Feladatmegoldás

Négy képből álló sorozatot kapunk, tulajdonképpen vehetnénk akár a négy évszaknak is. Ebből a négyből az én megítélésem szerint kettő az, aminek markánsan különböző iránya van, mégpedig az első és a második. Aztán a harmadik, negyedik már nagyjából egy féleképpen értelmezhető, egy irány, nyilván ez a fa típusainak is betudható. Lehet, hogy én ezt egy három képes sorozattá redukálnám, az utolsó kép valamiért nekem kakukktojás. Nem csak amiatt, hogy egy éjszakai felvételt kapunk, hanem amiatt is, hogy az, amit ott látunk, a harmadik képen számomra sokkal erősebben van jelen. Három fatípus, három ágtípus, három érzelmi megközelítés. Az első fölfogható akár a tüdő érhálózatának, vagy bármilyen más szervünknél, ha megfigyeljük ezeket a struktúrákat, hasonló hálózatot tudunk felfedezni. Ebben a képben számomra ez az izgalmas, hogy abszolút ezt az asszociációs rendet indítja el. A második kép ezekkel a határozott függőlegesekkel egy nagyon jól rendezett kompozíció, és a fenyőkre jellemző ez a fajta megjelenési forma: határozott, jól megkülönböztethető, nagyon jó irány az, amit a második képen látunk. A harmadik képen, ha jól látom, ezek nyírfák, itt az az izgalmas, hogy olyan a bemozdulásoktól és az árnyékoktól, mintha valami felület előtt lenne ez az egész lefényképezve, mintha lenne egy háttere, ahova vetítődnek képek, miközben jól látható, hogy ez egy külső térben megfigyelt és exponált kép. Számomra ez a harmadik kép a legizgalmasabb. Ami miatt én a negyedik képpel vacillálok, az, hogy ez egy új értelmezési sík. Ezt is el lehetne indítani, hogy ugyanazt a fajta fákat fotózza az ember különböző szituációkban, és ezek hoznak egy érdekes összehasonlítási rendet, de most vagy azt csinálom, hogy különböző fákat fotózok le, és a különböző fák struktúráját figyelem meg, vagy ugyanazt a fát különböző szituban. Ha ez összekeveredik, főleg egy ilyen alacsonyabb számú képsornál, akkor ez fölveti azt a kérdést, hogy most merre tovább, olyan, mintha a munka nem lenne befejezve. Ezt ezért hagynám ebből ki, vagy pedig ehhez az utolsó képhez kell még fotózni másfajta megközelítést is. Amit most mondok, nem azt jelenti, hogy a negyedik kép rossz kép lenne, hanem nem érzem ebben a sorrendben a helyét. Az első három kép miatt megvan a három csillag, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Ezzel lesznek vitáink, de én ezt nem tartom párának, hanem annak, hogy odatetted a kezed a gép objektívje elé. Valahogy úgy érzem, hogy abban nem tudunk közös nevezőre jutni, hogy a képbe a beavatkozás, a módosítás, a roncsolás miképp jön létre, azok milyen esztétikai értékeket tudnak képviselni. A Hiba leckénél mondtam ezt el, előző elemzésnél, de itt is elmondom, mert itt is értelmét látom, hogy akkor van értelme a hibának is, és a hibaista megközelítésnek is (egyébként szerintem minden képmódosításnak is), ha az alap elképzeléshez, amit én, mint fotográfus kigondoltam, a hiba vagy a módosítás egy új minőséget tud adni, létrehozni. De ennek esztétikailag és formailag is új, magasabb, emelkedettebb minőségi szintnek kell lennie. Itt most ezt nem érzem. Nagyon szép ez az absztrakt forma, és ennyi. Kigyengítetted ezt az egészet (most ilyen szempontból mindegy, hogy a kezedet tetted elé, vagy photoshoppal csináltad), de ez nekem nem hozza sem a hajnalt, sem a párát, semmit. Nézd el nekem, hogy én ennek most nem látom a következményeit vagy a miértjét, nem tudok hozzá kapcsolódni. (hegyi)

Ez egy nagyon érdekes kis játék Sándortól, tényleg minden együtt van: futnak is, állnak is, behajolnak is a képbe, árnyék is van, meg kerekesszék, szóval minden megvan. Kicsit olyan az egésznek a hatása nekem, mint egy graffiti. Olyan anzix jellegű, mintha Sándor összerakta volna azt, hogy mi az, amit ez az utazás neki jelent: megvannak a romok, a szép fények, a kerekesszék, még megvan a kiskabát is, a manifesztumok is, a gép is, de a futó nő is, tehát olyan, mintha mindenből egy kicsit összeszedett volna, mint egy fűszeres kosár, és ezt elénk tárja, hogy nesztek, ez Olaszország. Ha ez volt a cél, akkor ez működik. Az Instruált modell lecke nekem másról szól, de a kép mindenképpen 3 csillagos. (hegyi)
értékelés:

Sándor megőrült, ez jutott hirtelen eszembe ezekkel a babákkal, nagyon kellett kacagnom. Most a képen kívülről beszélek, ez most ilyen werkfotó beszélgetés, hogy fogja magát Sándor, kimegy Olaszországba és viszi magával a kis Barbie babákat a kisbőröndben, ez valami eszelős. Erről van nekem is egy személyes sztorim, amikor Ausztráliába mentünk, akkor a Demeter vitte magával innen Magyarországról a faszenes vasalót. Aztán készült is vele kép, de az se volt teljesen normális dolog, legalábbis a magukat normálisnak gondoló emberek szempontjából kérdéseket vet föl, a vámos átvilágításnál is mosolyogtak. A kép tetszik, az ötlet jó. Van ebben a humoron kívül valami más is. Lássuk be, hogy ebbe van egy adag szomorúság, de játékos az egész. Trükkös Sándor, mert itt most már két kerekesszék is megjelenik, és ha a színeket figyeljük, akkor van egy kerekesszék, amiben ül a férfi, és a másikban nem ül senki, de mégiscsak a rózsaszín, női érzelmeket és attitűdöt erősítő színvilág jelenik meg, a Barbie babák is körülötte vannak. Nem tudom, hogy mennyire szabad nekem itt eleresztenem a gondolataimat, mert nagyon messzire mutató asszociációim is lehetnének akár, mindenesetre érdekes az a gyülekezet, ami ezekkel a babákkal létrejön, miközben a női szereplő nincs jelen. Mindenképpen van egy múltidézés ebben, van egyfajta szembesítő jellege, és nyilvánvaló, hogy a férfi szereplő emlékeit idézzük, az ő emlékeiben szerepelnek ezek a babák, nem kötelezően, mint Barbie-k. Olyan ez, mint amikor már az ember sokszor azt mondja, hogy én már túl vagyok rajta, engem már nem érdekel, nekem már nincsen semmi bajom, de azért mégis ki-kibuggyan egy-egy ilyen gesztus, amivel azért kiderül, hogy még mindig nem biztos, hogy minden rendben van, nem biztos, hogy minden be lett gyömöszölve valamelyik fiókba. Ha azokat a fátylakat fellebbentjük, akkor ott vannak még elvarratlan szálak, és ezek jó dolgok, hogy ezeket megkaphatjuk képileg. Az egész olyan, mint egy nagyon furcsa kollázs a háttérben is. Olyan, mintha egy képeslapot ragasztgattunk volna össze, hogy ott van a római nyaralásból egy képeslap a háttérben, ott van a visegrádi képeslap, Szentendréről is van egy lap, és ezeket a darabokat a korlát összefogja, és mintha az egész a múltról szólna. Szóval nagyon érdekes ez az egész világ. Bevallom, hogy azon kívül, hogy az elején nagyon kacagtam, a második gondolatom, amikor ezt az elemzést elkezdtem mondani, az Oriana Fallaci könyve volt, aki akar, nézzen utána. (hegyi)
értékelés:    

Azt nem értem, Viki, hogy ha repülőgép, akkor miért fekvő a kép, és miért „vered bele” a gyerek fejét a kép tetejébe? Miért nem nézhet ő oda föl, hiszen ott fönt kell keresni a megfejtést, te meg csináltál egy ilyen alulról megfotózott portrét, de ez ebben nem jól működik, gondolom, ezt te is látod. Ez akkor működik jól, ha benne hagyod azt, hogy ez miről szól, akkor az eget kell még ábrázolni. Ha más nem, akkor ez egy négyzetes kompozíció lehetne, de fekvő semmi esetre sem. Vagy ha kell neked ekkora tér oldal irányban, akkor ezt a teret fölfelé is meg kellene ismételni. Ez jut eszembe a képről rögtön, egyébként nekem mindig van problémám akkor, amikor gyerekeket ábrázolunk, mert azok könnyen elviszik a vállukon a sztorit, most is van ebben egy kicsi ilyen íz, ettől még én elfogadom ezt leckemegoldásnak a Gyerekkor leckére. Azért is fura nekem, mert amikor hétköznapi szituációban találkozom azzal, hogy a gyerek szutykos, mert evett valamit, vagy összekoszolta a fejét valamivel, akkor ez rendben van, hisz él és virul a gyerek, koszos lesz, de ez nem biztos, hogy képen mindig jól jön ki. Most ennél a képnél nem biztos, hogy olyan jól jön ki, nem nagyon értem az okát, hogy miért szutykos. Nem azt mondom, hogy mindig mindenkit le kell mosogatni, de akkor nem biztos, hogy alkalmas arra a felvételre abban a szituációban. Én ezt mint tanulmány, most elfogadom, az ötlet is jó, a gesztus is őszinte, tényleg arról szól, amit te mondani akarsz, csak egyrészt a formai kivitelezéssel van bajom, másrészt személyesen engem zavar ez a szutykosság. Egyezzünk ki, hogy ez most egy egy csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Ez a vasúti kép ebben a formában nekem inkább a Hiba leckébe lenne izgalmas, még ott sem biztos, hogy teljesen megállná a helyét. Azokkal a helyzetekkel nem tudok mit kezdeni, amikor egyébként egy semmitmondó kompozíciót akarunk azzal megjavítani, hogy egymásra másolunk két képet. Önmagában ez a kép, amit itt most a vasútról mutatsz se kompozíciójában, se történetében, se tónusában nem nagyon köt le, lehet mondani, hogy alternatív az, hogy egy kicsit ferde, meg van húzva az egész, de nem elég. Én el tudom fogadni, hogy az én ismeretanyagom kevés, vagy van bennem valami hiányosság, de mindehhez nem nagyon tudok mit kötni. Aztán van egy másik kép, valami tavaszi kép lehet, nem tudom, hogy azok virágok akarnak-e ott lenni, vagy micsodák, valami kerítés is van, de hogy miért pont ez a kép exponálódik rá, ezt sem értem, a kettőt együtt értelmezni se nagyon tudom. Nyilván valami emléknyomot akar jelenteni, hogy valami utazás közben visszaidéződik a nagy télben a tavasz az én fejemben, amikor még jó idő volt, nem tudom. Lehet, hogy rossz irányba megyek, kérlek, segíts, hogy hogyan kell ezt értelmezni. Azért is kérem, hogy segíts, hogy az alkotói szándékot értsem, mert onnan lehet továbbmenni abban, hogy mikor jött volna ez a szándék létre, vagy hol veszíthetem én el a fonalat. Nem vagyok benne biztos, hogy más nem veszti ugyanígy el, szóval, hogy tovább tudjunk lépni, ahhoz az kellene, hogy kommunikáljunk. Most én nem találom azt, hogy ez mitől extra. (hegyi)

Az a helyzet, hogy nézem én ezt a képet, érdekes az egész kerekre formált világ, nagyon furcsa képi megoldás, gondolom ez valamilyen trükkös kamerával készült, és tetszik a világa, jó az a kohézió, amit ez létrehoz, de bevallom, hogy nem nagyon értem, hogy a macskának ott két oldalt az a micsodája. Olyan, mintha két cipő lenne rajta, nem tudom mi az ott, lehet, hogy maga Anna. Valami van ott a két oldalon, azt látom, de nem tudom, hogy micsoda. Ez most egy kicsit zavar, formailag érdekes, hogy miből nő ki a macskának a feje. A házat, a fenyőfát, az ostorlámpát is be tudom azonosítani, a másik oldalon a növényeket is, a macskát is, de utána van valami, amit nem nagyon, ez a bajom. Nem azt mondom, hogy mindent szét kell vasalni, és élére vasaltan kell mutatni, de ha egy ekkora flekken ennyi dolog nem beazonosítható, akkor a nézőben az lehet, hogy kérdést vet föl, hogy én vagyok-e a buta, és én nem tudok valamit értelmezni, vagy pedig itt most valami jön még egy következő képben, vagy mi lesz a megoldás. Egyébként az ötlet jó, olyan, mintha a macska a kútba nézne, aztán lehet, hogy egyszer csak beleugrik, amilyen kis buta. Van egy ilyen meseszerű világa ennek, úgyhogy a kettő csillag megvan, a formai problémával nem tudok mit kezdeni. (hegyi)
értékelés: