Elemzés

Halk Zakatolás

Ahogy benn, úgy kinn.

Van ennek a képnek egy színes előzménye, az se rossz, de ha a kettőt összehasonlítom, akkor mégiscsak ez nyer, ennek van egyben a tónusa, a formája és a gesztusrendszere is. Az, hogy összemérhetővé válik az objektív a fejjel mindenképpen fontos üzenet, akaratlanul is mesél arról a keresésről, amikor az ember a saját útján eljut odáig, hogy most akkor merre menjen, a belső hangjai vagy a technika diktátumai felé, és itt most ez eldöntött kérdés, alárendelt a technika a gondolatnak, ami azzal a gesztussal, amit az arc mutat mindenképp jó döntés. Azt hozzáteszem, hogy a saját utadon a tempót kéne picit növelni, mert ha ilyen ritkásan érkeznek munkák, akkor nehezen fogsz tudni egymásra építeni tapasztalásokat. A fotó is olyan hobbi, ami megkívánja a rendszerességet. (hegyi)
értékelés:

szappanbuborék

Önkioldóval, állvánnyal készült a kép.

Lány, aki villamos volt, avagy a villanydrót érintgetése - ez jutott eszembe, jó a gesztus, bár hogy szappanbuborék lenne, az ebben a fényviszonyban nem látszik, ahhoz az kell, hogy úgy süssön a nap, hogy becsillanjanak a buborékok, de a kép mégis erős, mert határozott, stabil, mégis mozgalmas formát ad. Várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Szögezzük le az elején, hogy ez egy montázs kép, sejtésem szerint a fal, a fali kép, a család szereplői mind különálló darabok, és az alkotó tervasztalán álltak össze közös képpé. Erre utal az is, hogy a méretarányok nem minden esetben valósak - lásd legkisebb gyerek mérete arányaiban úgy viszonyul a nagyobb gyerekekhez, mintha azok lennének a szülei, miközben ők (nagyobb gyerekek) szintén a gyerek-szülő méretarányban vannak jelen, vagyis a legkisebb gyerek mérete túl kicsi lett, ezért anatómiailag ő most kb a csecsemő mérete, de akkor meg a fejméret nem stimmel, hiszen a csecsemőkorú gyerekek fejmérete arányaiban a testükhöz képest nagyobb. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert ha van hibája a képnek, akkor ez a méretbeli átgondolatlanság az, ami hiba, és talán az, hogy ezek alapján nem tudom eldönteni, hogy magán az elgondoláson túl mi az, ami a montázs, kollázs, és mi az, ami valódi fotós erény, eredmény. Ennyit a technikáról. A kép erős érzelmeket kelt azon nézők körében, akik a képen látható maszk kultúrtörténeti értelmezésével tisztában vannak, a Ku-Klux Klan az amerikai fehérek között, részben a színesbőrűek, részben a katolikusok ellen szerveződött, ennek egyik jelképe a fehér csuklya. De ez csak a felület, úgymond a vivőhulláma annak, hogy mit is látunk a képen és mi az üzenet, hiszen a maszk, az álarc megtalálható a karneválokon, a farsangokon, itthon a busójáráson is. A kép több rétegen üzen. Az egyik egy dokumentumfotó, mintha családi emlékkép lenne a falon, amire a fekete-fehér is ráerősít, ez a kép egy Klan gyűlésen készült, amelynek központi eseménye volt az amerikai zászló, a kereszt, a biblia és a körben álló "hívők", akik aztán a kereszt meggyújtásával rituális szertartásban indultak toborzásra és/vagy pogromokra. Ez a kép egy régies keretben, mintegy családi történetként szerepel a kép bal oldalán (múlt), és ehhez képest a kép jobb oldalán a jelenkor, a család látható, anya, apa, fiú, lány, kisgyerek. A család, ha leszámítjuk a maszkokat, szokványos családmodell, a csípőre tett kéz, a maga előtt kulcsolt kezek, a vigyázzállás, az ujjvakarós tartás és a plüssállat jól szimbolizálja azokat a viszonyokat, amikkel a hétköznapi családfotókon is szembetalálkozunk, a feszengés, a beállítottság, a pillanat örökkévalóvá alakulásának szorongásai, a szülői akarat, a gyerekek lázadása vagy kényelmetlensége, a koruktól függő viszonyrendszerek mind-mind megtalálhatóak és beazonosíthatóak. Ami közössé teszi mindezt, az a maszk. Kérdés: mikor és miért öltünk magunkra maszkot, álarcot? Mi a szerepe az álarcnak? Az álarc minden korban, minden ünnepen azt jelképezi, hogy egy felvett szerepet játszom, hogy kilépek a hétköznapból, hogy "ál" arcot öltök, vagyis a saját személyiségem fölé, elé helyezek egy másikat, egy jelmezt, amivel vagy teljesen azonosulok, vagy szerepet játszom. A maszkok használata az átlényegülés, a megjelenített szereplővé való átalakulás jelképe, kapcsolat a spirituális világgal, de társadalmi szerepek megjelenítésére is alkalmas, elválaszt a külvilágtól, védi az "én"-t. Ugyanakkor a belső félelmek kivetítésére is, átélésére is (busó rítus, misztériumjátékok) alkalmasak, hiszen álarc mögött felszabadultabban lehet részt venni ezekben a játékokban, rítusokban. A képen a szereplők mind álarcban vannak, kivéve a legkisebb gyereket. A legkisebb gyerek, szintén szimbólum, a mese és mondavilágból ismert alakja mindig a próbatételek sikeres véghezvivője, a jellemfejlődés csúcsa, a remény és siker zálogosa. Ez a legkisebb gyerek most ráadásul egy visszacsatolás is, ugyanis itt kapcsolódunk vissza a kiinduló KKK történethez, hiszen ez a gyerek színesbőrű, azaz míg a család tagjai középosztálybeli fehér emberek, és ők hordják az álarcot, addig a legkisebb gyermek az egyetlen, akinek arca van, jól felismerhető jegyekkel. De az ő fejtetőjén is ott az álarc, tehát ő is részese volt (vagy lesz) a játéknak, csak a fénykép elkészülésekor tolta a feje tetejére azt. Azáltal tehát, hogy az ő fején is ott a maszk, és azáltal, hogy minden gesztusa a gyermeki szabadságról és örömről szól, ő is bevonódik ebbe a játékba, és ez az a pont, ami egyértelművé teszi a kép üzenetét, itt nyílik ki a történet, és ez úgymond a happy end is egyben, ez ad felmentést a nézőnek, és ez adja a reményt is, tehát ez az, ami túlmutat a primer üzeneten. Igyekeztem a képen látható elemekről beszélni és nem keverni bele saját történetet, szubjektív meglátást, hiszen mindenki maga szőheti tovább, hogy akkor most ez a kép egy család múlttal való tevőleges és rituális (maszk-álarc játék) szembenézéséről szól (történeti háttérrel a képpel a falon), vagy felhívás arra, hogy a rasszizmus a mai világban is jelen lévő fenyegetés és óvni, tanítani kell a gyerekeket, de az biztos, hogy ha a képi jeleket és szimbólumokat figyelmesen olvassuk, akkor az egyértelmű, hogy ez az üzenet mindenképpen szembesíti a nézőt a saját álláspontjával a rasszizmust illetően, és ez mindenképpen fontos, akkor is, ha felkavar, akkor is, ha nem könnyű felfejteni a rétegeket. A család leckének ez nem megoldása. Ugyanakkor mindenképpen három csillagos kép, és köszönöm, hogy beszélhettem róla. (hegyi) értékelés:

Önportré arc nélkül

„A fotók azt mondják: boldog voltál, s el akartad kapni ezt a pillanatot. Azt mondják, hogy annyira fontos voltál nekem, hogy mindent félbehagytam, és jöttelek téged nézni.”

Üdvözlünk a Látszótéren, Ivett, ez nekem tetszik! Az, hogy ez valami furcsa rituális tánc, vagy fényképezés, vagy szemvizsgálat, vagy önvizsgálat, mindegy is, dinamikus ezekkel a fényekkel, a sziluettel, el tudom képzelni a következő pillanatot is, visz a mese, jó a leirat is, benne van a képben, szóval hajrá, várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Haláltánc ballada

Kedves Ismerősen Ismeretlen!
Zsolt messire szívességéből kerültem körötökbe, és mivel bemutatkozni illik, haladjunk sorban:-) Sokmindennek készültem, asztalostól kezdve női alsónemű varróig, de végül nyomdász lettem, hivatalosan DTP operátor. Ízlésvilágom kaotikus, nem teljesen csak látványra épülő, de a látványokkal szigorú vagyok, munkám következtében is:-) Bárkinek kell szétszedni a fényképezőgépét, csak szóljon, mint az egyszeri ismerősöm, aki hozott egy elég drága Nikont, kezembe nyomta, szedjem szét. Szétszedtem a legjobb tudásom szerint, aztán odaadtam neki egy nejlonzacskóban. Sose láttam még embert így sírni. Elfelejtette hozzátenni, hogy javítsam is meg...:-)
A könyveket szeretem, vegyesfelvágottban. A legvegyesfelvágottabb a Mester és Margarita, nomeg persze az Isten tudja Joseph Hellertől. Asszem hosszú lettem:-)

Hát, Endre, le se tagadhatnád a tipográfusi múltad, persze nem is kell, ez így egy jó kis oldalpár is lehetne akár, és jó az illusztráció is, persze az kérdés, hogy aki ismer, egy életvidám, örökké mosolygó pasit lát, aztán belül meg kereszt, és Faludy... szóval lesznek még itt meglepetések, azt hiszem. Jó leckemegoldás, de várom ám a folytatást is! (hegyi)
értékelés:

Ketten

Közeledünk, jót tett, hogy kevesebb a tárgy. Jó a zöld és a vörös együtt. A fények finomítandók még, és ami a kulcs, az az érzelem, az a megközelítés, hogy belül, magadban milyen érzelmeket kelt a két alma, vagy hogy a benned lévő érzelmet hogyan lehet szimbolizálni a tárgyakkal. És ahogy Demeter mondta, figyeld fényben hogy a nap folyamán hogy változnak a dolgok, az segíthet abban, mit hol hogyan lehet jól megcsinálni. Hajrá! (hegyi)

Porszem

Szia Ádám, örülök, hogy újra nekikezdtél a leckéknek, remélem, nem csak egy fellángolásról van szó, és küldöd a többit is majd. Ami ezt a képet illeti, a gesztus jó, a tanulmány fénytani jellege se rossz, megvan az első lecke és a csillagok is, de néhány megjegyzésem volna. Egyrészt a világításnál próbálj hunyorítani, az segít, hogy ne konkrét formaként, hanem tömegként lásd ami a képen van. Ez ahhoz kellhet, hogy - tudva, hogy rajzolsz - közelebb juss ahhoz, hogy ahogy a rajznál is árnyékol az ember, satíroz és ezzel ad testet, húst a formának, úgy ez a fotóban sincs másképp, ugyanúgy fontos, hogy miképp jönnek ki a struktúrák. A másik, hogy vágj körmöt, mert most itt az, hogy ilyen hosszúra hagyott körömmel vagy jelen, egyrészt felveti, hogy gitáros vagy, de nekik hosszabb és célirányosan növesztettek a körmeik, másrészt mindez után a nemtörődömség, az ápolatlanság jön előre, és az nem jó, ahogy az sem, hogyha a női attitűdre erősítesz rá a körmökkel. (hegyi)
értékelés:

ha rajzolni tudnék

Nekünk is volt hibiszkuszunk, egy jó baráttól kaptuk, érdekes, ahogy a barátság megtört, a hibiszkusz meg ledobálta a leveleit, hiába locsoltuk, meghalt. Az a helyzet Tamás, hogy most nem értem, mi a történeted lényege a képen. A hibiszkusz, a lámpa, a szürreális képi látószög, a sarok, mert ha meg tömegében nézem, akkor a hibiszkusz húzza az egészet balra, és ettől most a jobb oldal lágyabb tónusai és kevéssé erős formái nem billentik a mérleget egyensúlyba. A grafikai effekt olyan része a képszerkesztőnek, amit én szívem szerint simán kidobnék, van a photoshopban is jó pár olyan effekt, amitől ha megszabadulhatnánk, egyrészt talán olcsóbb lenne a szoftver, másrészt a fotósokat nem késztetné arra, hogy amikor elbizonytalanodnak a saját munkájukat illetően, akkor elkezdjenek köztük keresni valamit, ami attraktívvá teszi a képet. Merthogy akár grafika, akár fotó, de a tömegelhelyezés nincs kiegyensúlyozva. (hegyi)

Sziasztok!

Éppen Ágnes mesél a rádióban, én meg önportréztam egyet - életemben először. Ennyi.

Szia neked is, rádióhallgatás közben naplót olvasni... hát, te aztán tudsz élni! A kép jó, a szemüveget vagy picit feljebb tolnám, vagy a fejen feljebb emelnék, hogy a szemnek nagyobb tér maradjon, mert így van valami bizalmatlansági együtthatója is a képnek. Hajrá, várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Nyárvége

A hangulat abszolút megvan, nyár vége, pihen a komp, kikötötték, amivel viszont gondom van, az a technika. Hogy ez most szellemképes, bemozdult, valami torzítás került rá vagy mi, nem tudom, de valamitől nem éles, valamitől elmozdult hatást kelt. Ami a kompozíciót illeti, a kép jobb oldalán egy sávban egy új fényviszony indul el, az kivisz a képből, tehát vagy maszkolással visszább kéne venni, vagy vágni. (hegyi)
értékelés:

Felhőgyár

Nem tudom, hogy abban a képszerkesztőben, amit Laci használ, vannak-e segédvonalak arra, hogy a függőlegest vagy vízszintest tudja ellenőrizni, de az az 1-2 fok, amennyit ez is dől, azért bosszantó, mert amúgy ez egy jó kép lenne, leszámítva a szürke tónusok fád jellegét. Hogy a kontraszton, a középtónuson vagy min kéne másképp állítani, ezt mivel nem ismerem a szoftvert, nem tudom megmondani, de nagyon fáradt az a tónusrend, ami most látszik. Így mintha azt a mondanivalót is csak zárójelben mondanánk ki, ami egyébként kiváló meglátás, a környezetszennyezés, a pusztulás, a rombolás mementója... Mivel hozott anyagból dolgozom, így amit ide be tudok tenni illusztrálni, az csak egy megközelítés, de talán jól jelzi, mire is gondolok a tónusokat illetően. (hegyi)
értékelés:

Felhőgyár

Kiállításon

Lehet, hogy ez valami fricska, és akkor oké, ha a cél az, hogy magát a leckét tegyük zárójelbe, akkor ezt elfogadom, de mint kép... nem értem. Oké, a két piros flekk, oké, de... és? Dől is, meg a formák sincsenek mindenütt befejezve, és nem érzem azt az erőt, ami azt igazolná, hogy az átlagosban, a hétköznapiban benne van az örökkévalóság, márpedig ha ez nem sikerül, akkor ez nagyon vékony jég, mert akkor csak egy értelmetlenül elsütött kép lesz a szoba sarkáról. Laci, jó lenne olvasni hogy mit is akartál ezzel a képpel. (hegyi)

Rács mögött

Bevallom elolvastam a kommentárokat is, és meg kell mondjam, engem nem zavar se a szín, se az, hogy a rács hol vág vagy hol takar, ez egy kirakós, és nem minden kiküszöbölhető benne. De az érzés, a szürreális fejek, a dacos nődarabok, mindez mintha egy ablakban lenne, nem is egy kirakatban, ez nagyon jó megfigyelés. Aztán hogy ez kinek milyen vágy irányt hoz, hogy a csajok vágynak kifelé, vagy mi befelé, vagy így van jól, hogy ezek a fejek rács mögé kerültek, ezt eldöntheti maga mindenki, nekem mindenképpen az az út a fontos, hogy ez a megfigyelés ebben a formában jellemzően Tamástól jön, és érzek rajta tamásosságot, ami fontos. (hegyi)
értékelés:

Kábel

Szabó István nyomán.

Azért tartom fontosnak ezt a képet, mert reakció egy másik látszóteres munkára, és az jó, ha nem csak kommentekkel, de képekkel is válaszoltok egymásnak, még akkor is, ha a megoldás nem lesz tökéletes, de az mindenképpen erénye a képnek, hogy új utat tud mutatni Istvánnak a saját kábeles elképzeléseiben. A csendélethez nekem ez túl sok, kevesebb több lenne, Tamás a szőlős képet ne feledd, az egy érzelmi töltés, azt ne add alább. A reakcióért egy csillag mindenképpen jár. (hegyi)
értékelés:

Erdei kápolna

Hívogat és félelemmel tölt el egyszerre. Ez jutott először eszembe a képről. Olyan érzés, mintha valami titkokat hordó helyszínen lennénk, és csak az ment meg bennünket, hogy nappal van, és be is lépcsőznénk a kápolnába, de mégis inkább kívülről szemléljük, mert mi lesz, ha ránk sötétedik. Ezek a fák is... úgy hajolnak a képbe, hogy az nem csak óvó keretet ad, de ki tudja, lehet, hogy később ránk borulnak, és belénk akaszkodnak? Ha még vészt jósló felhők is lennének, teljes lenne a rémület. Szóval azt kell mondjam, hogy bármennyire is egyszerűnek tűnik ez a kép, de minden belső rémálmunk, feszültségünk is benne van, nem csak mesél, nem csak hív, de riaszt is, és ez az, ami nem hagyja a nézőt nyugodni, ha a képet szemléli. Köszönöm. (hegyi)
értékelés: