Feladatmegoldás

Ez egy nagyon izgalmas kép. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy ha egy 10 perccel később készül, akkor az egésznek nagyobb tere van, vagy több tömege, vagy olyan húsosabb lesz, vagy olyan szerethetőbb, de aztán rájöttem, hogy valószínű, hogy nem az volt a célod, hogy szerethető legyen. És ezt én el tudom fogadni, mert ebben van drámaiság, van félelem, legyőztük az estét, legyőztük az éjszakai hangokat, végre jön már a reggel, végre visszakerülünk a valóságba, ez mind itt van a képen. Egyetlen megjegyzésem van, miközben meg fogja kapni a kép a 3 csillagot a leckemegoldással együtt, hogy a kép felső részéből egy ujjnyit simán vágnék, le tudnék arról mondani, ha az alsó részéhez hozzátennék, mert nekem onnan meg hiányzik ez az egy ujjnyi sötétség. Tehát, pontosan azt a drámát kellene belőni ezzel, hogy van egy múlt, ugye az éjszaka, és van a jelen, amikor hajnalodik. Van egy félelmes világ, a sötétség, és van a kivilágosodás, maga az, hogy jövünk vissza az életbe. Ennek az arányát kell megtalálni, és ehhez nekem most több fekete kellene az alján. (hegyi)
értékelés:    

Az van, hogy ez egy nagyon jó megfigyelés. Tulajdonképpen szerethető is a kép, bár mindent megtettél annak érdekében, hogy legyen egy elidegenítő hatása ennek a furcsa kontrasztos szituációnak, amit itt alkalmazol. Én elfogadom, ha neked ez a fajta világ tetszik, akkor használd, de nekem egy kicsit sok. Szerethetőbb lenne, ha lenne benne egy kis puhaság. Most pont azt a középtónust vetted ki, és ettől lett egy ilyen meszes jellege az egésznek. Az érdekes az, hogy amióta nézem ezt a képet, vagy alul takargatom a kezemmel, hogy mi lenne, ha nem lenne előterünk, vagy megpróbálom elképzelni, hogy milyen lenne, ha ez fekvő lenne, vagy mi lenne, ha még kapnék belőle ott, ahol a gyalogosok jönnek, tehát, hogy biztos innen jó-e ez lefotózni. Miközben nagyon szeretem, hogy a háttérben tükröződsz, jó ez az ember is, aki a főszereplőd lett, jól mesél. Lehet, hogy az a bajom, hogy oldalirányban kevés. Én elfogadom azt, hogy ez így készült, látom a kezedről, hogy álló felvétel, és hát, akkor ennyi van, de talán jót tett volna neki, ha érdekes módon főképp jobb oldalon többet kapnánk, és akkor bár dekomponáltabbak lennénk, de a tömegelhelyezés valahogy masszívabb lenne nekem. Mindennek ellenére, amit elmondtam, én ezt egy érdekes és izgalmas ügynek tartom, és én megadom rá a 3 csillagot. A leckemegoldásra egy kicsit még várok. (hegyi)
értékelés:

Az üzenetet értem, és ez rendben is van, hisz van ilyen, amikor az ember egy kicsit maga mellé ül, és szeretne úgy elbujdokolni, és aztán nekiszorul a falnak, és már nincs hová, és akkor úgy magába zárja magát, és ez a póz ezt a gesztust nagyon jól hozza, sőt, szeretném felhívni a figyelmet a lábakra, ők a főszereplők. Nekem oldalt egy kicsit szűk a dolog, nyilvánvalóan ez a tértől is függ, hogy mennyi helyed van, talán, ha egy kicsivel közelebb kerül a kamera, akkor bár az előtérből veszítünk, de ez nem biztos, hogy akkora baj lenne, és akkor nem kellene ennyire szűkre vágottnak lennie a képnek. Van egy kis problémám, és ez a hajcsat kérdése. Az ott engem kivisz ebből az egészből. Én értem, hogy személyes, meg valószínű, hogy ezt te hordod, és ha én ebben a szituációban élőben láttalak volna, akkor is ott lett volna, de rögzített pillanatként nekem az oda már nem kell, mert a rögzített pillanatban felerősödik a hatása, és akkor valamit félrevisz. Erre kérnék most tőled egy ismétlést, és ha már ismételsz, akkor további megfontolásra még egy mondat, hogy biztos, hogy ez a fekete ruha az, ami ehhez a legtöbbet adja ebben a tónusrendszerben? Mert így egy ilyen nagy gomolyaggá vált az egész, és minden formát elveszítettünk. Kicsit félénken jegyzem meg, de biztos, hogy kell ruha? Mert ebben a pózban ruha nélkül is működne a dolog, ugyanakkor az emberi testnél kifejezőbb nincs. És akkor nincsenek olyan kérdések, hogy az egyik nadrágszár miért van feljebb, mint a másik, meg miért nem látom én ennek a testnek a formáit, miért nem kapom én azt meg, most ez akkor nadrág, vagy szoknya? Szóval egy csomó felesleges kérdés marad nyitva a nézőnek, és ez mind-mind gyengíti azt, hogy az üzenettel foglalkozzunk, miközben az üzenete meg nagyon erős. (hegyi)
értékelés:    

Jó ez a ritmus, és én nagyon szeretem ezt a fajta elrajzoltságot, ami a háttérrel történik. De ez a pulóver nekem olyan fura, még akkor is, ha értem, hogy belegabalyodott a pulcsiba ez az ág, és megpróbálod magadról lerázni. Valahogy ez értelmezésben most belül marad a személyes körünkön, mármint az alkotóén, és nekem, mint nézőnek, bár lekövethető a sztori, de nem olyan nagyon erős az üzenet, másrészt ez annak is köszönhető, hogy nincs meg a mozgástér. Tehát, ott hullik lefelé egy levél, de valamiért ragaszkodtunk ehhez a fekvő formához, miközben akár egy négyzetes is, ha kapott volna még lent teret, akkor többet mutatna és mondana. Még valami, hogy nem mindegy, hogy mit kezdünk a formákkal. A függőlegesekkel a fákkal, az oldal résznél lévő kicsit dőlő horizonttal. Az egésznek van egy nagyon szép íve és egy nagyon szép ritmusa, ehhez képest ez a gallydarab, amit itt kapunk a pulóvernél nem szép. Nem szép az a gyökérszerű valami ott rajta, nem szépen van összepöndörödve, nem mindegy, hogy mi az, ami ezt az egészet létrehozza, mint üzenet. Én ilyenkor azt mondanám, hogy a megfigyelés fontos, mint tanulmány rögzítsük, de aztán meg kéne ismételni valahogy úgy, hogy ez esztétikai formában jelenjen meg. Tehát, ha ezt a geget úgymond megfigyeltem, ez a történet raktározódott, akkor ezt utána egyszer csak hívjam elő, akár megrendezett körülmények között is, hogy én döntsem el azt, hogy mi lesz az a szereplő, amit beemelek, tehát hogy milyen levéllel fogom ezt eljátszani. Azért mondom ezt, mert tudom, hogy furcsán hangzik, de a nézőnek ebből nem fog feltűnni semmi, hogy te ezt eljátszottad, főleg, ha jól csinálod, hanem kap egy esztétikus üzenetet, aminek örül, elrakja, és akár a falára is kiteszi. Ezt meg nem biztos. Azért nem, mert taszító a forma. Erről beszéljünk még, meg kíváncsi vagyok a véleményedre is, hogy mit gondolsz erről, úgyhogy ezt én most visszaadnám. Nem biztos, hogy ismétlésre, de továbbgondolásra mindenféleképpen. Azt viszont most már talán kimondhatom, hogy az érzéseid, amiket képileg akarsz közölni, azok nagyon-nagyon rendben vannak! (hegyi)

Készült egy másik változata az előző képnek. Ez egy teljesen más gesztust ad, ugyanakkor bár ez egy összeszedettebb, tömegelhelyezésében egyenesebb megoldás, mégis azt mondom neked, hogy a másik az én szívemhez közelebb álló kép. Azért, mert a másiknál a száddal van egy olyan gesztus, ami fontos, hogy nem csak a számba vettem egy virágot, és ez mennyire vicces, vagy szokatlan, szürreális, hanem ott ezen túlmutató gesztus is van, ami innen nekem hiányzik. Ettől függetlenül ez is egy 3 csillagos leckemegoldás, ezt is elfogadom, de a két képet összehasonlítva én azt a másikat használnám azzal a javítással, amit ott elmondtam.
   Szeretném felhívni a figyelmedet még valamire, és ezt mindenkinek elmondom. Itt van két olyan dolog, ami nem való a képre szerintem. Az egyik a keretezés. Ennek a gyászkeretes megoldásnak saját honlapon lehet szerepe, hogy például az ember eldönti, hogy milyen effekteket használ, és ahhoz úgymond következetesen ragaszkodik, és egyébként nálunk is van egy nagyon vékony keret a képek körül, ezért én nem tartom jónak, ha ezt még pluszban megerősítjük. Azért nem, mert amikor egy nyilvánosabb, vagy egy közösségi oldalra töltünk fel képeket, és ez most mindegy, hogy a Látszótér, vagy bármi más helyzet, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy ott van egy designer, aki kitalálta az oldalt, és nekünk ahhoz célszerű alkalmazkodni, mert a végén ez a dupla keretezés olyan furcsán fog hatni. Egyébként is azt gondolom a képek keretezéséről, hogy ezt a megjelenítésnél, mint honlap, lehet használni, mert az adhat egyfajta egységességet. Van egy szerepe is a honlapon annak, hogy az ember tesz egy hajszálvékony keretet, mégpedig az, hogy ne csússzanak össze a tónusok a hátérrel, hogy jól elhatárolható legyen, hogy hol ér véget a kép, és hol kezdődik a honlap, de ez egy technikai ügy, ami miatt az ember ezt használja. Képalkotó elemmé válva szerintem idegen, tehát paszpartuzásra, vagy annak imitálására ne használjuk.
   A másik a képre való névráírás. Semmit nem fog védeni arra nézve, hogy ne lopják el a képedet, ugyanis egy perc alatt le lehet róla szedni úgy, hogy senki nem mondja meg, hogy valaha ott volt, viszont szintén képalkotó elemmé válik. Ráadásul az ember egyből elkezdi kritizálni azt is, tehát nem csak a képet akarom befogadni, hanem azt mondom, hogy ehhez a képhez ez a fajta mű betűtípus, amivel azt akarnám imitálni, hogy mintha kézzel írtam volna rá, ez nekem nem illik hozzá. Természetesen ez felvet egy másik kérdést is, hogy szignáljuk-e a képeinket? Volt olyan időszak, amikor ez a szignálás elfogadott volt, hogy a képre úgymond ráírtak az alkotók, aztán van egy olyan iskola, ami azt mondja, hogy a képre nem írunk rá, hanem a kép alá, vagy hátoldalára írunk, tehát a szignálás mindenképpen fontos, mert az teszi az alkotó által elfogadottá a képet, tehát hogy ő ezt egy értékes kópiának tekinti. Ez viszont csak és kizárólag az analóg papír kópiánál igaz. Sehol máshol. Ennek a szerepe ugyanis a műtárgypiacon, és a kiállításnál van. Mondhatod azt, hogy el akarsz adni egy képet, akkor azt szignálod, mert annak úgy több az értéke, mint egy szignálatlan kópiának, mert azzal azt is bizonyítod, hogy azt te magad vállalod, és te készítetted. Ennek nincs létjogosultsága az elektronikus megjelenítésnél, csak ronda. (hegyi)
értékelés:    

Elhiszem azt, hogy ez a valóságban egy nagyon izgalmas fénytani helyzetet mutathatott, de amit ezen a képen látunk, az számomra nem felismerhető. Nem nagyon látom, hogy mi történik a kép nagy részén, amit nem indokol semmit. Ez a forma, ez a tömegelhelyezés nem indokolja azt, hogy ekkora üres flekket hagyjunk. A valóság becsapós. Mert amikor képen szeretnénk ábrázolni valamit, akkor sokszor nem azt látjuk, ami ott és akkor történt. Ez annak köszönhető, hogy a szemünk teljesen máshogy érzékeny, mint ahogy egy fotográfiát rögzítő eszköz, mindegy, hogy analóg, vagy digitális, az érzékenysége teljesen más határokon belül mozog. Ezért még normál fénynél is sokkal szűkebb mezsgyén járunk akkor, amikor képet rögzítünk, mint ami a valóságban megtörtént. Én most itt ülök a szobában, viszonylag van fény, de a velem szemben lévő szobában le van eresztve a redőny. Ha ezt most figyelem, akkor tökéletesen tudom értelmezni azt, hogy mi van az ablakpárkányon, hogy nincsen beágyazva az ágy, meg ilyesmi, de ha ezt le akarnám fényképezni, akkor valamennyi fényt oda be kellene tegyek ahhoz, hogy az értelmes maradjon, mint kép, mert valószínű, hogy nagyon alul lenne exponálva, és a nagyon kevés fény miatt értelmezhetetlen lenne az egész. Sokkal kontrasztosabb, sokkal kopogósabb lenne a képi megformálása, mint a valóság. Ha arra törekednék, hogy azt az élményt kapjam vissza, amit most én itt látok, akkor ahhoz hozzá kell tennem, és abba a leképezési lehetőségbe kell belevonnom őt, ami működni tud. Tehát, ha tudom azt, hogy a fényképezőgép tónusterjedelme mondjuk egy 0-100-ig terjedő skálán 20-80 között van, akkor a valóságot ebbe a 20-80 közötti sávban kell elhelyeznem. Mert tudnom kell azt, hogy minden, ami 20 alatt van, tehát kevés fény, az el fog veszni, és minden, ami 80 felett van, azaz túl sok fény, az meg ki fog égni.
   Visszatérve erre a képre, azt gondolom, hogy a megfigyelés fontos, de ne elégedjünk meg azzal, hogy valamit leképezünk, kontroláljuk vissza, hogy mit kaptunk végeredménynek, és próbáljuk egy kicsit idegen szemmel nézni a saját munkánkat, hogy vajon az, aki nem volt ott, az fogja ezt érteni? Fogja tudni, hogy ez micsoda? Mert ennél most, hogy ez egy stúdió, beszűrődött a napsugár, és ott egy vízzel teli váza van, nekem ebből semmi nem jön le. Se vázát nem látok, se stúdiót, se napsugarat, semmit. Bocsánat! (hegyi)

Köszöntünk a Téren, kedves Erika, és hát, tudod van olyan, hogy az elemző kiesik a szerepből, és csak annyit mond, ez kafa! Na jó, mondom én tovább, csak szerettem volna jelezni, hogy erős a megoldás, amit beküldtél. És még a pánt se zavar, mert keretez és feszességet ad. Szóval hajrá, ez 3 csillagos leckemegoldás, de ne hagyj minket kép nélkül, ne várj rám, dolgozz! (hegyi)
értékelés: