Feladatmegoldás

Bevallom férfiasan elolvastam, hogy milyen diskurzus megy arról, hogy ez miért giccs, és még most sem értem. Pistának néha egészen extrém elképzelése van a világról, amit én becsülök, és tiszteletben tartok, de most nem tudom követni. Legalábbis ebben nem, hogy ez miért giccs. Kicsit az is bizonytalanná tesz, hogy eszméletlen melót beletesz egy ilyen ötletbe, és ez tökéletesen jól megvalósul, ugyanakkor valahol a technikai megoldásnál mindig elcsúszik, és erre mindig legyintünk abban, hogy hát jó, Pista stílfűrésszel faragja a képeit, hull a forgács, és néha egy-egy szálka benne marad a dologban. Szép lassan azért azt mondom Pistám, hogy azt az egy lépcsőt felfelé meg kellene tenni. Ugyanis akkor van ereje a humornak, a gegnek, ha abba technikailag akármennyire akarok, nem tudok belekötni, nem tudok kekeckedni. Már pedig, itt bele tudok kötni a kompozícióba elsősorban. Abba, hogy a tömegelhelyezés szempontjából ennek a képnek van egy olyan előtere, amiben ez a kis szamárfüles valami, ami itt az alsó képhatárnál jelentkezik, ez már nem kell. Takard le az ujjaddal azt a nagyjából egy ujjnyi részt, és rájössz arra, hogy a villanykörtének az árnyéka a képhatárhoz kerül, akkor ez egy teljesen rendben lévő kompozíció, vagy legalábbis egy sokkal nyugodtabb kompozíció lenne. Ez az egyik. A másik, hogy engem az nem zavar, hogy ez a te munkaszobád, és hogy itt szoktad a különböző kreatív ötleteidet is kiélni, és itt mintegy ilyen sufni-műteremben készülnek a dolgaid, de akkor erre a lekoszlottságra, erre a pusztulatra, erre is, mint esztétikai dologra tessék gondolni. Ez egy adottság, de ebben gyönyörű felületek, és gyönyörű felszínek lennének, ha ezeket megpróbálnád felemelni erre a szintre. Igen ám, csak akkor végig kell gondolni, hogy mi az, ami még pluszban belóg. Ott van a zsinór, ott van az a deszka az ajtónál, amit nem nagyon értek, ezt a Trixline-os dobozt sem nagyon értem, mert nekem elég lenne a gyufa, így nem értem, hogy miért van ott az izzónak a doboza. Miközben meg azt mondom, hogy van egy nagyon nagy erősséged, hogy olyan ötleteid vannak, amiket nagyon kevesen tudnának utánad csinálni. Ki az, akinek eszébe jut egy lángoló villanykörte, meg a molotov koktél kapcsolatát itt megmutatni? Meg nem csak, hogy ötletként, hanem bátorságként, mert ezek egy kicsit ilyen bátorságpróbák is. Lépjünk tovább abban, hogy ezek technikailag és kompozícióban is legyenek megtámogatva. Próbáljuk meg. Egy kicsit nagyobb ritmust kérnék. Azért az első három leckében én még elmélyednék egy kicsit. Látod, Veráék is küldik, úgyhogy hajrá Pista! Ez most 1 csillag, mert a leckemegoldást nem tudom hova tenni, így azt a csillagot, amit a lecke megoldására kapható, nem is tudom odaadni. (hegyi)
értékelés:

Vessetek a mókusok elé, de nem tudom, hogy mik ezek a bogyók, hogy ez most egy ilyen gyertyaöntő szakkörön van, ahol valaki bemutatja a legújabb találmányait, vagy ez mi akar lenni, ezzel nem tudok mit kezdeni. Ugyanakkor az egésznek a hangulata egy nagyon érdekes világ. Valami most benne maradt ebben, ami csak a tiéd, és nem tudsz átadni ez által a kép által közönségnek. Mégpedig az, hogy te ott benne voltál egy hangulatban, akár szólt a zene, akár volt előtte valamilyen kommunikációs helyzet, nem tudom, de ez arra sarkalt téged, hogy elkészítsd ezt a képet. Abszolút bízom abban, hogy ez nem egy véletlen elkattant kép, ugyanakkor nekem, aki ezt a képet szemléli, nem nagyon mond semmit ez a sok valami a pincében, előtte a figura sem, és így együtt sem tudok megkapaszkodni annyira, hogy az enyém legyen ez a kép. Itt ténylegesen az a kérdés, hogy ha ez egy képsorból egy kiragadott kép, akkor oké, de akkor kérem a többit is. Tehát lehet ez egy lírai beszámoló állomása, de önmagában ez a boldogsághoz kevés. Ezt most visszaadom továbbgondolásra. (hegyi)

Az a baj, hogy van ennek az egésznek egy vöröses árnyalati iránya, és ez egy kicsit zavar, és valószínűsítem, hogy erről nem az alkotó tehet, hanem a digitális technika pont a vörösek visszaadásában elég furcsa dolgokat képes művelni, és ráadásul pont a vörös tartomány az, amiben a tónus terjedelme igen szűk, és ezért ez egy nehéz dolog. Ez a kép formailag megold valamit, és ez a formai megoldás nagyon izgalmas, ugyanakkor viszont, sajnos a technika miatt ez nem tudja elérni azt a hatást, amit egyébként megérdemelne a dolog. Ami a kompozíciót illeti, én ezt biztos, hogy szűkebbre venném. Nem nagyon értem azt, hogy miért van ez ennyire elmozdítva jobbra. Bal oldalon otthagytál egy másfél ujjnyi részt, ráadásul ott egy újabb forma is beindul, még azt is mondhatom, hogy elkezd konkurálni ezzel az egésszel, hiszen a képhatárnál lévő levelek újból élesek, az a két levél, ami belóg, miközben mindenhol máshol csak a virág az, aminél az élesség felfedezhető. Ezt a részt én biztos, hogy lehagynám, ahol az a két élesebb levél van, már csak azért is, hogy ne vigyük el a fókuszt a témáról. Azt szeretném feldobni, akár, mint egy ilyen eszmecsere irányt, hogy vajon mennyiben érvényes ma amikor a fényképezőgépek egy részénél, és a mobiltelefonok nagy részénél csak egy kattintás annak eldöntése, hogy milyen formátumban készüljön el a kép, hogy mennyiben érvényes az, ha ragaszkodunk az adott gyártó képérzékelőjének arányait, vagy méretezését megtartsuk. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan képarányok, amik a klasszikus képarányokhoz tartoznak, a 4:3, vagy a 3:2 képarány, vagy a 16:9, bár én ezt annyira nem szeretem, vagy az 1:1. Jó, ha törekszünk arra, hogy ezeket a képarányokat legalábbis megtartsuk, de szerintem nem bűntett az, ha ilyen helyzetben a kompozíció feszessége okán meghozzuk azt a döntést, hogy egy vágást tegyünk. A képarányok részben matematikai kérdések, részben esztétikai kérdések abban a tekintetben, ami az aranymetszés kérdésköre, vagy Fibonacci-számok, mind a kettőről találtok a szertárban leiratot, és filmes illusztrációt is, amit nem győzök elégszer megköszönni Pesovár Annának. Ez azért fontos, mert azt is értelmezi, hogy bár ezek a természetben ezek a maguk naturalitásában már megjelennek, de hát, a természet sem egy fafej, hogy azt mondja, hogy márpedig akkor azért, mert a málnának is a pöszmöszök azok Fibonacci sor szerint jelentkeznek, hogy ez így és csak így működhet, úgyhogy én ebben egy kicsit nagyobb szabadságot adnék. Tudom azt, hogy sok olyan alkotó van, aki ehhez ragaszkodik, és akár még a film széleit is rajtahagyja a nagyításon, bizonyítandó, hogy igen, igen, ő utólag nem vágott. Ez lehet egy cél, és én ezt a célt nemesnek és szépnek gondolom, az értelmével vitatkoznék, már csak azért is, mert nem mindenkinek áll rendelkezésére anyagilag az, hogy mondjuk digitális technikában akár csak az 1:1 képarányt, a négyzetes képarányt alkalmazhassa, már csak azért is, mert ilyen gépeket csak a középformátumú professzionális kategóriában készítenek. Tehát több milliós beruházás lenne egy ilyen felszerelés, és az senkitől nem várható el, hogy akkor felejtse el az 1:1 képarányt, mert miért kellene elfelejteni? Az egy másik kérdés, hogy törekedni kell arra, hogy az ember tudatosan döntsön egy kompozíciós helyzet mellett, és ha én tudatosan azt mondom, hogy ez a helyzet engem négyzetesben érdekel, akkor onnantól kezdve már annak a törvényei fognak munkálni. Nagyjából ezt tudom hozzátenni. Ez egy 2 csillagos képi megoldás, elsősorban nem a színbéli problémái miatt, hanem a kompozíciós pontosítás okán. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök annak, hogy Vera hosszabb kihagyás után újból jelentkezett nálunk, annak pedig még inkább örülök, hogy az első leckével köszönt minket. Gondolom, azt Vera is érzékelte, hogy egy ilyen helyzetben nem csak Hegyi pedellus keresi az első mondatoknál a szavakat, hanem ez képi gesztusban is fontos lehet, hogy így négy-öt év távlatából milyen absztrakciókkal indítok újra egy folyamatot. Ez a feladatmegoldás egy több rétegű, több olvasatú képi gesztus, és mindegyik jelentésrétege fontos és határozott súllyal bír. Formailag, ami először szembetűnik, az a feltartott tenyér. Ennek az egyik értelme a kézfogásnál, az ismerkedésnél, a köszöntésnél egy jelzés, a bizalomé, a nyitottságé, és az elfogadásé, befogadásé. Az üres kéz, az üres tenyér a régi korokban azt mutatta, hogy nincsenek támadó szándékaim, nincsen nálam fegyver. A másik jelentésréteg a Vera által elindított, és tulajdonképpen az ő gondolati hálója köré szőtt, azóta már jeles képviselőkkel bíró és a fotográfiai kánonban elfogadást nyert hibaista megközelítés. Akit ez bővebben érdekel, annak Vera biztosan a segítségére lesz ebben a kérdéskörben. Jó példája ez a kép annak, amit én több elemzésnél elmondtam már, hogy mi a szerepe a hibának a képen. Az én értelmezésem szerint akkor beszélünk jó és értékes hibáról, hogy ha az hozzáad az alkotói gondolatisághoz, és ezáltal egy új minőséget hoz létre a véletlen által az alkotó. Tehát, amikor bekapcsolja azt a rezgést, ami a környezetünkben szereplő hiba a mátrixban, vagy a rendszerben, de nem öncélú, és nem tetszelgés, vagy formai szépelgés, hanem plusz súlyt ad annak, ami egyébként is működne. Mert ha nincsen képi közlés, ha nincsen értékelhető gesztus, akkor azt a hiba sem fogja hosszútávon értékké változtatni. Ennél a képnél az a hiba, amiről Vera beszél, ez a fajta nagyon érdekes roncsolódás, ez az egésznek egy nagyon régies, archaikus ízt ad, van az egésznek valami különleges hatása. Az RC papírok tudnak hasonlóképpen szépen megrohadni, ezt nagyon nem lehet szebben mondani. Arról van ott szó, hogy a hordozóból, amire anno ezeket a képeket készítették, nem lehetett kimosni a vegyszereket, és nem lehetett rendesen fixálni, évek teltek el, és egyszer csak egy ilyen aranyló kontúr, egy nagyon furcsa misztikus világ kezdett el megjelenni ezeken a fotókópiákon, és tulajdonképpen egy új minőséget hozott létre - az egy másik kérdés, hogy ennek a stabilizálása nem volt egy egyszerű dolog - bár elég nagy késéssel, de a véletlen ott is belekapcsolódott az alkotói folyamatba. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert elég kevés szó esik itt nálunk az analóg technikákról, de mindennek van előképe, ennek a fajta roncsolódásnak pedig nekem, fejben és látványban az RC papírok meghalása adja ezt a kontaktot. Hadd mondjak még egy dolgot: a filmtörténetben meghatározó alkotó Luis Buñuel, az ő a filmes gondolkodása, világa, és az Andalúziai kutyában van egy olyan jelenet, amikor a tenyérből mindenféle hangyák másznak elő. Érzek ebben valamiféle párhuzamot, még akkor is, ha ez nem kötelezően volt tudatos, de mindenféleképpen van egy ilyen kollektív összekapcsolódás ebben az egészben. Amibe meg különösen bele tudok szeretni, azok az ujjacskák. Ezek a kis girbe-gurba ujjak ahogy itt megjelennek. Idehoznám Demeternek az egyik képét, a Virágok anyámnak című munkát, ami szintén azért izgalmas, mert ott is a feltartott kéz formája és egyéni jellegzetességei azok, amik nagyon szubjektívvé és szerethetővé teszik a képet, és ez itt is jelen van. Úgyhogy nagyon örülök ennek a munkának, és azt szeretném kérni Verától, hogy én igyekszem tartani a ritmust, de ne az legyen, hogy Hegyire várunk, hanem tessék küldeni a leckéket. Nagyon remélem, hogy el tudunk kezdeni egy fotográfiai kommunikációt, annál is inkább, mert nagyon fontosnak tartom azt az irányt, amit a képekben való filozófiai gondolkodás jelent. Van egy esztétikai megfejtés, és itt a kompozíció tökéletesen alátámasztja, mozgása és dinamikája van az egésznek, nem csak a mélységélesség által, hanem a tömegelhelyezés által is, ugyanakkor ez a felbukkanás, ez az újbóli köszöntés szerintem egy nagyon erős és nagyon pozitív üzenet. És hogy mindez formai jegyeiben hordozza ráadásul azt az irányt, amit Vera nagyon nagy kitartással és lelkesedéssel útjára indított, és már egy önjáró létezőként funkcionál, ez így mindenféleképpen példaértékű. Köszönöm szépen! Ez egy 3 csillagos leckemegoldás, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Az a helyzet Ágnes, hogy itt most valamit megtaláltál, még ha véletlenül is, és nagyon szeretném, ha most megfigyelnéd ezt a képet, mert ez több kérdésedre választ ad, amik az előző munkáidban felmerültek. Egyrészt a tónusokra. Sokszor beszéltünk arról, hogy túl vannak konkretizálva, túl vannak világítva a képeid. Akár az apáddal való kapcsolati helyzetet nézzük, akár a gyerekkort, hát, nem ma voltak azok a fotók, de volt egy ilyen irány, amit elkezdtél, aztán abbahagytad a felénél, sajnos. Emlékszem, hogy ott kerestünk egy fénytani helyzetet. Itt most azért mondom ezt neked, mert ha megfigyeljük ezt a képet, nagyon finoman nagyon sokféle tónus megjelenik, és ennek az egésznek a ritmusa egy nagyon furcsa térbeliséget ad, ami az előre-hátra mozgásban is segíti ezt a képet, még úgy is, hogy kicsit meg is van ez az egész bolondítva, mert ami a legélesebb, ez a függöny, az tulajdonképpen a legsötétebb is. Tehát, azt gondolnánk a legtávolabb, miközben az van valószínű a legközelebb hozva élességben, de nem biztos, hogy ő van valóságban is a legközelebb. Szóval érdekes ez az egész játék ettől. A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy sokat keressük itt a fény és árnyék lecke megoldásait, hogy azzal mit lehet kezdeni, hogy mitől izgalmas, és hogyan. Aztán jött nagyon sok félreértelmezés, nem csak Ágnestől, mástól is, és én azt mondtam, hogy tegyük azt félre, mert mintha túl könnyűnek gondoltátok volna annak az ajtónak a kinyitását. Itt akarva-akaratlanul, tudatosan, vagy véletlenül, de arra a leckére is egy egész jó megoldást kapunk. És hát, itt van a monokróm szín, ami megint azt mondom, hogy egy nem túl sokat megoldott lecke, mert valamiért ódzkodtok tőle, vagy lehet, hogy az értelmezésével van probléma, lehet, hogy túlgondoljátok azt a leckét. Nagyjából erről szól a lecke, hogy keressünk olyan szituációkat az életünkben, amikor a jó szerencse, vagy a véletlen, vagy az adott érzelmi helyzet egy tónusra húzza a környezetünket, és hogy abból milyen gondolatot, ritmust tudunk kihozni. Érdekes a kép tömegelhelyezése, ha én csinálom, akkor talán valamennyit tónusban visszább veszek a jobb oldali viszonylag üresebb sávból, ahonnan az a horgolt függöny kimarad, mert az most túlságosan határozott. Ha letakarod, akkor látod, hogy mennyire érdekes és titokzatos lesz a kép. Az most nekem ott sok. De talán ennyi, amit hozzá tudok tenni, ha az egy-két fényértékkel visszább van véve a középtónusok és a világosabb részek tekintetében, akkor szerintem ez egy tökéletesen rendben lévő kép. Ágnes, még egyszer mondom, hogy nagyon jó lenne, ha ezt a képet rögzítenéd magadban, mert ehhez vissza lehet nyúlni, hogy ezt az élményt idézd fel, hogy ezt a képet milyen lelkiállapotban, és milyen helyzetben csináltad, mennyi időt hagytál magadnak ennek az egésznek a megfigyelésére és a megvalósítására, és hogy hogyan tudtad ezt az egészet összehozni. Mert ez az, amire a későbbiekben építkezhetsz. Ez egy 3 csillagos leckemegoldás, köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

A technikai problémáról a színkezelést illetően a kommentekben beszéltünk, erre most nem térnék ki. A megfigyelés szerethető, nyilvánvalóan utómunkában ezzel még lehetne mit dolgozni, a kép bal oldalán van egy nagyon világos rész, azzal mindenféleképpen kezdenék valamit, de tulajdonképpen az egész egy jó ritmus. Az meg javarészt szerencse kérdése, hogy mennyi van alul belőle, hogy lássuk, mi felé nyúl a mókuska. (hegyi)
értékelés: