A szabadtéri fényképezésben általában, amikor fényképezőgép szempontjából egy erős, megvilágított háttérfelület jelentkezik, itt jelen esetben az ég háttérrel dolgozunk, és mi nem használunk semmilyen más fényforrást és bár a körülöttünk lévő égbolt az szórt fényfelületként is jelentkezik, olyan erőteljes a háttérben lévő fénymennyiség, ami, ha külön, valamilyen speciális megvilágító eszközt, erős lámpákat, akár filmgyári lámpákat nem használunk a modell, vagy a beállított tárgyak szempontjából, akkor többé-kevésbé sziluettessé, vagy ellenfényessé válnak a felületek. Természetesen itt ezen a valamilyenfajta kötélen, elektromos zsinóron, valamilyen kötözött formán láthatóak részletek, és a négy kis galamb különböző pozícióján is egy-egy fénycsík megjelenik, de ha alapvetően egy picit hunyorítva nézzük a képet, akkor azt látjuk, hogy ez egy sziluettes ritmusjáték. És mint ilyen, a csend kategóriájában egy érdekes, finom humorral készített alkotás. Már ha csak arra gondolunk, hogy az ejtett kötél és a rajta ülő galambok olyanok, mintha valamilyen zenei munkának a kottájának egy darabját látnánk. Nyilván egyfajta ritmusgyakorlat is ez, ahogyan a hasonló alkatú kis állatok különböző módon helyezkednek el ezen a kötegen és ettől egy jó formajáték megfigyelés is létrejön. Én úgy gondolom, hogy ez elsősorban ennek a képnek az előnye. Nem igényli ezt a bizonyos plusz megvilágítást a kép. Elég nehézkes is lenne ezt létrehozni, amelyben azt feltételezzük, hogy ezek a kis állatkák élőek és ők ott most leültek beszélgetni, körbenézni, megpihenni. Ugyanis ez a sziluettes ritmusjáték is épp eleget tesz annak, hogy egy vizuális gyakorlatot az alkotó elvégezzen. Az a lényeg inkább ebben amit szerettem volna hangsúlyozni, hogy mostanában sok olyan képetek érkezik be az Estiskolára, ahol tulajdonképpen már olyasmi zajlik, amit annak idején, amikor az Estiskolát elkezdtük Zsolttal, mi minden tekintetben vágytunk volna rá, hogy az ideérkező alkotók folyamatosan értelmezzék a maguk körüli világot. Rá tudjanak csodálkozni és az értelmezésükben adott esetben mindig legyen egy vizuális kritika, vagy egy összehasonlító szemlélet. Ilyen értelemben ez a kép ezeket a feladatokat próbálja teljesíteni. És csak azért szerettem volna itt újra elismételni ezt, hátha segítek az ilyenfajta továbbhaladásban. Magának a házi feladatnak, a 24-es leckének a csend kategóriáját szerintem teljesíti a kép, tehát a Viktóriának megvan erre a három disznója, ugyanakkor azt feltételezem, hogy a Viktória eddig beküldött képei, gondolatvilága az alkalmas arra, hogy ezekbe a nagyon nagy sorozatszámú házi feladatokba belépve – mert azért az alatta lévő sorszámokat nem mindet teljesítette még eddig a Viktória – tehát ezekben a nagy sorszámokban azokat a mélyebb értelmeket is próbálja megkeresni, amely az eddigi képeiből sejthető. Azt az érzékenységet is nyugodtan lehet tovább bontogatni. Egyszerűbben mondom, hogy megvan a három disznó erre a képre, de én nagyon örülnék, hogyha lenne ismétlés még a csend kategóriával. Nem most rögtön, később, de véleményem szerint a Viktória tud ennél erősebbet is, de ez a kép önmagában természetesen teljesíti a feladatait, úgyhogy megvan a három disznó és várom a további képeket. (szőke)
értékelés:

A kép egyik érdekessége, hogy az innenső part az nincs jelen ugye ezen a nagyon szép tájképen. Azt is mondhatnánk, ami mostanában sokszor el szokott hangzani, hogy úgymond az előtér, középtér, háttér viszonylatából a legközelebbi előtér az hiányzik. Nem tudjuk, hogy az milyen. Nem tudjuk, hogy milyen színvilágú, nem tudjuk, hogy milyen formavilág van benne, ha ez egy szűkebbre vágott kompozíció, amit itt látunk. De elképzelhető, hogy most ennél a képnél talán felülírható is ez, mert a kép ötös, ritmusában, vízszintes ritmusában, ahol mintegy, szinte egy ilyen fali szőttes, vagy mint egy ilyen szőnyeg, vízszintes ritmusok váltják egymást nagyon szép, finom fényárnyalatokkal. Így a kép elsődlegesen e felé a dinamika felé mozdul el és nem is igényli azt, hogy az előtér, amely esetleg egy másik színvilággal, vagy kultúrszemlélettel, vagy tárgyakkal megbontaná ezt az impresszionisztikus hatást. Attól, hogy a kép alsó szakaszában a víz egy picit tükröződő vöröses, szürkés, barna árnyalatban, mint egy ilyen akvarell folt jelen van és ugyanez érvényesen ezen a rőt-vörös, egészen érzéki, szinte nem is fáknak, hanem valami korall, vagy valami ilyen cserge szőrme formában jelenő, vékony szakaszként jelentkezik ugye a túlparton lévő erdő és mögötte aztán ugyanilyen finoman ezek a mozgó felhők, amelyekben szintén megtalálható a kevert színarányaiban a rózsaszín, egy picit a vörös. Ezek a kékek attól ilyen pasztelesek, az egész színvilágára ez a szürke, kék és vöröses harmonizálás jellemző. Ebből az következik, hogy tulajdonképpen itt egy színskála játék és egy ritmus, egy formaritmus játék jön létre, amelyet a kép alsó részén jól nyugtat és jól ural, jól súlyoz lefelé ez a vöröses-barnás folyam, ez az erdő felület. Én ezt a képet egy nagyon jó megfigyelésnek tartom és egy nagyon szép tájkép. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

A szobabelsőben nagyon határozottan két síkkal dolgozik ez a kép. Az előtérben egy gyertya elolvadt, amorf felülete látszik narancssárgákban, és a háttérben valamilyenfajta boltíves üvegajtó, jobbra szintén egy tükröződő másik üvegfelület. A kép fontos főszereplője ez a gyertya, amely egészen kihúzódik balra, és valami miatt nagyon kívánkozna a jobb oldal szélére is valami. Ezt én nem tudom megmondani, hogy mi, mert nem láttam, hogy milyen tárgyak vannak még ott. Ez az egyik, amivel érdemes lenne foglalkozni még egy picit, tehát hogy az előtér ritmusai is helyrekerüljenek, ez az egészen közeli tér. Ilyen értelemben a háttérrel szerintem nincs olyan nagy baj, mert életlenben az adja azt a látványt, amit itt látunk, valamilyen zárt teremből kilátunk egy udvar felé. A másik javaslatom, vagy problémám az az, hogy ugyanakkor az egészen közel lévő előtér és háttér kapcsolatát, vagyishogy inkább elválasztását talán egy pici tükröcskével, zseblámpával, pici fénnyel lehetne érthetőbbé tenni, amely ezt az előtérben lévő formát még jobban egy másik fényviszonyba helyezi. Hogy a hatalmas távlati különbség, akár lehet ez több méter is, még jobban érzékelhető legyen. Hogy ez a mikrokörnyezet, ami itt a gyertya körül történik, egészen közel kerüljön hozzánk, hozhassa a nyugalom vagy a biztonság érzetét, és a háttér, mint egy térképészeti leírás a környezetet mutathassa. Úgyhogy ezt én egy egydisznós képnek gondolom, remélem, hogy ezzel még az alkotó fog foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Semmi maszlag!

Igeeeeen! Persze, rosszul van vágva az ajtó, a sarkak végei jó lenne, ha benne lennének a képben, belóg a tok, meg minden. Csak mégse, mert végre a Gabi azt küldi, amilyen ő. Van egy folyamatos felfelé ívelő ritmusa az eddig beküldött munkáinak, és tényleg olyan, minthogyha egy kis virág elkezdene kinyílni. Nagyon nagy érzelmi változások történnek a házi feladatokon keresztül való beköszönéssel, előrelépdeléssel. Én azt gondolom, hogy ezek nagyon jó érzelmi üzenetek. Azért nem fotográfiailag vagy képzőművészetileg kellene, hogy ezeket elemezzük, mert ezek végre valódi, privát, emberi helyzetek, amik mostanában érkeznek. Úgyhogy nekem ez egy háromdisznós kép, és nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Ha közel kerülünk egy Fekete Lyukhoz, a tér is meggörbül kissé... Ezt óhajtottam modellezni egy apró fizikai trükkel.

Egy torzulásos játékot látunk két verzióban. Vagy elektronikus módon, vagy valamilyen tükröződő felülettel. Ha jól látom, akkor vagy a felület, vagy utólagosan számítógéppel még ez át is van színezve. Véleményem szerint ez nem a hiba kategóriájába tartozik, egyik kép sem, hanem egy kísérlet, geometriai kísérlet. Azt ugyan, ha nem a hiba kategóriájába rakom a képeket, hanem az épített környezetbe mondjuk, mert épületeket látok rajta, nem tudom igazából ahhoz a Gimesi Andráshoz közel helyezni, akinek a munkáit itt lent a táborokban látom, és nem látom azt a fajta koncentráltságot. Én értem azt, hogy ő itt létre akart hozni egyfajta demonstrációt, vagy egy bemutatót, köszönjük szépen, de ez több sebből vérzik. Csak egy mondatban, és aztán nem is szeretném ezt tovább, mert én ezt át fogom tenni szorgalmiba. Ha kiválasztunk egy épületet, akkor annak legyen értelme, hogy miért azt választottuk ki. Ez egy ad-hoc jelleggel kiválasztott történet. Ezt a fizikai kísérletet be lehet mutatni ennél sokkal felismerhetőbb épületnél is. Egy malac a kísérletért jár. És egy utalás a tábori beszélgetéseinkre. (szőke-hegyi)
értékelés:

A nevem is olyan mint a dobpergés.

Nyilvánvalóan nem egy egyszerű helyzet valakinek saját magát lefotóznia egy olyan helyzetben, amikor mind a két keze foglalt. Hogy itt most az Ádám ehhez alkalmazott-e valami trükköt, hogy dupla expozícióval exponált, és úgy készítette el, hogy mind a két keze szabad legyen, vagy távkioldóval, ez az ő dolga. Én ezt nem is kívánom elemezni. Aminek viszont kifejezetten örülök, hogy nem csak egy mozdulatot látunk, itt félig árnyjátékokat is látunk, és mindettől függetlenül ahogy ő ezt kitalálta, kimódolta, annak külön örülök, hogy két használt filctollal dobol, és nem dobverővel. Tehát ez a „mindig is szerettem volna” üzenetét erősíti. Talán annyi, nem tudok dobolni, lehet, hogy így kell dobolni, de talán ha a két kéz picit közelebb kerül egymáshoz, akkor középen nincs ez a fajta lyuk. Nagyon érdekes, most ahogy nézem a képet, ennek biztos van valami optikai oka, hogy minél többet nézem ezt a képet viszonylag nagy fényerőnél itt a monitoron, annál inkább ott elkezd kialakulni nekem valamilyen negatív formából valamilyen arcforma. Úgyhogy nagyon érdekes játék, és köszöntöm Ádámot. Én ezt egy jó üzenetnek tartom az első leckére, annál is inkább, merthogy minél inkább haladunk az időben, annál nehezebb dolguk van az embereknek, hogy valami olyat küldjenek, ami még nem volt. Úgyhogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Március idusa a Hargitán

Hosszan, fekve elnyújtott, nagyon-nagyon szép ritmusú téli tájképet látunk. Messze ott a fehér foltokban sejlik két emberi alak az úton. Mintha egy régi irodalmi anyag egy részét, akár egy Nagy Lajos történetet látnánk. A mostani időszakban valószínűleg, én nem tudom megmondani, hogy miért, de sokszor a japán, vagy a keleti festészeti stílusokat kell itt említeni, így ennél a képnél is. Hogy ezt a tél időszaka hozza-e, hogy nagyon jól sűrítetek, nagyon jól emeltek ki, azt nem tudom, de az biztos, hogy ez a fajta higgadt visszafogottság, egyszerű ritmuskezelés, ami ennél a képnél véleményem szerint a nagy titok, a bal oldali óriási fenyő forma részlete, ez az, ami ezt a messze lévő, szürkében csak fátyolosan jelentkező fenyőerdőt, és a picit tőlünk távolabb a jobb oldalon bekandikáló sötét fenyő felületet térbe, ritmusba helyezi. Nagyon jónak érzem a tömegelhelyezést, és egy szép és nem lázadó, hanem elmélkedő képet látunk itt. Véleményem szerint ez egy háromdisznós kép, és nagyon köszönöm a Bartos Áginak. (szőke)
értékelés: