Videó

Zenék: Zuboly - Egymillió tépés Magyarországon; Lunatic Calm - Leave your far behind

A vágy kategóriájában örülünk, hogy egy hosszú filmetűdöt látunk, igazából a lírai vers kategóriájába sorolnánk, amit látunk. Amit fontosnak tartunk azon túl, hogy a filozófiája játékos és szépen illeszkedik, és maga a vers szépen van befejezve a férfi-női együvé tartozás nézetével, az az, hogy az alkotó olyan bátorsággal kezdi el használni az ő alkotóeszközét, amit úgy hívunk, hogy kamera, hogy mindenféle félelme, zavara a kamera, mint drága eszköz, mint szakrális tárggyal szemben, hogy ezzel hihetetlenül cinikus, mert ezt a tárgyat az alkotó hozza működésbe és az alkotó végzi. Sok öniróniát találunk a filmben, ami a külvilág megfigyeléseinek összességéből áll össze, és annak nem a büszkeségéből, hanem a szerénységéből építkezik. Egész pontosan fogalmazva: hogy ez a kamera kisautó tud lenni, kisegér vagy kis pocok tud lenni, megengedi nekünk, hogy a mágikus kamera szemén keresztül szuszogjunk, ugráljunk, visszaugorjunk, guruljunk, lássunk egy olyan perspekítvát, amit talán utoljára gyermekkorunkban, rosszalkodva, toporzékolva láthattunk, ettől megváltoztatva a teret és a mindennapokban megszokott helyzetet, hogy könyv és könyvespolc, óriási sugárutakká, sztrádákká és felhőkarcolókká, genovai házfalakká varázsolja ez az egyszerű kis játék. Ez két dolgot jelez. Elsősorban az alkotó bátorságát, másrészt az alkotó elmélyülését a játékban, és mivel ez nem egy gazdag, nagy stábbal készült filmet, hanem az igazi amatőr filmet mutatja, van olyan gazdag ennek a filmnek az összeállítása, mintha egy tíz fős animációs stábbal készülne. A bátorság mellett ez egy tényleg nehéz lecke, mert egy-egy ilyen film megvalósítása stábbal sok idő és munka. (szőke) értékelés:

Animációs film az elmélkedésről, emlékezésről.

Nagyon örülök, hogy filmet küldött Gábor, látszik, hogy sokat dolgozott a filmmel. Három egységre bontanánk a filmet. Az első egység fraktálokkal generált képi impulzusokkal dolgozik zenére, a középső rész egy diaporáma anyag zenére vágva, egyértelműen követve a 70-es évek diaporáma műfaját, kimerevített képekkel emlékezünk a múltból, ennek a résznek van egyfajta melankóliája, romantikája, és a harmadik szakasz, ami igen rövid, az a lezárás, egy dunaparti tájképpel, ami elsötétedik. Arányaiban az első és második szegmens, ami erős figyelmet kap, a harmadik lezáró rész szinte csak egy tollvonás, nem kapja meg azt az erősséget, ami a film szempontjából fontos lenne. Így azt kell mondjam, a vége nincs kitalálva a filmnek, mintha az alkotó megijedt volna, hogy következtetéseket vonjon le összegzésként. Nyilván az alkotóhoz a második rész áll közelebb, hisz ott vannak konkrét élményanyagok megfogalmazva, egy női arc, ez a fontos üzenete az alkotónak, mégis azt kell mondjuk, hogy sűrítettebben jelen van az első szegmens. Ezáltal megint oda lyukadunk ki, hogy mennyire összeszedett az alkotás előtt magunkban az az üzenet, amit közölni akarunk, mert ez nagyon fontos, tehát hogy kvázi forgatókönyv megszülessen a forgatás előtt, így most egy filmen belül három filmet látunk. Várjuk a folytatást. (szőke) értékelés:

Egy nyaraló renoválásakkor került volna kidobásra ez a szerkezet. Fogalmam se volt róla mi ez. Rájöttem, nagy nehezen és eldöntöttem, hogy kipucolom és feljavítom. Sajna hiányzik egy-két alkatrész belőle, de majd pótolom. A képeket és a videót is telefonnal készítettem sajna rossz a minősége és a focusokkal is gond van , de ebből tuttam gazdálkodni. (: A filmeken asszem a 2002-es göri-találkozó negatívja látható. Raktam rá néhány effektet, de elég minimalistára vettem a munkát, mert tényleg szerények a munkaeszközeim. Megpróbáltam a szívem beleadni! Tényleg!

Azt sejteti a cím, hogy ez az Opemus nagyító kettes változata, nagyon szeretjük ezt a filmet, hármas tagozódással dolgozik a film, az első rész egy nagyon jó, a zenével szorosan kapcsolódó lírai, meditatív ritmika, jó nézni ezt a furcsa szerkezeti összetételt, a működését. A következő tétel a nagyítógép által létrehozott kép, ami a talajra vagy más felületre kivetítődik és ezen keresztül látjuk azt az érzelmi helyzetet, ami régen a fotolaboránsok belső, személyes intim világában megjelent, ami nem a végleges terméket mutatta, amit mi aztán a kezünkbe fogunk, hanem egy ilyen illékony, múltidéző világot. Ez a tétel rövid idő alatt teljesíti azt az üzenetet, amit a diaporáma vetítés ad és nem építkezik tovább. Túl hosszú ideig mutatja azt, hogy képek képekre kerülnek, nem építkezik, hanem megmarad ezen a szinten, az ember azt gondolja, hogy jól van, ezt már megnéztem, mi jön még. Maga a tétel kezdése és zárása nagyon jó, a közepéből vennék ki. Nagyon jó a harmadik tétel kezdése, hogy ezen a furcsa szerkezeten végighalad a kamera, de az a véleményünk, hogy ez is hosszabb a kelleténél, talán a zene miatt, amit sajnáltál elvágni, mert amikor a felfelé mozduló kamera a vörösesen izzó lámpát mutatja, ott van a filmnek vége, és gondolom beleszerettél ebbe a képbe és nem voltál elég szőrös szívű magaddal, visszatértél a svenkre, de ez nem ad már a filmhez hozzá. (szőke) értékelés:

Nem riport és nem is házi. Csak havazós üzenet Torontóból addig is, amíg Anna osztálya megint összeszedi magát.

Tessék tudomásul venni, hogy ezt a filmet szeretjük. Nagyon örülünk, hogy a film híradásként elérkezett. Abban reménykedünk, hogy végre újra érkeznek onnan üzenetek. (szőke) értékelés:

Mozgásetűd kenyérpirítóra.

Nagyon jó ritmusokban van megvágva, ahogy pirítjuk a kenyeret, de középre kerül a vége a filmnek. Hogy ennek mi a dramaturgiai szerepe, azt nem tudhatjuk, most egy felborult sorrendet érzékelünk. (szőke) értékelés:

Miért önportré? Igaz, hogy egy fizikai testrészem sem szerepel a filmben, de beleadtam szívem-lelkem. Ez vagyok én. Aki ezt a filmet megnézi, az a lelkembe lát.

Ez gyakorlatilag egy pamflet és egy utalás a Volt egyszer egy vadnyugat filmre, a korabeli akciófilmek eszközével dolgozik az alkotó, megmondom őszintén, hogy nem érzem erősnek a végét. Nagyon jól indul a film, nagyon jó az átfordítás a biciklire, de a végén elveszik ennek a varázsa, lebegése, komikuma, túl egyszerűen ájul el a bicajos a hegyoldalban, valami hiányzik a végéről. Nagyon jó a vágás, de a színészi munkára is figyelni kell, hogy például a végén a mosoly hiteles legyen. (szőke) értékelés:

Első Estiskolás internetes távfilm. Rendező, operatőr: Vedres Ági Vágó: Madár András Zene: P. J. Harvey Üzenet mindenkinek, aki szerelmes, aki lesz, aki volt, aki most, aki szeretne, aki szeretne szeretve lenni, elhagyottnak és hűtlennek, megcsaltnak és plátói szerelmesnek, vágyakozónak és beteljesedettnek.

Ez egy három disznós film és ami felvetődik bennem és ami meglepő, hogy ha már a Hajdú Jóska szóba került, azt kell tudnunk ezekről a filmklubokról és filmekről, hogy a szuper8 egy némafilmes technika volt. Nagy vágy volt bennünk, hogy egyszer végre a szereplők hangját is hallhatnánk, de akkor az állt rendelkezésre, hogy hangaláhúzásokat használtunk, szalagos magnóról, szinkronjelekkel egyszerre indítottak egy magnót és egy vetítőgépet. És mivel itt egy aláhúzott zene van, ugyanakkor egy melankólikus utazás Pest éjszakai világában egy buszon, asszociációkkal, az a furcsa, hogy teljes egészében a 80-as éveket idézi ez a film. Arra nem tudok rájönni, hogy ez egyszerűen csak ösztönösen ennek itt van az ideje, vagy csuda tudja, de nagyon jó látni egy olyan időutazást, ahol benne van ebben a filmben a Trabant, és egy Mész András nevű rendező Meteo című filmje. Azt tudjuk felajánlani Vedres Áginak, hogy azon túl, hogy ez a film elkészült, ha megtalálom, megkaphatja a Meteo című film bakelit lemezének cédé átiratát. Ez egy korszak volt, nem csak a Meteo, hanem Szász János korai filmjei, Xantus filmjei, itt volt egy nagyon markáns vonulat akkor, amihez ez kapcsolódik, és a Balázs Béla stúdió is, Ács Miklós Sőn és grósz című filmjét is szeretnénk megemlíteni, amit nem nagyon lehet beszerezni sajnos. A film ebbe a fajta melankólikus filmversbe belehelyezkedik, van eleje, van vége, és benne van az a vízió, ami a képen látható személyhez kapcsolódik. Ez egy nagyon furcsa, szomorú, szókimondó film, jók az asszociációi. (szőke) értékelés:

Nagyon fontos megjegyzés ehhez a filmhez, hogy a látszólagos egyszerűsége mellett is van dramaturgiája, és ez építkezik egymásra, még akkor is, ha ott van benne az a bájos irónia, ahogy az alkotó küzd azzal, hogy a prágai OBI-ban vásárolt ablakfátyol úgy szaladjon le a kis madzaggal, ahogy kell, én is szoktam ezzel küzdeni, ezekkel a drótokkal. Nagyon emberi és nagyon gazdag ez az üzenet, amit ő küldött és azért, mert a legminimálisabb eszközökkel, a háttérzajjal azt a furcsa japán hangulatot hozza be egy egyszerű hanggal egy olyan térbe, ahol amikor a függöny fölemelkedik, akkor sejtjük, hogy ez egy lakótelepi lakásnak a sarka, szóval az urbanizáció kellős közepe, és ugyanaz a játékos módon megfogalmazott elvágyódás vagy repülés van ebben az alkotásban is, mint amit az előző tengeres képsorban kaptunk. Fontos dolog, hogy van az anyagaiban szarkazmus, ahogy itt is elcsúszik a függöny és egyszercsak ott van egy korrekt tárgyilagos üvegcsendélet, van is ebben egyfajta pimaszság, de nagyon szerethetően, nagyon olyan módon építve, tálalva, hogy egy pillanatra sem merül fel bennünk, hogy velünk van a baj és ránkborították az ebédet, hanem ott van egy üzenet, hogy a négy fal között a panelban van egy csoda, egy költőiség, miközben ha mindezt mérlegre tennénk, akkor azt kapnánk, hogy ez csak két darab függöny, két darab fölhúzókar, egy darab tapétázott sarok, két madzag, egy darab délután és még egy darab üveg, mosás után. És az egész elkezd lebegni, táncolni, van vége, eleje és története. Zsoltnak eszébe jutott erről André Kertész, aki élete utolsó tekercs filmjén, amikor már nem ment ki a lakásából, a lakásban található tárgyakat fényképezte az ablakban, ez majd látható lesz a Galériában is, és ami azért is érdekes, mert bár ő nem tudta, hogy az utolsó tekercs filmje, mi tudjuk és mégis ez egy egészen furcsa egyszerűsítés és sűrítés, lezárás. Ez az egyszerű beszédforma nagyon sűrített, és tág is egyben, miközben nem tudsz semmi konkrétumot mondani, és mégis lebeg az egész, valószínű azért, mert Márti tudja, mit akar. (szőke) értékelés:

A film elsősorban egy zenére vágott klipsorozat, a zenét nem tudjuk, hogy milyen alkotás, először gondoltunk az Amadinda együttesre, de amikor az elektronikus hangzások bekapcsolódtak, ott ezt el kellett vetnünk, mert az Amadinda valós akusztikai eszközökkel hozza létre ezt a fajta staccatos hatást. Végig dominál a zenében ez a lüktető de metrikus ritmus. A film közepe felé a torzítások elkezdenek behozni egy másik ritmusképletű elnyújtottabb rendszert, amely nagyon hasonlóan a légzéssel, a szívritmussal közelítőleg mozog, gyorsítva azt. A zenei ritmusvilág egyértelműen dinamizálja a képletet, amit végignéz, majdhogynem sokkolja, feszültséget gerjeszt, míg az elektronikus effektek megpróbálják valamiféle meditáció felé elmozdítani. Ez a zeneiség az elsődleges megfejtése a filmnek is, mert a képi információi inkább az absztrakt felé hajlanak és ott beugratós az egész, hogy hajlamos az ember azt hinni, hogy valójában egy szocio töredéket lát, hisz a tapasztalataink alapján arra következtethetnénk, hogy egy nagyvárosban egy belső udvaros földszintes házban láthatjuk mindezt, az biztos, hogy a Práter, Szigony és Leonardo bermuda háromszögében sokszor létrejött ilyenfajta látvány, mint amit a kisgyerekkel, biciglivel és ezzel a félig árnyékos, félig napsütötte belső udvarral látunk. Ez a valós enteriőr ugyanakkor mivel oly sokszor jelentkezik torzított formában, színgenerálásokkal, egészen életlenül, rántott variokkal, ilyesformán csak egy lépcsőfok, vagy továbblépés és mégiscsak a zenéhez kell visszatérjünk, és a film egyharmadától történő képi egymásrafűzésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy valójában egy hanggal és képpel írt fraktált láthatunk. Persze megkérdezhetitek, mi az a fraktál.    Egy picit távolabbról kezdeném és inkább azt mondanám, hogy a fraktálokhoz képest sokkal jótékonyabb, történelmi népeknél is megtalálható mandalákról is beszélhetnénk. Ugyanakkor a mandalák azok többségükben lelki gyakorlatokhoz használatosak, még akkor is, ha a mandala elsődleges lényege az elkészítés folyamata, és a létrehozás után megsemmisítik, mondjuk folyóvízbe öntve a homokmandalát. Ez a megsemmisítés félig-meddig itt is jelen van, de nem az alkotás egészét tekintve, hanem a film befogadásával kapcsolatban, merthogy olyan intenzíven vibrál nemcsak a hangi világa, hanem a képi világa is. A film felépítése egyszerű, A-B-A verzióban látható, az első egyharmad etap, ha jól látom, a film végén visszakerül és ezzel zárja ezt a zenei kódát. A fraktálhoz visszatérve, ezekkel is könnyű kapcsolatba kerülni, mert a mai világban a képernyővédők nagy része generált elektronikus mechanizmusokat használ és ezek nagy része valójában fraktál. Folyamatosan mozgásban van egyfajta spirál, valami kép azt az érzetet kelti bennünk, hogy a térben kezdünk mozogni, forogni, nem tudunk ettől az állapottól szabadulni, olyannyira, hogy mindig azt várjuk, hogy megláthatjuk a végét, de ez soha nem következik be, mert a fraktál mindig önmagába visszatér, újabb sodródásával ránt minket magával. Ennél a filmnél is ezt lehet érzékelni és ott van egy egészséges vágy az emberben, hogy mi lesz a vége. Ugyanakkor természetesen az Estiskola technikai korlátai miatt ez a film körülbelül hat perces intervallumot ölel fel és így saját magát korlátozza, mert a filmet valahogy le kellett zárni, miközben azt érezzük, hogy a zene is és a film is még egy órát, még két órát és akár egy életet is átfogva önmagukba sorjázhatnának, tehát az estiskola tanulóit figyelembe véve egy predesztináció 2. 3. 4. 5. 6. 7. sorozatfilmmel ki lehetne pusztítani és így az Estiskola el is tűnhetne a Föld színéről, és ez azért nagyon fontos, mert ezt a fajta üzenetet markánsan közvetíti a film, hogy felzaklasson, hogy ezt a kilátástalanságot, amit ez a 30-as években lebetonozott, összefolyós udvar, ahol a természetet az egy darab vacak kókadt virág a betonteknőben jelenti, meg a bukósisakos kis emberke a gnóm biciklizésével jelenti, szóval borzalmasan sokkoló az egész film és én csak annyit tennék hozzá, hogy ha az alkotó vállalta ezt a 6 perces időintervallumot, akkor mivel már megszoktátok, hogy nekem alapvetően elég konzervatív a hozzáállásom az alap helyzetekhez, mégicsak azt kell mondanom, hogy ha vállaltad a 6 percet, akkor vállaltál hozzá egy keretet, amely keret az elindulástól a befejezésig tart. És itt ennek a filmnek az elindulása nagyon jó, a sodrása nagyon jó a tárgyalás szakaszban és úgy érzem, hogy a befejezése nincs megoldva, hiszen a fraktál nem záródik le, és azzal, hogy valamikor az olló elvágja a képet és a hangot, ezzel lezáródik, de nem azért, mert az önmaga vállalása filmes eszközzel, alkotói gondolattal lenne lezárva. Bármeddig nézhetnénk ezt a filmet, bármennyit vághatnánk belőle, zöld, lila, csíkos és pöttyes effektekkel, most azt érzem, hogy egy ritmikai ujjgyakorlatot látunk itt. A dolog nehézsége olyan erővel nyomódott rád, hogy nem tudtad megoldani a film zárását. (szőke) értékelés:

Ez a mozgáslecke apróbetűs záradéka: az idő. Köszönet Borinak, Tamásnak és AnnaSárának.

Ez három disznó, a Dénesnek sajnos nem tudok mást javasolni, mint a Kőbányai Nonprofessional Stúdióból Hajdú József munkáit keresni, ő sajnos már nem él, a Jóska 87-ben halt meg, ő csinálta a Happening című filmet. Nagyon örülök, hogy valószínű Dénes nem ismerhette a stúdió munkáit, azt a világot idézi ez az etűd. Fontos, hogy egy olyan anyag, olyan kész film látható, ami teljesen érthető, akár külföldiek számára is használható szimbólumokkal, képi jelekkel dolgozik. Egyetlen megjegyzésem lenne, hogy a filmnek nincs befejezése. Ha lehetséges, mivel sok időt szánt rá Dénes, a végével kellene még bíbelődni, mert a film egyébként egységes és erős képi rendszerrel rendelkezik, de most nem kapunk jó lezárást. Nagyon köszönöm ezt a filmet. (szőke) értékelés:

Még decemberben láttam a szarvasi Benka Gyula Iskola nyolcadikosainak anyagát, megmutattam az osztályomnak és elhatároztuk, hogy mi is jelentkezünk: Anna kilencedikes matek tagozatos osztálya Torontóból. Nem vagyunk média szakosok, de sokan szorgalmiból matekvideóznak. A felvételek még Karácsony előtt készültek, de röviditeni, feliratozni kellett, így az utómunkálatok egy kicsit tovább tartottak, mint gondoltam. (A feliratozást még ki kell találni.) Reméljük a szarvasiak látnak bennünket és válaszolnak. A közeljövőben elkezdjük a leckéket is csinálni, amolyan matekosztály módra. Addig is üdvözletünket küldjük és várjuk a hozzászólásokat, jótanácsokat.

Ugyan itt egy szorgalmit látunk, ennek az üzenetnek mégis azért van nagyon fontos szerepe, mert Torontóból érkezett egy olyan képi anyag, amelyben a fiatalok a messziből a mi szlengjeinket nem értve, mégis próbálnak üzenni és az üzenet egyik lényege az, hogy az Estiskola csak egy eszköz erre, merthogy ők a szarvasi iskolának üzennek, akik szintén küldtek nekünk üzenetet, és ennek nagyon örülünk, hogy az Estiskola egyfajta kapcsolópontként is szolgál és működik, hogy messzi kultúrákat rajtunk keresztül össze lehet kötni. Ez nagyon fontos és reméljük, hogy a torontói benkások és a szarvasi benkások is elkezdik a házi feladatokat is küldeni. És más iskolák, közösségek is bekapcsolódhatnak ebbe a játékba. (szőke) értékelés:

Egy éves az Estiskola körülbelül, mármint hogy nagyjából, mert egyrészt mi Andrással régebb óta csináljuk, csak azt ti nem láttátok, mert az még úgymond offlájn ment, hogy mire elindul rendesen, addigra lássátok. Legyen mit. De mondjuk körülbelül egy éves. Valahogy úgy. Hegyi meg azt találta ki, hogy mi lenne, ha mindenki, aki tag, elkezdené újra a leckéket, már aki küldött be, aki nem az meg küldjön, és hogy ez érdekes lehetne, hogy azóta mi változott, hogy mondjuk máshogy csinálnátok ma meg az elsőt, vagy a másodikat, máshogy mutatkoznátok be. Persze lehet az új leckéket is, meg minden megy tovább, csak ez egy ötlet.

Karácsonyra kamerát kaptam, elutaztunk a barátainkhoz és ott vettem fel vele az első felvételeket. Ezeket láthatjátok. Bár közben formálódott egy laza koncepció a fejemben természtesen nem készült el a film, lehet nektek nem is fog többet mutatni mint egy homevideo, mégis összevágtam és megmutatom. A filmben két olyan ember szerepel (az egyik látszik, a másik csak a hangjával) akik már 20 éve barátaim egy olyan közegben, ahol sok minden történt már velünk, velük. 20 évet, az adott pillantot és ezt a két egyébbként sem hétköznapi embert, a viszonyainkat meg a karácsonyt nehéz szétválogatni vagy épp összerakni mégis talán megérződik valami ezekből, mintahogy néhány korábbi filmben szereplő elem forrására is talán kicsit fény derül. Zene nincs bár András mikor elmeséltem neki mi van a fejemben a kamera mögött, rögtön Cseh Tamás Fehér babák takarodója című nótáját dobta, alá is tenném de nincs meg digitálisan így aki tudja képzelje alá.

Van vezérfonal, amire felépül ez a film, de mégis mozaikban marad a közlés. Látszólag indok nélkül kalandoz a kamera, közben valami karácsonyi munka folyik barátok között, akik be is mutatódnak, meg nem is, közben meg is tudunk valamit, meg nem is, mintha mégis mi nézők is ott ülnénk a körben és néznénk, ahogy a baráti kör tevékenykedik és adomázik. Talán annyiban lehetne segíteni a nézőt, hogy a képek és az atmoszférát közvetítő hangok fölött valami rendezői narráció megjelenjen, ami összefogja az üzenetet. (szőke) értékelés:

Itt is egy filmverset és egyben egy monológot látunk arról, hogy mire vágyik a mesélő. De igazából ha innen közelítenénk meg, nem biztos, hogy olyan közel tudnánk jutni, hogy minden egyes formajegyét beépíthetőnek érezhetnénk a filmmel kapcsolatban, miközben azt a varázst, azt a csodát és szeretetteliséget, őszinteséget és esendőséget elveszítenénk a filmmel kapcsolatban, amit most nagyon is erőteljesen közvetíti az alkotó. Akkor most az a kérdés, hogy szegény estiklopédiának mit mondjunk, milyen stílusú ez a film? És nekem az a bátortalan megjegyzésem van, hogy ez a film tulajdonképpen egy ima. De akkor megint az estiklopédia szempontjából fölvetődik a kérdés, hogy gyorsan átugrom az estiklopédiába és föllapozom azt a rovatot, ahol konkrét leírásokkal elmondják, hogy milyen imák vannak a világban, mert akkor szakszerű lesz és tudni fogom, hogy kell imádkozni. És azt venném észre, hogy a leírt imák nem passzolnak ehhez a fajta megközelítéshez, amit itt Dénes ágya kapcsán próbálnak nekünk elmondani. Merthogy hosszabb, nem is pontosan hangzanak el benne a szövegek, és akkor megint összekavarodik az emberben minden, hogy miért mondják erre a történetre, hogy ima. A régiek néha azt mondták, hogy az ima tulajdonképpen egyfajta sűrítés, koncentrálás, összpontosítás, és amitől imává válik, hogy kimondatódik az, ami az emberben zajlik. Nagyon sokszor föl szokott vetődni az a kérdés, hogy hogy tudok én jól elmondani egy imát. Hogy tud egy kisgyerek, egy idős ember, vagy bármilyen ember elmondani egy imát jól. Néha azt lehet hallani, hogy azt mondják, hogy mondd el az imád úgy a magad módján, a magad szövegével, esetlenségével, ahogy az neked megy. Merthogy az ima neked fontos, hogy megpróbáld megfogalmazni mindazt, amire vágysz, a köszönetedet, kérdéseidet és mindent. Az az ima egyszeri és megismételhetetlen lesz, de kell hozzá a bátorságod, az esendőségedhez kapcsolódó bátorságod, hogy ki merd mondani, amit az imádba foglalsz. És minden olyan imának örülni kell, ahol ez a bátorság vagy esendőség megjelenik. Ezért tartom nagyon fontosnak a Dénes filmjét és nem hiszem hogy bármelyik életlen, vagy kameramozgásában esetlen részt ki kellene emelni és azt kellene elemezni, mert egyet biztosan ki lehet mondani, hogy a Kovács Dénes filmje kapcsán lehet tudni, hogy az alkotó eldöntötte, mit akar üzenni. Ennek az eszköze a koncentráció, és az eredménye egy nagyon szép ima. Annak is nagyon örülök, hogy ebben az imában az ő közvetlen környezete, személyes környezete, tárgyai, hangja és akik számára legfontosabbak, a családja is segít ebben és ott vannak, hogy az ő emberi valósága minél jobban érthető legyen számunkra. Nagyon tisztelni tudom, hogy sokkal bátrabban teszi ezt meg, mint amit én mostanában magam módján képes lennék egy ilyen közegben, mint az internet. Drukkolok Dénesnek. Négy citromdisznó. (szőke) értékelés: