Feladatmegoldás

Hát, igen, valószínű, hogy rád figyel, csak ebből mindent levágtál, ami a környezetben érdekes lehet, és annyira körbeollóztad ezt a képet, hogy így már lemaradt a gesztus. El kéne vinnie az ő tekintetének ezt az egészet. Az látszik, hogy két lámpával dolgoztál minimum, lehet, hogy ez egy kicsit sok is ahhoz, hogy izgalmassá váljon, kicsit túl van világítva a homlok. Lehet, ha egy keveset lefelé mozdítod ezeket a lámpákat, akkor izgalmasabb képet kapunk. Szóval, kellene még ezzel egy kicsit játszani. Másrészt a környezetnek azért van szerepe. Nem elég, vagy ritka, amikor elviszi a képet a vállán az, hogy ennyire közelre megyünk. Ott valaminek történnie kell, akkor beszéltesd, hozd valamilyen szituációba, hogy valamilyen jellegzetes gesztus megtörténjen, mosolyodjon el, csodálkozzon el, tehát, hogy fel tudjak fedezni valamit. Mert a figyelem önmagában kevés. Utalnék Rodin: A gondolkodó–ra, ő sem másként oldotta ezt meg, mert azért rendesen használja a gesztusrendszert is. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Kedves Csaba, nem tudom merre jártál, ezek szerint talán Skóciában - őrülök, hogy visszataláltál hozzánk, és azt mondom neked, hogy a játék jó, csak itt a geg nincs végigcsinálva. A sapka kevés ehhez, az ing nem működik, én azt gondolom, hogy túl finomkodó ehhez az egészhez. És még egy fontos dolgot mondanék, hogy érdemes ezt az egészet valamerre túlhúzni. Bátrabb megfogalmazást kérek. A világ, ami körülvesz minket, megfigyelések tárháza, és amikor a sztorik megtörténnek, akkor azok adott helyzetben, mint egy film, egyrészt az időbeli lefolyásuk, másrészt a térbeliségük miatt megfelelő töltettel rendelkeznek. Egyszerűbben fogalmazom meg, amikor seggre esünk a jégen, annak van egy kezdete, egy csúcspontja, és egy befejezése, és ez így együtt elég vicces lehet. Röhögünk rajta, és egy jó emlék. Amikor ezt fotográfiában akarjuk megoldani, akkor tudnunk kell, hogy mikor van a csúcspont, és azt kell elkapnunk. Minden egyéb kevés lesz ahhoz, hogy egy nézőnél, aki ott sem volt, ugyanazt az élményt hozza, vagy legalábbis valamilyen megközelítőleg hasonló szintet. Tehát, amikor én azt mondom, hogy erősebb gesztusokat igényel egy alkotás, akkor erre gondolok, hogy nem elég beülni a kamera elé, és nagyjából elmerengeni azon, hogy én most skót vagyok, hanem elrajzoltabban, nagyobb intervallumban kell tudnunk fogalmazni, azaz egy kicsit vadabbul ahhoz, hogy az ember, amikor utána megnézi, akkor evidens legyen az a megoldás, amit lát. Ennek az egésznek megvan a humora ezzel a műhajjal, a pompommal, de egyrészt a világítás elveszi, letompítja az erejét, másrészt pedig ez a szipálmártonos mosolyalbum beállítás meg annyira közhelyes, hogy önmagában ez nem elég. Ha azt akarod hozni, hogy a skót csávó elment a fotóműterembe portrét csináltatni magáról, akkor tessék még jobban karikírozni. Lehet, hogy jót tesz, ha előtte nem alszol egy napig, mert erősebb tónusokat fog létrehozni a bőrön, meg mondjuk a ráncokat is megerősíti egy kicsit, lehet, hogy jó, ha nem borotválkozol még egy nappal többet. Nem akarom én most ezt az egészet itt felfejteni, de egy biztos, ez akkor működik, ha karcosabb, ha harsányabb, így most ez nekem még nem elég, úgyhogy visszaadom ismétlésre. Remélem, megvan még a sapka. (hegyi)

Az előző elemzésnél lemaradt, hogy nagyon örülök annak, hogy Ágnes ezt a leckét is elkezdi feldolgozni, most már van hozzá kis barátja is, és ez egy különleges érzelmi kötődés kezdete. Fontos, hogy a dokumentálások is megtörténjenek, és ez az egész, mint rezgés elinduljon. Ami a konkrét képet illeti, nem mondom, hogy a végállomáshoz értünk, de mindenféleképpen fontos az, hogy ezen az úton elinduljunk. Úgyhogy én bátorítanálak arra, hogy figyeld ezt a kis társat, amikor fotózod, akkor kezeld őt egyenrangú partnerként (egyéb esetben ezt nagyon nem javaslom, mert a fejedre fog nőni), és tedd meg, hogy úgy próbálsz róla portrékat készíteni, mintha ember lenne. Az ő személyiségét, jellemzőit megkeresve, és hagyva, hogy gesztusokat fedezhessünk fel. Az irány megvan, a pihenő macska. Arra kell odafigyelni, hogy a pihenő macskánál több olyan szituáció van a szemét illetően, ami nem esztétikus. Mint öreg macskás mondom, hogy azért, mert nekik két szemhéjuk is van, ez főképp az ébredés és elalvás pillanataiban elég riasztó tud lenni, úgyhogy erre majd figyeljünk oda a későbbiekben. Nem erről a képről beszélek, hanem általánosságban próbált ez egy tanács lenni. Én most ezt azért adom vissza, mert azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos szoba, amit most kinyitottál, keressük még majd a megoldásokat. (hegyi)

A gondolat tetszik. Ami a megoldást illeti, nem nagyon tudok vele mit kezdeni, mert nem fotográfiai megoldást kaptunk, hanem egy fénymásolós üzenetet. Az a nehéz ebben a kérdésben, hogy ahhoz, hogy ezek a dolgok pontosan tudjanak működni, ahhoz az alap dolognak is, amiből kiindulunk, jól kell működnie. Mondok egy másik példát. Nem tudom, hogy szoktál-e főzni. Én szeretek főzni, és szerintem jól is megy. A középfokú szint szerintem onnan kezdődik a főzésnél, amikor rájön az ember arra, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen alapanyagokból dolgozom. Sok olyan étel van, például a pörköltek, amibe szokás tenni vörösbort. És ezt az emberek általában úgy oldják meg, hogy valamit levesznek a polcról, amit a Béla hozott, és nem akarom meginni, mert túl savas, és nem bírom, meg valamilyen asztali bor, de hát, az jó lesz a pörköltbe, ha már meginni nem jó. És ez egy óriási félreértés. Az alapanyagnak ugyanis professzionálisnak kell lennie ahhoz, hogy azt hozza ki az ételből, amire vágyunk. A bor sem lehet másodosztályú, még akkor sem, ha elfőzöm a pörkölttel, mert teljesen más ízanyagok fognak felszabadulni belőle akkor, ha az egy csinált, úgymond tablettás bor, mintha mondjuk egy francia borvidék termése. Hogy miért mondom ezt ennél a képnél? Mert azok az alkatrészek, amikből egy ilyen montázs összeáll, szintén nem mindegy, hogy milyen minőségűek. Az alapnak, vagyis annak, amiből kiindulunk, jól kell működnie. Az nem működik, és nem jó irány, vagy legalábbis én nem tartom helyesnek, hogy van egy kevésbé jól sikerült képünk, és azt mondjuk, hogy oké, de azzal majd beülök a laborba, és majd lesz belőle valami. Ráhúzok egy effektet, vagy rámásolok valamit, és akkor majd azzal történik valami. Ha az alap felvetés nem pontos, akkor a megoldás is billegni fog, amit így létrehozunk.
   Térjünk rá a konkrét esetre, nem látom indokát annak, hogy miért ez a tömegelhelyezés jött létre ennél a portrénál, nem nagyon értem a képkivágást sem, főleg a homlok tekintetében nem. Több nagyon szép része is van ennek a képnek, ugyanakkor nem látom azt, hogy eldöntötted volna, hogy melyikre teszed a voksodat. Gyönyörű a haj esése, nagyon szép az ellenoldalon a szem árnyékolása, gyönyörű az orr íve, a szemöldök, nagyon szép részletekből áll össze ez a kép, és valamiért még sincs kész. Azért nincs, mert valószínű, hogy az alap, amiből kiindultál, az nem volt eléggé érdekes, vagy számodra nem azt az eredményt hozta, hogy úgy önmagában megálljon a lábán. Az, amiről beszélek, most már sejthető, hogy azt is fogja jelenteni, vagy azt a véleményemet is talán tükrözi, hogy ezek a szendvicsnegatívos montázstechnikás ügyek nagyon ritka esetben állnak meg a lábukon, mert az esetek nagy többségében vagy arról van szó, ahogy már elmondtam, hogy vagy egy kevésbé sikerült képből próbálunk többet kihozni. Ha pedig nem erről, akkor arról szokott még szó lenni, hogy van egy jó képünk, arra viszont az ember általában rájön, hogy kevésbé biztos, hogy érdekes, vagy érdemes valami művi üggyel manipulálni. És akkor kérdezheted, hogy jól van Zsolt, de akkor hogyan tovább? Ha a vaterán jársz, vagy barátoknál, vagy akár, ha otthon szétnézel a padláson, akkor lehet, hogy fogsz találni egy diavetítőt. Vannak a régiek, amivel mesefilmeket vetítettünk, az is izgalmas, vannak újabb fajták is, tulajdonképpen a dolog technikáját illetően mindegy, hogy milyet találsz, ugyanis az a lényeg, hogy legyen benne lámpa, ami világít. És ha ebbe beleteszel bármit, és azt a bármit bármire kivetíted, akkor ez a valóságban fog létrejönni, ami itt most ezzel a térképpel egy manipuláció folytán jött létre, és nem egy külön lebegő rétegként kerül a képre, vagy ha külön lebegő rétegként is, akkor annak is megmarad a térbelisége, nem úgy, mint itt. Azt javasolnám, mert érdekes, hogy próbáld ki, hogy mi van akkor, ha ezt az egészet a valóságban hozod létre. (hegyi)

Pista, az van, hogy lehet, hogy félreértettem valamit. Néhány kommenttel korábban mintha valami olyasmi hangzott volna el, hogy akkor most innentől felkötjük a gatyát, és komolyabban vesszük a dolgokat. Lehet, hogy ez már az, de akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez a dolog egy kicsit még erősítendő. Igazán nagyra tartom ezt a faragványt, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha ez kész lesz, akkor méltó módon fogja dicsérni a készítőjét, de lássuk be, hogy most egy werkfotó állapotot kapunk, ami akkor működik, ha az a szituáció, amiben ez a helyzet előáll, az teljes egészében, vagy a lehetőségekhez képest minél pontosabban kerül bemutatásra. Több megközelítés létezhet, magának a faragásnak a bemutatása, egészen elmehetünk a nagyon szubjektív ábrázolásig, hogy a véső hogyan faragja épp ki a fából a formát, tehát, sok minden lehetne. Itt az egész alakos önportré a lecke, hát, akkor egy teljes alakos beállítást kell létrehozni. Az van, hogy itt most a lecke rólad szól, tehát arra kellene itt a hangsúlyt helyezni, és a sorrendet úgy kellene beállítani, hogy van Pista, meg van a munkadarab, s nem fordítva. Itt most annyira fordítva van a helyzet, hogy az egészből te ki is csúszol. Egyszerűbben fogalmazva, engem érdekelne a létra, ahogy állsz rajta, érdekelne az, hogy hogyan viszonyulsz ehhez a munkadarabhoz, tehát, minimum azt várnám, hogy egyenrangú félként legyél ábrázolva, ez a félig kilógunk dolog nem jön be. Értem én, hogy nagyjából beállítottad a kis állványodon a gépet, aztán a szeles időben elfújta a szél, de azt gondolom, hogy érdemes ismételgetni egészen addig, amíg nem azt kapjuk, amit látni akarunk. Nem vagyok most meggyőzve ennek a képnek a beállításáról, legyünk ebben határozottak, és kérek egy ismétlést. Pistát akarom látni. (hegyi)

Zoli, a megfigyelés rendben van, de ez engem nem érdekel annyira, nem tud lekötni a megvalósítás. A megfigyelés az jó, csak ebben az a kérdés, hogy azon kívül, hogy jelen voltál, és volt nálad egy technikai eszköz, azon kívül tudtál-e létrehozni valami extrát? Valami olyat, amit más nem. Én nem érzem, hogy ennél a képnél ez megtörtént volna. Az a baj, hogy lenyűgözött téged ez a szivárvány, holott ez a szivárvány csak egy eszköz. Persze, ez egy fontos megfigyelés, és biztos van, aki megnyalná a tíz ujját, ha... De ez most nem történt meg. Az, hogy jelen voltál, volt nálad fényképező, amit elővettél, az még egyszer mondom, oké. Csak mit hoztál belőle létre? Tényleg kell ez a bazi nagy ég? Vagy ha kell, akkor tényleg kell a leíró költeményhez a fű is? Ahol nem is történik semmi? Szóval, hogy mi az, ami ezt az egészet elkezdi felemelni, mert ez egyelőre még csak egy kelléklista. Van 3 kg szivárványunk, 4 kg koszos egünk, van 4db kihalt szép fánk, és van lakókocsi, meg házikó, meg nem tudom még, hogy mi, meg a futballpálya. Ezt össze kellene rakni képpé. (hegyi)

Az az érdekes, hogy a kép megad minden választ, ezt nektek kell majd megtanulni olvasni. A tónusok! Megint azt mondom, hogy pofon egyszerű a kérdés, hol vannak a legvilágosabb pontok? Tessék berajzolni erre a képre. Húzd körbe egy filccel a két fület, a orcánál, a pofacsontnál a két flekket, húzd be a nyakat, ezek azok, amik a legvilágosabb pontokat képviselik. Na, most akkor megkérdezem, hogy hova esnek ezek a pontok, tömegelhelyezésben ezek mennyire kiegyensúlyozottak. Nem azok, mert ha egy másik filccel elkezdenéd a sötét foltokat bejelölni, azok csak a felső régióban vannak, és ettől az egész lecsúszott. Én elfogadom, hogy ez az egész gondolatiságában ide kellene, hogy komponálódjon, de a világítás ennek ellene dolgozik. Ezért nincs kész a kép. Mi a megoldás? Az, hogy csinálsz valamit a hajjal, világítsál oda egy kicsi surlófényt, és máris felhúzza az egésznek a grafikáját, és onnantól kezdve, mivel oda is elkezdenek majd kerülni pontok, csökkenti a súlyát a mérleg serpenyőjében a sötét tónusoknak, és növeli a súlyát a világosabb tónusoknak, és máris elkezd a mérleg mutatója középre visszaállni. Egy másik irány lehet az, hogy lesötétíted a mellkas részt, és az lesz megint egy ilyen sejtelmes valami, és abból kezdesz el dolgozni. Igen ám, csak hogy ha lesötétíted a mellkas részt, akkor elveszíted annak az egésznek a terét, tehát, akkor tulajdonképpen majd lógni fog a semmiben egy fej, ami kevésbé érdekes. Úgyhogy világítási problémáim vannak. (hegyi)
értékelés: