Elemzés

Direkt ehhez a leckéhez készült (Budapest, 2011.07.30.)
Azt kell mondanom, hogy ez az egyik hozzám legközelebb álló képe Sándornak. Ez valami olyan őrületes meglátás, egy olyan sűrítés, ami sok tapasztalatot mutat azon a téren, amit a gyerekekkel való foglalatosság jelent. Számomra az nagyon izgalmas, hogy látunk itt egy, akár gyerekszobának is felfogható helyzetet, biztos, hogy jót akart az, aki ezt a falfestményt elkészítette, miközben eléggé szürreális falfestményről beszélünk. Nem vagyok biztos benne, hogy akár, ha munkahelyi helyzet ez, akár ha valami vidám gyerekhez kötődő helyzet akar ez lenni, hogy én ebben olyan boldogan tudnék résztvenni. Nagyon érdekes, hogy ki az, akinek ilyen eszébe jut, hogy ilyennel fesse tele a falat. Abszolút korrekt az a hozzáállás, hogy maga a szereplő, a kisfiú ebből az egészből szeretne kimenekülni. Nem tudom, hogy itt most ő egy utasítást kapott, hogy márpedig innen nem mehet ki, mintha büntetésben lenne, a nyitott ajtó ellenére is be van zárva ebbe a szobába, vagy ő maga nem mer nekiindulni annak az útnak, ami ott a folyósón van, ezt nem lehet innen megmondani. De egy biztos: az, hogy nem a térben elhelyezkedő dolgokkal foglalkozik, hanem az ajtónyílásban ül a létrán, maga az a testtartás, ahogy a kis lábai összetartanak, ahogy a kis kezét a könyökét az ölébe ejti, félrebillent fejjel, vágyakozón néz a folyósóra, mindez nagyon erősen arról szól, amiről a cím is. Igen, ez a szorongás. Ez az a helyzet, amikor az ember saját, vagy mások által meghatározott helyzet miatt egy bénultságban van, és ez letaglózza, és feszíti belül. Nagyon köszönöm ezt a képet azért, mert olyan sűrítés, ami nagyon fontos a gyerekkor értelmezéséhez, hogy a gyerekkor nem minden tekintetben boldogság, a gyerekkor nem mindig vidám történet, vannak félelmei. Köszönöm, hogy ebbe az irányba is nyitott Sándor, hogy esetleg mások gondolkodását is felpezsdíti, hogy próbáljunk ezzel más értelemben is foglalkozni. A kompozíció is tetszik, rendben van, olvastam a kommenteknél, hogy ha picit idébb ülünk, akkor ott nincs dupla függőleges az ajtófélfánál, igen, lehet ilyeneken szöszölni, de én azt gondolom, hogy ez nem fontos. Semmit nem von le a kép erejéből az, hogy ez most így került nekünk bemutatásra. Nem érzem azt, hogy itt kompozícióban bármilyen kérdés merülne benne föl, hogy mi miért nem ott van, ahol azt elképzeltem. Sándor, kérlek, hogy a gyerekkorról mesélj még nekünk. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2010.12.04.

Érdekes ez a képi világ, ha jól sejtem, akkor ez a kép talán valahol a Vörösmarty téren készülhetett, talán a könyvvásár lehet az időpont. A megfigyelés az, ami érdekes, hogy valószínűsítem, hogy nem egy olyan szelekcióról van szó, amely véletlen szülte összekapcsolás, hanem gondolom a kép alján, amiből most nem kapunk semmit, ez az összetartozás jobban érzékelhető lehetett, és Sándor úgy döntött, hogy itt a két fej formájával játszik, azzal az arckifejezéssel, azzal az irányultsággal, amit ez a két szereplő mutat. Egyetlen dolog a mélységélesség megválasztása az, ami összekapcsolja a képen őket, és a komponálás is, hogy a kép alsó részére így egybe raktuk őket. Érdekes gondolat az, hogy ők nem folytatódnak lent, nem egy szokványos portrét kapunk, nem egy szokványos bemutatást, ezzel is erősen üzeni Sándor azt, hogy a tekintettel foglalkozzunk, az arckifejezéssel. Szoktunk mi látni ilyen asszonyokat piacozási helyzetben, erősen véleményezik a szituációt általában, ha örülnek, akkor együtt örülnek, ha bosszankodnak, akkor együtt bosszankodnak, ha kibeszélnek valakit, együtt beszélik ki, az irány ebből a szempontból jól megmutatkozik. Hogy ez a Barátság leckére mennyire erős, ebben nem vagyok annyira biztos. Mint üzenetet értem, és kedvelem, azt is, hogy tulajdonképpen Sándor egyfajta alternatív megoldást kínál nekünk, de azért én szeretném, ha a barátságot másképp is értelmezhetnénk, nem csak két ember között létező kapcsolatról lehet szó. Én ebben az irányban is próbálnék mozogni, és a Sándor saját véleményét, a barátsághoz való saját viszonyát próbálnám én kicsit még fürkészni, úgyhogy kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Hát, hogy ez a műbronz szobor hol lehet, nem tudom, én ilyet a tihanyi révnél láttam, be kellett dugni az embernek a kezét, és jósolt. Nem tudom, hogy jól mondom-e, hogy ez egy jósfej, ha igen, akkor nem tudom, hogy kipróbáltad-e a jóslást, mert olyan az arcod, mintha kicsit megijedtél volna attól, hogy mit mond ez a bácsi, de a párhuzam, a rezonancia abszolút jól látszik a hajban. Látszik, hogy itt valami nagyon erős személyes kontaktus alakult ki. Ezt a vonalat nem is tudom igazán félretenni, mert ez a kép alapvetően humoros. Nem is akar sokkal többet: vicces. Jó meglátás, ilyen könnyű, nyári, kánikulás kép. Ilyen szempontból ez abszolút jó megoldás a leckére. Biztos, hogy fogunk Ágnestől ennél átvittebb képet is kapni, mint rezonancia, de ez egy tökéletesen rendben lévő megoldás, úgyhogy megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

A lépcsőházban találtam ezt a szitakötőt. Egy pók hálójából szedtem ki, már halott volt. Mielőtt eltemettem, alaposan megnéztem, lefényképeztem. Nem, nem daraboltam szét. Lehet hogy a képek morbidnak tűnnek, engem pusztán a kíváncsiság vezérelt. Még sosem láttam ennyire közelről ezt a csodálatos élőlényt.

Mariann rendszeresen küld makrofotókat, én ennek nagyon örülök, mert olyan dolgokat mutat meg, amiket a hétköznapi szemlélő lehet, hogy nem figyel meg. Ez most egy szitakötő, az én kedvenc kis nünükém, nagyon szeretem őket, szerencsére most visszatértek a tóhoz, úgyhogy nálunk is vannak ilyenek. Az első kép egy nagyon szép lenyomatként jelenik meg, még azt is mondhatnám, hogy Dürer nyomatai azok, amikre emlékeztet ez a fajta beállítás. Van dolog, amit nem teljesen értek: egyrészt picit túl van exponálva a szárny, miközben ennek a rovarnak a szárnya az, ami igazán nagy szépsége, ezek a hártyák, ehhez képest most ez túl sok fényt kapott, és van valami teste végénél, ami nem tudom, hogy micsoda. Azt se tudom, hogy ő egy élő állat volt-e, vagy már preparátum, de valahogy olyan kis kuszák a lábai. Ha preparátum, akkor ezt ki kell dolgozni rendesen, bár természet- és makrofotónál jó, ha igazival dolgozunk, és nem valami preparált valamivel, mert aki ezt ismeri, azt mondja, hogy már halott, és borzasztó, szóval ezzel lehetnek érzelmi problémák. A következő kép közelről mutatja ennek a kis lénynek a fejét, és olyan, mint egy ilyen NASA pilóta a kis sapkájával, miközben félelmetes kis lábai vannak, tehát nem is annyira barátságos innen nézve. Aztán jön egy váltás, egy más háttérrel dolgozunk, ismételjük a fenti képet, csak egy másik beállításban, aztán kapunk egy részletet az állat törzséről, ami azért érdekes, mert olyan, mint egy afrikai rituális totemoszlop. Amit nem teljesen értek az, hogy miért kellett változtatni közben a háttéren. Ha már valamelyik döntést meghoztuk, egyébként én a fehérre szavaznék, akkor tartsunk ki az mellett. Azért szavaznék a fehérre, mert ennek a textilfelületnek a bolyhai bezavarnak, elviszik a fókuszt. Másrészt itt is fontos a történetmesélés. Ha elindulunk a teljes ábrázolásból, akkor lépésről lépésre jussunk el valahová, most fölvázolódnak dolgok, kettő nagyjából ismétlődik is. Például, ha már a kis testét és a fejét megmutatom, mint érdekesség, akkor a szárnyát is érdekesnek tarthatnánk. Én ezt visszaadom ismétlésre, mert ennél összefogottabb meglátásokat kaptam eddig Marianntól. (hegyi)

Vágyok már egy szép téli sízésre.

Egyrészt örülök, hogy István újra aktivizálta magát, nagyon köszönöm neki azt, hogy újból megtalált minket. Egy téli képet küldött a nagy nyári forróságban, ez külön egy öröm. Én ritkán tudok vágyakozva tekinteni egy téli képre, de az elmúlt hetek ezt is elérték nálam, már arra is gondoltam, hogy már most jó lenne egy olyan helyre elmenni, ahol tél van. Ha egy kicsit billentünk a kamerán, akkor az arányok tisztázódnak, mert most van egy rész, ami a természeti résszel foglalkozik, ez a középső rész, van egy rész, ami a közösségi élményről szól: barátok együtt vagyunk, síelünk, vagy új kapcsolatokat szerzünk azáltal, hogy várunk a sífelvonóra, de van egy harmadik rész is: az ég, aminek itt most nincs képformáló szerepe. Azt az egynegyedet, amire az égre adtál, én a közösségi részre adtam volna. A kép fölső része elég lett volna, ha a hegy csúcsáig ér, és a többit odaadtam volna annak a résznek, ami az embereket mutatja. Izgalmasabb lett volna úgy a kép számomra. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas az a képi megoldás, ami ezt a betonformát a természettel összeköti, a meglátás is jó, és nagyjából a beállítás is jó lehetne, miközben azt gondolom, hogy az arányokkal van egy kicsi problémám. Ha mérlegre tesszük azt, hogy hány deka ez a betonforma, és hány deka a zöld és az ég, akkor most egy picit el van ez állítva, több kellene ebből a betonból ahhoz, hogy ez az aránypár jól fölálljon, avagy, egy más kivágásban, ha ezt az arányt tartjuk a betonnál, akkor kevesebb is elég lenne a fából. Most elkezdem nézegetni a fát, elcsodálkozom rajta, hogy milyen szép formája van, tényleg gyönyörűek ezek a növények, nem tudom, hogy ez milyen típusú fenyő, de nagyon szép. Aztán utána meglátom, hogy ott egy alak a párkányon, őt is nézegetem, hogy mit csinál, reggelizik-e, vagy meditatív tevékenységet folytat, nézelődik, vagy durcás lett, és oda fölmenekült, ezt ebből a formából most nem tudom eldönteni. Mivel vidámak a színek, most azt gondolom, hogy fáradt egy kicsit, és pihen, nézelődik, de hogy ezt egyértelműen a magányhoz tudjam sorolni, most ebben a beállításban nekem nem sikerült. A színek miatt ez nekem eltolódik egy vidámabb történet felé, nem érzem itt a magányt, nem annyira konkrét, nem fókuszálunk rá. Itt két történet van, de nincs összekapcsolódva a tömegelhelyezés miatt. Formailag nagyon szép, hogy ez az átlós növényforma rímel az átlós falformára, ezt jól meglátta Ágnes, de ez a történet nekem mégse indul el most. (hegyi)

Fogalmam nincs, hogy mit jelent a kép címe, én ezen a nyelven nem értek, látok egy ablaksort, szép virágokkal, és látok egy feliratot, nagyjából ennyi, ami az én üzenetem. Ebből nekem most az jön le, hogy Ágnes találta ezt a ritmust, és azokkal a függőlegesekkel, vízszintesekkel, és azokkal a kemény, kopogós formákkal, ami létrejön, ellentétbe tudta állítani ezt a virágkompozíciót, és ez az, ami megragadta az ő figyelmét. Ennél sokkal többet ehhez a képhez nem tudok hozzátenni, építészetileg nem gondolom annyira jellegzetesnek, szépek ezek a virágok, de hát akármerre elindulunk Nyugat felé, azért találunk mi ilyen giccses virágkompozíciókat, ott az utcadíszítésnek hagyománya van, nálunk ez még nem annyira erős, idő és pénz kérdése, hogy ez nálunk is gyökeret verjen, de körülbelül ennyi, nem nagyon értem, hogy miért készült el ez a kép. Mint épített környezeti kép, talán a háttérben, az ablakban tükröződő forma segíthet minket ebben, de ez se nagyon történik meg, dől hanyatt az egész, perspektíva nincs korrigálva, elindul valami alsó forma csíkozással, valaminek az előtetője lehet ez, aztán fönt van valamilyen korlátszerű rész, ami lehet talán panzió, de az sincs folytatva, tehát nincsen szituációba helyezve ez az ablaksor. Így nem tudom beazonosítani, hogy ez micsoda. Ágnes, én ezt áttenném a Szorgalmiba, erre a leckére ezt nem tartom egy erős megoldásnak. (hegyi)