Feladatmegoldás

Úgy érzem, hogy bizonyos tekintetben túl van dumálva a dolog, bizonyos tekintetben pedig nincs befejezve. Valahogy megkaptuk a kezünkbe ezt a pálinkát, hogy kell koccintsunk, de mi nem azzal vagyunk elfoglalva, ezt látom. Talán a második kép nem annyira fontos, a harmadik kép már nagyon sok mindent mond, hogy itt majdnem kilötyögtetjük a piát, és a negyedik kép is olyan, hogy ahhoz képest inkább már tegyük le, viszont hiányzik a végéről valami, hogy mi történt itt. Csak nézegeti a fotós az LCD-t? Mondjuk jellemző a fotósokra az, hogy amióta digitális van, azóta az idejük nagy részét nem a fotografálással, hanem az LCD nézegetésével töltik. Szóval nekem a történet egyszer csak elkezdődik, és egyszer csak véget ér, és nem vagyok benne biztos, hogy ahol elkezdődik, ott kezdődik a sztori, és ahol véget ér, ott ér véget eredetiben is. (hegyi)
értékelés:

Egy úgymond konzervatív kompozíciót látunk, szép, visszafogott tónusokkal, nagyon távolságtartó, tiszteletteljes. Azt nem mondom, hogy ez annyira fölkavarná az én érzelmi világomat, legfőképp azért nem, mert itt vannak olyan részletek, amik önmagukban is izgalmasak lehetnének. Akár a nap, ahogy betör az ablakon, akár a varrógép, akár a megvakult tükör, és ezeknek a ritmusa, de hogy most mindent akarunk, akarjuk a kis falimosdót, az ablakot, a varrógépet, a tükröt is, meg még mindezt a tükörben tükröztetjük, hogy ez milyen érdekes, hogy annak is megvan a kerete - szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez így most mind kell. Valahol egy döntést kellett volna hozni abban az irányban, hogy mi az, ami neked ebben fontos. Ha minden fontos, akkor semmi sem. Lehet, hogy ez méteres nagyításban izgalmasan kiadja a tükör vakulását és a roncsolást, nem tudom, de így, most, ebben a formában engem nem tud annyira lenyűgözni, miközben a leckemegoldás jó irány, ezt az irányt keressük, de lényegesen több szubjektivitást kell bekapcsolni, a bélaságot, hogy Béla, neked ehhez mi közöd, mert ez ebből most nem derül ki. Ez olyan, mintha beeresztettek volna egy skanzenbe, és ott nem merünk nagyon rosszalkodni, mert mit szól hozzá a teremőr. Ismétlés. (hegyi)

A páromnak ez a változat tetszik jobban.

Az a helyzet, Bélám, hogy ezzel a képpel ugyanaz van, mint az előbbivel, valamennyivel talán jobban értem, hogy ez egy szék, de azt nem, hogy miért vesztettünk ennyi tónust, hogy miért van ez ilyen kopogósra véve. Ilyen kevés képelemnél, ha ennyire kopogósra veszed az egészet, akkor ami kialakul, az már nagyon kritikus, hogy mennyire dekódolható a nézőnek, és hogy kompozícióban mit ad. Ha most megnézed, akkor ennél a kompozíciónál a kép aljánál lévő feketéből lényeges mennyiséget le kellene vágni, de értem én, nagyjából sejtem is, hogy mit kellene itt látnunk, de a gyakorlatban nem ez történik meg. Ez most nekem nem egy eltalált megoldás, több tónus jobb lenne. (hegyi)

Az egyik felem elhiszi a dolgokat, reménykedik... míg a másik elgondolkodtat.

Kapunk egy leiratot, hogy melyik felem mit csinál - ez egy érdekes megközelítés, és egy jó megfigyelés, mert ugye senkinek soha nem teljesen szimmetrikus az arca, de akkor ezt akár egy képpárban, vagy akár egy kép viszonylatában jó megmutatni, akár egy dupla expozícióval. Ezen érdemes lenne gondolkodni, hogy ha az a kérdés, amit a leiratban adtál, akkor azt hogy oldjuk meg. A másik megközelítés, hogy saját megfigyelésed, a saját testünk megfigyelése miatt is fontos az első három lecke, mert ezeket a megfigyeléseket a későbbiekben más modellnél jól meg tudjuk nézni, jól tudjuk használni. Ezt azért mondom most, mert ennél a képnél jó, ha látod, hogy viszonylag mélyen ülnek a szemeid, és ehhez képest a orca, az orr, a száj viszonylata kijjebb helyezkedik el, ráadásul a haj is betakar ebbe az egészbe. Ha ezt az ember tudja magáról, és ezt meg tudja figyelni, akkor a világításnál ezt tudja korrigálni. Magyarán: sötét, és mélyen ülő most a szemed, és a tekintetedre kevésbé tudunk figyelni, miközben az arcod gyönyörű szép formája és vonalai viszik el a figyelmemet, azzal kezdek el foglalkozni: a szájjal, az orral, a profillal. Ez mind szép, csak tónusban kellene helyrehozni. Ezt visszaadnám ismétlésre úgy, hogy próbálj játszani egy kicsit: kistükörrel lehet ezen korrigálni, hogy akár derítéssel picit több fényt adsz a szemedre, vagy takarással valamennyit visszafogsz az arcodból, és máris egy kiegyensúlyozottabb formát kapunk. Ilyen közeli felvételnél azt a két szempillát lehet, hogy érdemes leszedni, mert az most ott hibaként jelentkezik. Nagyjából ennyi, várom az ismétlést, mert a megfigyelés tökéletes. (hegyi)

Nagyon kezdő vagyok még. Szeretek fényképezni, szeretném megmutatni, hogyan látom én a világot.

Ez egy jó leckemegoldás. Őszinte, nincs túlgondolva, nincs túlmanipulálva az egész, kicsit szociografikus, kicsit tárgyias megközelítés a vakuval, de az az érdekes, hogy egy nyitott tekintetet, egy nyitott gesztust látunk még akkor is, ha nem teljes a kamera felé fordulás, de ez nem baj. Érzelmileg az egésznek azért van pozitív üzenete, mert maga ez a kamera felé fordulás nagyon jól érződik ebben a képben. Az egy másik kérdés, hogy a vakura oda kell figyelni, hogy ha az arcunk felől vakuzunk, akkor egy nagy flekket fogunk kapni, amiben el fog veszni az izomtónus, a struktúra, tehát kivasalja, kilapítja a fejet oldal irányból. Emellett nekem erre megvan a három csillag és a leckemegoldás is. A leiratból, amit kapunk, hogy az első lépéseknél tartunk, ezzel semmi baj nincs, próbáljuk meg az első három leckét még gyűrni, az önmeghatározás tovább fog tudni vinni téged a többi képalkotási helyzetet illetően is. (hegyi)
értékelés:    

asszem én szeretek szűkre vágni. Szívesen várom az észrevételeket ehhez a variációhoz. Előre is köszönöm.

Igen, itt van az előző képnek egy másik változata, én azt gondolom, hogy ez nagyon jól jellemzi azt, hogy ez egy közhelyes, szokványos megoldás, tudjuk, hogy jobbról balra fog forogni ez a kislány, majd arra valahogy elindul, mint egy kis pörgettyű, de ez engem most annyira ez nem köt le. Az előző képet elemeztem, elmondtam, hogy miért volt számomra jobb az a feszes kompozíció, ez most így nekem semmi, ez nem áll össze, nem izgat föl, indokolatlan a magányossága a táncosnak, hiszen a tánc jószerivel társas esemény, itt most ez lötyögős. (hegyi)

Ez egy jó megfigyelés lenne, csak jobban esne az, ha eldöntötted volna azt, hogy most kell neked a macska tekintete, kell-e neked ez az egész forma tónusban is, vagy csak sziluettben akarsz dolgozni. Annyira furcsán van világítva szegény cica, hogy most az ő jelenléte inkább formai, mintsem személyiségbeli. Márpedig ha ez egy formai jelenlét, akkor a tónusokkal másképp játszanék. Egyébként ez a bebukott macska nekem nem annyira erős. Ha nem is ezt a helyzetet ismétled meg, mert ezek egyszer létrejövő, mondhatni talált helyzetek, de jó lenne, ha ezt végiggondolnánk, hogy mi felé akarunk menni. Ismétlés. (hegyi)