Elemzés

Ez kifogyhatatlan... :D

Gyönyörű modelled van, Gime, és nagyon élvezi ő ezt a kommunikációt, ha te is benne vagy, nagyon látványos példánya ő a maga csoportjának. A fényképpel annyira nem vagyok kibékülve. Rákerült erre is az a kiégett, túlvilágított technikai játék, amitől elmeszelődik a mancsa, a feje teteje, még az orránál is furcsa az első tappancsa, ez nem nagyon tesz ennek jót. Amikor azt mondom, hogy csinált, akkor azt értem, hogy attól, hogy megtaláltál magadnak egy fénytani helyzetet, amit reprodukálsz. Ha ez a reprodukció didaktikusan folyik, tehát egy szoftver, amit beállítottál magadnak egyszer, és kikísérletezted, utána ha törik, ha szakad, rákerül a képre anélkül, hogy utólagosan kontrollálnád, hogy a végeredménnyel mi történik, és saját maga csak azért igazolja magát, mert többedszer használod, akkor ez modorossággá fog válni. Én ettől óva intelek. Van, ahol ez rendben van, ott, amikor a saját önportrédat készítetted el a parkettánál, akkor ez nagyon rendben volt, ennél a képnél nincsen. Indokolatlan, esztétikailag problémás. A másik az, hogy ennél a képnél a központi helyzet a két mellső mancs és a fej, viszont a test tömege, és a nagy hátsó tappancs a kép elején ebben a rövidülésben nem előnyös. Mivel együtt laktok, én nagyon remélem, hogy még fognak születni képek, azt írod, hogy "ez kifogyhatatlan", úgyhogy én nyugodt lelkiismerettel adom vissza ismétlésre, fontold meg, hogy biztosan kellenek-e ezek a mache manipulációk. ismétlés. (hegyi)

Buksi és Giara.

Úgy érzem, hogy Sándor ezt a leckét kicsit megúszósra vette, ugyanis a Barátság leckénél én már többször elmondtam, hogy a kutya és ember barátsága számomra nem megoldása ennek a leckének, mert túl kézenfekvő, túl primér, kicsit elkoptatott helyzet. Annyit hallottuk már ezt, mint toposzt, hogy nem ezt keresem ebben a leckében, hanem azt, hogy mit jelent számotokra a barátság, és ebben a helyzetben nem érzem azt, hogy ez száz százalékos megoldás lenne. Ha Sándor a saját munkamódszerén, és saját kutatásán túl esetleg ezeken a leckéken elgondolkodik, akkor jó lenne, ha a barátságot, mint témakört megmutatná nekünk, annál is inkább, mert az ő tapasztalati hátterével lehet, hogy teljesen más megoldásokat mutat, mint amit akár én gondolok erről a témakörről, akár valaki, aki a saját útjának az elején tart még. Kíváncsian várnám azt, hogy vajon van-e különbség a barátság, mint témafeldolgozásban, vajon szentimentálisabb-e egy 20 éves a barátság témakörét érintve, vagy egy középkorú, már a problémákkal szembesülő ember, és vajon Sándornak mi a véleménye erről. Most ezt a véleményt nem nagyon érzem ezen a képen, miközben, mint kutyafotó tökéletesen rendben lévő megoldást kapok, bár a jobb oldalon lévő kutyának a fenekénél az ívet sajnálom, hogy lemaradt. Még belefért volna az a ritmus is, ami az erkélyekkel elkezdődik a háttérben. A tömegelhelyezés abszolút jó, és nagyon jól rímel a házak ritmusára az, ahogy ez a két eb itt pihen a járdán. Annak külön örülök, hogy a fényképezőgép a kutya nézőpontjához került. Ettől kicsit olyan az érzetem, mint a Lánchíd oroszlánja, ezzel van egy párhuzam, de ez nem baj. Sokkal közelebb állnak hozzám azok az állatábrázolások, amik azon a szinten mozognak, ahol ők, és nem egy fentről lefelé való viszonyt próbálnak ránk erőltetni. Magát a leckét visszaadom ismétlésre, a kép rendben van, de a leckebesorolásokra is figyelünk. Barátság leckére azért nem tartom ezt megoldásnak, mert a cím, amit fölvet, arra nem ad választ a kép. Lehet azt mondani, hogy itt egy kutya-kutya barátságot próbáltunk ábrázolni, de azért én érzek még egy kis munkát, amit bele kellene tenni. Ismétlés. (hegyi)

Mindig visszatérek magamban ugyanoda. Apa halálához. 12 éves voltam. Visszapörgettem az időt. Akkor és ott véget ért a gyerekkorom.

Elolvastam a leiratot is, ami lehet, hogy még többet is megérne, mint magát egy fotográfiát. Csöndben jegyzem meg, hogy nyitva áll a kapu a rádiózás előtt. A rádiózás sok mindenről szól, nem csak vidám történetek meséléséről, hanem olykor-olykor nagyon mély gyónásokat kapunk a műsorkészítőktől, és szerintem fontos az a kiegészítő szerep, ami a rádióé a mi közösségünk életében. Ezt most csak mondom Mariannak, hogy ha gondolja, akkor szívesen vesszük azt, ha csatlakozna a rádiósok táborához. A kép nem tud ennyire konkrét lenni, hogy "Apa halála, 12 éves voltam", de mindeképpen benne van egy utalás a gyerekkorra, benne van a valós helyzet ábrázolása, a fájdalom, az elmélkedés, a merengés, az utazás, és így, ebben a formában, ahogy ezt megkaptunk, egy nagyon érthető üzenet. Azt is látom, hogy technikailag elkészült egy módosítás a képen az életlenséggel, azt gondolom, hogy ez azon a határon van, amit még el tudok fogadni, azt, hogy ki vannak lágyítva a kép külső határai. A színvilág is tökéletesen rendben van, ezek a puha testszínek uralják a képet, és ez a zöld pörgettyű az egyetlen, ami nem csak, hogy központban van, de színében is hatással van a nézőre. Egyetlen egy dolog, amivel nem teljesen értek egyet, hogy a háttérben, ha jól látom, van egy másik pörgettyű eldölve. Ha úgy érzi Mariann, hogy kompozícióban erre szükség van, akkor ezt valahová nekem most a kép jobb oldalán lévő pulóverrészhez helyeztem volna, mert így most formailag egy picit zavarossá teszi azt az egyébként nagyon szép ívet, amit a pörgettyű létrehoz. Kicsit bele is zavar a kézbe, amin a fejét nyugtatja, talán enélkül tisztább lenne. De, mint üzenet, tökéletesen érthető, ha gondolod, Mariann, dolgozzunk még ezen az úton. (hegyi)
értékelés:    

Mielőtt megettem volna, muszáj volt lefényképeznem.

Első benyomásom a képről az volt, mint párhuzam, hogy a Pink Floyd-nak a Fal c. filmjében van egy olyan rajzképsor, amikor kalapácsok mennek egymás után, és ez a párhuzam lehet, hogy a sorbaállított gyümölcsök és a száron lévő kis kocsányoknak a látványából adódik. A gondolat, ami fölvet Mariann, nagyon érdekes. Érdekes az a színvilág, amiben tartja ezt a kompozíciót, és mozgalmas a kép. Mindennel egyetértek, amit látok, tökéletesen rendben lévő formai játék. Az élességet érdemes lett volna kontroll alatt tartani. Én most azt látom, hogy az első cseresznye szárára lett állítva az élesség, már amennyiben ez cseresznye, most itt vagy a nagyanyám-féle korai cseresznyéről beszélünk, vagy egy nagyon érett meggyről. Én az élességet inkább arra a formára állítottam volna, ahol az ablak fénye megcsillan, és a vízcseppek láthatók a gyümölcsön. Ez mégjobban fokozta volna a hatást. Talán nem is az élességet kellett volna átállítani, hanem picit nagyobb mélységélességet használni, hogy a szár is és a gyümölcsnek az eleje is éles legyen, és utána a többi már életlenben tartva tökéletesen működött volna. Most ezt hiányolom, de ez annyira nüansznyi, technikai kérdés, hogy nem igazán von le a kép erejéből. Nagyon izgalmas az, hogy ezt a kompozíciót összerakta Mariann, megvan a három csillag a csendélet megoldásra. A leckemegoldásra én még várnék egy-két variációt a csendélet témakörére. (hegyi)
értékelés:

Hogy ez a Fény és árnyék leckébe megoldás, az biztos, de én ennél többet gondolok erről a képről. Nagyon kedves az a párhuzam, amit Ágnes itt felállított nekünk a Madonnával és a gyerekkel, és Mammucs portréjával. Elgondolkodtató is ez a párhuzam, a szemüveggel, a hajformával, a testformával azért látjuk, hogy egy idősebb hölgyről van szó, és ez az, ami elgondolkodtató, hogy a párhuzam csak részleges, mert az ő kezében nincs kisded. Jelentéssel bír, hogy mit jelent a változás, hogy születünk, felnevelődünk, egy picit a magányról is szól ez a lecke nekem. Én ennek nagyon örülök, nem biztos, hogy a Fény és árnyék leckébe tettem volna, de el tudom fogadni, mert teljesíti a leckét, van rajta fény is meg árnyék is, de lehet, hogy bátrabban lehetne ezt besorolni akár a Család, akár a Magány leckébe. Technikailag a kép felső részéből fél centi nyugodtan vágható. (hegyi)
értékelés:

Közönséges zengőlégy (Syrphus ribesi): kb. 1 cm hosszú. Fekete-sárga gyűrűs potroha darázsra emlékeztet. Ártalmatlan. Képes egy helyben lebegni - ezt szerettem volna lefotózni, de nem engedte. Vagy az objektívem körül keringett, vagy a sárga virágokra szállt le. Így maradt az utóbbi verzió. Azért sikerült egész jól összebarátkoznunk.

Egészen érdekes, hogy úgy sikerült ezt lefényképeznie Mariannak, mintha ez valamilyen preparátum lenne, ez főképp a második képre igaz. Az első képen örülök, hogy a szárnymozgás miatt kicsit elmosódottabb ez a dolog, mert ettől látszik, hogy ez élő állatka. Itt megjegyzem, hogy nem kell mindig a tökéletességre törekedni, ezt az első és második kép viszonylatában mondom, a második képen olyan rövidre sikerült a zársebességet megválasztani, hogy befagyott ez az egész. Ettől nagyon szépen látszanak az erezetek a szárnyon, de a hitelessége egy kicsit csorbul. Kompozícióban az első képpel értek inkább egyet, a második képnél ez a nagy virágfej az előtérben engem zavar. Nyilván, ha most odamész, és ezt letöröd onnan, akkor a kis állatkánk is elrepül, de ha választani kellene, akkor inkább az első kép, aminek a fölső részéből egy fél centit vágnék, ott nekem sok van fölül. (hegyi)
értékelés: