Csacsogó vízfolyam, andalgó habsziget, ölelő gyertyafény, símogató tekintet.
(tábor után szabadon)

Az most már azt hiszem, hogy előbb-utóbb kimondható Csősz Gergelyről, hogy bár itt a tábor ideje alatt a Gergő egy csöndes és visszahúzódó személy volt, van humora és van iróniája. Ha csak a harmincas lecke akt fogalmát megnézzük, és el is fogadható az érvelése a Gergelynek a kép kapcsán, határozott elképzelése van, mert a meztelen kádat és a meztelen csempét mutatja meg, az ember díszítésével. Ez egy nagyon szép költői vallomás. Lehetne azt mondani, hogy a kád sarka és az ikeás üveg gyertyatartó széle miért nem ér be a képbe, de én úgy gondolom, hogy Gergő párja, szerelme, szíve választottja, aki itt tulajdonképpen valószínűleg csak Gergőre tekint, és a Gergőé mindez az érzelem, de Gergő szeret bennünket, és ezt a csodát az ő kameráján keresztül felénk is tárja. Szerintem ez egy jó kép, és nagyon gyorsan meg fogom mondani, hogy nekem mitől akt. Attól, hogy a fejemben be tudom fejezni a képet. Tehát hogy segít bennünket, a mesében visz bennünket tovább. Hiszen mit látunk? Igen, azon az estén, amikor Gergő hazament, leült a kis hokedlire a párja mellé, kezében volt a kis szivacs, amiből csurgott a szappanos víz, és csutakolni kezdett volna, de közben a nadrágjára folyt ennek a szivacsnak a vize, és még kezében volt az a kamera, amivel innen a táborból hazaérkezett, egy történetet hallgatva a párja abban az illóolajokkal finoman megbolondított meleg vízben nyugodtan és szeretettel hallgatta őt. Ettől válnak a képek sokszor a kereteken kívüli mágikus történetekké. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sokat gondolkoztam azon, hogy a pulóver mintázata kell-e erre a képre? Végül abban maradtam magammal, hogy "erre" a képre kell. Ha nem lenne ott, az már egy másik kép lenne, némileg más jelentéssel.

A Velencei Karnevál hangulatát idézi ez a kép, ahol ugye tudjuk, hogy egy télbúcsúztató rituálé az a fajta maszkos felvonulás, és az a fajta maszkos ünneplés, amit Carnevale néven űznek. A maszk az mindig valami titok, a maszk az mindig valami sejtelmes helyzet, a maszk az mindig valami plusz üzenetet is hordoz, azon kívül, hogy ugye az embernek, hogy mondjam, klasszikus filmekben is lehet tudni, hogy a maszk mögötti emberről majd kiderül, hogy a jó oldalon áll vagy a rossz oldalon, és ebből lehetnek konfliktushelyzetek, ezt előszeretettel használják filmművészetben. Én azt mondom, hogy ennél a képnél ráadásul az egy izgalmas kérdés, hogy ugye két maszkot látunk, és a gesztus is ezt mutatja, hogy a maszk mögött is maszk van, bár azt nagyon jól megoldotta az alkotó, hogy azért látunk ugye egy fület, és az a fül az valószínűleg hozzá tartozik, tehát azért még remény az megvan, hogy egyszerűen a kettes leckénél ezt az arcot ezt meg fogja nekünk talán mutatni. Én egy nagyon jó ötletnek tartom, és a ritmus is nagyon jó, ez a ferde kompozíció a bottal, a kis fények azon a ruhadíszítésen, tehát én ezt nagyon jónak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Abba a gondolatvilágba látunk most bele, ami megint csak egy korszak, Bara bizonyos megfigyelési korszakát jelenti. Most valamiért a lépcsők, falak, grafittik és ehhez szinte akvarellszerűen megjelenő emberi alakok, mint egy tudósításként jelentkeznek - Dziga Vertov filmjeire gondolhatnánk, még tán egy vörös katona is lehetne az a biciklit lefelé hozó ember -, szóval nagyon jól játszik ezzel a Bara. Bár most azonos helyzetgyakorlatokat csinál, de itt most a nyolcas lecke mozgás kategóriájára én ezt el tudom fogadni. Azért várnék a Barától egy picit több energiabefektetést a csuklómozgáson túl, mert én most úgy érzem, hogy kicsit ezek a képek csuklóból érkeznek.
   Én azért most két dolgot kérdeznék – folytatja Hegyi -, és szeretném, ha a Bara kommunikálna velem ebben. Merthogy egyrészt nem értem, hogy miért nem párhuzamosak a párhuzamosak, másrészt pedig az egy kérdés számomra, minden alak ott van-e a képen, ahol a Bara szerette volna, vagy pedig ez most így megtetszett neki ez a biciklis aki lejön, a másik kettő meg épp ott volt, ahol. Tehát én csak annyit mondok, hogy ez nagyon jó irány lehet, de akkor viszont ebben azt kell hogy mondjam, hogy minden egyes momentumnak saját magad számára indokolhatónak kell lennie. Nem nekem, hanem magadnak. Ezt a későbbiekre mondom. (szőke-hegyi)
értékelés:

persze diófán.

Itt ugye egy meglepő helyzetet látunk, ahol egy pulikutyus jobb oldalról benéz a képbe, figyelve a gazdáját, hogy vajon ő most igazából mit keres azon a diófán. Ugye egy picit döntött formában, de a bal oldalon látjuk magát az akasztott embert. A kép üzenet-geg rendszerével teljesen egyetértek. A színvilág és a fényhatások teszik kicsit eklektikussá, vagy ilyen kevert stílusúvá, és egy picit ilyen színevesztetté ezt a történetet. Tehát mint ötlet, én ezt egy izgalmas próbálkozásnak gondolom, de fotográfiai szempontból valamit a fénnyel kellett volna kezdeni, hogy ennek a humorforrásán túl a drámaisága is erőteljesebbé váljon. Hogyha még vár egy fél órát, mert esnek a fények, és abban a pillanatban drámaibb lenne mindez. Ez most jelen pillanatban ezen a képen nincs meg. Szóval azt mondom, hogy ismétlés úgy, hogy én még onnan a cipőtalptól két-három millimétert hiányolnék lefelé, mert azért kérném azt látni, hogy nem ott állok majdnem a kép szélén. (szőke-hegyi)

Bara világában, amiket eddig láttunk, a terek, a tereken a különböző épített formákon való átlátások szinte építészeti szempontból is fontos megfigyelések. Itt is egy ilyen ritmussorozatot láthatunk. Elvétve ezeken a ritmusokon megjelennek emberek, viszont itt hadd próbáljam megjegyezni, mivel ő a huszas lecke riport kategóriájára küldte ezt a sorozatot, hogy a képek önmagukban azt mutatják, hogy a Barának van ilyen fajta érzékenysége, képessége, hogy ezeket a vasbeton szerkezeteket megérezze, képzőművészetté, ritmussá varázsolja. Majdhogynem azt mondom, hogy ez szinte egy csettintés, és a Bara tud egy jó képet készíteni valamilyen épített felületről. Itt ilyen sorozatot látunk, ugyanakkor én azt mondanám, hogy a riport mint olyan, amely tulajdonképpen egy történet is, igen, láthatóak ezen emberi alakok, mégis, számomra nem áll össze szerves egész üzenetté a képsor, hanem önállóan is kiállítható képkockákat látok itt. Valamilyen szervező erő, elsősorban történeti szervező erő számomra hiányzik ebből a kategóriából. Talán nem furcsa azt mondani, hogy például filmekben a riport az – és kapcsolódva ide megint azt mondom, estiklodépiai szinten is - riposzt, valamilyen fajta monológ, vagy beszélgetés, vagy emberi párbeszéd. Ezt én csekélynek érzem itt most ebben a rendszerben. Nem értem. A tudósítás jellegét igen, de nem értem mitől emelkedik ez riport kategóriává. Úgyhogy én visszaadnám ezt ismétlésre ebben a házi feladat kategóriában, márpedig a Bara a húszas lecke riport kategóriára küldte ezt a képsort. (szőke)

Bara tájban történő fotózásai mindig meglepőek, és mindig rácsodálkozásra késztetnek, mindig talál valamilyen olyan traverz vagy glettelt felületet, vagy olyan formaritmust, ami bennünk azt a meglepődést hozza létre, hogy jé, én itt ezt még nem is vettem észre. És ezekbe a kvázi abszurd helyzetekbe szokta elhelyezni a szereplőit, akár önmagát, akár az állandó kis főszereplőjét, és ezek nagyon jól szoktak rímelni. Azt kell, hogy mondjam, hogy itt is az épített környezetből ebben a látószögben formálódó szimbólumok hoznak egy összetett háttérüzenetet. Nagyon érdekes, hogy egy sötét tónus, egy ilyen tölcsérszerű sötét tónus vágódik bele a szürke tónusú alsó felületbe. Az egész olyan, mint egy fura időgép, amelyben szalad egy pici emberke. Megint egy pontos közvetítést látunk egy létállapotról. Azt nem mondhatom, hogy a kép felhőtlen, de maga az üzenet az nagyon is jól értelmezhető, három disznó.
   Én egyet hadd tegyek hozzá – veszi át Hegyi a szót -, és ez a nagyvárosi gyerek, és a nagyvárosi gyerek fölnövése. Tehát hogy mennyire más történet az, amikor az embernek egy ilyen nagyvárosi környezetben kell a saját meséjét megtalálnia, és a saját játéktereit megtalálnia, és hogy a gyerekeknél ez mennyire könnyedén megy, hogy őneki ez a domb ez a világ teteje lehet. Úgyhogy ennek nagyon örülök. (szőke-hegyi)
értékelés: