Elemzés

Játék
Játék
Játék

Bár a legfelső elmenne egy képként is, csatolok hozzá két más fajtát, mert nekem azok is tetszenek.

Kaptunk ebből a pipából már régebben, nagyon örülök annak, hogy ezt István újra elővette. Az új géppel lényeges a minőség különbség, ég és föld a két munka, összehasonlíthatatlanul izgalmasabb és jobb megoldást kaptunk most. Itt kapunk három képet, azt mondja István a leiratnál, hogy a legfelső az, ami neki a liebling, de nekem pedig a második. A legfelső képnél az a probléma, hogy annyira szélre van téve maga a fő figura, hogy túl feszes lesz a kompozíció a képnek azon a részén, ahol maga ez a kis pipa van. Izgalmas, és jó az az árnyékjáték, ami létrejön, ez egy jó megfigyelés, nagyon jót tett ennek a tárgynak az, hogy létrejött ez a játék, de ha ezt a megfejtést akarom nézni, akkor legalább egy-másfél ujjnyi kellene hozzá a kép jobb oldalán és alján, ahhoz, hogy ez utána tömegében indokoltan, jó levegővel meg tudjon állni a lábán. Ezért mondom, hogy tömegelhelyezésében inkább a második kép, ott is létrejön egy érdekes játék, mint közlés az tényszerűbb, de tömegében jobb elhelyezés. A harmadik képről túl sokat nem kívánok mondani, azt nem tartom jó megoldásnak, az egy kísérletnek jó a világítással, de megoldásnak nem jó. István, érdemes lenne ezzel még foglalkozni, mivel neked az első a kedvenced, akkor csináld meg azt újból, nem kell már három kép, próbáld meg az elsőt úgy, hogy nagyobb teret hagysz ennek a figurának, legalább egy ujjnyi alul, egy ujjnyi elől, és akkor nézzük meg, hogy az mit mutat. Kísérletezz még ezzel, érdemes. (hegyi)

A Fészek Színház "nem/más" című darabjának bemutatója.

Ezt úgy hívják régiesen, hogy diaporáma, amit itt látunk. Nagyon örülök, hogy nem a Gime-féle elektronikus csattogtatásos zene került alá, a zenei ritmust jónak gondolom. 1,35 perces filmet látunk, és ennek minimum egy-harmada betű. Ami a szöveges feliratokat illeti, a tipográfiát érdemes lenne gatyába rázni, mert ebben a méretben, ebben a formában ezek a betűk aránytalanok és nem hoznak egy esztétikus formát. Szóval nagyon elválik a képi világtól az, ami a betűtípusokat és a betűk megjelenését illeti. Ha ilyen nagy arányú a betűmennyiség időben, akkor azon kívül, hogy ezek információt kell közöljenek, valamilyen formában meg is kell tudniuk jelenni. Ha egy diaporámát kapunk, akkor ennél lényegesen rövidebb és kevesebb időt kellene szakítani a betűkre, arra, hogy a verbális közlést leírjuk. Most, ha megnézzük a film ritmusát, akkor van egy lírai bevezetés ezekkel a szövegekkel, szépen beúsznak a betűk, a szövegek, jönnek egyre közelebb hozzánk. Ezek megszokott hatások ezekkel a szövegblokkokkal, ezeknek van egy lassúbb ritmusa, és utána, amikor a képek jönnek, azok elkezdenek kapkodni, és lényegesen rövidebb időt kapunk egy-egy képnek a szemlélésére, mint amennyi ahhoz kellene, hogy fel is tudjuk dolgozni, hogy mi történik azon a képen. Ami a képi blokkot illeti, ami szembetűnő számomra az, hogy többféle technika van az átmenetek megoldására, van, amikor egymásba úsznak a képek, van, amikor éles váltással történnek, és van egy egészen furcsa, sávosan széttöredező blendézés is. Ebből jó lenne, ha András eldöntené, hogy neki melyik a fontos. Nem azt mondom, hogy csak egyet lehet használni, de hármat biztos nem. Én ezt a legutóbbi sávos dolgot elfelejteném, ez nem nagyon gusztusos. Ami a másik két váltási módot illeti, ehhez a ritmushoz, ehhez a történethez jobban illik az áttűnéses képátmenet, ahol mozdulatokat, pixillációkat használ a meséhez, ahol a két női szereplő ül a kanapén, és az ő mozdulatuk jön a zenére, ott helyén van, ott jól érthető ez a dinamika, de egyéb helyeken én az áttűnéses verziót választanám. Ami a képeket illeti: itt vannak jobb és kevésbé jobb képek, annak örülök, hogy ez a pixillációs dolog létrejött, mert valamit talán sugall abból, hogy mi is lehet ez a darab, azért olyan nagyon mélyre nem megyünk. Ha végig kellene gondolnom, hogy mi lehet az, amiről ez a történet szól, bajban lennék, de az érdeklődést felkelti. Azt érdemes lenne talán végiggondolni, hogy hogyan építkezünk: van egy színdarab, nem tudom mennyi idő, talán egy óra, és ehhez az időhöz mérten melyik részeket fotózunk, és milyen részeket emelünk be ebbe a bemutatóba. Nem biztos, hogy minden jelenet erős képileg, amit most megkaptunk képi illusztrációként, vannak olyan tömegjelenetek, amiket nem tudok értelmezni, tehát kuszaságot kapok. Lehet, hogy a kevesebb több lenne. Egy lassabb ritmussal dolgozni, némely képeket inkább kihagyni, és több időt hagyni azoknak a képeknek a szemlélésére, amin egy-két szereplő van maximum. Persze, ezt most úgy mondom, hogy nem ismerem a darabot, nem tudom, hogy mi a darab dinamikája, de most, ebből az anyagból ez tűnik nekem ki. Összefoglalva: maga az ötlet nem rossz, érdemes lenne finomítani rajta, ez most így nyers. Lehet, hogy át kellene a vágást is gondolni, egy más ritmust, más tempót adni neki, hogy sokkal jobban elválasztani ritmusban, sebességben azt a részt a többitől, ahol ez a pixillációs technika elindul, és csak ott fokozni a sebességet, ahol a zene is, és maga a képi dolog is ezt indokolja, egyéb más helyeken lassítani. Ha Gime hajlandó ezt újravágni, én hajlandó vagyok újból föltenni, és akkor arról újból tudunk beszélni, hogy hogyan sikerült. Ha azt mondja, hogy ez így kész van, és nem akar vele többet vacakolni, akkor azt mondom, hogy ez kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Az istenek a fejükre estek

Majdnem én is!

Megmozgattad a konyhát, az már biztos, szegény édesanya, ha jól látom főzi neked a reggelit, te meg tornázol, mondhatom szép. De a kép jó lett, megérte. A gépet tartó karod az, ami helyre tudja rántani az egészet, miközben persze a néző is próbál tornázni veled, de van biztos pont, és ezért helyreáll a dolog, még ha fejre is állítottad. Köszönöm, várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

félig

Valahogy nem sikerül továbblépnem.

Nem baj az Viki, az első három lecke fontos és jó vele foglalkozni, ráadásul jók azok az utak, amiket kipróbálsz, nem baj az, hogy még nem teszed le a voksod valamelyik mellett. Almodovar bár erős színekkel álmodik, de hasonlatos női sorsokkal foglalkozik, mint amilyen érzetet ez a kép sugall nekem. Nem tudom, merre mennyi a teljes kocka, fent érdemes lenne ha van még, befejezni a homlok ívét, és ha van mód, egy picit maszkolással a homlokra került intenzív fényből egy értéknyit visszább venni. Jó az ajtófélfa vagy gázcső a háttérben, ad teret a képhez, bár nélküle is működne, de mégis inkább meghagynám, azt a picit, amivel balra a fal újrakezdődik, azt lehet, hogy érdemes lenne vágni, szóval pici manikűr munka van a képpel, de nem sok, és valójában azt kell mondjam, hogy jó modellje vagy magadnak, újabb és újabb arcokat mutatsz. Mivel tónusban elég kemény a kép, ezért jó, hogy megvan az az érzet, hogy ez egy filmes felvétel (vagy esetleg az), kedvelem azt is, hogy nem a tűéles digit világot hívja életre, hanem a szemnek szerintem kellemesebb, lágyabb élességet. Szóval hajrá, ne hagyd abba, fontos, hogy picit rendszeresebb legyél, a sok kihagyás okán nehezebb fenntartani a folyamatot, erre figyelj. (hegyi)
értékelés:

Aquincum felett az ég

Érdekes kép, mindenképp felhívja magára a figyelmet, részben a fura formákkal, részben a színeivel. Amit nem egészen értek, az a ferdesége. Szeretném a figyelmet felhívni Féner Tamásra. Érdemes elmenni a Mai Manóba, vagy más olyan helyre, ahol lehet könyveit lapozgatni, ugyanis Tamás az, aki jelentős munkáiban, városképeiben rúgta fel a szabályokat és használta a képmezőt úgy, hogy abban a horizontot önkényesen jelölte ki úgymond, és ezzel új rendet épített fel képen belül, újrafogalmazta a formákat és a térélményt, a valós és ismert helyzetet megbolondítva egy új világot tudott kinyitni. Azért mondom őt példának, mert nem kőbe vésett dolog az, hogy a horizont csak vízszintes lehet, ugyanakkor annak indokának kell lennie, hogy miért mozdítom ki a rendet ebből a megszokott mederből és miért ferdítek-fordítok. Az így felálló új kontextusnak éppúgy rendben kell lennie, azaz fontos, hogy azáltal, hogy megbillentem az egyensúlyt, megtaláljam azt a helyzetet, amiben egy új egyensúlyi rend tud kialakulni. Van egy másik érvrendszer, a szubjektív realizmusé, amikor olyan élményt szeretnék átadni, ami épp az élményszerűsége okán indokolja a néző számára elsőre találomra elrontott dolgokat, hibákat és ami épp ezáltal a merevséget elutasítva hozza közelebb a történést, a lírát vagy a szociografikus élményt, hogy vállalja, hogy akkor és ott nem az volt a legfontosabb, hogy minden stimmeljen, hanem hogy az érzést nyakon tudjuk csípni. Bármelyiket is válasszuk, fontos, hogy következetesek legyünk. És bevallom, itt most nem vagyok biztos abban, hogy a kettőből melyik lenne a kiválasztott irány, avagy esetleg egy harmadik, ami arról szól - és ebben hasonlatos a szubjektív naplós, azaz második mesélési módhoz - hogy ebben a formai szigort tagadó rendetlenségben véljük megtalálni a magunk egyéni modorát, azaz minden mozog, a szabályok nem fontosak, az impulzus kell és az igazol mindent. Bevallom, én magam e harmadik csoportba sorolható jelenséggel nem sokat tudok kezdeni, mert nem érzem azt az indokot, ami ezt így és csak így engedi megoldani. Ha pedig nincs ilyen feszítő, kényszerítő indok, akár formailag, akár érzelmileg, akár a történet okán, akkor annyi marad, hogy dől a horizont. Dől, de miért? A kép struktúrája, fényvilága szimpatikus, de épp itt, az épített környezetnél szükségem volna segítségre, miért ez a formabontó (el)borulás? (hegyi)

Este

Este minden más. Este értem meg, hogy miért érdemes ilyen messze lakni a város zajától.

Bár mi azért jócskán a városban lakunk, de a hátsó kert elég szeparált ahhoz, hogy ha az ember egy jó könyvvel elfoglalja magát, igen erősen meg tud riadni, amikor madarak szállnak fel, vagy át a kerten. Mindemellett persze elfogadom, hogy a csend nem kötelezően a némaság, a hang nélküli élet, jószerivel a csend lehetőség a belső csend és üresség elérésére, és erre ez a kép jó illusztráció. Olvastam, hogy a képzaj felmerült, mint kérdés, én ezt annyira nem érzem tragikusnak, ha ez élére vasalt lenne, akkor nekem túl steril is lenne. Ró ritmus, jó kompozíció, nekem ha van gondom, akkor inkább a háttérben a felhők körüli furcsa elmosással van. (hegyi)
értékelés:

Háttal

Régi fodrászüzletek kirakatában volt hasonló beállítású kettősportré, hogy jól lehessen látni, hogy az adott frizura hogy mutat elölről és hátulról egyaránt. A megfigyelés tehát jó, a kérdés, hogy ez volt-e a cél? Mert ha ettől a retró érzéstől eltekintek, akkor nem igazán értem, mi az, ami a háttal lévő Bandiban érdekes lehet így a haján kívül. Ha kevéssé háttal van, akkor talán félprofilból többet értünk, és jellegzetesebb lenne, de a tükörképet meg a polcrendszer veri szét most. A másik, ami nem eldönthető, hogy ez egy élethelyzet ábrázolása akar lenni, tehát szociografikus kép, mert akkor oké, hogy rendezetlen a környezet, bár nem érzem annyira jellegzetesnek amit mutat, viszont ha nem a helyzetábrázolás a fontos szempont, hanem az emberé, akkor meg a környezettel rá kéne segíteni arra, amit ki akarok emelni. (hegyi)

Fületlenség

...Madzaghagyókeddre.

Jó ez a macskás bulizás, elvetemült fejet vág a cica, látszik, hogy erős harcban van a papírspirállal, ráadásul nem minden macska hagyja, hogy játék közben fotózzák, hiszen a játék nekik akkor és ott véresen komoly dolog, harc, és abban nincs tréfa. Az, hogy a színek mennyiben tükrözik a valóságot, szinte mindegy is, hiszen itt a gesztusok az erősek, a jellem- és helyzetábrázolás és nem a hagyományos portrézás. Tetszik. (hegyi)
értékelés:

Az éjszaka réme

Hajnali három óra magasságában már oda tolom a székem ahová csak szeretném. Akár főnököm asztalán fekve is nézhetem a TV-t, de beértem az amúgy forgalmas folyosó közepével. Azt hittem, hogy valakitől kaptam üzenetet, de csak hírlevél érkezett.

Kedves Tamás, újra köszöntünk, immár a Látszótéren, hiszen régi estiskolás tagunk tért vissza, aminek mindig nagyon örülünk. A kép is jó, bár hogy az egy mobil, nem jött le, de ez nem is lényeges, van benne valami svéd filmes attitűd és ez tetszik. Hajrá tovább! (hegyi)
értékelés:

Zsákmánnyal

Nem jégenfutásra tervezett lények.

Jók ezek a megfigyeléseid és jó fénytani helyzetekben exponálsz, a sztori is érthető, szerethető, vidám. Ennyi, amit látunk, nem véletlen, hogy nem a leghálásabb területe a fotónak a természetfotózás, mert erre szokták azt mondani, hogy ja szép, de ilyet én is tudok. Aztán közben meg mennyi idő, türelem és mennyi elraktározott gesztus, amit adott pillanatban a valós történés előtt elő kell tudni hívni fejben, hogy mire tényleg megtörténik, amit várunk, mi már exponálásra készek legyünk. Szóval ennyi, ami nem semmi. Már ha ez természetfotó lenne. Hogy ez mozgás... hát, na az nem jön le nekem, mert valószínű élőben itt a jégen volt némi csetlés és botlás is, de a kép ezt számomra nem hordozza. Ezért a képre a három csillag mint természeti kép megvan, de a leckét nem oldja meg. (hegyi)
értékelés:

(+)

[Családi fotó, Szekszárd, rég]

Elsőre is a címre kell mondjak valamit, mert értem én, hogy ott a vöröskereszt jel vagy mifene, és ezért a plusz jel, de valahogy nem tudok mit kezdeni ezekkel a címadásokkal, nem csak Dávidnál, de másnál se. Amikor képforma adja a címet, T, O, + és a többi, az nekem megúszós. Lehet hogy az a baj, hogy túl sok képpel volt dolgom már és amikor katalogizál, kiállítást csinál az ember, akkor jön rá, hogy visszanyal a fagyi. Ha jól látom, a falon egy (szülői) pár, és talán a kép előtti két ember azonos lehet azokkal, akik a képen vannak, és talán az ő fiuk az, aki a kamerát kezeli, talán. De lehet hogy a fali kép és a két ember nem azonos, hanem szintén valami rokoni kapcsolat, talán akkor nagyszülők vannak a falon. Talán. és talán az a bajom, hogy egyrészt sok a talán, másrészt ehhez még az is hozzájárul, hogy van is benne szoció meg nincs is, mert ugye a szocióban azért ennél több a tényszerűség, miközben a dőlő perspektíva nem nagyon értelmezhető, hiszen csak nem vagyunk épp részegek, hiszen ez nem egy esküvő, vagy nem is tudom. Talán. Szóval Dávid, ezt én a korai zsengék közé teszem és jó lenne, ha a mai Dávid mint tanulmányt kezelné ezt, és újra nekifutna. Merthogy a Horus archívum azért abban más projekt, hogy ott ritka a művészieskedés, azok úgy rosszak, hogy közben épp emiatt szépek is, úgy hibásak, hogy közben a totális amatőrség mellett kordokumentumok is, szóval én ebben érzek egy kis csináltságot. (hegyi)

Téli Bodri

Most nem napoztunk, inkább melegítettük egymást.

Ez a kutya sok mindent megenged a gazdának, télen fagyban is inkább megy vele, tűri a gyömöszölést, ha a gazdinak így a jó, hát legyen, bár ő jobb szeretne a meleg lakásban lenni végre, de azért egy kép még belefér. Valami ilyesmi hangulat jön nekem le a képről. És hát megvan a házi kedvenc lecke is, mert ez az akarás nagyon jellemző a gazdikra, tehát jó a szimbólum, de böcsületből azt is el kell mondjam, hogy nem tudom megmondani mi az, ami hiányzik a képből nekem még. Ismerhetjük Krisztát hiszen volt már buliban velünk, kedves, mosolygós csaj, a képein, amiket annyira szeretek áttételes és mély üzenetek tudnak eljutni általa hozzám, de valahogy ez az állatos lecke nekem még nem 100-as. Fene tudja, miért. Kriszta? (hegyi)
értékelés:

Medusa

Tényleg érdekes az a hajszerkezet, ami Tünde fején most önálló életre kelt, és jó az is, hogy a rövid expozíció kimerevítette a pillanatot - London, és a frizurám még mindig tart (bocs, nem tudtam kihagyni) - bevallom volt bennem mindig némi irigység azokkal, akik viszonylag egyenes szálú hosszú hajjal rendelkeztek, mert külön szertartási rendje tud lenni a haj babrálásának, a hajászatnak... na de a képre visszatérve jó portré ez, még akkor is, ha a háttér lehetne nyugalmasabb picivel, vagy ha tágabb lenne a képkivágás, hogy értelmezhessük jobban a hátteret, mert így most a néző meg akarja fejteni, mi zajlik a háttérben, de nincs hozzá elég kapaszkodója, így nem tud dönteni, hogy keresgéljen ott is, vagy az csak a szükség hozta formabontás. A sál a nyakban, a katonaira hajazó kabátka, minden erősít és támogatja azt, hogy a nagy hajmedúza alatt igenis vegyem észre a fürkésző szemet. Van ebben némi érzelmi plusz is, hiszen az ember szívesen odamenne és kisimítaná a másik szeméből a hajat a lánynak, és beszélne hozzá, és figyelne a szemébe nézve... szóval jó a meseiség is. Egy picit ennek ellentmond a száj, mert nem eldönthető, hogy mosolyogni fog vagy szigorú lesz velem, szóval ha valami visszatart a hajsimító mozdulattól, az a száj. Köszönöm, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Profilból (ism.)

A könyököt kiküszöböltük, de a páciens meghótt. :) Vagyis: az előző képhez képest most azáltal, hogy valóban fekszik az áldozat, jószerivel ki is pukkadt a dinamika. A másik kérdés, ami most jobban érezhető kérdés, hogy mi a fontos, a portré, vagy az emberábrázolás? Mert ha csak portrét akarunk, mert az érdekel, ahogy mint egy kapcsos zárójel, söndörödik Bandi szakálla, akkor foglalkozzunk ezzel, de akkor nem nagyon fontos nekem ehhez a póló és a takaró. Ha fontos a jelenség is, az a teljesség, amit Bandi mutat képileg, akkor viszont a kis antenna hajait se vágjam le, és akkor érdemes meghagyni könyökig. A harmadik: Bandinak igen erős gigája van. Ez így profilból ha ennyire leszegi a fejét, olyanná teszi, mintha egy gyurmafej lenne, szóval ott nyaknál nem esztétikus, ahogy a gigájából tokaszalonka lesz. :) Ágnes, kérlek dogozz még Bandin. Nem könnyű, mert Bandi se mindig veszi komolyan, ha fényképezik, másrészt aki sokat van velünk és aki közel áll hozzánk, attól néha nehéz azt a szükséges távot tartani, hogy kritikusak legyünk a végeredménnyel. Ismétlést kérek. (hegyi)

Atomvillanás

Csak egy 'lehelletnyit' túlexponált - és a sima kis befagyott erdei patakból az atomvillanás másodperce lett.

Hát igen, vannak helyzetek, amikor a hiba új minőséget hoz létre, a tévedés, a technika ördöge, a deus ex machina kiad valami olyat, amire akkor és ott az ember bár gondolhatott volna, de más attitűddel, más érzésekkel készítette volna a képet, ha... és ez az, ami ennek a képnek is erénye, hogy a hiba úgy jelentkezik, hogy esztétikai formában marad a megoldás, hogy nem valami kimódolt esztetizálás történik, hanem a ráébredés arra, hogy a rontott kép új minősége is érdemes a közlésre. Persze ilyenkor van, aki mindezt tanulmányként kezeli és ennek hatására tervezetten is elkészíti a képet - ez ha nem múlik el a babrálástól a varázslat, hozhat jó eredményt, de a tapasztalás mindenképpen fontos elem, ezért érdemes saját rontásainkra is tudatosan figyelni. Köszönöm! (hegyi)
értékelés: