Elemzés

cica

A család kedvence, Noncsi.

Kedves Zita, köszöntünk a Látszótéren! Az eltelt időben láttam, hogy töltöttél már fel az első három leckére képeket, így ezért most nem mondom, hogy azzal kellett volna kezdeni, de fontos az, hogy az önportrékkal dolgozzunk. A mostani kép a házi kedvenc leckére érkezett és egy nagyon szubjektív, nagyon erős üzenetet hordoz. Mégpedig azért nagyon erős ez a kép, mert nagyon közel hozza a modellt, nagyon közelről tudunk kapcsolatba kerülni vele. És ez nem csak azért van, mert a makró szinthez közeli a felvétel nézőpontja, hanem azért mert alkalmaztál egy effektet, ami a mozgás dinamikáját is hordozza. Ezt az effektet többféle módon is létre lehet hozni, nyilvánvaló, hogy vannak ennek elektronikus megoldásai is. Mechanikusan ezt úgy szoktuk csinálni, hogy beállítjuk az élességet és az exponálás pillanatánál zoom-os objektívnél elforgatjuk a zoom gyűrűjét és ettől kap egy dinamikát az egész – a kép közepe érintetlen marad és a szélei azok elkezdenek befelé sodródni, befelé húzódni a kép középpontja felé. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egyébként egy nem olyan sokszor használható effekt, mert nagyon erős képi hatást hordoz. Tehát óvatosan kell ezekkel bánni. Itt most ez, azt kell, hogy mondjam, hogy viszonylag visszafogottan jelentkezik abban a formában, amit látunk és arra akar ráerősíteni, amit a macskatulajdonosok ismernek, mint érzést, hogy karunkba veszünk egy kiscicát és odanyomjuk a magunk orrát az ő orrához és ezt ők általában megadással tűrik. Azt azért fontos elmondanom, hogy a nézőt ez a fajta zuhanás élmény, hogy zuhanok bele a képbe, hosszútávon fárasztja. És ami a képnézegetés elején egy jó hatás, mert fölkelti a figyelmet, pont ez lesz az, ami aztán a későbbiekben visszájára fordul. Ha ezt a képet elképzelem enélkül az effekt nélkül, akkor egy nagyon kedves kis állathoz van szerencsém és ő vele tudnék barátkozni most. Tulajdonképpen, amit itt szemlélni tudok, az az ő orrnyerge. Szinte egyébként az absztrakthoz közelít, maga az a kép, amit most látunk. Én azt mondom, hogy erre én most adok 3 csillagot, mert maga a kivitelezés szép, de szeretném, ha megismételnéd ezt a leckét és szeretném, hogy ha Noncsiról, a család kedvencéről küldenél még képet. Hogy gyakorold a portré fotózást. Tehát macska portrét kérek! Ebben kellene most lépned. (hegyi)
értékelés:

Ikrek

Összetartozás, harmónia, együttélés, bizalom, tisztelet.

A kép izgalmas, jó ez az egész, ahogy ténylegesen fölfedezhetőek hasonló gesztusok ezeknél a fáknál. Lehet, hogy egy más objektív megválasztásával én közelebb mentem volna ehhez az egészhez, meg lejjebb mentem volna a földhöz, és valahogy kiszedem őt ebből a környezetből, mert most azzal, hogy ekkora teret adsz a földnek, hiába gyönyörű ez a zöld meg a kék, de engem nem az érdekel. Ha a földhöz közelebb teszed a kamerát, akkor elkezd élni a teljes formája ennek a fának, ez lenne az érdekes benne, és csak jelzésértékkel jeleníteném meg a földet és a horizontot. Nem tudom, hogy ez ismételhető-e, el tudsz-e oda menni, megvannak-e még ezek a fák, ha igen, akkor még kérnék ismétlést. Ha nem, akkor ez így egy csillag. A megfigyelés zseniális, a kompozíció nem. (hegyi)
értékelés:

Ködös reggel

Dunaújváros, Duna part, acélszobor park ősszel, ködben, hidegben.

Jó ez a forma, egész érdekes az, ahogy komponálsz. Nekem egy kevéssel több kellene ebből a domboldalból, és nem tudom mik azok a formák. Biztos van azoknak jelentésük, most ez annyira nem jön ki, viszont ebben a tónustartományban zavaró. Lehet, hogy ez a helyszín nagyon fontos neked, de ellentmond egymásnak a ködös gesztus, ami nagyon szépen megrajzolódhatna, közben meg ezek a nagyon határozott formák szembemennek azzal az iránnyal, amit ezek az organikus formák jelentenek. Ha nem ez a ködös megközelítés van, ha ezeket tudatosan úgy komponálod bele, hogy róluk akarsz mesélni, akkor ennek van létjogosultsága, de most ebben a formában valahogy ez mégsem így jön létre. Nem tudom, hogy ez mennyire van messze attól, ahol te vagy, és hogy ismételhető-e, de visszaadom ismétlésre. Nem ezt a képet, hanem annak az eldöntését, hogy miről akarsz mesélni: a ködről, és hogy milyen szépen színezi a tónusokat a köd, vagy kifejezetten erről a helyről, ami ezekkel az izgalmas szobrokkal itt létrejött. Ha ezt eldöntötted, akkor afelé fogsz majd elindulni. Kíváncsian várom. (hegyi)

10 évvel ezelőtt

Mint látható, eresztette a fényt a gépem. Hoztam is ajándékot, meg nem is. Nem csináltam új képet magamról. Nem túl szellemes, és nem túl eredeti egy fényképezőgépes önarckép, de ezt találtam.

A leirat megmagyarázza, hogy mi az a folt a bal felső sarokban, de engem ez a folt kevésbé érdekel. Értem én azt, hogy meghagyunk dolgokat olyannak, amilyenek, de azért ezek elég szépen meggyógyíthatóak laborban is, számítógépen is, lehet, hogy megérné, hogy ne vigye el a figyelmet, ugyanis maga a kép rendkívüli módon személyes, érzékeny és ebben is van valami szívfacsaró. Nem tudom, hogy miért érzem ezt most, ez nem egy mai portré. Aki ismeri Tímeát, az tudja, hogy most más az a forma, amit mutat, ezzel én is szembesülök, amikor belenézek a tükörbe, és ez az izgalmas benne, talán ettől kicsit fájdalmas is, hogy mennyire más hévvel, vágyakkal és várakozással tekintettünk a jövőbe, aztán a fene tudja, hogy ebből mi maradt meg. Nem tudom, hogy ez a helyszín és ez a fényképezőgép megvan-e még, de lehet, hogy érdemes lenne megismételni ezt a képet ma úgy, hogy törekedj arra, hogy ugyanez a beállítás jöjjön létre. A nézőnek ez egy nagyon érdekes tanulság és tanulmány lehetne. A kép, ha önmagában nézem, mint kettes leckét, akkor egy abszolút tökéletes megoldás, nagyon jó önportré, és az elhivatottság meg a megszállottság ott van benne. Az az érdekes, hogy a gesztusain az embernek nagyon jól érződik az, hogy valamihez rutinnal és biztonsággal nyúl-e hozzá vagy sem. Itt látszik, hogy te ezt a fényképezőgépet valószínűleg nagyon szeretted, és régóta használtad, mert biztonsággal és szeretettel érinted meg, miközben nem azzal vagy elfoglalva, hogy hol az az exponáló gomb, meg hogy mit tekergessek rajta. Ez egy nagyon érdekes dolog, hogy látszik a képen, hogy attól függetlenül, hogy őt szereted és fontos, de nem ő a főszereplő. Jó pár esetben lehet azt észrevenni fotósoknál fényképezős helyzetben, hogy olyan nagyon elvan a maga kis technikai kütyüjével, hogy csak az lesz a fontos. Ez is érdekes dolog, hogy maga a fényképező gép nem csak a fényképezésre jó, hanem azért is jó ha az ember azon keresztül nézi a világot, mert van ebben az egészben valamilyen bújkálás, és a fényképezőgép egy jó álca, mögéje jól el lehet bújni. Ezt van, aki bevallja, van, aki nem. Itt pedig egyértelmű, hogy a gép csak tisztelettel használt eszköz. (hegyi)
értékelés:

Tales from the hard side

Biohazard: http://www.youtube.com/watch?v=njtASBVWla0

Remélem azért még maradhatok :-)

Ami a problémám ezzel a képpel, és ami miatt vissza fogom ezt adni ismétlésre, az az, hogy valami félelmetes módon nincs rendben tónusban a kép. Nem értem ezt a szürkét. Ha ez csak technikai probléma (bár nekem ez gyanús, hogy az eddigi képeidnél ilyet nem vettem észre), akkor ezt valahogy meg kellene oldd, ugyanis ettől nincsen tere. Létre kellene jönnie a különbségnek, a kapucnis pulóver meg az alatta lévő másik pulóver, meg a zsebre dugott kéz, meg a farmer között, ezek mind külön tónusok, ettől lesz majd tere az egésznek, ettől lesz teste a figurának. Most ez nem valósul meg. Értem én a vagányságot is ezzel a szemüveggel, tényleg van ebben valamilyen gengszteres megnyilatkozás, de azért mégis azt mondom, hogy lehet, hogy fontos lenne látnunk a tekintetedet, azzal a szemüveggel valamit kezdhetsz. Így szemüvegben, falhoz állva, zsebre dugott kézzel valamilyen megszemélyesítés, csak nem tudom, hogy ebből mi az, ami rólad szól, és mennyi az, ami a külvilág egyfajta zárása, vagy fityiszmutatás, lázadás. Nincs ezzel semmi baj akkor sem, ha a lázadó énünket akarjuk megmutatni, de technikában akkor is ezt rendezni kellene, mert jóllehet a háttér az, ami ellentmond annak, amit mutatni akartál. Azt kérem tőled, hogy ezt a leckét ismételd meg. Ne ezt a képet próbáld bindzsizni, hanem ismételd meg. (hegyi)

Karácsonyfa vásárlás

Ez egy erős üzenet. A bácsi viszi haza a maga kis fenyőjét, amit megvett, látszik, hogy ott a szatyor, ez akár a Lehel piac is lehet, ahol ez az árusítás van, gondolom megvette a halat is, meg amit még kellett, és viszi a szerzeményt haza boldogan, de fáradtan. Ez az övé. Az az érdekes, hogy itt valami eszméletlen módon süt belőle a magány. Egészen másról fogok most mesélni, mint ami a képen primér módon megjelenik. Nem tudom ki hogy van vele, nekem a télben az, ami mondhatóan a jó, hogy haza lehet menni. Járkál az ember a városban, készül az ünnepre, ajándékot keres, el is fárad, át is fagy, de van hova hazamenni, van hol levenni a nagykabátot, van hol kiengedjen a begémberedett, átfagyott lábfej, van, ahol várnak, van, ahova hazatérve átjárhat az otthon melege. Ez az élmény nekem a télben, ami pozitív élmény. Ennél a képnél az az érdekes, nem tudom jól megfogalmazni azt se, hogy ez mitől van, hogy az egészben van valami rendkívüli magányérzet, hogy a kis műbőr szatyor miatt, vagy a nem túl gondosan nyakba rakott sál miatt van ez, vagy a nem begombolt felső kabátgomb miatt, vagy a kicsit félrecsúszott kalap miatt, vagy csak a szem miatt, de ezt érzem. Ami az egészben az őrületes, az a portrénak ez az izgalma, ami nyilván megfogható technikával is, hogy milyen objektívvel milyen távolságról fog létrejönni ez a hatás, tartok tőle, hogy ez nagyjából az 50-es alapobjektívhez közelítő dolog lehet. Nekem nagy szerelmem Diane Arbus, nekem ő minta- és példaadó fotográfus abban, hogy hogyan lehet egyszerű eszközökkel, instruálva, de nem manipulálva kiragadni, és örökkévalóvá tenni embereket a maguk fájdalmaival, nyomorúságaival, a maguk egyediségével, torzulásaival. Ennél a képnél is ezt érzem, mindazzal együtt, hogy ha mindenképpen bele kell kössek, akkor belekötök abba, hogy túl világos nekem a háttér a fallal a bal felső sarokban, talán azon kicsit módosítanék. Timi, ez az egyik legizgalmasabb sztorid. Te ezeket a sztorikat nagyon nagy érzékenységgel megtalálod, vagy ők találnak meg téged, és te nem ugrasz el előle, és ezt köszönöm neked. Három csillag, és igen, ez az ünnep, megvan a lecke is. (hegyi)
értékelés:

Csókakő

Mert régen is építkeztek...

Nagyon szép az, hogy ezt az egészet nyugalmasan beraktad ebbe a képi világba, hogy ezt a kompozíciót így megrendezted. Nem vagyok teljesen meggyőződve egy pici részéről, mégpedig arról, hogy ha már ez egy talpán álló háromszög, ami egy nagyon stabil forma, de mégis van benne valamiféle agresszió, az égnek törünk, tehát mindenképpen a hegyek, amik a csúcsoknál létrejönnek, sugallnak némi feszültséget, amire jól játszik rá az égbolt és az ott történő felhőtünemény. Ha ezt így létrehoztad, akkor miért nincs ez középen? Ha ez azért történt, mert nem akartál a felhőbe belevágni, de hát a felhő itt nem a főszereplő, akkor nyugodtan le lehetett volna vágni egy annyit, hogy kerüljön középre a téma. Ez az egyetlen, amit hozzá szeretnék tenni, egyébként tényleg szép a kép, szépek a tónusok, nagyon jól ki van ez dekázva. Most a kompozíciós probléma miatt mondom azt, hogy ez csak kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Duna

A mi, dunaújvárosiak Duna-kanyara és Szigetköze.

A helyszín szép, az egész egy jó és ízléses kompozíció, csak üres a terep, nem indul el a mese. Esztétikus, kompozícióban is rendben van, de nincs történet. Valaminek történnie kellene itt a köveknél, az előtérben. Valami mese talán itt indulhatna el, és hadd ne én legyek az, aki megmondja, hogy micsoda, mert nem nekem kell ezt megmondani, az lenne a jó, ha ezeket az utakat magatok járnátok be és magatok találnátok meg, de mindenképpen azt mondom, hogy igen, itt van most a következő lépés, megvan a forma, de mit akarok ezzel mesélni. Az kevés, hogy ez szép, mert a szépséghez is kell valami plusz, hogy az a kép a nagy képözönben megmaradjon a nézőben. Azok a képek maradnak meg könnyen, amelyekben valamilyen mese elindul, mert azt a mesét már tudom hova tenni magamban, az a mese már megjegyezhetővé válik. Ez így nem megjegyezhető. Nagyon szép, de ez még csak a színpad, itt még csak felgyúltak a színpadi fények, és várjuk az előadást. Ezt most visszaadom ismétlésre, bízva abban, hogy ezt elrakod magadban, kimész ide és fogsz itt még csinálni képeket, és megcsinálod azt, hogy ebből legyen valamilyen üzenet, mert a helyszín gyönyörű. Ismétlés. (hegyi)

Newton bosszúja

Ha már Newton, akkor hatás-ellenhatás elven némi reflexió Mészáros István Newton keresztje c. képére, ami reakció Tingecz Dávid Newton macskája c. munkájára. :)

Ez nagyon nem az én világom, ezt el kell mondjam. Ez a fajta mímes gesztus, ez a fajta humorkodás olyan, mint amikor a süketnéma jelbeszédet nézem, ahol mindent szájba kell rágni: fogom a fejem, mert gondolkodom, mert közben fejbe is vágott az alma, és ezért én utána én bosszúból megeszem. Komolyan mondom neked, hogy én nagyon szeretném ezt úgy megfogalmazni, hogy ez ne legyen nagyon kemény, vagy túl bántó, keresem azt, hogy hol tudnám azt mondani, hogy mi a pozitív benne, de ebben nincs olyan. Ez primer viccelődés, ez nem fotóra való, nincs benne fotografikus gondolkodás, csak didaktika. Én nem akarom ezt elemezni, nem akarok erről nagyon beszélni se, mert akkor bele kellene mennem olyan utcába, amibe én nem akarok, hogy elemezzem a gesztusokat, ennek az esztétikáját, ami nincs, és azt, hogy ez most akkor ez mi a fene akar lenni. Értem én, hogy kapcsolódtok egymás munkájához, de ennél egy kicsit több energiát kellene belefektetni abba, hogy fotográfiák jöjjenek létre. Zoli, én tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy te tudsz fényképezni, és arról is, hogy van képi látásod, arról is, hogy van esztétikai igényed. Ezeket tessék elővenni, mert most, ha ebbe az irányba megyünk tovább, akkor azt mondom, hogy ezek a képek mind-mind a családi albumba vagy a Facebook-ra valók, de oda is ciki kategória, nem a megörökítés értelmében jöttek létre. Át kell kapcsold a kapcsolót a fejedben, hogy képekkel beszélj és mondj el dolgokat és ne valamiféle képes beszédet akarj ráerőltetni a fotográfiára, mert az leveti ezt magáról. (hegyi)

Őrület

A dunaújvárosi vidámpark közcélú hasznosításáért létrejött csoport kért fel minket (Panoráma Fotóklub) egy bejárás és az elkövetkezendő események képi dokumentálására. A képen az egyetlen még működő játék, az elvarázsolt kastély hordója látható, amelyet a kisebb és nagyobb gyerekek azonnal birtokba vettek és beindult az őrület...

Nem tudom, hogy ez micsoda, a leirat azt mondja, hogy Dunaújvárosban van, de olyan, mint pesti vidámparkban az óriáshordó. Én egyszer voltam benne, át kellett menni rajta, persze el is estem, de a gyerekek ezt másképp és jobban tudják használni. Jó ez az egész, izgalmas, és a megfigyelés is jó. Jó az, hogy a háttérben megmaradtak a figurák viszonylag értelmezhetőnek, és az előtér mozdul el, ettől megvan a képnek a forgás, sebesség dinamikája, hanem van egy befelé történő húzása is, a fény felé való haladás, ettől izgalmas ez. Annyit még hozzátennék, hogy lehet, hogy jó lett volna, ha fönt is, meg lent is egy picivel többet kapunk, de megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ősz

Őszi erdő

Nagyon érdekes ez az egész, azt is mondhatom, hogy illusztrációnak tökéletes lenne. Ha bármilyen lelki vagy érzelmi megközelítésben azt nézem, hogy milyen keresztutakhoz jutunk el, milyen útelágazásokhoz, akkor ez egy tökéletes illusztrációja ennek. Lehet azon gondolkodni, hogy vajon Nóra jobbra vagy balra ment, melyik izgatta jobban. Sejtésem szerint, ahogy én Nórát ismerem, ő balra ment, én lehet, hogy jobbra mentem volna. Ez nagyon furcsa, hogy kinek melyik ösvény izgalmasabb, vagy melyik az, amelyik hozzá közelebb áll. Miközben nagyjából egyformák a fényviszonyok, nekem az egésznek az érzelmi megközelítése a jobb oldalnál izgalmasabb, a bal oldaltól egy kicsit félek. Ha nézegetjük ezt a képet, akkor a nézőben is ezt az izgalmat tudjuk felkelteni, hogy őt állítottuk egy döntés elé, hogy melyik úton menne, melyiket választaná. Fantasztikusan szépen a színek, a tónusok, a levegője, a tere ennek az egésznek. Ha az egész egy ujjnyival lejjebb kerülne, tehát nem csak annyi, hogy levágsz a tetejéből egy ujjnyit, mert akkor az egész szétesik kompozícióban, hanem azt az egy ujjnyit, amennyit fentről letakarsz, hogy ne lyukadjon ki az ég, azt alul hozzátennéd, mert kellene az, hogy honnan jövünk, hogy a valóságból, abból a realitásból, ahonnan elindulunk, még egy picivel többet kellene adni, és akkor tényleg ez egy nagyon szép rendszer lehetne. Így se rossz, nem azt mondom, hogy ezzel így nagyon nagy bajok vannak, de hát mindig az a kérdés, hogy hogyan lehetne jobb. Az én érzetem szerint így. A három csillag abszolút megvan, hiteles az egész, és ez a legfontosabb, és az a jó, hogy van egy helyzet, amit tálcán kínált neked egy szituáció, és azt te meg is ragadtad, nem sokat vacillálsz, hogy ezt lefényképezzem-e, vagy csak menjek a magam útján. Nagyon érdekes ez a helyszín. Ha megvan ez a helyszín, hogy hol van, és bejárható, akkor ezt még sok mindenre használhatnád. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Építkezés nappal

Ez ilyen dokumentatív balhé, ugye itt arról szól a dolog, hogy valamit itt építenek valahol, és ez mennyire érdekes. De ez akkor lenne érdekes, ha tényleg a kint és a bent jól megfogható lenne. A képnek a felénél érdektelen dolgok történnek, a hozzánk közelebb eső partszakaszon, a sötét résznél ez nem nagyon érdekes, én le tudnék mondani egyik-másik teherautóról is. Inkább nézzünk át azon a kerítésen, mert attól válna ez izgalmassá, hogy itt élnek emberek ebben a városban, a mindennapjaikat élik, és közben történik valami a színfalak mögött, amiről nem is gondoljuk, hogy mekkora meló, és egy teljesen más, marsbéli világ jön létre. Igen ám, de ennek a szürrealitása csak akkor jön létre, ha arányaiban ez a döntés megtörténik, és mind a két szereplőt, a kint-et és a bent-et is szerepelteted. Ezt visszaadom ismétlésre (az előzőt, az éjjelit nem biztos), de ezt igen, mert itt is a körbevágást érzem. Ismétlés. (hegyi)

Építkezés éjjel

Gábor, megfejtem én szép lassan, hogy mi a problémám ezekkel a képeiddel, amikor ilyen extrém módon vágsz: szájbarágós lesz. Egyébként ez valószínű a te saját belső bizonytalanságodat mutatja abban a tekintetben, hogy ha nem vagyok biztos abban, hogy a kompozíció mit jelent, és mit jelent a tömegelhelyezés, akkor szépen körbevágom a fő motívumot, mert itt ez a fúró a lényeg, és akkor ezt fogom csak a képen hagyni, minden egyéb mást nem hogy kompozícióba helyeznék vagy tónusban játszanék vele, hanem egyszerűen levágok. Igen ám, de így ez a kép egyszerűen érdektelen és értelmetlen. Ez ha egy könyvben jelenik meg mint illusztráció, és mellé van tördelve szöveg, akkor értelmessé válik, hogy miért ilyen a formája, de önmagában ez a kép így nem megoldott. Azért piszkállak én téged, Gábor, mert egyébként egy jól gondolkodó és nagyon jószemű fotós lehetnél akkor, ha végre föladnád azt az álláspontodat, hogy neked nem kell foglalkoznod a kompozícióval, mert megoldja majd az, amit üzensz, elviszi majd a vállán. Nagyon erős üzeneteket küldesz, igen, de ha a kompozíció ellene dolgozik, vagy meg se születik, és esztétikailag is erős kihívásokkal küszködik valami, akkor a lehető legerősebb mondanivaló is béna kacsává válik. Itt most ezt látom, tehát ez a kép nekem nem kép ebben a formában. Valahogy jó lenne ezt megoldani, hogy ha máshogy nem megy, mert félsz ettől az egésztől, akkor csinálj belőle valami játékot. Nem nagyon értem, hogy mi zavar téged ebben az egészben, hogy ennyire szűkre vágtad. Érti a néző, hogy ez nagy, tudja arányítani ahhoz a kis teherautóhoz, ami olyan, mint egy matchbox, meglesz ez, nincs semmi olyan, amit a néző ne tudna dekódolni, ha a helyére rakod. (hegyi)

Csendélet macskával

Ági kérésére teszem fel ezt a képet. Vasárnap próbálkoztam csendéletet készíteni Endre és Fricike segítségével. A macska meg volt őrülve az illatos gyümölcsökért, és a pofamirigyei segítségével jelölgette őket kéjelegve. Lehet, hogy inkább házi kedvenc kategória lenne, de abba már küldtem másikat.

Ez egy érdekes kép, egy félkész csendélet, ennek is van egy portré hatása, egy portré erről a torkos macskáról, még akár a Házi kedvenc leckébe is elképzelhető lenne. Érdekesek ezek a leckehatárok közötti csúszkálások, izgalmassá teszik a képet. Az egésznek van egy tárgyias világítása, gondolom ez kapott vakuval, vagy valamilyen erősebb lámpával, ami nyilván nem azért született, mert a csendéletet vagy a macskát akartad így, hanem ez még egy beállítási fázis lehetett. Gondolom, ez a csendélet még nincs teljesen kész, és ebbe került bele a macska, tömegben helyrehozza az egészet, és jól működik. Amitől az egész egy kicsit fura még, azok a kopogós fények, ettől kevésbé szerethető, miközben az lenne a cél, hogy szeressük ezt, de valamiért ez a fényviszony távol tart a képtől. Szép, mert a macska fehérje meg a tálnak a fehérje más, abszolút anyagszerű az egész, ezt mind értem, de mégis valamiért ez az egész kopog. Lehet, hogy ez csak az én nyavalyám, tudni kell, hogy én annyira nem szeretem a vakut, meg a nagyon erős fényeket sem. Ettől erre még megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, mert a humor is abszolút finom, és jól rajzolt a dolog. (hegyi)
értékelés:

699

Ez egy nagyon izgalmas konstrukció a fényekkel, a zebrával, ahogy csillog az egész. Pontosan az az erénye, hogy másodlagos volt a kép készítésénél az, hogy mit látunk, milyen feliratok vannak, és hogy mi a 699, hanem egyszerűen arról van szó, hogy Tamás meglátott valamit, ami formájában izgatta, és ezeket a formai ritmusokat hozta először rendbe a fejében, majd utána elkészítette a képet. Erre mondtam azt jó néhány elemzéssel ezelőtt, hogy a kompozíció és az esztétika az, ami a képnél az elsődlegesek, a tartalom utána már behívódik, de a kompozíció és az esztétika nem kihagyható. Köszönöm, Tamás, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés: