Az örök pár napjainkban.

Nem, nem fogadom el aktra a házi feladatot, pont a Csaba érdekében nem. Azért, mert a Csaba a táborokban nagyon jó munkákat végez, nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ezért tudom azt is, hogy a Csaba foglalkozott az akt témakörével már, és nem is rosszul. Tehát azt kell feltételeznem, itt elsősorban nem csak a mi kettőnk viszonyában, hanem az Estiskola többi tanulója és az Estiskola szemléletében is, hogy Csaba, először meg kellene lépni a konzekvens lépéseket, és aztán kellene ezekből a fogalmi kérdésekből parafrázisokat létrehozni. Hogy az a pop-art kategóriájában, hogy az az absztrakt kategóriájában, hogy az az asszociáció kategóriájában lesz-e, az egy szabad döntés, de úgy gondolom, hogy először a házi feladat feladatát kéne ellátni, és véleményem szerint a házi feladat feladásánál, hogyha azt most visszanéznénk, akkor magunkhoz mérten próbáltuk a legközérthetőbben megfogalmazni, hogy mi a harmincas lecke. Tehát azt kéne először végrehajtani, és utána aztán foglalkozhatnánk a különböző "megkerülésekkel". Én azt látom, hogy a nagy többség azon agyal, hogy hogy lehet ezt a házi feladatot kikerülni. Sehogy. Úgyhogy ismétlés. Nem kötelező különben elkészíteni ezt a házi feladatot, de ha nekiugrotok, akkor tessék megcsinálni rendesen. Az én véleményem különben, amit ennek a képnek kapcsán szeretnék elmondani, az az, hogy az Estiskola tanulóiból nagyon szépen vannak, akik haladnak ezzel a nagyon nehéz feladattal, hiszen megtiszteltek azzal, hogy megmutatták a képeiket, munkáikat. Azt látom, hogy mások számára időnként értetlenség övezi ezt az egész feladatot. Egyetértek vele, hiszen az emberi test magunk számára, az európai ember számára egy iszonyatos krízis, ami egy iszonyatos öngyűlöletből is fakad, nem vagyunk megbékélve magunkkal, de én nem tudok mást tenni, mivel erre kértetek, hogy próbáljuk az oldalon a saját magunk megismerésében kitalálni a feladatokat, úgyhogy azt mondom, hogy ugorjunk neki. Én ugyanannyira félek ettől a feladattól, de becsületemre legyen mondva, hogy én is elkezdtem tizenakárhány év után újra küzdeni ezzel az egésszel, és én is, mint egy kisdiák, elkezdtem ennek a házi feladatnak a feldolgozását. Az is igaz, hogy én még nem tettem fel a házi feladatomat, pedig több, mint kétszáz képen vagyok túl, szeretnék olyan felrakni nektek, amivel benneteket is meg tudlak tisztelni, de ettől még a feladat az ott van. Attól még, hogy nekem is beletörik a bicskám, mint Szőke Andrásnak, ettől még a feladat számunkra ott van. A harmincas lecke akt az egy feladat, nem kötelező megcsinálni, de ha nekiállunk, akkor viszont tessék küszködni vele becsületesen. (szőke)

A kép fotográfiai, exponálási szempontból lévő hiányosságait teljesen fölülértékeli a gesztus. Nagyon szeretem azt, ahogyan a Viktória mintegy ilyen észrevételt eljátszva benéz, rájön, hogy a kamera optikája meglesi őt, miközben természetesen a karformájából gondolhatjuk vagy érezzük, hogy magát az expozíciót ő készíti. Tehát nekünk mesél, nekünk játszik. Izgalmas és jó, ahogy ez az oldalra hajló gesztus, és ahogy ez a csücsörítő száj és a szemek mind nekünk játszanak. Azt mondanám, hogy ilyen értelemben ez a fajta priváét hangvétel, ez mindent, az orwo-sárgát és a kiégett felületeket is fölülértékeli. Valószínűleg a közeljövőben a Pedellus el fog indítani egy olyan mindenki számára megközelíthető táborformát, ahol klasszikus fővilágosítókkal, professzionális szakemberekkel szeretnénk a fényről, a világításról egy egész hétvégén keresztül gondolkozni. Tehát akkor érdemes szerintem majd ezeknek a képeknek kapcsán a fény szerepéről és a műfény és úgymond a műtermi helyzetek megvilágítási kérdéseiről beszélni. Én úgy gondolom, hogy a második lecke önportré házi feladatára ugyanakkor a Vikinek egy nagyon jó, ironikus és nem csak a mi kettőnk számára, hanem számotokra, az estiskolások számára is egy nagyon jó kis üzenetet, naplójegyzetet kaptunk, és én ezt a képet nagyon szeretem. Három disznó. (szőke)
értékelés:

A Gabi egy olyan képet küldött be, amelynél elsősorban a tér, a térrel való játék, játékosság a fő szempont. Hasonló elgondolásokat lehetett már látni az Estiskola eddigi archív anyagaiban. Közérthetőbb formában annyi történik, hogy egy szobabelsőben maga a fényképezőgép megfordítódik, de akár azt is mondhatnánk, hogy a kézenálló szereplő azt a képet, ami készül róla kiállítási anyagként – ugye ezt a képet így kell tekintenünk – fordított állásban küldi be. Ennek a játéknak az eredménye hozza létre a nehézkedési erőt, a ruhák, az emberi testen elhelyezett drapéria, a súllyal rendelkező, de mozgásba hozható emberi test részeinek az abszurd elmozdulását. Tulajdonképpen nagyon egyszerűen azt tudjuk mondani, hogy ez egy olyan kis üzenet, amely ezen a gegen alapszik. Az ilyen fajta bemutatkozás, amely nyilvánvalóan jól érthetően erős önirónia a hármas lecke egész alakos portréra nagyon is elfogadható, és nagyon is szerethető. Különösen azért, mert igen, ezen a képen a Gabi egy kiszolgáltatott helyzetben van. Mik idézik elő ezt a helyzetet? Akár a kis piktogramos pólóing, amely nyilvánvalóan a kézenállástól a testről félig-meddig lecsúszik, a farmernadrág, amelynek a szárai saját súlyuktól visszafelé csúsznak, és akár a copf, amely a földre ér, és még talán a gesztusok, az emberi arc gesztusai is egy picit megváltoznak a nevetés ellenére is, merthogy az arc bőre, az arc felülete is a maga súlya miatt egy másfajta mimikát kölcsönöz az arcnak. Ezekkel az eszközökkel dolgozik ez a kép. Annyi segítséget szeretnék nyújtani, hogy természetesen ugye jól sejthetően valamilyen parketta és ebből a szobából valamilyen ajtó vagy ajtófelület előtt történik ez az akrobatikus helyzet. Mert azért nem olyan egyszerű dolog kézenállni, én magam most nem merném ezt megkockáztatni a százöt kilómmal, az egy elég fura és nagyon gyorsan elkészítendő kép lenne, valószínűleg nem így néznék ki a képen, ahogy most a Gabi. A megjegyzéseim, vagy a javaslataim pedig inkább szakmai szempontú ötletek lennének. Tételezzük fel, hogy ez most jelen pillanatban nem csak akrobatikus, hanem egy színházi geg. Amit az előbb felsoroltam, ezek technikai jelenségek, és ezek a technikai jelenségek akár ezt a geget, mint ahogyan egy bohóctréfát, erősíthetik vagy erősíteniük kellene. Hiszen egy bohóctréfa akkor működik jól a cirkusz porondján, hogyha annak a tréfának az eredménye, hogy Misi bohóc elhajítja a parfétortát, és Józsi bohóc fejét eltalálja, ahhoz az a technikai megoldás szükségeltetik, hogy Misi bohóc jól dobja, jó ívvel, és az a torta kellőképpen és pont az arcon mázolódjon szét. Olyan süteménytészta kell hozzá, olyan pici apró technikai dolgok, amitől működik egy bohóctréfa. Ha itt, ennél a képnél nézzük meg mindezt, akkor én azt mondom, annak ellenére, hogy én megadom erre a képre a három disznót, hogy Gabi megint egy jó választásod történt itt, azért, mert egy másik, a játékos arcodat láthatjuk itt. Ebből az következik, hogy érdemes lenne ezzel az ötlettel foglalkozni tovább, éppen azért, mert talán egy olyan háttér előtt kellene ezt a mozgásjátékot megcsinálni, ahol kifejezetten a ruhák, a jelmezek abszurd süllyedéseire, elmozdulásaira oda tudunk figyelni, és olyan felületek előtt kellene ezt megcsinálni, ahol mondjuk a padló sötétje nem zavaró a kéztartásban, ahol a térdek mögötti négyzet alakú felület nem csökkenti a nadrág ruharedőinek sötétértékeit. Tehát akár egy homogén fehér felület előtt érdemes lenne megismételni mindezt a mozgást. Mi segítené elő még jobban a humorforrását ennek a képnek? Meg kéne nézni a ruhatárat, meg kéne nézni, hogy milyen olyan drapériaszerű ing található, akár úgy, hogy alá egy kis melltartót vagy bármit fölhelyez az ember, hogy ez az ing a maga spontaneitásával tudjon úgy csúszni, ami ebből a képből következtethető, hogy azt tudtad, hogy a hasad látszani fog, hogy ennek az egésznek tudatosabb szerkesztése legyen. Ez ugyanúgy érvényes a nadrágra. Abban az esetben, ha egy olyan térdnadrág lenne, amely még lágyabb vászonból van, vagy egy olyan szoknya, valamilyen módon applikálva, amely még jobban mutatja ezt a visszaesést, akkor még erőteljesebb ennek képnek a vidámsága. Önmagában itt a hármas leckére természetesen elfogadható ez a házi feladat, és mondom, megvan rá a három disznó, ugyanakkor én azt mondom, hogy ha nem fáradtál ebbe bele, akkor érdemes lenne variációkat, stúdiumokat készíteni erre az üzenetre. (szőke)
értékelés:

Vajon a cím, amely egy megosztásról beszél, mesél, egy belső kertet látunk ehhez a címhez hozzárendelve, a kettősséget jelzi-e? Azért merek erre gondolni és keresni a kapaszkodót, mert ugye a kertben most középpontban elhelyezett madáretető, amely olyan, mint egy ilyen kis japán kertben egy bonsai-ok mellett lévő zen buddhista szertartási szerkezet, ennek a tükröződését is megkapom én a kis kerti tóban. A madáretető ilyenfajta ábrázolása, ahonnan a kamerával a fényképész dolgozott, megváltoztatja a madáretetőről eddig gondolt képünket, szimbolizálja azt. Különösképpen a kis épületforma tetejének csúcsánál lévő keresztosztás, amely a valódi állapotnál, a föld fölött lévő állapotnál, mint egy ilyen kis furcsa kelta kereszt, mint egy ilyen kis szakrális építmény jelentkezik és a tükröztetett formájánál a vízben tükröződő sötétebb tónus miatt szintén kap egy hangsúlyt. Azért beszélek annyit erről a tárgyról, mert ha a kép összes rekvizitumát – belógó fenyőfát, belógó gallyat, teraszablakot, lámpákat és árnyékokat, és nyírfát és az emésztő szellőző felületét, vagy egy vödröt, vagy én nem tudom meghatározni, hogy mit – ha mindent sorba veszek, azt mondom, hogy rettenetesen sok apróság van ezen a képen és nem értem az irányt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a madáretető és a madáretető tükröződése az egy nagyon is izgalmas képzőművészeti kérdés lenne az épített környezet kategóriájában is. De akkor erre kéne koncentrálni. Akkor azt kellene tenni kameramozgásokkal, közelítésekkel, ne adj Isten még akár a tóba belemászva is – tudom, hogy ez a víz nagyon hideg -, de mindenesetre többet mozogva, keresgélve a tükröződés és a valóság viszonylatában a madáretető a fontos motívuma ennek a képnek. Minden más természetesen ott van abban a valódi közegben, de itt a képen gyöngíti ezt. Az ok szerintem az, hogy esetlegesen ebben a szép fényben megtörtént exponálás után az alkotó nem elemezte végig a látható munkáját és nem kezdett neki ez alapján a kép alapján amely egy stúdium, nekifogni a valódi látvány megfogalmazásának. Hanem a gép egy picit hamarabb kattintódott el, minthogy egy ilyen értékes és jó párhuzam, amelyből egy nekem, egy neked maradt volna, a tükröződés és a valóság, a szakralitás kettőssége, hogy ez megszülethetett volna. Most pedig egy kicsit azt érzem, hogy el lett könnyelműsködve ez a házi feladat, úgyhogy ismétlés. (szőke)

Már megint az arcomban, persze, mint mindig, rutinból. Reggel is jön és kelt, napközben is, ha otthon vagyok, benéz, este meg csak azért is. Bár most már van egy kispárnája az előszobában onnan kényelmesen figyelheti az egész felső emeletet. :)

Azt rögtön leszögezem, hogy van egy nagyon pozitív dolog ebben a képben, mégpedig az, hogy nem használt valamilyen extra megvilágítást az alkotó. Ezt minden egyes ilyen helyzetben el fogom mondani, már csak azért is, mert nekem is van kutyám is meg macskáink is vannak, nagyon csínján kell bánni a lámpákkal, vakukkal. A vakut jó, hogyha elfelejtjük az állatfotózásnál. Ilyen szempontból ez nagyon is jó megközelítés, nagyon jók a fények, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez az egyik erénye ennek a képnek, hogy egy viszonylag jó megvilágítást talált Ádám. Ami a másik erénye ennek a képnek, az a személyesség, az, hogy abszolút érződik a kapcsolat e között a kis foxterrier és a gazdája között. Tehát ez is erénye a képnek. Az már kevésbé erénye a képnek, hogy a háttér nem lett végiggondolva, hogy a padló esetleges, hogy az, ami a háttérben történik, nem megoldott, az, hogy a kis fülét levágtuk, az hogy ott a bajszánál is minthogyha lenne ott a szájánál egy vágás. Tehát ezek a vágások, vagy ezek a felületmegválasztások viszont esetlegesek, és mint ilyen nem nagyon erősítik magát az üzenetet. Tehát én azt mondom Ádámnak, hogy maga az ötlet jó, a fénytani megoldások jók, hogyha neki fontos Mr. Szemtelen Kotnyeles, márpedig hát nyilvánvaló, hogy fontos, akkor én azt mondom, hogy dolgozzon még ezzel a leckével. Én várnám az ismétlést és próbáljuk meg ezt az egész dolgot ugyanebben a személyességi szinten megtartani, de több odafigyeléssel arra, hogy a kompozíció is megálljon a lábán és hát Mr. Kotnyeles megkapja azt a méltó megörökítést, ami neki jár. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Egyszerűen, szeretem őket. :)

Annyit elöljáróban itt is elmondok, hogy ez a kép az ágyam leckére érkezett és a mi döntésünk volt az, hogy ezt a barátom leckére tesszük át. És ezt azért tettük, mert a leckéknél, és ezt nagyon fontosnak tartom elmondani az újonnan érkezetteknek is, hogy a leckéknél a személyességet keressük, a személyes üzeneteket, a személyes történeteket, és ezért nekünk ez a kép sokkal inkább szól a barátom leckéről mintsem a Gabriella ágyáról. Ott az azért elég érdekes kérdéseket vetne föl, hogy hol van akkor ebből az ágyból Gabriella. Ami ezt a képet illeti, egy nagyon érdekes megfigyelés és egy nagyon érdekes nézőpontja a kamerának és van egy nagyon jó dinamikai játék is ezen a képen. Mégpedig az, hogy van egy főszereplőnk, egy férfimodellünk, aki láthatóan kommunikál egy kis háziállattal, egy macskával. És ebben a képben a macska képviseli a nyugalmat. És bármennyire is nyugalmasnak tűnik ez a helyzet amiben ez a férfimodell fekszik és kapcsolatba került ezzel az állattal, mégis azt mondom, hogy a dinamikát az képviseli, hogy a kamera nézőpontja által, azzal, hogy egy ilyen felső gépállást választott az alkotó, folyamatosan arra várunk mi nézők, hogy egyszer majd csak a kamerába néz ez az úriember és valamilyen közlést fog felénk tenni. Erre utal egyébként az is és ez ennek, hogy mennyire volt ez előre megbeszélve azt nem tudom, de erre utal az is, hogy a párnáktól valószínű, ettől az ágyba befekvési procedúrától ez az egész póló, ing szerkezet, ez így felhúzódik a nyakhoz és olyan, minthogyha, nagyon érdekes lehet amit mondok, hogyha elvetjük azt a fajta megközelítést, hogy ők fekszenek egy ágyban, akkor akár az is lehetne, mintha egy ruhafogasra föl lenne lógatva ez a szereplő és onnan nézne lefelé. Tehát ez a része egy nagyon érdekes kérdés. Amit nem igazán értek és ebben segítséget kérnék a Gabriellától, hogy itt már nem az első kép, aminél a kép címadásával nem igazán tudok mit kezdeni. Tehát, hogy itt van most egy kép, tök mindegy hogy melyik leckébe is érkezik be és az a címe, hogy Nadrágjaim. És nem tudok ezzel mit kezdeni. Mi az, hogy nadrágjaim? Lehet, hogy az én fantáziám szegényes, vagy az én asszociációs képességemmel vannak problémák, de én ezzel nem tudok elindulni ezen az úton. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez most egy egydisznós kép függetlenül attól, hogy egyébként maga az ötletfelvetés jó. És pontosan azért, mert hogy próbálok empatikus lenni a nézőkkel. Tehát mint teljesen kívülálló, aki most tévedt ide az Estiskolára, és hogyha látok egy képet, aminek az a címe, hogy Nadrágjaim, megnézem, hogy mi az, hogy 4-es lecke barátom és közben értelmezem a képet, akkor egy zavar fog bennem előjönni és nem fogom érteni, hogy most akkor most itt mit is akarnak velem most csinálni, mint nézővel. Hogy most itt meg vagyok tréfálva, vagy buta vagyok ahhoz, hogy megértsem ezt a fajta üzenetet? Úgyhogy egy disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés: