Jó az irány, kár, hogy bemozdult - ahhoz, hogy a mozgásnak dinamikája legyen, jó lehet a hosszabb expozíciós idő, de akkor stabilan kell megállj a lábadon, a karoddal erősen tartani a kamerát, hogy ne mozgasd be, vagy szerzel egy egy lábas állványt, azt nem bonyolult vinni, és stabilizál rajta valamennyit. (hegyi)

Kedves Alexandra, ha lehet, maradjunk abban, hogy a legutóbb feltöltött autósportos képeidnél azokat emelem ki elemzésben, ami adott képnél fontos, nem részletezem az ismétlődő dolgokat, kérdéseket, tehát lehet, hogy rövidebb, mozaikszerűbb lesz ezen képek elemzése. Most nem csillagot gyűjtünk, hanem keressük, merre tudsz elmozdulni ebben a témában.

Itt azt emelném ki, hogy jót tett a képnek, hogy nem vágtad szűkre, a következő lépés annak eldöntése, hogy mi az, ami esztétikailag számodra hangsúlyos. Az autó a modellünk, ehhez képest kell őt elhelyezni, itt például lehet a füves rész a hangsúlyosabb, akkor feljebb kell tenni a kocsit, és akkor annak a lírája abban a mozgásban van, ami fenn történik a lenti fűhöz képest, és a néző ezt a teret járja majd be, vagy lehet fontos a háttér, a nézők és a táj viszonya az autóhoz, akkor lejjebb kell tenni, szóval mindenképp el kell dönteni, határozottabban hogy melyik irányba mozdulsz el. (hegyi)

István, olyat fogok mondani, amiről lehet, hogy neked nincs saját élményed, de szüleid biztos tudnak mesélni, esetleg mutatni is példákat - ez a szocialista realizmus, annak is Moszkva által vezérelt ága. Ez a kép így, ebben a beállításban - elfogadva, hogy neked ez az anime - a hős szövőnő büszke tartásban néz a dicső jövő felé, előre a 150%-os tervteljesítés felé! Nincs ezzel baj, sőt, ha ezt összekötöd a legújabb feltöltött szorgalmi képeddel, akkor érdekes lehet, ha húgoddal ilyesmit játszotok el városi környezetben is akár, hogy ő mint egy hősnő, egy helyi ikon mutatkozik. Ehhez segít az alsó gépállás, a fények és a természetesnek hatni akaró tartás, szóval mindebben van lehetőség, én azt mondom, hogy keress a neten ilyen szocreál képeket, tanulmányozd és alkalmazd. Hajrá! Nem család lecke, de jó lehet az irány. A három csillag nem a leckemegoldásnak szól, hanem lelkesíteni szeretnélek vele. (hegyi)
értékelés:

Tamás, ez a kép semmi, és ezt tudod te is jól. Egy emberpár a vízparton. Na igen, de ez a semmi, mert lássuk be, az ilyen képekre mondják a legtöbben magukban, hogy hja, ilyet én is tudok, szóval ez a semmi attól lesz maradandó, hogy megcsináltad, és hagyod, hogy a néző maga fedezze fel, hogy miért is fényképez valaki ilyet. Hiszen az első benyomás, hogy nyaral a család, de aztán észrevesszük, hogy nézd már, de hát szemetes a part. Ó, nem csak a part, hiszen közvetlen a férfi alatt is szemét van. Kopár, kiégett fű, homokszerű por, uszadékfák... és ez a pár, ez a család itt nyaral. Így nyaral. Beültek a Suzukiba mondjuk, vitték anyának a nyugágyat, mert Tibor, a nyugágyat nehogy otthon hagyd, anélkül én nem ülök le a partra, hogyne, hogy a fürdőruhámmal beleüljek a porba, hát bolond vagy te? És vitték a vasnyugágyat, semmi más nem kell, az autóban át tudunk öltözni, itt a nyár, lehetünk akármi szegények, de nekünk is jár a pihenés, még ha csak a Duna partján a tilosban, akkor is, és már sör sincs, se keresztrejtvény, se pokróc, se táskarádió, már csak a vízben sodródó fákat nézzük, nincs miből, nincs hogyan, hiszen ennyi maradt, egy üres péntek délután, amikor álmodozhatunk a SZOT üdülésről, a Balatonról, na, oda már nem, mi már oda többet nem mehetünk le, mert nem nekünk találták ki, hiszen egy lángost se tudnánk kifizetni, és ülünk a szemetes parton, és nézzük a semmit, a múltat, mert a jövőt nem, azt nem lehet. Köszönöm Tamás, ez jó kép. Kemény, szomorú, ilyenek vagyunk. Átteszem a szociográfiába, vegytiszta, oda való ez. (hegyi)
értékelés:    

Bara, kicsit kezdem magam kényelmetlenül érezni, mert valahogy ezek az utóbbi képeid határozottan egy irányba mutatnak bár, és ez jó is lenne, de az az irány, amit érzékelek, az olyan, amin már túl vagy. Határozott alkotó vagy, aki tud komponálni, aki érzi a teret és érzi a tömegelhelyezést, tehát amikor számon kérem ezt rajtad, akkor senki máshoz, mint magadhoz hasonlítalak. Olyan érzésem van, mintha valami külső hatás ért volna, aminek révén most ebbe az irányba elindultál, de én nem pártolom ezt az utat, mert ezt a cipőt te már kinőtted. Ne hallgass másra, ne befolyásoljon más világa, neked megvan a magadé, a saját utad, azt vidd tovább, emeld magasra, mert érdemes. (hegyi)

Néhány éve terjedt el ez a szívecske mutatás, mondjuk személyesen engem ettől kiver a víz, rosszabb, mint a peace-villázás, van benne valami erőszakosan érzelmes, de ez most mellékes, hiszen ez jóllehet csak az én hibbant elmémre jellemző meglátás, nem kell elfogadni. Ami a képet illeti, gondolom, hogy arról lehet szó, hogy a két kéz nem egy azonos ember két keze, hanem két különbözőé, de ha így van, ha ez az értelme a képnek, akkor valószínű ezt valahogy úgy és olyankor kellett volna megfotózni, amikor ez egyértelműbben érzékelhető marad, mert ebben az árnyékos megoldásban ez nem evidens. A helyszín jó lenne, ha ez a lámpa nem lenne hangsúlyosan jelen, mert így van ebben valami talált. Érdemes lenne végiggondolni, hogy melyikhez ragaszkodsz jobban, az árnyjátékhoz, vagy a két külön kéz élményhez, és abba az irányba elmozdulni. Ismétlést kérek. (hegyi)

Bara, én azt mondom, hogy véleményem szerint ez az irány nem a te utad. Ez a szendvicselés a szelektív színezéssel nekem csinált. Egyrészt a szelektív színezés egy hamvába hótt próbálkozás volt az alkalmazott fotó területén, amikor a digitális utómunka kezdett teret hódítani, de értelmetlen, durva és esztétikailag nem alátámasztható, nem véletlenül nem használják már, mert szájbarágós, primer. Ami pedig a szendvicset illeti, ez akkor okolható és élvezhető, ha kompozíciós és hangulati indoka van, képen belül, vagyis ha a két réteg úgy erősíti egymást, hogy abból egy új minőség tud létrejönni. Csak azért, hogy az alap kép komponálási rendetlenségét, vagy érdektelenségét elmossuk, nem szabad használni.

A szendvicsnegatív - vagy digitnél a két képet layerekben összesítő - metódusról hadd mondjak valamit, általánosságban. A helyzet az, hogy egyrészt két rossz képből attól, hogy egymásra helyezzük a két filmet, nem kerekedik ki egy jó, vagyis a két kiinduló képnek önállóan is értelmezhetőnek kell lennie. Másrészt a helyzet az, hogy azért használják ezt igen ritkán, mert tulajdonképpen olyan, mintha egy, az alap képen nem szereplő, nem oda komponált, onnan hiányzó érzetet, élményt próbálnánk becsempészni, miközben ez azért általában lebukik, és nem jön létre az új minőség. Meg kell különböztetni az, amikor akár egy képre több expozícióval tudatosan, mint egy mozgásfázis, közel azonos képelemek kerülnek körülbelül ugyanabban az időben, mert ott ez erősítheti egymást és nyithat egy plusz értelmezési síkot, filmszerű mozgásélményt imitálva. (hegyi)