Szakkör | Page 824 | Látszótér

Repülni vágyom
Álmomban repülni szoktam, ha ráeszmélek, hogy álmodom. Erre vágyom ébren is...

Ugye Malevicsről már sokszor beszéltünk, az ő képei megint szóba kell, hogy kerüljenek, bár itt egy egész konkrét és határozott üzenet is jelen van a képen, nem csak a meghatározhatatlanul absztrakt, teljesen üres ég, hanem az alkotó portréja is extrém verzióban, alsó gépállásban, talán az optika is torzít, ettől elrajzoltabb az ajak, az orr, a felső ajak és a homlok, mintegy karikatúrában. Ha már egy picit megint festői dolgokat próbálunk áthúzni, érdemes megnézni Henri de Toulouse-Lautrec képeit, amelyek nagyon sokszor karikatúraszerűeknek tűnnek, holott valójában nagyon intenzív, nagyon dinamikus, de drámai részlet megfigyeléseket láthatunk Lautrec képein. Itt ennél a képnél is biztos, hogy az alkotó nem véletlenül választotta az alsó gépállást, tudta, hogy ezzel elrajzolja a saját arcvonásait és ettől sebezhetővé válik mindaz, ami az ő arcán keresztül itt jelen lehet, és nem véletlen, hogy a képnek az alsó sarkába helyezte magát és nem középre, mindez a képen keresztül, hogy egy óriási nagy semmi mellett van egy előretekintő arc a tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot is erősíti. Az óriási felülethez képest az arc parányi, és ugyan szabadon mozoghatna a térben ez az arc, mégis be van nyomba a jobb alsó sarokba, tehát minden azt mutatja, hogy valahol egy készültségi vészhelyzet van, amiben megvan a szabadulás vágya, de egyelőre ez mégiscsak be van a keretek közé szorítva. Jó és őszinte, nem csak önironikus képnek tartom. (szőke)
értékelés:

Óriás
Az óriás a barátom. Holtomiglan-holtáiglan.

Nem igazán tudtuk magunknak se megmondani, mi a bajunk ezzel a szokatlanul hosszúkás vágással, mert végülis a kompozíció rendben van, meg az oszlopok után a fene se tudja, mi jön, de mégis, valahogy idegenül hat ez a vágás. Az biztos, hogy fenn és lenn is elég lenne kevesebb is a monumentalitás érzékeltetéséhez. (szőke)
értékelés:

Eb ura fakó
Gondolkoztam rajta, hogy jó lenne-e a háziállatos leckére, de talán a barátom nem örülne neki. Ha a barátos leckére tölteném fel, akkor meg az eb haragudna meg, ezért marad ez a kép a szorgalmik között. :)

Igen. Igen. Hát... Köszi Feri, igazándiból ez nekünk nem áll össze képpé, persze, kutya, ember guggol, fényképez, akinek furcsa lett az árnyéka. És akkor? (szőke-hegyi)

Kapcsolat
nélkül

Nem fogunk most esztetizálni, egyszerűen szeretjük ezt a képet, van benne érzelem, minden teátrális beállítása ellenére is van benne szeretet a privát tér megmutatásában. Kamaszkorunk magazinfotói celluxszal felragasztva... Egyetlen dologra kellene picit ráerősíteni, mégpedig a kapcsolatot jelző laptopra. Ha azzal a kis lámpával, amit már láttunk előző képeken, egy pici fényt kapna alulról a számítógép háta, hogy elválhasson a háttértől, sokkal érthetőbbé válik egyből, hogy mit néz a modell, mert most a gép képernyőjének háttere és a falon lévő poszter egyazon tónusértékbe tartozik. Nagyon jó a reflex, amit látunk, és a tudatunkkal tudjuk, hogy ez egy laptop, de ezt kell erősíteni. Miközben van egy szórt fény a szobában, jobbról is érkezik valami pici fény, alapvetően amivel Verus dolgozik, az az egyirányú fény megvilágítása a modellen keresztül, és ez egy jó irány, látszik, hogy egy témakörben dolgozik, mozog és keres hozzá variábilis helyzeteket. (szőke)
értékelés:

Nusi
Macsek portré

Egy szép macskaportrét látunk, az alkotó szeretettel fordul a modell felé, ami nagyon fontos szempont embernél, állatnál, tárgynál is. Talán a cica jobb szeme kaphatott volna egy picit több fényt. (szőke)
értékelés:

Találóskérdés
Gyerekkorom legrejtelmesebb találós kérdése: Ha kifelé néz befelé áll, ha befelé néz kifelé áll, ha felfelé néz lefelé áll, ha lefelé néz felfelé áll. Mi az? A megfejtés a kép címe.
(hibaista tisztelgés) Engem mindig nagyon jó kedvre derít ez a fotó, gondoltam megosztom veletek.

Első ránézésre, azon túl hogy Tamás szakmáját is hellyel-közzel ismerjük, nekem a Nyolcadik utas a halál humoros verziójának egyik epizódját idézi a kép, amint fodrász után megérkezik ide a megfigyelő UFO. Nagyon félek tőle, hogy éjszaka így fog megjelenni előttem a macska és pofán nyal. Macskaszem optikával készült ez a kép, ha jól látom és nem halszem optikával, bár lehet, hogy ez a cica azért közelít az optikára, mert a halszemet nézi és érzi a szagát. Az is látszik, hogy Tamás vidéken él, és itt az építészeti dolgokkal is gond lehet, hisz a privát teret látjuk, annyira részeg lehetett a kőműves, hogy ilyen ferde falakat és íves szögleteket hozott létre, nem véletlen, hogy itt a macska is megbolondul. (szőke)
értékelés:

Tánc - 8-as lecke
Talán nem elég jó kép, de jobban nem ment.

Úgy tűnik, hogy a mozgás leckének feladása óta eltelt idő most kezd beérni, hogy amikor ez a lecke elindult, mint feladat, először nagyon konkrét módon próbálták megközelíteni az alkotó a mozgás fogalmát és a fogalmat próbálták megközelíteni és nem az élményét, nem mindazt, ami sűrítődik a nyugalomhoz, statikához képest. Nóra képéhez kapcsolódóan azért mondom ezt el, mert mintha most kezdenének el beérkezni a mélyebb szintű alkotások, amik nem a kötelező megközelítését, hanem az igazábóli élmény jellegét adják ennek a feladatnak. A képet elsősorban az teszi izgalmassá, hogy végig a festőiség uralja, ahol az expresszió, az elsődleges elmosódott színek, elrajzolt formák, egymásba olvadó tónusok - az egész kép olyan, mint egy őszi szobabelsőben mozgó függöny, és ez a teljesen porpasztell hangulat és érdekesen vibrál azzal a konkrét és a hatvanas évekhez köthető hegyesorrú cipővel és a két női lábbal. A kép a két kivillanó lábfej nélkül absztrakt kép lenne és úgy is izgalmas lenne, de attól, hogy ez a két nagyon konkrét és üzeneteket hordozó, emlékbeli nyomokat hordozó, asszociációkat képező forma látszik, nagyon erősen aláhúzza a kép mozgással és absztrakcióval kapcsolatos játékosságát. Ugyanakkor a konkrét jelzései a képnek az alsó harmadba egész mélyre vannak lenyomva és ettől van az embernek folyamatosan egy nyomott, melankólikus érzése a képtől és ezt nem a színek idézik elő. Talán hogy a hatvanas évek sejlik fel az egész hangulat láttán az lehetséges, hogy maga ez a szoknya formája, ami olyan, mintha egy női kalapot látnánk felülnézetben és ez az asszociációja a képnek a lábakkal egy furcsa tér elmozdulást is generál.Másrészt ez a gúlaszerű forma, amiből a két kis láb kivillan, olyan, mintha egy harang a harangtoronyban és a harangnyelv látszana együtt. Talán érdemes ideidézni Cseh Tamás dalát: Harangszoknyák két oldalát harangnyelvként veri a láb. Azt nem tudom, hogy az alkotó mennyire tudatosan küldte ezt az üzenetet, de külsődleges megközelítőként, nézőként, nagyonis átgondoltnak tűnik a kép, ez a képe a magányosságról szól, nincs ott a pár, a táncos, a legény, a csizmaszáras, és egy szőnyegpadlón táncol ez a két láb, az egyedüllétről is szól, ezeket talán a színek jelzik, és mivel olyan az egész, mintha egy színpadi enteriőr lenne, mindenképp egy zárt, belső térben, mintegy óraszekrényben látnánk valami furcsa mesei történet egy részét, de nem egy oldott, lebeő szabadságérzetet látunk a mozgás ellenére sem. Nagyon szeretjük ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Egy év után új címlapot kapott az Estiskola, hála Koren Balázsnak, reméljük tetszik majd nektek is. A struktúra lényege, ami megjelenik a címoldalon, hogy az irányító gombok az oldalsávokban vannak, a középső hasábban pedig mindig a legfrissebb képeket, filmeket, információkat láthatjátok. Négy tömb különíthető el, tömbönként öt bejegyzés látszik. Mindig az a tömb kerül felülre, ami épp a legfrissebb, a tömbön belül nagy képpel a legújabb, kisebbekkel a következő bejegyzések láthatóak. A negyedik tömb az értékelések címet kapta, ahol azt tudjátok nyomon követni, hogy hol születtek utoljára elemzések, értékelések, tehát Szőke és Hegyi hol tart a munkáitok elemzésében. Ami még érdekesség, hogy a legutolsó hozzászólásokat is megtaláljátok az oldalsávban.
Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, meglátásaitokra, nézegessétek, teszteljétek az új címlapot.

Ez a mozgáslecke apróbetűs záradéka: az idő. Köszönet Borinak, Tamásnak és AnnaSárának.

Ez három disznó, a Dénesnek sajnos nem tudok mást javasolni, mint a Kőbányai Nonprofessional Stúdióból Hajdú József munkáit keresni, ő sajnos már nem él, a Jóska 87-ben halt meg, ő csinálta a Happening című filmet. Nagyon örülök, hogy valószínű Dénes nem ismerhette a stúdió munkáit, azt a világot idézi ez az etűd. Fontos, hogy egy olyan anyag, olyan kész film látható, ami teljesen érthető, akár külföldiek számára is használható szimbólumokkal, képi jelekkel dolgozik. Egyetlen megjegyzésem lenne, hogy a filmnek nincs befejezése. Ha lehetséges, mivel sok időt szánt rá Dénes, a végével kellene még bíbelődni, mert a film egyébként egységes és erős képi rendszerrel rendelkezik, de most nem kapunk jó lezárást. Nagyon köszönöm ezt a filmet. (szőke) értékelés:

Még decemberben láttam a szarvasi Benka Gyula Iskola nyolcadikosainak anyagát, megmutattam az osztályomnak és elhatároztuk, hogy mi is jelentkezünk: Anna kilencedikes matek tagozatos osztálya Torontóból. Nem vagyunk média szakosok, de sokan szorgalmiból matekvideóznak. A felvételek még Karácsony előtt készültek, de röviditeni, feliratozni kellett, így az utómunkálatok egy kicsit tovább tartottak, mint gondoltam. (A feliratozást még ki kell találni.) Reméljük a szarvasiak látnak bennünket és válaszolnak. A közeljövőben elkezdjük a leckéket is csinálni, amolyan matekosztály módra. Addig is üdvözletünket küldjük és várjuk a hozzászólásokat, jótanácsokat.

Ugyan itt egy szorgalmit látunk, ennek az üzenetnek mégis azért van nagyon fontos szerepe, mert Torontóból érkezett egy olyan képi anyag, amelyben a fiatalok a messziből a mi szlengjeinket nem értve, mégis próbálnak üzenni és az üzenet egyik lényege az, hogy az Estiskola csak egy eszköz erre, merthogy ők a szarvasi iskolának üzennek, akik szintén küldtek nekünk üzenetet, és ennek nagyon örülünk, hogy az Estiskola egyfajta kapcsolópontként is szolgál és működik, hogy messzi kultúrákat rajtunk keresztül össze lehet kötni. Ez nagyon fontos és reméljük, hogy a torontói benkások és a szarvasi benkások is elkezdik a házi feladatokat is küldeni. És más iskolák, közösségek is bekapcsolódhatnak ebbe a játékba. (szőke) értékelés:

mozgás-házi

Jó, ahogy átfut a képen a fa, tulajdonképpen egy filmrészletet látunk, a képsorozat a fotó és a film határmezsgyéjén mozog. Nem várhatjuk el a film szabályszerűségeit és pontosságát, nem véletlen, hogy három képből oldotta meg, és ha egyet kiemelünk, nem működik a történet. Így a táj elmozdulása és a fázisok közvetítik a házi feladat célját. Hogy mégsem három a disznó, az talán csak annyi, hogy nincs igazán drámai sűrítése, húzása a történetnek. (szőke)
értékelés:

Egy kis téli kép

A kép megérdemli az egy disznót, hozzá kell tennem, hogy Irinyi megirigyelné a kép másodlagos üzenetét, gyakorlatilag bármilyen gyufa reklámként is működne, a téli gyufa, mindenesetre ha Feri előző szorgalmijánál megjegyeztük a pannit és a panni mögöttes tartalmát, akkor itt a négy kicsi bandi mögöttes tartalmát láthatjuk a képen, nagyon szeretjük a bandifejek fehérjét és a bandifigurák mögötti sötét ritmusokat, ahogy ezek egymás mellett szinte zenei ritmust hoznak létre. (szőke)
értékelés:

Figyelek!
Csak teljesen tud figyelni bármire is. És ez nem koncentráció, hanem magától jön neki, természetesen. Irigylem érte. :-)

Igen, a kutya figyel, a kutya jó, de a fotós túl akar járni a kutya eszén és ezért eldönti a képet, hogy hátha elszalad a kutya. Miközben azért sejthető, hogy ha a figyelem a fontos, akkor ez a kutya tud ennél még jobban is, teljes erőből figyelni, mert most figyel, de inkább figyelget, lazán veszi a dolgot. Komolyra fordítva, picit szűk a kép és a döntés indokát nem értjük. (szőke)
értékelés:

Faur Anna és stábja látszólag egyszerű történetet vitt vászonra, még időben, mert talán a közönség emlékszik még a taxist brutálisan megrugdosó patacipős lányok történetére. Ez lehetett az alap ihlet, két külföldi színésznő a főszereplő, a Hunnia adott szárnyakat a vágyaknak... a képzelt vágyaknak. Ugyanis a legfőbb észrevétel a filmmel kapcsolatban, hogy szépeleg. A kitűzött cél gondolom egy női film lett volna, női szemszögből mutatni azt, hogy mi a szélekig sodródni, de talán épp a két külföldi főszereplő az, aki ezt lehetetlenné teszi. Más ott és más itt a szélen élni, és ha nincs pontos instrukciója, hogy mi a valóság ma Magyarországon, nincs miből merítsen a színész. Márpedig látva a képeket, azt kell mondjam, hogy olyan a film, mintha valaki mesélt volna a rendezőnek, hogy hogy is élnek a lecsúszott, senkinek se kellő, senkinek se hiányzó emberek, gyerekek, fiatalok. Mintha. De ez a mese másodkézből jött, ezért már benne van a mesélő is, a túlzás és a sablonok. Nehezen hiszem, hogy ne lehetett volna hitelesebb szereplőket találni a filmhez. Akik nem csak úgy csinálnak, mintha. Ez a minthaság az egész filmre rányomja a bélyegét. Hogy ez Sándor Pál prűdsége miatt van így, vagy Faur Anna nem mert mélyebbre menni, nem tudom. Lányok, akik túl öregek ehhez a szerephez, akiknél a dekadencia és lecsúszás csúcsa, vagy mélye az, hogy szájon csókolják egymást egy diszkóban. Lehet, persze, hogy van, akinél ez is már több a soknál, de hogy ez önmagában nem vezet el a brutalitáshoz, az biztos.
Szerepelnek még taxisok is a filmben, valami seftelés is megy, de hogy mi, hogy miért törnek autókat, azt nem tudja meg a néző, hacsak nincs taxis ismerőse, aki rávezesse a megoldásra. De mondjuk ez mellékes, ettől még lehetne a film elfogadható. Azonban ahhoz, hogy ülve maradjak, hogy végignézzem a mozit, kell valami, ami húz, ami miatt érdekel, mi lesz a vége. Itt a film első tíz perce tökéletesen ugyanolyan, mint a közepe, vagy vége. Valahogy elvánszorgunk a végkifejletig, hogy a két lány elcsalja a sofőrt a senkiföldjére éjszaka, és ott végleg a tanácstalanság lesz úrrá a filmen. Nincs ötlet, nincs kitalálva, mi történhet ilyenkor, egyszerűen a látvány, a szövegek, a mese hiteltelen. Oké, hogy a két csaj eldönti, hogy nekik kell egy autó, és ezért akár meg is ölik a sofőrt, de amikor szembesülnek a helyzettel, amikor ott vannak a susnyásban, akkor legfeljebb odáig tudunk eljutni, mint feszültség, hogy az egyik csaj elveszti a láncát és keresi a sárban, aztán meg miután hosszan húzva a szemét közé viszik a hullát, beülnek a kocsiba és a kamera szemén át látva egy igen idegesítően béna ide-oda svenkeléses kvázi autóvezetést érzékelünk, aminek a rendőrök vetnek véget. És kész.
Volt egyszer egy film, a miskolci boni és klájdról, és azt kell mondjam, hogy még az is izgalmasabb és hitelesebb volt, pedig beriarinál kevés manírosabb srácot lehetett volna találni ahhoz. És az mégis. Ez meg mégsem. Ha a cél a valóság, a helyzetábrázolás, akkor nem lehet úgy csinálni, mintha buli lenne - mellesleg nem hiszem, hogy egy házibulin szexfilmre onanizálnának a fiúk - nem lehet úgy tenni, mintha megdugnák, nem lehet úgy csinálni, mintha furujázna. Akkor ott szopás kell, kúrás és farokverés. Persze Sándor Pali kitért volna a hitéből, az lehet, de a kérdés, hogy a producernek csinálnak filmet, vagy a nézőknek? Mert nem mindegy. És még egy: el kell dönteni, hogy meglovagolják az alap sztorit, vagy se. Mivel a film végülis az újsághírre épül, kellett volna hozzá hiteles segítő, aki mondjuk elviszi a valódi éjszakába a rendezőt, az operatőrt, hogy ne nagypapáink sablonjait kelljen megfilmesíteni. Kár érte.