Elemzés

Róma, 2011.04.24.

Vitatkozom a képcímmel, Sándor, ne akarjuk befolyásolni a nézőt, hogy ez gyönyörű, vagy nem, meg hogy absztrakt vagy nem. A római Auditorium részletei. Egyébként a kompozícióval vannak problémáim. Nagyon finom az a meglátás, amit mutatsz, nagyon finom részleteket vettél észre, és tényleg izgalmas az egész, de nem nagyon értem, hogy például az első képnél miért dől a horizont. Így kifordulunk a térből, tehát valahogy az egész, attól, hogy nem középre álltál, ez az ív csap be minket, ami létrejön a nézőtérnél. A kép alját nézzük meg: ott elindul egy fehér ív, aztán van egy nagyon vékony vöröses-narancs vonal, aztán van egy kicsit fádabb barackvirág színű csík, aztán megint elindul ez a vöröses-narancs csík, de az már a kép feléig tart, az nekem kicsit befejezetlen. Itt van a második kép is: valamit nevezzünk ki függőlegesnek meg vízszintesnek, az nem baj, ha mást nevezel ki annak, ami a valóságban függőleges és vízszintes, de most semelyik se az, minden fordul, mozdul, és nem érzem az indokát. A forma akkor is megmaradt volna, ha azt mondod, hogy téged a korlát érdekel, ahhoz viszonyítasz, és ahhoz képest minden más már adja magát, mint építészeti játék. Hozzám leginkább a két utolsó kép áll közel, de ebből elég lenne egy. Attól, hogy ez megismétlődik, nem látom azt, hogy ez mitől érdekes kettőben: egy balosban meg egy jobbosban. Ha választani kell, akkor inkább az utolsó kép, amit választanék, de itt is az a kérdés, hogy mitől nem függőleges a függőleges, és mitől nem vízszintes a vízszintes. Én értem, hogy maga ez az épület egy olyan forma, amiben nincsenek nagyon vízszintesek, mert egy körív, ráadásul egy organikus módon megoldotta az építész, hogy hogyan szabdalja a teret. De ha már eleve egy absztrakt döntést hoz az ember, és azt mondja, hogy ebből kimetszek maganak számomra izgalmas térrészleteket, és utána már tulajdonképpen nem az Auditoriumot látom, hanem elkezdek ezekkel a vörösekkel, a téglalapokkal és háromszögekkel foglalkozni, akkor az absztrakciónál engem akkor már nem érdekel az, hogy mit akart az építész. Egyenrangú alkotótárs vagyok akkor, ha nem egy dokumentarista megközelítést keresek. Akkor már az én döntésem, és nekem kell igazolni, nem a téglasor kell, hogy engem vezessen, hanem bizony-bizony a saját meglátásom. Itt is ez a problémám, ez a nagyon pici dőlés. Szeretném, ha Sándorral erről beszélgetnénk, hogy ez miért történt így, mert lehet, hogy én nem értek valamit, könnyen lehet, hogy valami olyan indok van, amit nekem kell megtanulnom, én ezt el tudom fogadni, csak jelen pillanatban tanácstalan vagyok. (hegyi)
értékelés:

Egy érdekes színjátékot látunk Gime előadásában. Az ég kékje megmaradt, és mintha ezek a faágak egy aranyló-narancsos helyzetet kaptak volna, és ettől az ember nem tudja eldönteni első pillanatra, hogy ez egy fa ága, vagy pedig egy vízbe hajló gyökérnek a növényzete, vagy egy vízben úszó hínárfolyam. Furcsa hatást ért el ezzel Gime. Nem mondom azt, hogy ez indokolatlan, nem gondolom azt, hogy ezzel baj lenne, mert kompozícióban is, és formában is rendben van. Hozza azt, amit a cím mondani akar, hogy ez egy álomkép. Ez egyébként egy viszonylag könnyen elérhető fotoshop effekt, amivel ez a megoldás létrejön. Ami a továbblépésnek az iránya lehet, az, hogy keressük meg ennek a formai és színjátéknak a megfelelőjét a valós környezetünkben. Talán az hosszabb szavatosságú képet fog adni, de ezt, ha egy illusztrációként látom, akkor azt mondom, hogy elfogadható kép, mint illusztráció egy meséhez. Hogy ez miért a Rezonancia leckébe került, azt nem tudom megmondani, jönnek érdekes képek a leckékre, ezt én nem nagyon értem, ezzel nem tudok mit kezdeni, hogy hol van ebben a rezonancia. De a kép rendben van, bár vitatkozni se nagyon tudok vele, hogy miért nem rezonancia, de az indokát sem érzem. Ettől még nem teszem át, bizonytalan vagyok, de megadom rá a három csillagot. nem az én világom ez a torzítás, nem is gondolom nagyon követendő útnak, de elfogadom a létezését. (hegyi)
értékelés:

A mi MüPánknak megfelelő intézmény. (Róma, 2011.04.24.)

Hat képből álló képsort kaptunk, és ami nekem rögtön szembetűnő, az a színvilág: a vöröses-narancsok a téglákkal, és egy kicsit furcsa zöldek. Olyan, mintha erre a zöldre valami erősítés került volna, nagyon furcsa világ. Közben az is látszik, hogy ez egy tavaszi felvétel, éppen zöldbe borultak a fák, valószínű ez az első fű lehet fűnyírás előtt vagy után, és talán ez is okozza azt, hogy a színek ennyire furcsák, ennyire nyers zöldek. Ha megfigyeljük a képeket, háromszor két képpárra oszlik ez a feltöltés, nem nagyon tudom egyértelműen értelmezni például az első képpárt, hogy miért pont ez a két kép került egymás mellé. Mivel nem látom magát az épületet a maga teljességében, ezért jóllehet, valami formai egymásból folytatólagos történet lehet az, ami a megfejtés, nem tudom, de nekem ez az összekapcsolás picit furcsa. A harmadik és negyedik kép izgalmaz a fákkal, facsoportokkal, ahogy a természetet és az épített környezetet összekapcsolta a tervező. Az utolsó két kép is izgalmas, ami nekem érdekes, az a bátorság, hogy a legutolsó, hatodik kép is bekerül ebbe a sorba. Ha, mint konstrukció figyelem ezt a képsort, nekem ez a hatodik kép ami nekem a legizgalmasabb azzal a négyzetekből álló formával, aminek ellenpontja ez a pici kis zöld a kép alján. Jó ritmusú képek, de nem tudok elvonatkoztatni ettől a zöldtől, nagyon furcsa. Erre valami magyarázat lenne szükséges, mert ha így színtónusban próbálom a megoldást megkeresni, mintha a kékek hiányoznának. Az épületet, magát a hangulatot nagyon jól adja vissza a képsor, bár ha az utolsó előtti képet megfigyeljük, akkor engem izgatna ennek a külső térnek a megmutatása, ez most csak részletekben történik meg. Érdekes, és nagyon bátor vágások vannak a képsorban. Azért mondom, hogy kettő csillag, mert ezek a vágások néhol nekem olyan formákba is belevágnak, amiket jó lett volna ritmusként meghagyni, akár a negyedik képen az ívet a tetőnél, akár az ötödik képnél a színpadtérnek az ívét, ezek nekem hiányoznak. Ez a zöld nem egy barátságos zöld most. (hegyi)
értékelés:

Talán ez az első eset, amikor kompozícióban nem értek egyet Sándorral. A képnek a jobb oldalán most van egy terep, ami most kinyílik, oda kellene most egy kutya. A szoborral, a fallal, a vadszőlővel, amit ez az ív mutat, utána a háttérben a várfallal tökéletesen érhető az egész, és valami a jobb oldalon nincs kész, itt valaminek történnie kellene, valamit oda kell tennünk ahhoz, hogy ez helyrebillenjen. Most a szobor meg az egész ív bal oldalra billenti a kompozíciót, és a jobb oldallal nem történik meg az a helyzet, aminek meg kellene történnie. Ez most nincs nekem kész. Értem én, ősz is van, de most ez nem áll nekem össze. Ismétlés. (hegyi)

Közel járunk a megoldáshoz, Gime, képzeld el ezt a képet színesben, méghozzá kicsit túlszaturált színekkel, ugyanebben a fényhelyzetben: a sárgákkal, a kékekkel, a zöldekkel. Egészen őrületes párhuzam lenne ahhoz, a most reneszánszát élő világhoz, amit 3D-vel megspékelve az Avatar hoz. Vagy akár mondhatnám Tolkien regényeiből készült filmeket is, azzal is jó párhuzam lehetne. Most, hogy ez fekete-fehérben van tartva, így érdekes, hogy vajon mit akar üzenni az, hogy ez ilyen távolságtartó. Ha ez egy színes kép lenne, akkor egészen a preraffaelitákig is elmehetnénk, ha kompozícióban is össze van rakva. Most ez a fekete-fehér nekem furcsa és szürke lett. A középtónusokat visszább kellene hozni, mert megjelennek a feketék az ágakon, tehát a fekete tónus megvan, a fehér tökéletesen látszik, de a középtónusok nagyon elmennek a szürke felé. A Fény és árnyék leckére jó megoldás, Gime, erre neked most adok kettő csillagot, de a kérdések bennem kérdések maradtak, segíts ennek az értelmezésében. (hegyi)
értékelés: