Nagyon érdekes az, ahogy János alakítja a világát, egyszerű eszközökből épít magának olyan játszóházat, ahol a hullámok akár női testet, akár építészeti makettet is formázhatnak. Nagy elődök előtti tisztelgés is lehet, akár Pécsi József, akár Moholy-Nagy László munkáira gondolunk, és az benne az izgalmas, hogy mintha e két előd világa gyúródna egybe itt most. Javaslom Jánosnak, hogy foglalkozzon ezzel, és a megfigyeléseit terjessze ki a portré területére is. (hegyi)
értékelés:    

Hangulata van a képnek, de azt hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy láthatóan nagyon szeretsz bindzsizni, molyolni a képekkel, és ez jó lehet, de csak akkor, ha megtalálod azt az utat, ami nem túl sok. Ugyanis itt nem olyan nagyon kellene rá a régies effekt, a roncsolás, de az még hagyján, viszont mivel mindent összekencsölsz vele, így jut a szereplőkre is, miközben ettől nem a környezeti hatást erősíted, hanem az egész kép olyan, mintha csőtörésnél ázott volna picit a pincében. Biztos, hogy kell ez? Azért kérdezem, mert ha mindenben van ez a fűszer, akkor az könnyen modorossá tehet. Én itt nem érzem ennek a kényszerítően erős hatását. A kép enélkül is jó, a ledobott táska, a nő, ahogy kötelességszerűen, de nem nagy átéléssel vigasztal, szóval a hangulat szuper, a kompozíció is jó, csak az effekt az, ami miatt ez most nekem nem három csillag. (hegyi)
értékelés:

János, a sztori jó, a kép viszont még zavaros. Jó a kiindulási alap. Fehér a fehérrel, kevés szín, egyszerű formák, és csak a fogkefe fejei a színesek igazából, ez hálás és érdekes irány lehet. Viszont ahogy találtad, az nem elég még. Rendezni kell. A csendélet szinte sose áll készen rendelkezésre, mindig igényel némi matatást. A polc jó, a pohár jó, a fogkefék jók. Az árnyékok se rosszak, bár a fényekkel lehetne még játszani. De ami zavaros, az a jobb oldal, amire kifut a kép, a csempe, meg valami fémes is van ott, szóval azzal kell valamit kezdeni. Nem kötelezően kell sterilizálni a képet, de így most az ott bizonytalan. Kérek ismétlést. (hegyi)

Meghökkentő, úgy is mondhatnám érzékcsalódás szintű az, ahogy a házat a felhőkre vágtad, attól, hogy nincs térbeliség érzékeltetve és az mélységélesség is ilyen nagy, az egész rajszszerű lesz, mint egy hajtogatós játék. Olyan ez, mintha ezekből az elemekből majd otthon nekem kéne összerakni egy lakótelepet, mintha egy játékdoboz részletét kaptuk volna. Tetszik. (hegyi)
értékelés:

Éva, a verbális logikát értem, az esztétikát nem találom ebben a képben. Oké, évszak, traktor, mező. De ez a kuszaság, az autó, az A-oszlop, a talán vadkender, az egész nekem szét van darabolódva és nem áll össze képpé, kompozícióvá, nem is tudom hirtelen megmondani, hogy lehetne ebből kép, mert ehhez értenem kéne azt a logikán túlmutató ingerenciát, ami miatt a kép elkészült. Elnézést, de ezzel most nem tudok mit kezdeni. (hegyi)

Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha ezt a képet barnítva láttam volna először, jót tett neki, hogy feketére hoztad. A hatás működik, jó ez az utcakép, olyan, mint egy western falu kicsit ettől a fénytől, de hatásos. Én attól érzem kicsit erőtlennek, hogy lekerekítettek azok a dolgok, amik a drámai hatást erősíthették volna. A kamera nézőpontja a felnőtté, ettől a felnőtt kontrollját érezzük, vagyis azt, hogy oké kisember, menj csak, itt vagyok mögötted, ne félj. Aztán a fény, az, hogy a szereplő szinte a fénytér közepében van, vagyis ez így nekem nem az elveszettséget, hanem a felfedezőutat mutatja. Nem baj ez, csak nem az, amit a lecke mond, mert ez nem magány. Nővérem volt így, hogy szépen ment Ágfalván a határsávban és szedegette a virágokat anyának, egy fehér, egy kék, egy sárga, ő elvolt magával, csak közben átgyalogolt a határsávon a senkiföldjére a riasztórakétákat indító madzagok közé, amik el is sültek, aztán apám mehetett rapportra a főnökéhez, hogy egy határőr lánya hogy a fenébe kolbászolhat majdnem át a sógorokhoz... Ott se volt szó magányról, ahogy itt se. Tehát a kép jó, de a leckét nem oldja meg, ezért egy csillag, amúgy lehetne három is. (hegyi)
értékelés: