3. Természetfotó

(minimalista-naturalista-izé megközelítés)

Izé vagy sem, de ez a kép jó, hangulatos és megadja azt az irányt is azzal az egy csoffadt levéllel, hogy miért ősz. Jó lett volna a perspektívát - ha már ott nem sikerült, akkor a gépen utólag - korrigálni, mert attól, hogy skurcban lett lefotózva, most tekeredik egy picit az egész. Jó a tömegelhelyezés is, ha nem is tökéletes mintapéldánya az aranymetszésnek, de nem is baj, ad feszültséget az is, hogy kimozdítottad a pontos helyéről, szóval ez tetszik. Három csillag megvan, a leckemegoldásra még várnék, főleg a nyár okán, az még ismétlésre vár. (hegyi)
értékelés:

A hangulat abszolút megvan, nyár vége, pihen a komp, kikötötték, amivel viszont gondom van, az a technika. Hogy ez most szellemképes, bemozdult, valami torzítás került rá vagy mi, nem tudom, de valamitől nem éles, valamitől elmozdult hatást kelt. Ami a kompozíciót illeti, a kép jobb oldalán egy sávban egy új fényviszony indul el, az kivisz a képből, tehát vagy maszkolással visszább kéne venni, vagy vágni. (hegyi)
értékelés:

Nos, amikor először láttam a képet, gondoltam a hiba leckébe küldte Dávid, de aztán láttam a leckebesorolást, és elvesztettem a fonalat. Aztán elolvastam a kommentárokat, és bevallom, nem kerültem közelebb a megoldáshoz. Az a helyzet, hogy ha sok asszociációs kapun kell átjutni az alkotó elképzeléséhez, akkor egyszer csak elveszítjük a nézőt. Ez a kép egy lyukkamerával készült fotó, valószínű, hogy vagy bejutott valami nem tervezett fény is, vagy lejárt lehetett a hordozó, nem tudom, de érdekes színek és foltok bonyolítják a helyzetet, viszont ha az alap képet nézem, egy nő néz velem szembe, és tart a kezében vagy virágot vagy tortát, nem tudom, viszont így most, ebben a végeredményben leckebesorolás nélkül is azt érzem, hogy az alkotó játszott egy technikai játékkal, lett valami eredménye, de bármi lett volna az eredmény, annak is örülünk, és aztán miután meglett az eredmény, elkezdett gondolkodni, mi is lehet a dolog üzenete, került köré ideológia is, hogy mi miért van úgy, de maga a folyamat esetleges és nem volt kézben tartva, vagyis a véletlen komponálta készre a képet és nem az alkotó. Vannak divatok, amiknél például feldobunk gépet a magasba, közben az szegény exponál egyet kínjában, aztán lesz ami lesz alapon, utólag eldöntjük, hogy kép ami kép vagy sem. Én ezt nem gondolom (kevés tudatos kivételtől eltekintve) alkotói folyamatnak. Számomra az alkotás bentről jön kifelé, persze van impulzus, ami visszhangot ver az emberben, de alapvetően a főnök én vagyok, az alkotó, és nem a gép, és nem a jósiten, és nem is a véletlen. Ezek mind lehetnek segítőtársak, de ha a gyeplőt átadom nekik, akkor ott vagyunk, hogy mi is van akkor, ha mondjuk egy robot vagy a macskám nyomja meg a gombot - filozófiailag érdekes kérdés, de alkotói értelemben számomra gyorsan romló matéria lesz a végeredmény. Azért mondom ezt így most ennél a képnél el, mert láttam már azt, amikor a belső feszítő közlési vágy és a sok felgyűlt élmény, tudás és információ kereste a formáját, és azért nem találhatta meg, mert az alkotó türelmetlen volt, és nem adott időt, hogy a tartalom behívja a formát is a képbe. Egyszerűbben fogalmazva: amikor felugrasz a magasba a tüllszoknyában, ott van tartalom, ötlet és forma egyensúlyban és mégis benne tud maradni a véletlen fűszere, de az irányítás nálad marad, ezért határozott az üzenet, amit a néződ meg akar fejteni. Itt a néző ránéz, ha tud azonosulni az esztétikai végeredménnyel, akkor gratulál, ha nem, akkor kritizál, ötletel, mit lehetne másképp, de egy dolog szinte biztos: nem fogja falra tenni, nem fogja nézegetni, mert nincsenek ritmusban a tudatos és véletlen rétegei. Nem tudom, hogy ez így mennyire lett értelmes, én azt mondom, hogy ne engedj a külcsín és a forma csábításának, az archaikus technikák fontosak, de csak ha helyén kezeli őket az ember, amúgy csak egy szerep marad, amibe iszonyatosan könnyen lehet beleragadni, és baromi nehéz belőle időben kikászálódni. (hegyi)

István jó környezetben jó helyzetet figyelt meg, kirándulás közben gondolom lemaradt a családtól és ez adta azt a szituációt, ami ezen a valóban szép, kemény és töredezett úton az idős emberpárral, akik a domb tetején járnak, szép párhuzam, jól érthető üzenet. Annyit tennék hozzá, hogy a kép tárgyias, dokumentarista jellegét csökkentené, ha István leguggol, és a földhöz közelebb kerülve, a rögöket, ágakat ezáltal nagyobbnak ábrázolva keres exponálási pontot, mert most, fejmagasságból exponálva ez perspektivikusan kevéssé koncentrált, sok a zavaró elem. Ha a földhöz közelebb kerül a gép, akkor még egyértelműbb az üzenet, még feszesebb a kompozíció, akkor tényleg csak az út és a két ember lesz a szereplő. Ha pár lépéssel korábban exponál, ha a két szereplő ott jár, ahol az úton az utolsó nagy kő van, akkor az ő méretük összehasonlítható marad, nem kell kutatni a szereplők után. A leckebesorolást nem tartom nagyon erősnek, ez többről mesél, mint hogy itt a tavasz, vagy a nyár. (hegyi)
értékelés:

Erdei tó télen.

Volt egy kérdés a kommentároknál, hogy miért nem ment Nóra közelebb, én érteni vélem, hogy miért nem. Ha közelebb menne, akkor egy másik képet kapnánk, lehet, hogy feszesebb lenne a kompozíció, de nem lenne benne az, hogy itt vagyok ennél az útnál, kedvem is lenne végigmenni, be is mennék a mólóra, szeretném is ezt az egészet, de azért nem vagyok benne biztos, hogy van-e elég energiám és kedvem ehhez, lehet, hogy mégis inkább visszatorpanok. Ez a bizonytalanságérzet fontos ennél a képnél, mert ez a kép csak látszatra próbál egy olyan élményt adni, ami egy pozitív élmény, ebben benne van a szorongás a furcsa színezéssel, ezzel a lilás-kékes fénynyomokkal a tavon, a párával, azzal a túlszaturált deszkázattal a fa tövénél. Egyetlen egy problémám van: ezt a túlszaturált deszkázatot valahol a kép bal alsó sarkánál én megismételtem volna. Ott is vannak zöldek, de oda is egy kicsit belemaszatoltam volna, és akkor ez kiegyensúlyozódik. De a meglátás nagyon érdekes. Nem tudom, látta-e valaki a Tavasz, nyár, ősz, tél, és megint tavasz c. filmet, ahhoz hasonlatos az élmény. (hegyi)
értékelés:    

Orfű, 2011.09.24.

Gyönyörű képeket kaptunk. Nagyon izgalmas, Sándor mesteri szinten érzi a térelosztást. Tessék megnézni az első képet, hogy mennyire izgalmasak ezek a benyúló mólók, ezek a trapéz formák, a hajó. Az egész olyan, mintha egy absztrakt képet látnánk, de azért fölismerjük a valóságot. Nagyon szépek a színek, gyönyörű ez a deszkázat a kép elején, nagyon mesteri megfogalmazás. A következő kép is ilyen a két paddal, a hajóval és a stéggel. Pont annyi eget kapunk, pont annyi tükröződést, amennyi ehhez kell. Kicsit keserédes az egész, van egy magányossága ennek az egész ábrázolásnak. Ezt a dolgot feloldja a következő kép, ami a két pecásról szól, ők akár haverok is lehetnének, de egy szomszéd viszonyt is jól jellemez ez az egész. Jól mutatja azt, hogy mindenki a saját ügyével van elfoglalva: a Penny-s zacskóval, a kis csónakkal, ez olyan, mintha azt mondanám, hogy nincs barátság a pecában. A kép alján nekem van egy kis pontatlanság: ezt a háromszöget én lehet, hogy vágnám, nekem az ott billenti ezt a dolgot. Nagyon érdekes a következő kép, ebből az absztrakt formából kirajzolódó valósággal. Hogy ez micsoda, hajókikötő, ezt nem nagyon tudom, de jó pillanatban ábrázolt, nagyon szép fényekkel, nagyon szép textúrával megrajzolt kép. Az utolsó kép egészen őrületes. Ahogy átsüt a stégen a fény az egész olyan, mint egy elhagyott mozivászon. A valóság ábrázolása mellett a kompozíció annyira a helyén van, annyira rendben van, hogy az egésznek van egy absztrakt formai plusz hatása is. Nem csak arról szól a dolog, hogy engem megragad az a pillanat, hogy a naplementében mit mutat a stég, hanem ezt utána van türelmem rendberakni, kompozícióba helyezni, nem elégszem meg azzal, hogy egy dokumentarista megközelítéssel csak a tényhelyzetet közöljem. Sok napfelkeltés képet látunk, és pont azzal, hogy ezt a takarást létrehozza Sándor, hogy kitakarja a napod, az aranyhidat is, ettől az egész a giccs jellegét veszti el. Nagyon fontos dolog, miközben maga a hangulat abszolút ebbe az irányba borítaná az egészet, és itt visszahozta ezt, visszasimította. Nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Andás, én megint azt kérdezem: mi történik ennél a képnél a feldolgozással? Én öregszem, és néha kell szemüveget kell használnom, de ez szemüveg nélkül is jól látható, hogy itt a fekete és fehér határvonalánál valami tömörítési hiba van. Nem tudom, hogy te jpg-ben dolgozol-e, és abban masszírozod a képeket órákon keresztül, 26-szor rámentve a jpg-re, de az biztos, hogy valami borzalom történt. Tessék megnézni az eredetit, és próbálni ezt valahogy korrigálni, mert ez így az egésznek a szépségét és líráját veszi el. Megint valamit túl akartál csinálni az utómunkánál. Nem értem ezt az önbizalomhiányt nálad, hogy miért kell az utómunkára ilyen nagy hangsúlyt fektetned, itt nem a jó értelemben vett utómunkáról beszélek, hanem arról, hogy készül egy kép, ami önmagában lehet, hogy tökéletesen jól működne, és valamiért nem bízol annak az erejében, és elkezded túlakarni, túlkomplikálni az egészet, elkezdesz valami olyan esztétikai formát ráhúzni, ami pont esztétikájában hibás. Miért akarod ezt az egészet egy szoborvilággá merevíteni azáltal, hogy ezt a tónusrendet ennyire bekormozod? Mi ebben számodra a vonzó? Én ezt nem tartom jó ötletnek. Idegennek tartom magától a nyersanyagtól. Ha ezt nyomtatásban megnéznéd, és kitennéd a faladra, akkor látnád, hogy még ennyi részlet se marad. Az egész egy árnyjátékká csökkenne, miközben a formáját veszítené ez el. Ennek van egy fontossága, hogy ezek élőlények, tiszteljük meg őt azzal, hogy ennek is kezeljük. Tessék megnézni az éleit ennek a fekete körvonalnak, ott mi van? Ez mit jelent? Szétmasszíroztad a hátteret, vagy mit csináltál ezzel? Ismétlés. (hegyi)