Pihenő

Egy mondatban intézem el azt, hogy ismerem a helyszínt, ismerem azt, hogy mikor készült a kép, ez az aktfotó táborban egy pihenő időszak lehetett. A Mariann egy megfigyelést tett, egy fénytani megfigyelést, azzal, hogy az ablakra ráhelyezett textilstruktúra mennyiben módosítja a fény hatását. Itt van ugye egy direkt fényünk, és aztán tulajdonképpen a szobának a belső világához pedig egy szórt fény, amit ez a drapéria okoz, ez a szórt fény ad tónusértékben valamennyit hozzá. Tehát egy fénytani megfigyelést látunk, és mint fénytani megfigyelés egy nagyon jó hangulatú eredményt kapunk. Ugyanakkor azt mondom a Mariannak, hogy erre a képre is, és erre a helyzetre is igaz, hogy akkor, amikor én meghozok egy döntést, hogy márpedig engem érdekel ez a fajta játék, márpedig engem érdekel az, hogy mit lehet ebből kihozni, ott felkeltetted az érdeklődésedet, miközben akár a csapat többi része aktot fotózott, akkor ugyanazzal a bátorsággal, ahogy egy modellt instruálunk, úgymond a tárgyi világot is instruálni vagy rendezni kell. Önmagában, ahogy megtaláltuk, az úgy nagyon kevés esetben lesz jó. Mire gondolok? Itt vannak olyan tárgyak ezen a képen, ebben a kompozícióban, amik rendben vannak, ilyen az ablakkeret, ilyen a nyugágy beállítása. És vannak olyan tárgyak, amik esetlegesek. Esetleges az a nyugágyra ledobott ruhadarab, esetleges a nyugágy lábánál elhelyezkedő kábelköteg, valamilyen fagyisvödröt látok itt még az előtérben, tehát ezek a tárgyak, ezek viszont ott vannak, ahol hagytuk munka közben, viszont az meg egy döntés, hogy én most mit is akarok csinálni. Egy szociografikus úgymond werkfotót akarok elkészíteni, hogy lám így dolgoztunk a táborban, vagy pedig az üzenetem ennél tovább akar mutatni. Mivelhogy ezt a huszonnégyes lecke csend kategóriájába küldted, feltételezem, hogy ezt a döntést magad belül meghoztad, hogy téged ennek a líraisága érdekel, akkor viszont igenis, Mariann, oda kell menni ahhoz a nyugágyhoz, meg kell igazítani azokat a rongyokat, hogy annak a formája valamilyen tipikus dolgot hozzon ki, igenis azt a kötelet el lehet rakni onnan a nyugágy lábától a nylonzacskóval. Tehát valamennyire ezt a rendezetlenséget rendezni kell és le kell úgymond nyugtatni, kompozícióba kell helyezni. Ez a kompozíció semennyivel nem másabb, mint bármi más, csendélet, vagy bármi más beállítás. Tehát én azt mondom, hogy maga a fény meglátása miatt egy disznó megvan, és a következőkben pedig figyelj erre, hogy rendezned kell, te vagy a főnök. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ádám és Éva 2000
Az örök pár napjainkban.

Nem, nem fogadom el aktra a házi feladatot, pont a Csaba érdekében nem. Azért, mert a Csaba a táborokban nagyon jó munkákat végez, nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ezért tudom azt is, hogy a Csaba foglalkozott az akt témakörével már, és nem is rosszul. Tehát azt kell feltételeznem, itt elsősorban nem csak a mi kettőnk viszonyában, hanem az Estiskola többi tanulója és az Estiskola szemléletében is, hogy Csaba, először meg kellene lépni a konzekvens lépéseket, és aztán kellene ezekből a fogalmi kérdésekből parafrázisokat létrehozni. Hogy az a pop-art kategóriájában, hogy az az absztrakt kategóriájában, hogy az az asszociáció kategóriájában lesz-e, az egy szabad döntés, de úgy gondolom, hogy először a házi feladat feladatát kéne ellátni, és véleményem szerint a házi feladat feladásánál, hogyha azt most visszanéznénk, akkor magunkhoz mérten próbáltuk a legközérthetőbben megfogalmazni, hogy mi a harmincas lecke. Tehát azt kéne először végrehajtani, és utána aztán foglalkozhatnánk a különböző "megkerülésekkel". Én azt látom, hogy a nagy többség azon agyal, hogy hogy lehet ezt a házi feladatot kikerülni. Sehogy. Úgyhogy ismétlés. Nem kötelező különben elkészíteni ezt a házi feladatot, de ha nekiugrotok, akkor tessék megcsinálni rendesen. Az én véleményem különben, amit ennek a képnek kapcsán szeretnék elmondani, az az, hogy az Estiskola tanulóiból nagyon szépen vannak, akik haladnak ezzel a nagyon nehéz feladattal, hiszen megtiszteltek azzal, hogy megmutatták a képeiket, munkáikat. Azt látom, hogy mások számára időnként értetlenség övezi ezt az egész feladatot. Egyetértek vele, hiszen az emberi test magunk számára, az európai ember számára egy iszonyatos krízis, ami egy iszonyatos öngyűlöletből is fakad, nem vagyunk megbékélve magunkkal, de én nem tudok mást tenni, mivel erre kértetek, hogy próbáljuk az oldalon a saját magunk megismerésében kitalálni a feladatokat, úgyhogy azt mondom, hogy ugorjunk neki. Én ugyanannyira félek ettől a feladattól, de becsületemre legyen mondva, hogy én is elkezdtem tizenakárhány év után újra küzdeni ezzel az egésszel, és én is, mint egy kisdiák, elkezdtem ennek a házi feladatnak a feldolgozását. Az is igaz, hogy én még nem tettem fel a házi feladatomat, pedig több, mint kétszáz képen vagyok túl, szeretnék olyan felrakni nektek, amivel benneteket is meg tudlak tisztelni, de ettől még a feladat az ott van. Attól még, hogy nekem is beletörik a bicskám, mint Szőke Andrásnak, ettől még a feladat számunkra ott van. A harmincas lecke akt az egy feladat, nem kötelező megcsinálni, de ha nekiállunk, akkor viszont tessék küszködni vele becsületesen. (szőke)

Hajnali varázslat

Azt hiszem, sokszor a kicsi élőlények munkája is mérnöki pontossággal van megalkotva. És mindezt a hajnali pára láthatóvá teszi a számunkra.
Egy nagyon érdekes leckét kapunk, egy nagyon érdekes filozófiai megközelítést az épített környezetre, és ez az egyik hozzám nagyon közel álló megközelítés, hogy megfigyelünk olyan helyzeteket, aminél azt kell hogy mondjam, hogy azért nagyon nagy arányában, kilencvenkilenc százalékban az épített környezetre az ember által épített környezetet értelmeztétek, és én annak külön örülök, hogy a Csongor itt az épített környezet leckét úgymond kiterjeszti erre a pókhálóra is. Az egy nagyon szép és klasszikus megközelítés, amikor ezeknél a pókhálóknál a hajnali dér- vagy páralecsapódás által létrehozott gyöngyfüzéreket látjuk, merthogy ezek a gyöngyfüzérek azok, amik a pókháló struktúráját kiemelik, és új értelmezésbe helyezik. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezekkel azért is érdemes foglalkozni, mert ezek a megfigyelések a későbbiekben, az úgymond kreatív fotográfiában is létrejöhetnek, mint eszközök, tehát hogy mondjuk éjszakára kint hagyok a szabadban egy ruhát, vagy egy bármilyen más anyagot, akkor azon is ezeket a lecsapódásokat megfigyelhetem, tehát ezekre jó odafigyelni. Ami pedig a kép kompozícióját illeti, egy klasszikus aranymetszéses kompozíciót látunk, a pókhálónak ez a középső része ez nagyjából a bal felső aranymetszéspontra esik. Még egy dolog, ami fontos nekem, mégpedig az, hogy ezen a képen van egy sejthető várakozás vagy egy feszültség a történetben azáltal, hogy magát az állatkát, ezt a kis pókot nem látjuk. Tehát ettől az egésznek a meseiségén túl és a konstrukción túl van egyfajta feszültsége, hogy várjuk azt, hogy most mi fog vajon történni, előmászik ez a kis pók, vagy bererül valaki ebbe a hálóba, tehát mindenféleképp jó meglátásnak látom. Nem akakr ennél sokkal többet, viszont amit vállalt, azt teljesíti is a kép, és ez egy nagyon jó dolog. Örülök annak, hogy ráadásul itt a mélységélességgel is játszott a Csongor. Ezt mindenféleképp háromdisznósnak tartom, azért, mert ez a megfigyelés a későbbiekben nagyon fontos lehet. Ez egy olyan tanulmány, amit érdemes kipróbálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

húú

A kép fotográfiai, exponálási szempontból lévő hiányosságait teljesen fölülértékeli a gesztus. Nagyon szeretem azt, ahogyan a Viktória mintegy ilyen észrevételt eljátszva benéz, rájön, hogy a kamera optikája meglesi őt, miközben természetesen a karformájából gondolhatjuk vagy érezzük, hogy magát az expozíciót ő készíti. Tehát nekünk mesél, nekünk játszik. Izgalmas és jó, ahogy ez az oldalra hajló gesztus, és ahogy ez a csücsörítő száj és a szemek mind nekünk játszanak. Azt mondanám, hogy ilyen értelemben ez a fajta priváét hangvétel, ez mindent, az orwo-sárgát és a kiégett felületeket is fölülértékeli. Valószínűleg a közeljövőben a Pedellus el fog indítani egy olyan mindenki számára megközelíthető táborformát, ahol klasszikus fővilágosítókkal, professzionális szakemberekkel szeretnénk a fényről, a világításról egy egész hétvégén keresztül gondolkozni. Tehát akkor érdemes szerintem majd ezeknek a képeknek kapcsán a fény szerepéről és a műfény és úgymond a műtermi helyzetek megvilágítási kérdéseiről beszélni. Én úgy gondolom, hogy a második lecke önportré házi feladatára ugyanakkor a Vikinek egy nagyon jó, ironikus és nem csak a mi kettőnk számára, hanem számotokra, az estiskolások számára is egy nagyon jó kis üzenetet, naplójegyzetet kaptunk, és én ezt a képet nagyon szeretem. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Ha én zászló volnék

Anitának egy nagyon jó megfigyelését látjuk ezen a képen, egy nagyon érdekes, nagyon furcsa helyzetet, ami egy valószínűleg kinnfelejtett zászlót mutat egy téli környezetben. Azt tudom mondani, hogy ezek a zászlók ugye viszonylag azért magasan vannak, nem biztos, hogy mindig mindent technikailag meg tudunk oldani, ennél a képnél is az ellenfényes exponálásnak látjuk az egyik példáját, merthogy az égbolt háttere lényegesen nagyobb fényerőt képvisel, és ettől egy picit van egy szürke lazúr ezen az egész fotográfián. Ezt utólag valamennyiben lehetett azért segíteni a kép kidolgozásánál, vagy úgymond elektronikus laborálásánál, de ott a helyszínen nem biztos, hogy túl sok mindent tudunk ezzel kezdeni. Ha az embernek van vakuja, akkor valamennyit rá tud erre rakni. Ez talán a technikai része ennek a képnek, amit el lehet erről mondani. A kép történetében egy nagyon jó megfigyelés, de kompozícióban azért nekem egy picit talán lehet, hogy több meseiséget indított volna el ez a kép akkor, hogyha nem csak ezt a zászlót látom ebben a formában. Tehát itt egy picit minthogyha a döntést határozottabban kellett volna meghozni, hogy vagy a zászlóval foglalkozom, és akkor azzal és csak azzal, és létrehozok egy absztrakt formát a képkivágással, vagy pedig azt mondom, hogy engem érdekel az a környezet is, ahol ez a zászló van. Most látunk a kép jobb oldalán valamennyit ebből a házból vagy épületből, de mégis azt kell hogy mondjam, hogy ennél talán egy picit többet lehetett volna mutatni, és akkor megvan ez a történetiség, mert önmagában ha csak az absztrakt kompozíciós formát venném, akkor viszont ezek a világítási problémák sokkal súlyozottabban kerülnek beszámításra. Tehát ezért ez a döntés talán akkor lett volna szerencsésebb, hogyha valamennyivel többet kapunk magából a környezetből, de a huszonhatos leckére ez egy jó megoldás, kettő disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

személyiségfejlődés, csak nektek

A Gabi egy olyan képet küldött be, amelynél elsősorban a tér, a térrel való játék, játékosság a fő szempont. Hasonló elgondolásokat lehetett már látni az Estiskola eddigi archív anyagaiban. Közérthetőbb formában annyi történik, hogy egy szobabelsőben maga a fényképezőgép megfordítódik, de akár azt is mondhatnánk, hogy a kézenálló szereplő azt a képet, ami készül róla kiállítási anyagként – ugye ezt a képet így kell tekintenünk – fordított állásban küldi be. Ennek a játéknak az eredménye hozza létre a nehézkedési erőt, a ruhák, az emberi testen elhelyezett drapéria, a súllyal rendelkező, de mozgásba hozható emberi test részeinek az abszurd elmozdulását. Tulajdonképpen nagyon egyszerűen azt tudjuk mondani, hogy ez egy olyan kis üzenet, amely ezen a gegen alapszik. Az ilyen fajta bemutatkozás, amely nyilvánvalóan jól érthetően erős önirónia a hármas lecke egész alakos portréra nagyon is elfogadható, és nagyon is szerethető. Különösen azért, mert igen, ezen a képen a Gabi egy kiszolgáltatott helyzetben van. Mik idézik elő ezt a helyzetet? Akár a kis piktogramos pólóing, amely nyilvánvalóan a kézenállástól a testről félig-meddig lecsúszik, a farmernadrág, amelynek a szárai saját súlyuktól visszafelé csúsznak, és akár a copf, amely a földre ér, és még talán a gesztusok, az emberi arc gesztusai is egy picit megváltoznak a nevetés ellenére is, merthogy az arc bőre, az arc felülete is a maga súlya miatt egy másfajta mimikát kölcsönöz az arcnak. Ezekkel az eszközökkel dolgozik ez a kép. Annyi segítséget szeretnék nyújtani, hogy természetesen ugye jól sejthetően valamilyen parketta és ebből a szobából valamilyen ajtó vagy ajtófelület előtt történik ez az akrobatikus helyzet. Mert azért nem olyan egyszerű dolog kézenállni, én magam most nem merném ezt megkockáztatni a százöt kilómmal, az egy elég fura és nagyon gyorsan elkészítendő kép lenne, valószínűleg nem így néznék ki a képen, ahogy most a Gabi. A megjegyzéseim, vagy a javaslataim pedig inkább szakmai szempontú ötletek lennének. Tételezzük fel, hogy ez most jelen pillanatban nem csak akrobatikus, hanem egy színházi geg. Amit az előbb felsoroltam, ezek technikai jelenségek, és ezek a technikai jelenségek akár ezt a geget, mint ahogyan egy bohóctréfát, erősíthetik vagy erősíteniük kellene. Hiszen egy bohóctréfa akkor működik jól a cirkusz porondján, hogyha annak a tréfának az eredménye, hogy Misi bohóc elhajítja a parfétortát, és Józsi bohóc fejét eltalálja, ahhoz az a technikai megoldás szükségeltetik, hogy Misi bohóc jól dobja, jó ívvel, és az a torta kellőképpen és pont az arcon mázolódjon szét. Olyan süteménytészta kell hozzá, olyan pici apró technikai dolgok, amitől működik egy bohóctréfa. Ha itt, ennél a képnél nézzük meg mindezt, akkor én azt mondom, annak ellenére, hogy én megadom erre a képre a három disznót, hogy Gabi megint egy jó választásod történt itt, azért, mert egy másik, a játékos arcodat láthatjuk itt. Ebből az következik, hogy érdemes lenne ezzel az ötlettel foglalkozni tovább, éppen azért, mert talán egy olyan háttér előtt kellene ezt a mozgásjátékot megcsinálni, ahol kifejezetten a ruhák, a jelmezek abszurd süllyedéseire, elmozdulásaira oda tudunk figyelni, és olyan felületek előtt kellene ezt megcsinálni, ahol mondjuk a padló sötétje nem zavaró a kéztartásban, ahol a térdek mögötti négyzet alakú felület nem csökkenti a nadrág ruharedőinek sötétértékeit. Tehát akár egy homogén fehér felület előtt érdemes lenne megismételni mindezt a mozgást. Mi segítené elő még jobban a humorforrását ennek a képnek? Meg kéne nézni a ruhatárat, meg kéne nézni, hogy milyen olyan drapériaszerű ing található, akár úgy, hogy alá egy kis melltartót vagy bármit fölhelyez az ember, hogy ez az ing a maga spontaneitásával tudjon úgy csúszni, ami ebből a képből következtethető, hogy azt tudtad, hogy a hasad látszani fog, hogy ennek az egésznek tudatosabb szerkesztése legyen. Ez ugyanúgy érvényes a nadrágra. Abban az esetben, ha egy olyan térdnadrág lenne, amely még lágyabb vászonból van, vagy egy olyan szoknya, valamilyen módon applikálva, amely még jobban mutatja ezt a visszaesést, akkor még erőteljesebb ennek képnek a vidámsága. Önmagában itt a hármas leckére természetesen elfogadható ez a házi feladat, és mondom, megvan rá a három disznó, ugyanakkor én azt mondom, hogy ha nem fáradtál ebbe bele, akkor érdemes lenne variációkat, stúdiumokat készíteni erre az üzenetre. (szőke)
értékelés:

Holtszezon

Hát, hogy csendélet-e vagy sem, azt most így rögtön nem fogom tudni nektek megmondani, pontosabban ebben van egy kis kétségem, de mindenféleképp egy nagyon jó kompozíciós játékot látunk. Nagyon jók azok a ritmusok, amit itt az Ádám megfigyelt. Mégpedig az, hogy itt vannak úgymond ebbe a téli környezetbe beleillő színek és formák és hangulatok, gondolok itt a nagy vízmezőre, vagy víztérre ami befagyott és hó került rá, gondolok itt a háttérben lévő szántóföldre, vagy a fákra, még akár a stégre, erre a mólóra is, amin van egy régi pad. Aztán van egy nagyon érdekes játékossága is ennek a történetnek amely az egészet beindítja és bemozgatja éspedig ezek a műanyag színes kerti székek, még ott látunk egy napernyőt is. Tehát itt van egy nagyon erős ironikus vonal. És ráadásul, hogyha megfigyeljük, akkor ezek kompozícióban is nagyon izgalmasan vannak föltéve ezek a színek, a két narancssárga, ahogy kommunikál egymással, és ahogy ezt az egészet mintegy spirál ívben beforgatja, bemozgatja. Annyi meglátásom volna, hogyha már egy ilyen megfigyelést megteszünk és erre rájövünk, ezek nem szaladnak el ezek a székek, tehát lehet nyugodtan azt mondani, hogy csinálok több felvételt is, esetleg más állásból is megpróbálom ezt megcsinálni, mert hogy ennek a képnek még egy izgalmas része lehetne és ez pedig a mező és onnan a továbblátás, mert hogyha egy picit lejjebb guggolok, ha egy picit leülök oda arra a földre, akkor is megmarad ez a kompozíció. Egy picit talán az a mólón hagyott egyedülálló sárga szék közelebb is kerül ehhez a másik kompozíciós részhez, viszont kapok egy átlátást, egy kilátást a háttér felé. Ez az egyik dolog ami számomra egy lehetőség lett volna. A másik pedig az, hogy azért itt akárhogy is nézzük van egy horizontunk, és az a horizont most indokolatlan módon dől és ezt is jó lett volna kiküszöbölni. Én két disznót mindenféleképp megadnék. Azt nem mondom, hogy most menjen el az Ádám ezt megismételni, de ezt raktározza el magában, hogy a későbbiekben erre azért nem árt figyelni ezekre a kérdésekre. De a két disznó megvan, és ezt áttenném a csend leckére a csendéletből. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nekem, egy Neked

Vajon a cím, amely egy megosztásról beszél, mesél, egy belső kertet látunk ehhez a címhez hozzárendelve, a kettősséget jelzi-e? Azért merek erre gondolni és keresni a kapaszkodót, mert ugye a kertben most középpontban elhelyezett madáretető, amely olyan, mint egy ilyen kis japán kertben egy bonsai-ok mellett lévő zen buddhista szertartási szerkezet, ennek a tükröződését is megkapom én a kis kerti tóban. A madáretető ilyenfajta ábrázolása, ahonnan a kamerával a fényképész dolgozott, megváltoztatja a madáretetőről eddig gondolt képünket, szimbolizálja azt. Különösképpen a kis épületforma tetejének csúcsánál lévő keresztosztás, amely a valódi állapotnál, a föld fölött lévő állapotnál, mint egy ilyen kis furcsa kelta kereszt, mint egy ilyen kis szakrális építmény jelentkezik és a tükröztetett formájánál a vízben tükröződő sötétebb tónus miatt szintén kap egy hangsúlyt. Azért beszélek annyit erről a tárgyról, mert ha a kép összes rekvizitumát – belógó fenyőfát, belógó gallyat, teraszablakot, lámpákat és árnyékokat, és nyírfát és az emésztő szellőző felületét, vagy egy vödröt, vagy én nem tudom meghatározni, hogy mit – ha mindent sorba veszek, azt mondom, hogy rettenetesen sok apróság van ezen a képen és nem értem az irányt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a madáretető és a madáretető tükröződése az egy nagyon is izgalmas képzőművészeti kérdés lenne az épített környezet kategóriájában is. De akkor erre kéne koncentrálni. Akkor azt kellene tenni kameramozgásokkal, közelítésekkel, ne adj Isten még akár a tóba belemászva is – tudom, hogy ez a víz nagyon hideg -, de mindenesetre többet mozogva, keresgélve a tükröződés és a valóság viszonylatában a madáretető a fontos motívuma ennek a képnek. Minden más természetesen ott van abban a valódi közegben, de itt a képen gyöngíti ezt. Az ok szerintem az, hogy esetlegesen ebben a szép fényben megtörtént exponálás után az alkotó nem elemezte végig a látható munkáját és nem kezdett neki ez alapján a kép alapján amely egy stúdium, nekifogni a valódi látvány megfogalmazásának. Hanem a gép egy picit hamarabb kattintódott el, minthogy egy ilyen értékes és jó párhuzam, amelyből egy nekem, egy neked maradt volna, a tükröződés és a valóság, a szakralitás kettőssége, hogy ez megszülethetett volna. Most pedig egy kicsit azt érzem, hogy el lett könnyelműsködve ez a házi feladat, úgyhogy ismétlés. (szőke)

micsoda útjaim

Gabi címválasztása sejtésem szerint Cseh Tamás és Bereményi Géza híres dalára utal. És a mi korosztályunknak mondjuk a Cseh Tamás, Bereményi féle világ – Levél a nővéremnek, Fehér babák takarodója – mind egy, ma divatosan ezt úgy mondják, hogy egy retró, vagy egy múltidéző 60-as évek vége, 70-es évek, 80-as évek eleje korszakot idézés. Ebben a korszakban egy karizmatikus jelenség a vonat, az utazás, ezzel utazás, a vasútállomás, a vasútállomások éjszakái, várakozások, padon ülések, találkozások. Tehát ilyen értelemben a cím az jól kapcsolódik a fekete-fehér szín megválasztáshoz és ehhez a háttérfelülethez, amelyből ugye sejthetően valamilyen vasútállomás külső peronján járhatunk. Nagyon érdekes az is, a másik vonulata ennek a képnek, hogy ugye itt két fiatal, bár takarásban van az arcuk, sejthetően egy kisfiút és egy kislányt látunk. A hajukból ítélve ők a punk csoportosuláshoz tartoznak. Ugye a fiú bőrkabátjának díszítéseiből is valami ilyesmire lehet következtetni. Van egy erős szubkultúrája az ő kettősüknek evvel a párducmintás, kapucnis kis ruhával. És az ehhez kapcsolódó mozdulat, amely itt nagyon fontos szerepet kap, az érintés, ahogy a sejthetően női szereplő megérinti az ő párját, megsimogatja és ebben az intim helyzetben, hiszen úgy tűnik, hogy az ölében ül a fiúnak, akivel éppen beszélget, és valamit kérdez tőle és a fiú talán zavarában most nehezen válaszol, ez egy nagyon meghitt pillanat. Tehát ennek az aránya, ennek a kétszereplős helyzetnek a punk létből adódó keménység és ennek az ellentéteként, hogy ugyanolyan emberi helyzetet látunk, ugyanolyan szeretetteli párkapcsolati szerelmi helyzetet látunk, meghitt pillanatot, hovatovább lefordítva, hogy a punk is ember, vagy a punknak is van lelke. Ez egy nagyon hálás és nagyon jó szoció helyzet. A problémát én abban látom, hogy miközben a háttér, amely időben, térben elhelyezi ezt a szituációt – az is nagyon fontos. De másként fogalmazva, a betűk nem vonják el a figyelmünket erről az egészen jó megfigyelésről, amely nyilván egy megfigyelt, tehát egy tulajdonképpen egy voyeur helyzet, mert az ő kettősüknek az állapotát a fotós anélkül, hogy megzavarná őket megpróbálja megfigyelni. Legalábbis a kép ezt közvetíti. Tehát azt szeretném mondani, hogy miközben megint egy zseniálisan jó szelet, egy valóság megfigyelés érkezik ide a Gabi részéről, nincs átgondolva pontosan a majdani, későbbi képi üzenet. Hamarabb kattintódik a gép, mint ahogy mondjuk beállítást keresve, szituációt keresve ez a kép egy tökéletes, jó üzenet lenne. Ezért ez egy disznó. A kommentekből azt lehet tudni, hogy ezt a Gabriella egy másik vonatból fotózta, és hogyha pedig ez így van, akkor nyilvánvaló az ő mozgástere behatárolható. És én azt mondom, hogy meg lehet hozni egy olyan döntést, hogy azt a belső teret, ahol én vagyok, magam a fotós, azt mint egy keretezést ábrázolom és akkor egyrészt máris a néző szempontjából érvényessé válik az, hogy csak innen fotóztam mert ez állt lehetőségemre, másrészt egy viszonyrendszert alakítok ki a belső és a külső, a megfigyelt és a megfigyelő viszonyrendszerét és ez is egy izgalmas helyzet lenne. Tehát már ez helyrebillenthette volna, hogyha akár a kisasztalból valamennyi, amennyi az én oldalamon van, akár az azon lévő üdítőmből, vagy a kistáskámból valamennyit még megmutatok, vagy az ablakkeretből. Ismerjük ugye ezeknek a vasúti kocsiknak a belsejét. Tehát, hogyha valamennyit a saját kocsimból megmutatok, akkor az onnan kitekintő történet már lényegesen meseibb sztorivá alakulhat. (szőke)
értékelés:

Mr. Szemtelen Kotnyeles
Már megint az arcomban, persze, mint mindig, rutinból. Reggel is jön és kelt, napközben is, ha otthon vagyok, benéz, este meg csak azért is. Bár most már van egy kispárnája az előszobában onnan kényelmesen figyelheti az egész felső emeletet. :)

Azt rögtön leszögezem, hogy van egy nagyon pozitív dolog ebben a képben, mégpedig az, hogy nem használt valamilyen extra megvilágítást az alkotó. Ezt minden egyes ilyen helyzetben el fogom mondani, már csak azért is, mert nekem is van kutyám is meg macskáink is vannak, nagyon csínján kell bánni a lámpákkal, vakukkal. A vakut jó, hogyha elfelejtjük az állatfotózásnál. Ilyen szempontból ez nagyon is jó megközelítés, nagyon jók a fények, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez az egyik erénye ennek a képnek, hogy egy viszonylag jó megvilágítást talált Ádám. Ami a másik erénye ennek a képnek, az a személyesség, az, hogy abszolút érződik a kapcsolat e között a kis foxterrier és a gazdája között. Tehát ez is erénye a képnek. Az már kevésbé erénye a képnek, hogy a háttér nem lett végiggondolva, hogy a padló esetleges, hogy az, ami a háttérben történik, nem megoldott, az, hogy a kis fülét levágtuk, az hogy ott a bajszánál is minthogyha lenne ott a szájánál egy vágás. Tehát ezek a vágások, vagy ezek a felületmegválasztások viszont esetlegesek, és mint ilyen nem nagyon erősítik magát az üzenetet. Tehát én azt mondom Ádámnak, hogy maga az ötlet jó, a fénytani megoldások jók, hogyha neki fontos Mr. Szemtelen Kotnyeles, márpedig hát nyilvánvaló, hogy fontos, akkor én azt mondom, hogy dolgozzon még ezzel a leckével. Én várnám az ismétlést és próbáljuk meg ezt az egész dolgot ugyanebben a személyességi szinten megtartani, de több odafigyeléssel arra, hogy a kompozíció is megálljon a lábán és hát Mr. Kotnyeles megkapja azt a méltó megörökítést, ami neki jár. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Buborékfújós délután volt. :)

A buborékok, mint szereplők továbbvándorolnak és egy következő képen, az itt látható képen már az egész buborék család, a kistestvér, az unokatestvérek, sógor, anyós, koma, mindenki itt van, és együtt mesélnek nekünk. Valamilyen technikai jelenség folytán az egész képre egy ilyen furcsa szemcsézettség a jellemző, ami nem biztos, hogy rosszat tesz ehhez az alkotáshoz. Ha időben, a festészetben az 1800-as évek második felére, Párizs környékére visszatérünk, akkor ugye ott a pointillizmus fölvetődik az impresszionisták, expresszionisták környékén, és ennél a módszernél ugye azt tudjuk a meghatározásokban, hogy többnyire ilyen apró, mint ahogy ugye a szóban benne is van, ilyen pontok, ilyen kis foltocskákból épülnek föl a bizonyos távolságban aztán összeállva, a néző számára. Ha egy kiállítási helyszínen vagyunk, akkor egy bizonyos mérettávolságból ezek az akkor lázítóan különleges képek összeállnak és térbelivé válnak. De nagyon közel lépve a képekhez csak pontokat, ecsetformákat láthatunk. Ez a kép akár akarva, akár nem, valami hasonló technikai eszközzel vagy tudatosan, vagy ösztönösen dolgozik, de a kép akkor is így ítélendő meg, mert a kép maga valójában így van itt. Mire gondolok? Azok a szinte képről leugró sci-fi-re emlékeztető meseszerű, különleges kör foltok, amelyekben ugyanúgy szivárványszerű más kis pontocskák is megjelennek, hasonló formavilággal, hasonló színvilággal rendelkeznek, mint ahogy ebben a délutáni fényben ezen a raszteres felületen a fák fénypászmái, a fák árnyékai és a fák sziluettjei mögött megjelenő szintén szakaszokra, darabkákra bontott, megvilágított sétányfelületek. Vagy a háttérben elősejlő, a fák törzsei között elősejlő megint csak fényben jelenlévő távolabbi területek. Az egész kép hunyorítva ilyen pici kis pontritmusokból áll össze és ez adja elsősorban a játékosságát ennek a képnek. Nem a hinta, vagy nem az a kisgyerek talán, aki ott látható, hanem az egésznek ez a finom, pezsgő ritmusa. És ez ilyen értelemben érzelmi megközelítést is jelent a 16-os lecke gyermekkor feladatában, nem egy lexikális, tollbamondásszerű feladatmegoldást visszamondás és ezért tartom én ezt nagyon szerethetőnek ezt a képet. Akár jó címválasztása, ugye a Mese címválasztással is, akár, úgy hogy ez a gyermekkor leckére érkezett. Én ezt egy háromdisznós képnek tartom.
   - És szerintem egyébként ott a buborékokban az a Viktória lehet – mondja Zsolt – Ott, ott olyan, minthogyha a fotóst látnánk visszatükröződni.
   Ha akarjuk, akár még beleálmodhatjuk ezt is – helyesel András. - Tehát mindenféleképp, amit most mondtál az azért fontos, mert játszik velünk együtt a kép. Kreativitásra, álmodozásra késztet bennünket is. Teljesen mindegy, hogy a fényképész benne van-e a buborékokban, vagy nem, de mi hihetjük azt, hogy benne van. Tehát visz magával a képi üzenet és ez egy nagyon fontos dolog, hogy a házi feladatot így dolgozta föl. (szőke)
értékelés:

Nadrágjaim
Egyszerűen, szeretem őket. :)

Annyit elöljáróban itt is elmondok, hogy ez a kép az ágyam leckére érkezett és a mi döntésünk volt az, hogy ezt a barátom leckére tesszük át. És ezt azért tettük, mert a leckéknél, és ezt nagyon fontosnak tartom elmondani az újonnan érkezetteknek is, hogy a leckéknél a személyességet keressük, a személyes üzeneteket, a személyes történeteket, és ezért nekünk ez a kép sokkal inkább szól a barátom leckéről mintsem a Gabriella ágyáról. Ott az azért elég érdekes kérdéseket vetne föl, hogy hol van akkor ebből az ágyból Gabriella. Ami ezt a képet illeti, egy nagyon érdekes megfigyelés és egy nagyon érdekes nézőpontja a kamerának és van egy nagyon jó dinamikai játék is ezen a képen. Mégpedig az, hogy van egy főszereplőnk, egy férfimodellünk, aki láthatóan kommunikál egy kis háziállattal, egy macskával. És ebben a képben a macska képviseli a nyugalmat. És bármennyire is nyugalmasnak tűnik ez a helyzet amiben ez a férfimodell fekszik és kapcsolatba került ezzel az állattal, mégis azt mondom, hogy a dinamikát az képviseli, hogy a kamera nézőpontja által, azzal, hogy egy ilyen felső gépállást választott az alkotó, folyamatosan arra várunk mi nézők, hogy egyszer majd csak a kamerába néz ez az úriember és valamilyen közlést fog felénk tenni. Erre utal egyébként az is és ez ennek, hogy mennyire volt ez előre megbeszélve azt nem tudom, de erre utal az is, hogy a párnáktól valószínű, ettől az ágyba befekvési procedúrától ez az egész póló, ing szerkezet, ez így felhúzódik a nyakhoz és olyan, minthogyha, nagyon érdekes lehet amit mondok, hogyha elvetjük azt a fajta megközelítést, hogy ők fekszenek egy ágyban, akkor akár az is lehetne, mintha egy ruhafogasra föl lenne lógatva ez a szereplő és onnan nézne lefelé. Tehát ez a része egy nagyon érdekes kérdés. Amit nem igazán értek és ebben segítséget kérnék a Gabriellától, hogy itt már nem az első kép, aminél a kép címadásával nem igazán tudok mit kezdeni. Tehát, hogy itt van most egy kép, tök mindegy hogy melyik leckébe is érkezik be és az a címe, hogy Nadrágjaim. És nem tudok ezzel mit kezdeni. Mi az, hogy nadrágjaim? Lehet, hogy az én fantáziám szegényes, vagy az én asszociációs képességemmel vannak problémák, de én ezzel nem tudok elindulni ezen az úton. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez most egy egydisznós kép függetlenül attól, hogy egyébként maga az ötletfelvetés jó. És pontosan azért, mert hogy próbálok empatikus lenni a nézőkkel. Tehát mint teljesen kívülálló, aki most tévedt ide az Estiskolára, és hogyha látok egy képet, aminek az a címe, hogy Nadrágjaim, megnézem, hogy mi az, hogy 4-es lecke barátom és közben értelmezem a képet, akkor egy zavar fog bennem előjönni és nem fogom érteni, hogy most akkor most itt mit is akarnak velem most csinálni, mint nézővel. Hogy most itt meg vagyok tréfálva, vagy buta vagyok ahhoz, hogy megértsem ezt a fajta üzenetet? Úgyhogy egy disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Játék

A ritmikai játékok, a test megfigyelései, a testem, a testünknek a megfigyelései kis utcájában egy nagyon szellemes, aranyos, intim helyzetet látunk. Az emberek nagy többsége amikor valamilyen fajta testi közelségben vagyunk, közösségi helyszíneken, szaunákban, uszodákban, ahol többségében az emberi testtel találkozhatunk, merthogy a nap 24 órájában az európai ember számára a teste nagy része a külvilág, a többiek felé fedett, titkolt, ebben a kategória rendszerben tulajdonképpen sokszor lehet azt látni, hogy testünk különböző részeit takarjuk és azt mondjuk, hogy igen, azok titkosak és nehezen megközelíthetőek, mert védem. És talán ebben a szemérmességben még a lábunkat mutatjuk meg legkönnyedébben, azt gondolva, hogy a láb nagyon kevésbé árulkodik rólunk. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a talán fürdőkádban, vagy egy ilyen valamilyen edényben, amiben ez a fürdővíz van, és ebből kikandikálnak a lábak, feltételezhetően mondom talán egy fürdőkádban, ettől mégis az egésznek van egy intim hangulata, a fürdés személyessége, ahova a fotós bennünket beinvitál, megbízik bennünk, az Estiskolásokban, és azt mondja, hogy nézzétek, ilyen az én testem, ilyenek a lábujjaim és így játszanak, így báboznak ezek a kis testrészeim. Nagyon erőteljes a képen a csontszín mellett, amely a buborékok és ez a habos víz festőisége, a bőrszín megválasztásai és ez az erőteljes rózsaszín. Ez a rózsaszínesség egy picit átsejlik itt a habok között és ettől van az egésznek egy ilyen frissessége ilyen kis vidám hangulata. Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor, ha már az ember úgy dönt, hogy egy érzelmes, akár azt is mondhatnánk érzéki felületet választ modellként a maga fotójához, akkor el kell dönteni, hogy mennyire vagyunk ebben szemérmesek, vagy sem. Véleményem szerint a hosszúra fekvő formátumra és hosszúra komponált, de nagyon szűk pallószerű felület azért evvel a formával dolgozik, mert valószínűleg az eredetileg nagyobb méretű képben, vagy a képválasztásban a test különböző részei, talán térd, boka is megjelenhettek. Így viszont a mostani kompozíció az kissé fojtogató. Nagyon szűk ahhoz, ami itt a lábakkal történik. Miközben van egy invitáló hangulat az egészben, hogy gyertek, megmutatom magam és köszönök magamon keresztül, ugyanakkor a kompozíció, tehát az, hogy egy ilyen húzott, hosszú képet látunk, az pedig pont arra utal, hogy csak látszólag vagyok nyitott felétek, éppen a kompozícióval valójában be is zárulok. Ennek ellenére én ezt egy jó képnek gondolom az első lecke portré arc nélkül kategóriájában. Ide egy zárójeles megjegyzést természetesen a többiek miatt is teszek, hogy az alkotó nem erre a házi feladatra küldte a képet, hanem az akt házi feladatra. És ezt csak azért szeretném itt megjegyezni, hogy esetleg ne legyen félreértés. Én azt gondolom, hogy az akt házi feladat, amely egy sokkal nagyobb sorszámú, sokkal későbbi feladatunk, véleményem szerint több alázatot igényel. Mindennek el fog jönni az ideje. Ugyanakkor az első leckének, vagy az első lecke kategóriájában elfogadhatónak tartom, ha az Ágnes is egyetért, ezt a képet. Arra megvan a két disznó. Ugyanakkor a testtel való megismerkedés képzőművészeti szempontból, fotós szempontból több bátorságot igényel, és ezért mondanám azt, hogy ilyen értelembe ne az akt házi feladatban foglalkozzunk evvel a képpel, mert akkor természetesen egy másfajta értékelést kellene, vagy kellett volna tennem. (szőke)
értékelés:

Csendtörő

Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Buborék

Az én értelmezésemben a tökéletesség nyilvánvalóan a körformára, erre a gömbformára vonatkozik, tehát a buborék kép ez, mint mértani, vagy fizikai rácsodálkozás, vagy megfigyelés. És ez a része ennek a dolognak nekem működik. Ami még ebben plusz egy csavarintás és egy plusz erő az pedig a szürrealitása ennek az egésznek, hogy van egy tájkép, és a tájképben mint egy UFO, egyszer csak beúszik egy ilyen gömb, mintegy jelenésként megjelenik itt a képmezőben. Kompozícióban is én azt gondolom, hogy ez egy nagyjából rendben lévő kompozíció, bár, hogyha a tömegelhelyezést vesszük figyelembe, akkor a kép fölső szakaszából, lehet, hogy valamennyit lehetett volna szűkíteni és akkor még feszesebb lenne ez a fajta üzenet. Ami számomra egy picit kérdés, hogy a képen fölfedezhető egy villanypózna, ez egy nagyfeszültségű vezeték lehet, és még valamennyire ezek a kábelkötegek is nagyon szépen hoznak egy formát. Talán el lehetett volna kezdeni ezzel a két formával valahogy úgy játszani, hogy ez a két forma valamilyen párbeszédet folytasson egymással. Mintha egy hangjegyként ráülne erre a drótkötegre. Azért mondom, mert hogy van ebben valami elidegenítő is ebben a fajta különállásban ennek a buboréknak, tehát olyan szinten szürreális ennek itt a megjelenése, hogy szinte nincsen kapcsolata már a valósággal. Tehát én azt mondom, hogy ezek nagyon fontos játékok, például, amikor a kisgyerekkel elkezdünk egy ilyet játszani, hogy az ember rá tudjon úgy csodálkozni ezekre a dolgokra, mintha önmaga is gyermek lenne. És talán, hogyha valamilyen szereplőnek akár csak a keze, vagy valamilyen részlete még ehhez a kompozícióhoz hozzákerülne, ha ezt a kompozíciót választjuk, akkor valamennyit vissza tudna ebből a szürrealitásból hozni, és nem lenne ennyire hideg, ennyire távolságtartó ez a megfigyelés. Erre biztos rárímel az is, hogy a színvilága ennek a képnek, ezekben a kékekben tündöklik legfőképpen, és hát ezek a kékek azért viszonylag hideg színek még akkor is, ha valamennyi minimális sárga azért ebben benne van, gondolom ez egy délutáni helyzet lehet. Én a tökéletesség leckére el tudom fogadni ezt a megfigyelést és ezek a megfigyelések nagyon fontosak. A kompozícióval van egy pici bizonytalanságom, tehát én két disznót mondanék. (szőke-hegyi)
értékelés: