Az a helyzet Gábor, hogy ha ezt a képet megnézem, egyrészt tömegében billen az egész a villamos felé, másrészt – és én tudom, hogy nem fogsz megsértődni ettől, amit most mondani fogok – ez a jó, jó, de minek című kategória. Lefényképeztük, hogy mennyi gaznövény van a villamossínen, szuper. De mi történik? Miért? Ez a kérdés van bennem, mert ez most ebből nem derül ki, ráadásul tömegében az egész házsor, a villamos, a minden a francba húzza el az egészet. Nincs, ami visszabillentse. Ennek nem állóképnek kellene lennie, legalábbis ebből a nézőpontból biztos, hogy nem. Visszaadtam ismétlésre, bocsi! (hegyi)

Olyan ez az egész, mintha valahol a világ tetején állnátok így, ti hárman, és nagyon tetszik, hogy felemeled ezt a két szereplőt, és nagy tisztelet és szeretet sugárzik a képből. Nem is az, amit ők egymás felé mutatnak, mert az is rendben van, hanem a részedről érzek egy nagy érzelmi töltést ebben az egészben. Kicsit szűk az egész, főképp az alsó régiókat hiányolom, és nyilvánvaló, hogy ők nem egészen erre készültek. A babakocsis képhez viszonyítva is ugyanazt mondom el, hogy több időt kell erre hagyni, sőt, több időt kell kikövetelni magunknak a fényképezéshez. Hidd el, hogy a környezeted megértő lesz veled szemben. Ha megfigyeled, akkor például az idősebb hölgy arcán van egy olyan árnyék, ami nem egészen jó, hogy ott van. A másik modell is fordulhatna még egy picit a fény felé, csak egy nagyon picit, hogy ne ebben a homogén szürkében legyen az arcának a fele. Volna ezen még mit dolgozni, viszont az őszintesége és a szeretete abszolút megvan a képnek. Nehéz helyzetben vagyok, mert nem tudom nem látni a hibáit, és nem tudom nem észrevenni az erényeit ennek a képnek. És ilyenkor mit csináljak? De mivel a jövő előttünk áll, és van mód az ismétlésre, és a munkára, azt gondolom, hogy ezt most 2 csillagra tudom értékelni, és várnék folytatásokat. (hegyi)
értékelés:

Sajnálom, hogy Nóra ritkán szólal meg, mert önző módon többet szeretnék belőle kapni. Amit most mutat, az egy nagyon finom gesztus, azzal együtt, hogy tömegelhelyezésben a kép baloldalához én akár 3-4 ujjnyit is hozzátennék ezzel a szürkés tónussal. Ott elférne ez a líra még, tehát működne ez az egész úgy, hogy valami nagy homogenitásból egyszer csak ez a ritmus előjön. Oldalt ettől egy kicsit szűk nekem ez az egész. Amit megfigyeltél, és amit megmutattál most formarendszer, tónusrendszer szinten, az tökéletes, úgyhogy nagyon érzékeny gondolat, aminek nagyon örülök. Köszönöm szépen! 3 csillag megvan, és azt kell, hogy mondjam, bármily hihetetlen is, de a leckemegoldás is, mert úgy érzem, hogy van affinitásod ehhez az egészhez. Várnám Nóra, hogy legyél velünk többet egy kicsit, jó? Ugyanis szeretnék veled együtt utazni azon a vonaton, amivel te utazol, szeretném egy kicsit jobban ismerni a gondolataidat, talán megérné, hogy ne csak végállomásokat kapjunk, hanem az odavezető úttal is ismerkedhessünk. (hegyi)
értékelés:    

Az egész olyan élmény, mintha valami kitaszítottság helyzet lenne, mintha a vágy különös tárgya a lakótelepi 1,5 szoba, és már oda se jutok haza. A hangulat nagyon furcsa. Nagyon érdekes ez a tükröződés is az egészben, hogy van egy ilyen nagyon furcsa fád, fáradt tónusterjedelem, és ezek a vörösök ebben kiabálnak. Az egész olyan, mint egy furcsa látomás, mint egy vízió. Azt is mondhatom akár, hogy a valósághoz a faágak kötnek egyedül. Talán annyit hozzátennék, hogy a képnek a baloldalából vágnék egy ujjnyit, hogy ne lyukadjon ki a ház mögötti rész, de ez az egy, ami zavar. Minden mással tökéletesen egyetértek, úgyhogy 3 csillag, leckemegoldás, minden megvan. Ez nagyon erős üzenet nekem! (hegyi)
értékelés:    

Ez a kép egy jó tanulmány, és ezért nagyon fontos, és szeretném ezt az elején leszögezni, hogy az ember a hibáiból tanul. Lehet, hogy akkor, amikor exponáltad, pont attól, hogy ott voltál térben, és időben, tehát láttad, ahogy a kislány odaguggol, és utána láttad elmenni, neked ez egy logikus döntés, hogy ez a kép elkészült. De ebben a formában kimerevítve ez a kocka – nem is tudom, hogy hogy fogalmazzam ezt meg úgy, hogy ne legyen pejoratív a megfogalmazás – olyan cselekvéssort mutat, amit az ember nem szokott nyílt színen csinálni, és akkor most, ha lehet, értelmezze mindenki maga, hogy mit akarok mondani. Hogy nem a hasát hűti a vízzel, az biztos. Ebből a képből nem ez jön ki. Persze, mondhatod azt, hogy ez humor, és én azt gondolom, hogy igen, sajnos ilyen humorokat látunk az internet nagy részén, ilyen primer közléseket, amiben pont ez a félreértés, és a félreérthetőség az, ami a humor forrása, és én nem gondolnám, hogy ezek jó irányok lennének. Azt is megmondom, hogy miért. Van egy szereplőd, és őt tisztelned kell. Tehát a szereplővel szemben nem teheti meg az ember azt, hogy a kétértelmű fogalmazás irányában az ő kárára humorizál. Én nem gondolnám, hogy ez lenne a humor útja. Jó, hogy ezt feltöltötted, mert tudunk erről beszélni, és fontos, hogy beszéljünk erről, mert másképp hogy a fenébe mondanám azt el, hogy NE! csináljuk, ha nincsen kép. Nagyon jó illusztrációja annak, hogy miért ne. Azért ne, mert van itt egy kislány, és én nem azt akarom róla gondolni, amit te most mutatsz. Attól, hogy odaírod a leiratba, hogy a hasát hűti vízzel, ez a kép még az marad, ami. (hegyi)

Megint a régi lemezt fogom feltenni: nézőpont! Honnan nézzük az eseményt? Ez most egy kívülálló szemlélődése. Nézhetjük ezt az anya szemszögéből, aki kapja ezt a virágot, nézhetjük a gyerekéből, aki adja, és nyilvánvaló, hogy ha a gyermekkorról beszélünk, akkor nem a felnőtt szemszöge lenne a megfelelő. Most oldalról nézzük ezt, egy kívülálló szemével látjuk, így azt tudjuk megfigyelni, hogy mit lát ebből az apa, a nagyanya, vagy a testvér. Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy optimális megoldás. Abban a tekintetben sem, hogy bár nagyon fontos lenne az arc, ha már portréban gondolkodunk, és elfelejtjük azt, hogy ez a gyermekkor lecke, de az arc most oldalról van fotózva profilból, és ez nem tudja azt az erőt képviselni, mint egy legalább félprofilos közlés, és ettől át kéne, hogy kerüljön a hangsúly a csokorra, az pedig kiszorult a szélére ennek az egésznek. Nagyon furcsa az, hogy a felnőtt szereplő is éppen hogy csak belefért ebbe a képbe. Úgy vágtuk körbe az eseményt, hogy kilóra megvan, ott van a gyerek, az anya keze, a virágcsokor, minden ott van, de ez a ritmus nem az a ritmus, amivel tudnék én most valamit kezdeni. Azért nem, mert ha visszatérünk ahhoz, hogy ez a gyermekkor lecke, akkor igenis tessék odaállni a kis szereplő mögé, és az ő szemszögéből nézni ezt az egészet. Elég csak egy kis részlet, egy kis darab abból, hogy ő ott van, a fejéből, hátulról valami nagyon minimálist oldalt behozni, és a kezére koncentrálni. Arra a gesztusra, hogy átadom a csokrot. És lehet használni a mélységélességet, hogy kis mélységélességgel dolgozva csak a csokor éles, és a mögött lévő szereplő már életlenbe fut. Sok mindent lehetne játszani, csak nem nagyon értem, hogy miért innen oldalról lett ez az egész lefotózva. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)