mondom, hogy ha a Mácsai-féle kutakat, formákat nézzük, akkor itt egy új lépcsőfokkal találkoztunk, és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy magadban küzdesz és harcolsz egy történettel úgy, hogy elkezdtél képeken keresztül megoldási képleteket keresni. Van az Iparművészeti Múzeumban most Péreli Zsuzsának egy retrospektív gobelin kiállítása, amit érdemes megnézni, ha tudjátok, mert ezen a képen van ezekből a kelmeszövők türelméből és van ebből a világból egyfajta utalás, ha megnézitek a képei ott is van ez a fajta trombitafolyondáros helyzet, amikor az idő végtelenségét azzal érzékelteti, hogy a folyondár vagy itt a borostyán benő egy tárgyat, és ennek az örökkévalóságát mutatja, és én érzem ezzel a párhuzamot, ez egy nagyon érdekes dolog. (szőke)
értékelés:

Akkor most megteszem az első lépést, még bizonytalan, még félénk. De remélhetőleg egyre biztosabb lesz... (Sajnos mióta a lányom lerántotta a gépet, nem igazán élesek a képek...)

Szerintem nem is olyan bizonytalan ez a lépés, az alkotás első lépése, mivel azzal, hogy a perspektívát, és a felső gépállást használod, önmagaddal és a középpontba helyezed a lábadat, azt a lépést, amit felénk teszel, amivel ideérkezel hozzánk, és tanítani fogsz bennünket a történeteddel, a létezéseddel, ez egy nagyon is jó választás és jól összesűrített üzenet. Egy jó döntés, hogy a szőnyeg, a drapéria nem hivalkodó, ezek a szürkék és oldott, világos barnák nem jól harmonizálnak a papucs barnáival és ezzel a batikolt nadrágszárral. A kép egészében ezek a vízszintes csíkok, ahogy végigmennek dinamizálják a képet, az ellentétet ezzel a tulajdonképpen piramisformával, ha elvonatkoztatok a konkrét lábtól, lábujjaktól, ennek az ellentéte, a statikus piramis, ami biztosan áll a talapzatán, és nagyon jól elválik, elemelkedik a háttér felületétől. A rutinunk azt mondja, hogy igen, a gép a kezedben van és lefelé nézel, mégis olyannak tűnik, mintha egy csíkos fal előtt a falra lenne feltéve ez a láb. Ettől van a képnek egy furcsa, valóságfeletti érzete. Az élességnek valahol ott a lábfejen kellene lenni, ahogy haladunk felfele, ez is viszi ezt a perspektívát. Szintén a rutin mondatja az emberrel, hogy várja, hogy ilyenkor hol van már a másik láb, és a vallomás ereje ebben a képben pont ott rejlik, hogy az egyént, az individuumot, magadat ezzel a bal lábbal, a talpelemzők szerinti női oldallal odahelyezted. Szerintem amit a kép vállal azt teljesíti és nem szabad magad negatív minősítéssel exkuzálni, hanem bátran dolgozz, és szeretettel fogadunk itt az estiskolán. (szőke)
értékelés:

A gyerek, akit gyűlölök
Ki ez mögöttem? Mit akar? Mit vár tőlem?!

Van ennek a képnek egy címe, és már felmerült, hogy mennyire fontos a kép címekről is beszélni, és talán ez itt hatványozottan igaz, mert úgy sejtem, hogy az alkotó nem csak egy csettintéssel választott címet ennek a képnek, és ha nem tudjuk, mi a cím, egy egészen más rendszerbe is ültethetnénk, amit itt látunk, de a kép címétől ez súlypontozódik, sőt sokkol, sőt szemtelenül határozottan és őszintén állít valamit. Méghozzá úgy, hogy ha nem tudnánk a képcímet, mi akár még szerethetnénk is ezt a látványt. Akár gondolhatnánk Salgótarjánban ez a kislány a lakótelepi lakás kijáratánál mit gondolhatott vajon, hogy az anyukája ott áll a háta mögött, de attól, hogy a kép egy ilyen címet kapott, a gyerek, akit gyűlölök, ettől kétszeresen is pontosítódik a lecke kapcsán a helyzetjelentés, amit mindig mondunk nektek, hogy nem egy lírai és esszenciával átszűrt üzenetet kapunk, hanem egy nagyon is konkrét kijelentést, ami fontos, mert nagyon elkezdi ütni-vágni a nézőt, hogy dolgozzon, gondolkozzon, hogy a kislányt miért gyűlölöm, és ő miért gyűlöl engem? Ki ez? Miért gyűlölöm azt, aki hasonlíthat magamra, ki vagyok én, és ki a kislány? Ezért jó döntés a címválasztás, mert ettől lesz pőrére vetkőztetve, és jól értelmezhető a folyamat, ami benned játszódik. Nagyon fontosak a híradásaid, de ne gyűlöld azt a kislányt, nem azt, aki a képen van, az a kislány már nagylány. (szőke)
értékelés:

Vágy I.

Valami tengerpartot láthatunk, ami annyi filmből történetből láthatjuk, hogy belevésik a fák törzsébe, itt belerajzolják a homokba az üzeneteket, mindig a megfelelőt, neveket, szlogeneket, egyszerű rajzokat, és ez mindenki számára, hiszen ezt a jelet valószínűleg Torontótól Japánig mindenki érti, egy szív formája látszik itt. És ebben az asszociációban szoktuk ezt a jelet egy nyíllal átdöfve látni. Itt ezen ez nincs rajta, és ha a választ keressük a kép címéhez kapcsolódva a vágy kategóriára, és a képen éppen a tengert, a hullámokat éppen visszahúzódva egy közeli felületet látunk, egy olyan formát látunk, amit a buddhista szerzetesek előszeretettel használnak, mert a mandalák elkészítése, ami nagyon bonyolult és hosszú ideig tart, alaposan történik, még egy fontos része van, amit el szoktunk felejteni, hogy a mandalák az elkészültük után valamilyen folyóvízben meg is semmisülnek, amivel az idő mindenségét is jelzik, és ebben a képben is sejthető, hogy ez a szív ahogyan előtűnt, úgy el is fog tűnni, azaz nem a beteljesült piktogram formáját mutatja, nincs benne nyíl, nincsenek benne monogramok, nyitott a történet, nem az üzenet sematikus, mert lábnyomok sincsenek körülötte, mintha egy folyamatnak éppen egy kezdő pillanata lehetne, ha ezt egy filmként képzelem el, ami itt előtűnt, az a következő pillanatban el is tűnik. Az egész képnek van egy balról jobbra lefelé ívelő formája, talán a talaj lejtése, a kamera tartása, a homok mozgása hozza létre ezt az ívet, ez a szív is egy picit balról jobbra húz, lefelé tart. Ugyanakkor a jobb alsó részben nincs semmi olyan formajegy, ami ezt a lefelé irányuló mozgást megállítani vagy felerősítené. Tehát most ez egy félkész képnek tűnik, de nincs befejezve, egészen őszintén kimondva, akár az előző képeidre gondolva, ahol nagyon is pontosan, jól meg voltak fogalmazva a benned lévő folyamatok, és itt egy picit azt érzem, hogy szégyenlős ez a kép és nem meri teljesen elmondani nejük azt, amit igazán szeretne közölni. (szőke)
értékelés:

Az én Barát(h)om
Kollégám, barátom és Barát(h)om ugyanis úgy hívják: Baráth Ferenc!

Első ránézésre nekem úgy tűnik, hogy ez vakuval készített kép, valahogy a napbarnított homlok és ez a tropikál színvilág akár Ausztráliában is készülhetett volna vagy valamilyen meleg égövi helyszínen, van az egésznek valami útikép, útifotó hangulata. Épp ezért a kép stílusjegyeit elsődlegesen ebbe az útikép-zsáner kategóriába sorolnám, mert ennél többet igazából erről a képről nem tudok mondani. A Tibor részéről azt kérdezném, hogy ő hol van ebben a képben, azon kívül, hogy a leiratban olvashatjuk, hogy az ő egyik barátjáról van szó. Az a helyzet, hogy ez a személyesség azért hiányzik, azért nem erősödött fel a képben, mert a modell nem a fényképezőgépbe néz, nem is a fotósra, hanem valahová mellé, azaz a pillanat rögzítve lett, de nem az a pillanat, amikor kommunikálnak egymással, hanem itt valaki mással folyik egy kommunikáció, tehát nincs kontaktus, csak a feliratból látjuk, hogy ő egy barát. Ez egy ellesett, elkapott pillanat, pl. abba nem akarok nagyon belemenni, de a háttérben van egy fél fej egy másik szereplőtől, aki szintén errefelé néz, egy fél kar, tehát egy kicsit rendezetlen ez a viszony, tehát ha a portré tárgya a barátom, de ha bármilyen kapcsolatban is vagyunk a modellel, mert ez egy viszony, akkor ennek a viszonynak kell annyira koncentráltnak lennie, hogy megvárjuk azt a helyzetet vagy berendezzük, hogy abban le tudjuk fényképezni, és a zavaró körülményeket kiszűrjük, akár mi mozdulunk el, akár őt mozgatjuk máshová, akár azzal, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, ezért szerintem ezt a leckét ismétlésre visszaadnám, akár ezzel az alannyal, hiszen nagyon karakteres alany, érdekes helyzet lehet, de akkor legyen koncentrált, mondjam ki magamnak, hogy én most a barátomról egy portrét akarok készíteni, és akkor a forma behívódik, hogy mikor és hol szeretném ezt a képet elkészíteni, mit akarok rajta látni. Ez hiányzik most, nem érezzük ezt az előre elgondolást, hanem csak esetlegesen készült egy kép, és ezt elfogadtuk. (szőke)

A hely, amit gyűlölök
Meg sem próbálom megérteni, ami velem történik. Időre van szükségem. Nem tudok számot adni. Nézni lehet.

Hála a jó istennek, hogy nem azt a helyet látom, amit te gyűlölsz, noha látom, hogy valami buszon ülsz, és a háttérben látni azt a helyet, ahol éppen jársz, talán Pesten, de egy sokkal fontosabb dolog előttem van, az, ahogyan elképzelem, ahogyan ülsz a buszon, és tartod a térdednél vagy az öledben a gépedet, ahogyan ez a gép és ezen keresztül mi felnézünk rád, és az alsó gépállás ellenére is látható, hogy ugyan a helyre utalsz a címben, amit gyűlölsz, nem elsősorban a helyből árad, hanem belőled. Az összevont szemöldök, és a határozott kérdéseket jelző szem, hát ezek nem örömet vagy boldogságot jeleznek. Mégis kedves nekem ez a kép, mert a benned zajló folyamatokat rajtad keresztül közvetíti. Ha én a Verát leradírozhatnám, mert olyan gépem lenne, semmit sem adna vagy jelentene az általam is használt autóbuszon közlekedés, mert én is éveken keresztül mentem a hetes busszal, az ötvenhatossal, a hatvannégyessel, és ez a kép onnantól válik fontossá, még ha a háttér miatt dekomponálódik a rendszere, nagyon is pontosan kiolvashatóan ott van egy létállapot, most már mindörökre azt kell, hogy mondjam, amíg ez a kép látható a külvilág számára, hogy akkor, ott abban a pillanatban mi volt az, ami benned zajlott. Én ezért örülök ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Tükörben
Még egy kísérlet a tükörrel...

A legizgalmasabb ügy ebben az egészben ez a barokk vagy rokokó, sok tükördarabból álló, talán bizományi tárgy lehet, mert a háttérben álló szekrény, mintha be lenne árazva, amiben ugyanúgy eladó szobrocskák vannak, tehát valami bolt árusítóterében lehetünk, talán a fotós is ennek az üzletnek az aktív résztvevője. Az én kérdésem igazából az lenne, hogy ez a barokk vagy milyen tükör, ami nagyon izgalmas látvány, részben vágva van, nyilván azért, mert sokkal fontosabb nekünk a portré, az alkotó, aki megkettőződve van jelen, hiszen erre láthatólag figyelt az alkotó, hogy a felső tükörrészben is megjelenjen, megduplázva magát, aláhúzva még egyszer, hogy ez én vagyok nektek, aki dokumentálom magamat. Annyit jegyeznék meg, hogy ha előzőleg kimondódik magamban az, hogy mi az én szubjektív üzenetem, ami ezekhez a tárgyi formák is hozzátartoznak, mégis most egy köztes létben áll a kép, ahol benne van egy kicsit a környezet, de mégsem, mert az alkotó magát is akarta aláhúzni. De nincs eldöntve teljesen, ezért pl. az alkotó egészalakos tükröződésénél a lábba belevágunk, a tükör formái balról metszettek. Szerintem még érdekesebb lett volna ez a kép, ha a keret még szűkebb, és még jobban erre a kettős portréra koncentrál, és csak megjelennek mellette ezek az aranyozott formák. (szőke)
értékelés:

Elkezdem megcsinálni a leckéket, újra, merthogy belekezdtem régen, de az régen volt.

A kommentárokban olvashatóak az értékelések, átlagoltam, 33 disznót számoltam össze 11 szavazattal, az átlagban 3 disznó. értékelés:

Egészalakos

Ez egy függőleges triptichon, amiben a Michelin babát vélem felfedezni, nagyon jól játszik az alkotó, nagyon jó keserédes humora van a képnek, ill. van benne valami bohócos is, ha az alsó képet megnézzük a kockás nadrággal, míg a középső kép egy közelebbi felvétel, nagyobb méretű rajta a test, míg az alsó és a felső távolabbi, így kisebb rajuk a testrészlet. Ezáltal, bár ez nem biztos, hogy rögtön észrevehető, olyan a hármas, mintha az egésztől elvonatkoztatnánk, egy furcsa, félkör alakú tükröződő felületen vagy egy félkör alakú formán, lencsén keresztül felnagyítódna a középső rész ez egy egyfolytában működő mozgást, dinamikát hoz létre a képben. Nem véletlen, ez a bizonyos láthatatlan prizma elsősorban a hasi és az alsótesti részekre fókuszál. Még mielőtt elkezdtük volna elemezni, egy jóllakott macira, vagy egy mesefigurára asszociáltam róla, és ez nem a felső képen kicsit vigyázállásban látható félalakos kompozíció, a középen pedig kontraposztos, ballábra helyezett súlypont miatt van, hanem a színjátékok miatt is. Középen a szabadidőnadrág szürkéje egy világosabb terület, tehát a középső részre fókuszáltat bennünket. De közben van olyan csibészes a szem, hogy vissza-visszaugrálgat, hogy fent megnézze ezt az érettségi tablóra emlékeztető formát, vagy le, megnézni a lábujjakat, lábakat, meggyőződésem ha a képet szétválasztanánk, nem élnének meg, nagyon szorosan összekapcsolódnak és jó az egyszerre játékos de puritán választás, hogy a három térben, három időben, háromféle módon fényképezett emberi részletet mégiscsak megpróbálod összefűzni, és egy speciális anatómiával egy egész alakos emberré változtatni. Örülök neki, hogy a fekete-fehér, amit konzekvensen használsz itt hoz egy játékosságot is, és nagyon pontosan küldesz egy látleletet magadról. Helyzetjelentés lehetne a címe, mert olyan ez, mint egy napló, mintha három levelet küldtél volna nekünk. (szőke)
értékelés:

Portré

Nagyon szeretem ezt a képet. Nem akarom technikailag elemezni, mert nagyon tévút lenne, hogy igen, a háttér fehérje kiégett, igen, nem éles a plüssfotel hátulja, igen, az arc egyik fele kiégett, ezek a technikai jelek ennél a képnél tökéletesen lényegtelenek, mert maga az az őszinteség, az a vallomás, amivel belenézel a kamerába, ez egy olyan erős kontaktust hoz létre közted és a néző között, közted és köztem, hogy ettől nem tudok szabadulni. Elpörgetem az oldalt és visszapörgetem. Mert igen, akarom érteni, akarom tudni, akarom a történetedet hallani, ez egy nagyon erős kép. Ebben segít a fekete-fehér is, mert nem visznek el a színek a szociofotó felé, hanem végig ez a fekete-fehér tónusvilág az arcra és a szemekre koncentráltat. Nagyon zavarbaejtő kép, mert nem tud az ember továbblépni, hogy folyamatosan visszatekint, hogy ugye elmozdul, ugye mond nekünk valamit, hogy miért néz ilyen kérdőn, esendőn de kicsit még vádlón is ettől sokkal összetettebb ez a kép, miközben ezek a formai jegyek nem érhetőek konkrétan tetten. (szőke)
értékelés:

Kilátás-talanság
Azt hittem, ilyen nyomasztó helyek csak régen voltak. Persze hülyeség, hiszen nem bontották le a szocialista lakótelepeket sehol sem, úgyhogy ma is néznek emberek ki ilyen sivár aknákra az ablakukból...

Szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert ezt az átriumszerű, lighthof-szerű helyet, a fekvő kép felső harmadába komponálta az alkotó, majdnem teljesen szimmetrikus a kép, kivéve a kilátáson keresztül látható ég felületén látható kormoskás felhőit. Az a sötét, ami innen az átjárónak a mélyéről érkezik felfelé egy nagyon megerősített keretként is működik, és ettől nemcsak drámaivá, de nagyon szürreálissá válik ez a lyukon kersztüli látvány. Nekem nagyon tetszik ez a négy drót, mert ez a négy drót teszi, emeli ezt a képet oda, ahol azt mondhatjuk már, hogy megszületik egy fotográfia, ez emeli ezen a részen tovább annál, ami egy sematikus üzenet lenne. (szőke)
értékelés:

Kacér pillantás
Időnként nagyon megtévesztően tud nézni a barátom. :)

Fekete-fehér kép, szuperközeli arcrészlet az, amit látunk, ráadásul nagyon meglepő, mivel egy női arc részletét látjuk, és a szem beletekint az optikába, vagyis felénk néz, a képet elsősorban azért jó nézni, mert a képen lévő modell tényleg nekünk üzenne valamit, ha a címből indulunk ki, egy kacér pillantást. Mi az, amitől a barátom kategóriában egy úgymond öreg és rutinos megközelítést látunk, és mégis érdemes erről beszélni és nem a kompozícióról. Azaz, amit most mi a képen keresztül átélünk, mi kapjuk ezt a csábítóan kacér tekintetet, ezt valójában nem mi hívjuk elő, mi csak tanúi vagyunk annak az állapotnak, amit a fotós idéz elő. Azaz ő egy olyan közeli viszonyban van a modellel, olyan bizalmi viszonyban, ahol a modell kitárulkozik. Nagyon sok érzelem és érzékiség van a képben. De ezeket a kapukat, ajtókat, zárakat, spalettákat a fotós nyitotta ki, és ezt fontos kimondani. Tehát ennél a képnél érdemes lesz pl. a fórumban mindarról is szót váltani, ami pl. a Dénes filmje kapcsán is félig-meddig elhangzott, hogy fontos, hogy mi történik a forgatás, az exponálás pillanata előtt. Ugyanis nyilvánvalóan a Ferinek valamilyen szituációt, helyzetet kellett létrehoznia, akár szóval, gesztussal, mondattal, ami kiváltotta ezt a gesztust. A szemre bármit is mondhatunk, de nem csillan ki belőle ez a kacérság azt nem, és mindezt, amitől igazán izgalmas lesz ez a kép az azért nem érdekes, mert ott van a dramaturgiai, pszichológiai pillanatot, amiben hirtelen mint egy vadászó pók, el tudta csípni, meg tudta örökíteni ezt a pillanatot. Ebben a fotós a varázsló, mert ez egy szakmai kérdés is. Vajon amikor arcokat, helyzeteket, portrékat fotózunk, akkor egy megleső szemmel kvázi dokumentálunk, vagy egy picit manipulálunk, létrehozunk egy ilyen manipulált képet. Nem a számítógéppel, nem úgy, ahogyan eddig sokat láthattunk, hanem azzal, hogy a Feri létrehozott egy csodálatos, könnyed helyzetet, avagy a kommunikáció létrehozta ezt a helyzetet, amiben már csak annyi dolga volt, hogy katt, és máris itt van előttünk egy felejthetetlen kép.
Három disznó lenne, de a Hegyi elvenne egyet, mert a Feritől már nem fogadhatunk el kompozíciós pontatlanságokat. Mert ugyan a kép jó, de a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. Nézd meg a homlokrészt, ha ott beletakarsz erősödik a kompozíció. A jobboldali részen szintén, ha letakarsz ebből a nagy üres felületből – nem az egészet, csak egy részt – akkor szintén. Én visszatartok egy disznót a háromból, mert egy ilyen rutinos rókánál már nem tudom elfogadni a kompozíciós pontatlanságokat. Hunyoríts és nézd meg, akárhol takarsz bele, erősödik a kompozíció, a homlokrészből, a jobb oldalon, de még a baloldalon is, ha csak egy ujjat hagysz, tehát szinte bármerre lehetne ezt mozgatni, te bekomponáltad ezt a szemet középre, mivel erről a kacér pillantásról akartál mesélni, és ez meg is van, csak elfelejtkezni látszottál, hogy itt tömegekkel, képtömegekkel is dolgozunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az állami támogatást felittuk, a 3. reklámfilm helyett most a filmet vetítjük. Köszönet és hála Pankának, Molnár Norbertnek és a Pap Árpád & co.w stúdiónak munkájukért. Filmrészletek: Borsay Márti-Beteljesülés Zenék: Leningrad Cowboys and Red Army Choir, Napra, Macskajaj filmzene. A lemaradt feliratozás: Vologya, Vologya! Nézd ez a lány! Asszony. Asszony?! 42! Add a kucsmát! Add az órát! Adj vodkát! Vologya diktálok piszmogjad! Ez utca... Nem, Iván nem!

Ez a kisfilm egy, a tavasz leckére beküldött film, a címe a miniatüra, ami nem tudom, hogy mire utal ez, talán valami szójáték, de én nem tudtam rájönni, hogy mi ez. Nagyon nagy vállalkozásba fogott Dénes, ez tulajdonképpen egy kisjátékfilm, és nem is egy egyszerű történet, egy team jelenik meg, hiszen az estiskolából mások, családtagok is részt vettek a film elkészítésében, azaz ez egy ízig-vérig kisjátékfilm. Nagyon sok irányból próbál a film meríteni, pl. egészen komoly, nagy, hosszú némajáték, elsősorban arcmimikával eljátszva uralják a film első harmadát, ez egy nagyon nehéz feladat ennyi időn keresztül az arccal, a tekintettel fenntartani a néző érdeklődését, de erre is vállalkozik ez a film. Majd a szereplő számára olyan szövegeket írnak, amelyek orosz nyelven értelmezhetőek. Mivel a leiratból következtethetünk, hogy talán egy másik estiskolás filmre utalhat, a zene miatt is, az oroszos hangulat, úgyhogy ehhez próbáljuk kapcsolni. Ugyanakkor a film középső része, ahol vezényszavakat hallunk, és talán egy hétvégi telken járhatunk, a különböző tárgyi anyagok, amelyek óhatatlanul is látszanak a képen nekem egy picit szervezetlennek, vagy inkább ad-hoc jellegűnek tűnnek, mondjuk ahhoz a dramaturgiához képest, hogy az orosz nyelvű szöveg teljesen egy klasszikus játékfilmes módot próbál követni, létrehozni. Lehet, furcsa lesz, amit mondok, de a 70-80-as évek amatőrfilmezésére volt ez részben jellemző, hogy a körülöttünk lévő tárgyakból amiket be tudtunk szerezni, próbáltunk egészen realisztikus képi világot létrehozni, és volt amikor egy picit a szürreálisba vagy inkább a káoszba mozgó abszurd helyzetek jöttek létre, attól függően, hogy egy kis jelenethez éppen hol tudtunk éppen egy egységes belső teret, pl. egy mozit, ami éjjel használható volt és volt egy egységes belső tere, hangulata. Tehát itt, ebben a középső részben azt érzem, hogy miközben próbálunk követni egy fikciót, az a fikció valamilyen múltidézésbe is, a szövegei, a mozdulatai, a gesztusai, a vodkaivás miatt is kapcsolódik, közben pedig erőteljesen érezni a privát mai környezetet is. Ebben érzek valami pontatlanságot, mivel úgy sejtem, hogy a filmnek erős üzenetrendszere van, ami teljes egészében a főszereplőn nyugszik, az ő színészi tudásának kellene elvinni az egyéb eseményeket. Ezt én úgy érzem, hogy nem 100 %-osan működik minden szituációban. Hegyi: Szerintem az egyik fontos meglátás az, hogy nagyon jól előkészített egy munka, mert ez nagyon fontos egy filmben, hogy meglegyen minden, ott legyenek a kellékek, ki legyen találva a helyszín, a szereplők mozgása, szövegi helyzete, aztán ebből lehet improvizálni, meg nem minden történik úgy ahogyan kitaláltuk, de legalább felkészültségben eljut odáig a dolog, hogy nem kell azért megalkudni, hogy elfelejtettem a nemtudommicsodát, és ezt fontosnak tartom. A Dénes korábbi filmjeihez próbálnék visszanyúlni, amiben mintha egy monolitot néznék, a témától függetlenül volt egy nagyon erős közlési vágy, a saját filozófiai, olykor pszichés világából, és mindehhez képest ebben a filmben a játékfilm felé elmozdulás abban is tetten érhető, hogy kevésbé ragaszkodik az alkotó, hogy az üzenetet másfél percben próbálja áttolni, átpréselni, hanem hagy mozgásteret a befogadónak, szusszanásnyi időket, hogy tudjunk azonosulni ezzel a munkával, sőt, és ez nem szégyen, hogy szórakozhassunk, örülhessünk ennek a munkának. Szőke: Én három disznót adnék, mert noha látszik, hogy sok munka volt a filmmel, és ez látszik is, sőt még valamiféle forgatókönyv-kezdemény vagy snittlista is volt, azért a filmre is érvényesek azok a szabályok, hogy egészében kell mérni, és egy kicsit a közepe tája, de méginkább a befejezése, amit én nem érzek elég súlypontosnak azzal, hogy a főszereplő elindul ott a lejtős részen, talán vízpart? És aztán egyszerűen ott elesik, ugye van a kerettel is egy játék, de igazából nincs egy olyan lezáró súlypont, olyan erőteljes dramaturgiai pont mint az elején, ahol szinte sokkolóan látjuk ezt a némajátékot a szereplővel, azaz nekem nincs lezárva a film. Mert a vége főcím az ezt a vicces helyzetet nem zárja le. Hegyi: Nekem ott egy kicsit érthetetlen, hogy már a vége főcímmel lezárja, aztán visszahoz valamit, és hogy ott mi van. (szőke-hegyi) értékelés:

Retro kicsi én
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy milyen egész alakos képet küldjek be magamról. Ez jutott az eszembe. Miből lett a cserebogár. :)

Egy olyan egészalakos portrét látunk, ami a múltban keletkezett, és ezt megerősíti a felirat is. Ráadásul valami állatkerti vagy állatsimogatóban készült kép, egy pónilovon látjuk a főszereplőt. Érdekes maga az a dolog, hogy valaki egy ilyen, a múltba visszanyúló képet küld valaki, ami nem tilos, de egy picit a feladat megkerülése, mivel nem kapunk a jelenre vonatkozó jeleket, csak utalásszinten, mert nem tudhatjuk, hogy egy a kislány ma is szeret-e lovagolni, vagy így hordja-e a haját. De a kép elemzésébe ennél mélyebben nem szeretném megtenni, ez egy kedves kép a családi albumból, de arra biztatnám Ritát, hogy kezdjen el a jelenben dolgozni, foglalkozni a feladatokkal, és küldje a megoldásokat, és arra adnék neki disznót is, ha majd ez a jelenben történő megfogalmazás megtörténik. (szőke)

Családiasan 2 alá portré
Az első valóban egy hibás feltöltés eredménye volt. Itt van az, amit szerettem volna feltölteni. A hibázás a tanulás kulcsa, ezért külön örülök, hogy módja nyílt Andrásnak elmondani azokat a fontos dolgokat, amelyek a képet jellemezték. Állok most elébe (amint látható is) az újabb kritikának.

A képen ezeket a festett orosz figurákat látjuk, sokat és még tükrök is vannak mögöttük, ami megkettőzi őket. Olyan ez, mintha a négygenerációs nagycsalád összegyűlt volna a nagypapa születésnapjára, mindenki itt van, a Zsuzsi, a Panni, a szomszédból az Editke, mindenki, és a babákon kívül egy férfi is, aki egy picit takarásban látszik, de a tükröződésből azt lehet kivenni a tekintetéből, hogy valami boldog várakozás vagy figyelem van benne, de azért itt a hölgyek a főszereplői a képnek. Ha megnézzük a babák arcát, meg a kirúzsozott, csókra csattanó szájukat, így nagyon fontos szereplői a képnek, még így kaotikusan. Szerintem a képnek elsősorban ez a fókusza, hogy a molett hölgyek, a kisebb molett hölgyek és az egészen kis babák is együtt vannak, és ebbe a csapatba, ebbe a közösségbe bújik meg a tükröződésen keresztül az alkotó félig látható arca. Szerintem jó ez, ahogyan együtt vannak, az asszonyok és ő. Bennem az vetődik fel, hogy ez valamilyen kiállítási tárgycsoport, belógnak még balra fent valamilyen tükördarabkák, amiben szintén tükröződnek ilyen festett fadoboz-asszonyok, de az annyira szélen van, hogy pontosan nem lehet megállapítani, hogy mit tükröz, honnan. A kép mostani keretszerkezete nem erősíti a lenti csapatot, hanem a felső rész egy picit a káosz felé mozdítja a képet. Ezt erősíti a ferde horizont vagy tengelypontok is. Szerintem ha a felső vízszintes felületből valahol ott a babák környékén elvágnánk, még sűrítettebben lenne jelen ez a szürreális nagycsalád, a háttérben látszódó családtaggal, és még sűrítettebb lenne a mondanivaló. És egy picit megnyugtató lenne, ha a horizont egyenes lenne, mert most olyan, mintha Csaba lökné fel őket valahonnan a mélyből. (szőke)
értékelés: