A Gabinak nagyon izgalmas, sőt azt mondhatnám, hogy egyre izgalmasabb önkeresései vannak. Ilyen ez a kép is. Nagyon jó az, hogy az emberi az arc, a haj, a vállak, a kéz ilyen hangsúlyt kap ezen a szimmetrikus kompozíción. Az is jó, hogy maga a fényképezőgép nem kapja meg azt az ilyenkor szokásos feladatot, amely a különböző fotómagazinokban mint egy ilyen Pentax, meg Ariflex és nem tudom én Chinon és egyéb fénykép reklámokként jelenik meg ez az egész történet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy nagyon érdekelhetné a nézőt az a dráma és azok a fénytani jelenségek, amelyek a feszülten figyelő tekintet, arc, arcbőr, kar ritmusain, fénytanilag megjelennek. Tehát ha egy picit és ebben még esetleg tudna dolgozni egy picit, nem lenne ennyire tónusaiban drámai és szűkre szabott tónusértékeiben a kép, hanem több szürke és részletek megjelennének, akkor az még jobban érzéki, vagy még jobban érzelmesebb üzenetet tudna áthozni erről a keresésről, amiről a kép szól. Tehát a három disznó megvan a második lecke önportréra, ugyanakkor ha kérhetem, akkor azt mondanám, hogy evvel az egész viszonyrendszerrel, talán ha ez egy tükröződés, vagy nem tudom én, foglalkozzon tovább. Ebben az esetben van meg a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ez a kép két lecke ismétlése egyben. A korábbi „Arc nélküli önportré” és a nem régi „A csend hatása” c. képnek, amit a csend leckére küldtem. Az elsőnél egy hasonló helyzetet mutattam be, de az élesség hova helyezésével és a világítással voltak gondok, a másiknál, meg egyszerűen nem fedte a leckét. (Leginkább az első leckét szeretném ezzel megismételni.) Remélem sikerült a hibákat kijavítanom.

Tükröztetett, tükröződéssel kapcsolatos játékot látunk, amely egy golyóstoll és egy grafika és egy női kéz kapcsolódását mutatja nekünk. Talán Giorgio de Chirico alkotásait érdemes lenne itt a grafika kapcsán említeni és esetleg az Estiklopédiában Chirico-val kapcsolatban bővebbet megtudhatunk. Itt most mégis egy fénykép teljes egészével kell inkább foglalkozni. Ez egy dokumentumkép ebben az állapotában, amit most látunk. És nyilvánvalóan ez a grafikai elem, akarjuk, akár nem uralja ezt a képet. Ugyanakkor úgymond egy dokumentáción túl lép, mert hogy maga a grafikai rész, az egy rövidüléses állapotban, jelzésszerűen jelenik meg. Ugye a teljes grafikát nem felülnézetben, nem fölső gépállásból látjuk. Tehát ennek a képnek fontos szereplője az írott verzió és az író kéz. Albrecht Dürer egyik híres grafikáján nagyon szép és nagyon fontos szerepe ott van a németalföldi festőnél. Érdemes ezt a képet megnézni. És megint visszalépnék ide, hogy ennek a képnek a másik nagyon izgalmas felvetése az a tükröződés lenne. Jelen pillanatban pedig a tükröződés tulajdonképpen nincs pontosan feldolgozva. Ugyanis a kép baloldalán a tükröződő felület, az csak szinte egy zárójelként, vagy idézőjelként, éppen hogy jelen van ebben a kompozíciós rendben. Magyarul: le van vágva. Ha az alkotó eldöntötte volna, hogy a grafikát, vagy a grafikához kapcsolódó viszonyokat ábrázolja, akkor a grafika nem kap ekkora hangsúlyt, és így lehetőség van egy másik, mondjuk egy fekvő kompozíciós rendben a két, a tükröződő és a valós kéz viszonyát is megmutatni ezen a képen. Ez csak egy sejtés sajnos, merthogy mi a keret mögé nem látunk be, és inkább azt mondanám, hogy a döntéseket kellene meghoznia, hogy merre felé szeretném az üzenetemet elvinni. Én úgy érzem, hogy ez a döntés nem pontosan született meg. És továbbra is azt szeretném mondani az alkotónak, hogy az nagyon jó, hogy elindult egy tükröződés, tükrök, tükörkép úton, csak ezt pontosítani kéne, kísérletezni kéne, tanulmányokat kéne ehhez végezni és a tanulmányokból leszűrt, pontosított állapotokat kéne közvetíteni. Tehát nagyon jó utakat nyit ki, csak el kellene ezekben az utakban, utcákban mélyülni egy kicsit. Az üzenet most nem tökéletesen érthető a néző számára. Tehát én ezt ismétlésre visszaadnám az első lecke portré arc nélkült. (szőke)

Mikor ott vagyok, Ott vagyok...

Mindig, amikor az első leckét bekülditek, akkor felmerül azért az a kérdés, hogy biztos pontosan értelmeztétek-e, elolvastátok-e, megnéztétek-e azokat a filmeket, amiket a leckékhez készítettünk. Ugyanis az első lecke, portré arc nélkül leckénél ugye az a feladat, hogy valamilyen módon azért valami testrésszel szerepeljünk ezen a képen. Erre a leckére érkeztek már árnyékképek beküldésként, amiket próbáltunk elfogadni és próbáltuk beleépíteni ebbe a leckefolyamatba. Itt most egy olyan képet kapunk, ahol szintén megjelenik ezen a gyönyörű vörös nádason valószínű a szerzőnek az árnyékképe, ugyanakkor azt mondom, hogy itt az arányrendszerekkel azért nem árt foglalkozni. Én tudom, hogy fontos az a Hold ott az égen, ami megjelenik. Én tudom azt, hogy nagyon szép az a kék átmenet, az a tónusátmenet, ami a háttérben megjelenik, de mégis azt mondom, hogy azért egy döntést meg kell tudnom hozni, hogy nekem most az az izgalmas ezen a képen, ami a nádon létrejön az árnyék által struktúrában, az az érdekes, ami ez az egész képnek egy átfogó folyamata, vagy pedig az a fontos hogy azt a Holdat is én megláttam és milyen érdekes, hogy nappal látom a Holdat az égen? Itt most ez a döntés minthogyha nem hozódott volna meg és ezért elég nehezen áll össze kompozíciós rendjében az a struktúra, amit most látunk. Főképp abból adódik ez, hogy ráadásul ez az állóforma két oldalt, tehát jobb és baloldalon is annyira szűken hagyja meg ezt a teret, hogy nincsen kapaszkodónk. Értelmezzük azt, hogy vizet látunk, értelmezzük azt, hogy nádat látunk, fákat látunk, de tulajdonképpen azon kívül, hogy ezek az ismereteink alapján történő értelmezések, kompozícióban ezek nem kapcsolódnak össze, nem állnak össze egy szerkezetté. Úgyhogy én azt mondom a Gergőnek, hogy én nagyon értem azt, hogy mért fontos számára ez a terület, miért fontos számára ez a természeti jelenség, de ez a néző szempontjából kevés. Én azt kérném, hogy ismételje ezt a leckét. (szőke-hegyi)

Szeretem ezt a képet. Talán nem mutat eleget egy önportréhoz, talán éppen elég ennyi is.

Nagyon örülök annak, hogy az Anna hosszú idő után újból jelentkezik. Merthogy ő már egyszer küldött egy első leckét, és aztán egy hosszú szünet volt, és a hosszú szünet után küldte ezt a második leckét. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon szeretem azt a gondolatrendszert, amit közvetít. Nekem az egy nagyon fontos döntés ennél a képnél, hogy nem egy sima tükrözéssel van dolgunk, amikor a két felünket egymás mellé rakjuk, hanem itt közben van egy döntés, mégpedig az, hogy méretben különbség van, különbségtétel van a jobb és a bal oldal között. Nagyon szeretik a japánok ezt a fajta világot. Van az egészben valami ázsiai. Nekem a legfontosabb üzenete ennek a képnek az, hogy meghoztam egy döntést, azt akarom magamból látni, ami a két oldalamnak egy ismétlése, de nem egy szimpla ismétlést teszek, hanem a méretkülönbséggel, hogy a jobb és bal oldal között méretkülönbséget teszek, a fókuszt is megváltoztatom, hogy mi a fontos. A néző pedig a két képből a saját fejében, a saját lelkében rakja össze eggyé ezt a formát. Van egy dinamikai játéka. Tehát én ezért szeretem. Ez nekem három disznó. De! Anna! Gruber Anna! Tessék már elkezdeni dolgozni! Tessék visszajönni, és tessék csinálni ezeket a képeket! Várunk nagyon. Akkor három disznó, ha dolgozol rendesen. Tessék képeket csinálni! (szőke-hegyi)
értékelés:

Ilyenem is van.

Ez a kép elsősorban a színek egymáshoz való viszonyával foglalkozik. Az egy másodlagos kérdés, hogy egy emberi alak fejformáján keresztül teszi ezt. Azért a színekkel kell elsődlegesen foglalkoznunk a kép kapcsán, itt ugye vagy egy negatív, vagy valamilyen játék, trükk van, de nem ez a lényeges ebben a képben, hanem a színek egymáshoz rendelése, mert ezek hoznak létre későbbiekben egy felületen, egy fotográfiai felületen, vagy képzőművészeti formán érzelmi hatásokat. Itt ugye egy eléggé erőteljes kék háttér egy nedvzöld felülettel, amely elsősorban a sejthetően arc, orr, fül részeinél jelen van, a zöld és a kék, a nagyon erőteljes kék és a törtfehér kapcsolódásai, a fehér színű hajszálak és a kék, a barnásvörösek és a törtsárgán villogó szemformák, ezeknek a kapcsolatait erősíti fel a kép. Egyértelműen expresszív hatású helyzetről beszélünk. Másrészt pedig a modell instrukciója, vagy a modell viselkedése még jobban ezt az extrém színvilágot próbálja felerősíteni. Nem barátságossá tenni, hanem mintegy sokkolni, például a nyitott szájjal, például a tágra nyílt szemekkel. Ilyen értelemben a kép, a képen használt színvilág, és egy picit az alsó gépállás is azonos gondolati utat mutat a címmel együtt is, hogy mindenféleképp figyelemfelhívással jelentkezzék, és mindenféleképp sokkoljon. Azért érdemes erről beszélni, mert adott esetben amikor színekkel fognak a többiek is dolgozni, és dolgoznak is, akkor mindig kell tudni, hogy a színeknek mennyire fontos szerepe van. Ugye a színek nagyon is tettenérhetően irányítják a képi üzeneteket. Jelen esetben, a második lecke önportré házi feladatnál, ahol András mostanában az ismétléseket, a saját feladataival kapcsolatos újramegfigyeléseit is végzi, fölvetődik az a kérdés, hogy vajon egy önmagam bemutatásával kapcsolatos elmélyülésnél miért lehet fontos az, hogy a közösség, a külvilág számára magamat ilyen erősen negligáljam, kvázi félelmet keltsek. Véleményem szerint amikor ennyire deklaráltan, tudatosan, szinte felkiáltójelesen félelmetessé van téve egy szignó, egy aláírás, saját magam aláírása, - ilyen értelemben a második lecke önportré lelki üzeneteit is próbáljuk értelmezni, és nem csak állandóan formákról beszélni, - akkor valójában egy nagyfokú jelzést, egy nagyfokú kiáltást is lehet érzékelni ennek a képnek a mögöttes tartalmában. Éppen azt, hogy figyeljetek már rám, foglalkozzatok már velem, érezzétek már azt, hogy bajban vagyok. Olyan erőteljesen van jelen a képen a dac és a sokkolás, amelynél ha a gyermeki világot megnézzük, mindig a rájátszás található meg valahol picit hátrébb. Éppen azért, mert ebből a képből úgy tűnik, mivel az önirónián túlmegy a kép, hogy az András nagyon is sebezhető, nagyon is, elnézést, hogy ezt mondom, gyengédségre vágyik, és ennek a fokozatait tehát a házi feladat szempontjából jól oldja meg, nem feltétlenül örömteli helyzetben, ha belegondolunk ebbe a képbe, az, hogy itt vagyok, közétek tartozom, és figyeljetek rám. Két dolog van, amit szeretnék a képpel kapcsolatban megjegyezni. Egyrészt azt szeretném mondani, hogy természetesen megvan a három disznó, azt is szeretném megjegyezni, hogy abszolút nem az én világom ez a fajta kommunikáció. Már csak azért sem, mert az Andrással találkoztam személyesen többször is, látom, hogy hogyan dolgozik, láttam azokat a munkáit, amelyeket itt készített az aktfotó táborban. Rengeteg érzelem, rengeteg szeretet van benne, és annak ellenére, hogy itt a három disznó megvan, afelé szeretnénk fogni a kezét és hívni magunkkal, hogy próbálja egy picit ezt a világot több bizalommal kezelni, és higgye el, hogy fontos és abszolút itt van közöttünk mindenfajta extremitás nélkül is a helye, merthogy ő szerethető.
   Én közben megcsináltam azt a cselt – fűzi hozzá Hegyi -, hogy visszaforgattam ezt a képet pozitívba. Azért tettem ezt, mert arra voltam kíváncsi, hogy a sejtésem mennyire igazolódik be. Van egy kérdésem Andráshoz. Amikor ezt a fényképet elkattintottad, akkor is már meghoztad azt a döntést, hogy ezt inverzbe át fogod tenni? Azért kérdezem ezt, merthogy ha igen, akkor egy megfigyelési szakasz kimaradt. Mégpedig az, hogy ha ezt inverzbe átteszed, az még csak az első lépcső, az egy tapasztalat, egy tanulmány, és utána jön az, hogy na jó, akkor ez nekem tetszik, és utána mit tudok ezzel kezdeni, mit hozok ebből ki. Nagyon egyszerű dolgot mondok. Van rajtad egy fekete póló. A fekete póló van most az átfordítással fehérbe áttéve. Lehet ez egy választás, hogy azt mondom, hogy a fehér hajnak a fehér póló az ellenpontja a képen, a kompozícióban. Ugyanakkor ha saját magadat ismered, akkor pontosan tudod azt, hogy a vállrésznél már megjelenik a testszőrzetnek egy olyan formája, ami erre a kompozícióra vagy erre a rendre ugyanúgy rárímelhet, és ugyanígy hozhatja ezt az ellenpontot, ami a hajadnál van, és az ugyanúgy fehérben meg fog jelenni. Tehát ezzel foglalkozni kell tovább, mint hogyha mindig egy lépést lépnél, és ott megállnál, elfogyna a türelmed vagy az energiád ahhoz, hogy ezt a lépést végig is vidd. Az első lépés megvan, - és ezt azért mondom most az Andrásnak, mert tudja, hogy kommunikáltunk a képeiről, - a második lépés meg hiányzik. Tovább kell lépni. Nem kötelező egy nap huszonhárom képet elkészíteni, de arra az egyre szánd rá még azt a plusz húsz percet, ami utána készre fogja ezt neked formálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

"Elmúlsz 20 és elmúlsz 40. Elmúlsz lassan, szépen és csendben"

A szekér kerekének darabjait látjuk itt egy nagyon régi kerítésforma mellett, és más ilyen mezőgazdasági szaktárgyak is belógnak, valószínűleg egy vasabroncs. Nagyon szépek az árnyékai a felületen ezeknek a csillagformáknak. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy a kompozíciós rendszere ennek az egésznek nagyon is billeg. A képeket úgy érdemes ilyenfajta helyzeteknél értelmezni, hogy próbáld meg a verbális megközelítéseket félrerakni. Azt, hogy kerék, kerítés, kilincs, ajtó, orr, bajusz, könyök, hónalj, szem, Lajos, Géza, és az egésznél inkább megpróbálni egy festői megközelítéssel ritmusokat megfigyelni. Az majd egy következmény lesz, hogy ebben fölfigyelhetünk-e, azonosíthatunk-e egy régi tárgyat - a ritmikát próbáld megfigyelni. Száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy nagyon pici igazítással ebből a képből árnyékok és formák egy jó ritmikai képletét létre lehetett volna hozni, az vitt el egy másik utcába, hogy mindenféleképp a közérthető formáját is keresni akartad, az informatív részét is, a képnek, hogy itt van a szekér kerék és abroncs darabja, itt vannak ezek a küllők, és ez rajta legyen megszámolhatóan. Emiatt viszont a kép kompozíciós értéke, és a kép egésze sérült. A hetes leckét visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Sajnos mobilos kép, de egyszerűen nem tudom megismételni fényképezőgéppel. (Pedig tetszik, és próbálkozom.)

Kapunk a leiratban egy ilyen mentegetőzést, hogy ez sajnos egy mobilos kép, és azért olyan a minősége, amilyen. Erre most én mondok egy általános tanácsot, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Hogyha tudom azt, hogy van egy technikai eszköz, amiről tudom azt, hogy a technikai feltételei korlátozottak, akkor ebből a hátrányból lehet előnyt kovácsolni, és azt lehet mondani, hogy igen, hát ez ilyen, ez egy mobilos felvétel, ettől egy kicsit olyan szemcsés, ettől egy kicsit olyan ragyásak a szélei, ettől egy kicsit furcsa a tónusrendje, viszont hogyha engem érdekel ez a fajta felvetés, akkor erre még plusz rájátszom utána úgymond a laborálásnál. Tehát egy picit még erősebben meghúzom ezeket a határokat, és azt mondom, hogy ha már lúd, legyen kövér, még jobban fölerősítem ezeket az úgymond hibákat. A másik pedig, amit akarok mondani, hogy ha a képről ezt a fajta technikai hátteret lehántjuk, akkor egy nagyon kedves és nagyon jó portrét kapunk. Annyi talán, ami számomra kérdéses, két részre választanám ezt a képet. Az egyik része az egy nagyon szép üzenet és nagyon szép formai játékot kapunk a szemeknél, és ott azt kell hogy mondjam, hogy a világítás, a tónus, minden nagyon jó rendben van, ami számomra nem annyira van rendben, az a kar, az alkar, az alkar és a pulóver találkozása, ahogy ez a szájat kitakarja. Ennél én érzek egy pici problematikát. Egyrészt azt, hogy ez a kar ahogy kifut a képből most ebben a helyzetben, azáltal, hogy visszahúzódott a pulóver a kézről, azáltal egy furcsa csonkolást hoz létre, és ez a csonkolás a nézőben hogyha nagyon szélsőséges irányba akarok elmenni, akár még azt is hozhatja, hogy bizony ez a csonkolás a valóságban is megvan. Tehát erre kell figyelnünk akkor, amikor ilyen csonkolásokat teszünk, hogy nehogy véletlenül azt gondolja a néző, hogy hát itt szegény lánynak valamilyen baleset folytán a csuklóját levágták. Ez az egyik része. Ezt meg lehet azzal oldani, hogy ezt a pulóvert exponálás előtt lehúzom a csuklómig, és akkor ugyanez a beállítás megmaradhat, mert ahogy látom egyébként, ott a vállnál lévő ruhagyűrődéseknél, a könyöknél lett volna még ebben úgymond anyag, tehát le lehetett volna addig húzni, hogy ez a fekete forma végig a kép széléig kiérjen. Hogyha ezt a döntést meghozom, akkor ráadásul még azt is elkerülöm, hogy a számat eltakarja ez a fajta gyűrődés, merthogy itt ellentmondás egy picit most az, amit a szem képvisel, és az a fajta takarás, az a fajta szemérmesség, amit a száj eltakarása jelez. Ennek nagyon mély filozófiai háttere is lehet, magának ennek a fajta dolognak, hogy a szememmel figyelek, de a számat eltakarom, nem mondom, nem beszélek. De egyébként azzal tökéletesen egyetértek, hogy ez egyébként egy jó megfigyelés, jó kompozíció, hogy ha azt írod itt a leiratban, hogy próbálkozol, de nem tudod megismételni, én azt mondom, hogy ha ezeket a próbálkozásokat próbálod ebbe az irányba elvinni, amit most én itt javasoltam, akkor talán lehet, hogy ha nem is ezt a képet fogod megismételni, de lehet, hogy egy újabb megfigyelést, vagy egy újabb fejezetet tudsz nyitni az önportré kategóriájában. Úgyhogy én erre azt mondom, hogy ez egy kétdisznós kép nekem, és nagyon köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés: