Ez nekem értelmezhetetlen kép, semmiféle alkotói tudatosságot nem fedezek fel benne, véletlenül is elkattanhatott a gép, akkor se lenne kevéssé kusza. A vágások, a gesztus, a pillanat, a női modell mimikája, a másik szereplő takarása, mindez sötétben, szóval azt gondolom Viki, hogy aki azt a fényt észreveszi, ami a bazilikában volt, azzal a pillanattal és képes koncentráltan meg is csinálni a képet, annál ez a kép a művészkedés kategóriája. Ne add alább, mert bár divatos póz ma a talált kép, de a gyakorlatban a találtnak kinéző képek esetében ha nincs mögöttes tudatosság és szakmai megoldás, akkor azok még turistaképnek se jók. Hiába divat. (hegyi)

Viki, ez nekem hibátlan kép, az utóbbi idők legerősebb képe tőled, sőt, globálisan is nagyon erős és finom. Könnyed, nem csinált, nem kitalált póz, nem valaminek a kényszeres követése, hanem egy pillanat rögzítése úgy, hogy az örökkévaló lehessen. Gratulálok! A lányon a fény és annak ellenpontja a falon kiváló és jó, hogy a többi figura csak árnyalakként van jelen, de jelen van, mert így lesz a kontraszt gondolatában is erős. (hegyi)
értékelés:    

A kép alatt szóba került az élesség kérdése, és hadd említsek meg valamit, ami azért igen hosszú ideig meghatározó volt a fényképezésben, mégpedig az expozíciós időt. 1-2 másodperces expozícióknál nem lesz éles határvonala portrénál semminek, akármennyire kitámasztják fejtámasszal a modellt, mert az izmok mikromozgásai miatt elmosódik az élesség. A régi gépek és filmek röviden mondva hosszú expozíciót kívántak, és ennek köszönhető, hogy lágyabbak lettek a képek (no meg az objektív rajzának is, de azt most nem keverném ide). A filmeknél is emelkedett az érzékenység idővel, ez rövidebb exponálási időt engedett, és aztán ennek csúcsa a digit, ahol jó esetben a hordozó hibái is elenyészőek, vagyis nincs por, nincs karc, szinte teljesen sikerült kiküszöbölni minden esetlegességet, és ennek meg is van az eredménye: karctű éles képek, megszámolható hajszálakkal. Zavarba ejtő. Kérdés, hogy ez a profizmus? Tehát a képnek muszáj élesnek lennie ennyire? Tényleg tudni akarom, hány szál haja van a modellnek? Kell látnom a pórusait? Itt most az, hogy ennyire közeli a kép, ennyire éles vonalakkal, miközben erősen szűkre van vágva a képhatár, ez a zavarba ejtő élesség átmegy tolakodásba, akaratlanul hátrébb toltam a székem a monitortól. Persze, hogy kinek mekkora személyes tér igénye van, az részben kultúrafüggő is, emlékezzünk csak például egy konferencián a japán és amerikai résztvevők beszélgetésére, arra, ahogy körbetáncolják a termet, csak azért, mert a két embernek népcsoportfüggően más a személyes térigénye, az amerikai folyamatosan belegyalogol a japánéba, aki hátrál és így jön létre ez a vicces mozgás. Még egy megfigyelés, a száj és szem különbsége, amit mondani szoktam, hogy letakarva a szemet, a száj miről mesél, majd letakarva a szájat, mit mond a szem. Érdemes itt ezt kipróbálni. Fűszerezhetjük azzal is, hogy külön nézzük egyszer a bal, egyszer a jobb szemet, hogy mit üzennek, van-e különbség. Mint lecke, mindenképpen 3 csillag és megvan az osztályos megoldás is, mindazzal együtt, hogy nagyon érdekesnek és jellemzőnek találom a megfogalmazás módját. (hegyi)
értékelés:    

Hát, ebből a képből nem derül ki egyértelműen, hogy ijesztgetni akarsz, vagy lájtos téboly, netán a kettő együtt, az biztos, hogy ki van találva a kép, csak a színházi előadás még nem tökéletes. Önportrénak nem gondolnám, maradjunk abban, hogy szorgalmi. (hegyi)

Muybridge örülne a képnek, hiszen kiváló fázisábrázolás, és értem az indokát a képkivágások miatt a szeleteléses eltolásos keretezésnek is, értem, de erősnek érzem. És ha már a sorozatvető dolgozott, ha már a fázisok a fontosak, akkor még két kép, és átér a kutyus talán a túlsó partra. (hegyi)
értékelés: