A legjobb barátomat szoktam fotózni, ez a kép róla készült.

Kedves Rita, itt kettő dologgal kellene kezdjünk valamit: az egyik a színvilág, ez a sárgás-zöldes árnyalat nagyon fura. Nem azt mondom, hogy mindent csak korrekt színviszonyok között lehet ábrázolni, mert igenis van létjogosultsága annak, hogy bármilyen szín irányba elvigyünk egy képet, de azt tudnunk kell, hogy a különböző színek különböző érzelmi viszonyrendszert hoznak, és ez a sárgás-zöld kicsit beteges világ, nem az egészségtől kicsattanó élményt hozza, van benne valami dekadens, valami lefojtott. Márpedig a kép ennek ellentmond. A srác ezzel a macival szerintem másról beszél. A másik dolog a kompozíció. Ezt a macit lehet, hogy ha a váll felé elmozdítod, akkor egy izgalmas háromszög jön ki a fejjel, a talppal és a macival, sőt, a maci még ellensúlyozhatná a másik felhúzott lábat is, ami a térdnél látszik. Aztán van egy harmadik dolog: ha ez egy szoba, és oda egy központi csillárnak nevezett lámpa világít, akkor is megoldható az, akár egy kis piperetükörrel, hogy erre a talpra odaderítsél, odavetíts valami kis fényt. Fogsz egy elemlámpát, vagy egy íróasztallámpát, én nem akarok itt ötleteket adni, mert a leleményességeteket magatoknak kell kialakítani, mindenesetre most a talpból vajmi kevés látszik, és ennek is köszönhető az, hogy valamennyit levágtál a sarokból. Márpedig ha ez Talp lecke, és ennek egy primér, elsődleges megoldását keressük, mert talpat fotózunk (nem csak ez a megoldás lehet érvényes), akkor nem árt, ha ez a forma megvan. Miközben egy nagyon izgalmas helyzetet hozol ezzel a falikárpittal, a modelleddel, a macival, a felhúzott térdekkel, a világítás, a színviszony és a kompozícióban való helyzetek miatt szerintem megérne ez a kép egy ismétlést. (hegyi)

Nincs az idén sok időm a fotóra, ezért külök nektek egy képet, nehogy elfelejtsetek.:)

Kedves Balázs, a következőt tudom mondani: jó ez a vörös a vörösön, de ehhez nem jó a barna tányér, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mibe teszed bele, lehet valami hasonlóan vörös őrülettel megfogni ezt az egészet, szétszórni a szemeket, de beleteheted egy kékbe, egy sárgába, tehát a színdinamikával elkezdhetsz dolgozni, és akkor majd meglátod, hogy mit hoz ez ki. Ez a barnás szín, ez a műháncs tányér lehozza a képet abból a magasságból, ahol lehetne. Kedves Balázs, még valami: várom az első három leckét. Nem csak én, hanem a többiek is. Azért van az első három lecke, mert azzal köszönsz ide be hozzánk, az a bemutatkozásod. Nem véletlen, hogy azzal kezdünk, mert ha belépsz egy társaságba, akkor kell mondani, hogy „Sziasztok, én vagyok Balázs, így nézek ki”. Ezt helyettesíti nálunk az első három lecke, ami emellett önismereti dolog is. Jó lenne most már az első három leckére is kapni képeket, nem csak a nagyobb számú leckékhez bedobálni a melókat, hogy tudjunk kommunikálni. Várom az első három leckére a megoldást, kérlek, hogy most azzal folytasd, erre pedig kérnék ismétlést másik tányérral. (hegyi)

A konyhaablak, kilátás a szomszédos házakra és (többek közt) a hűtő fogantyű tükröződésének összjátéka...

Nagyon érdekes ez, hogy most a második olyan képet kapom tőled, ugye volt egy hűtőgépes tükröződésed, most a konyhaablakból csinálsz egy hasonlót, amiben ott van a képben az erő, ott van az, ami ebből a lényeg lenne, csak rajtahagyod az összes sallangot is. Itt most fölmerül bennem a kérdés, hogy ez azért van, mert trehány vagy, és nem gondolod végig, amit csinálsz, és csak lődözöl, hogy meglegyen kilóra a napi penzum, vagy pedig nem látsz. Ez most tényleg egy komoly kérdés, nézd meg, takard le a képnek a felső részében az eget, mert arra semmi szükség nincs, takard le az egyharmadát ennek az egésznek, ami a képnek a jobb oldalán van, azt a kuszaságot, ami ott tükröződik, és nézd meg azt, ami marad: a házfalat az erkéllyel és azt a tükröződést, ami talán a függöny mintája a kép közepén. Ebből ennyi a kép, a többit ki lehet dobni. Ha ezt látod, akkor nem hiszem, hogy nem veszed észre, hogy melyik ritmus az, ami válaszol a másikra: az erkélyajtóra meg az ablakokra ebben a fényviszonyban maga ez a függönytöredék. Ebből ennyi a kép, a többi szemét. Gime, kezdem azt érezni, hogy nem figyelsz eléggé oda a munkádra. Visszaadom ismétlésre azért, mert szerintem lesz még erre alkalom, hogy ezt megcsináld, vagy ha nem, kínozd magad. Az a baj, hogy semmilyen kommunikációd nincs az oldalon, ezt már sokadszor mondom el, kicsit feleslegesnek érzem azt, hogy én elemezzem a képeidet azért, mert nincs semmilyen kommunikáció a munkákról. Nem csak velem nem kommunikálsz, hanem senkivel, ez bennem erős kérdéseket vet föl. Ha csak faliújságnak használod a Látszóteret szólj, akkor a képeidnek jó helye lesz a szorgalmiban is. Ismétlés. (hegyi)

Az a helyzet, Tamás, hogy én értem ezt a játékot, amit itt véghezviszel, hogy leteszteled azt, hogy a photoshop hogyan viselkedik, és az effektjei miként változtatják a képet. Néha én is szoktam ezzel játszani, de soha nem mentem el a képet, hanem a monitoron megnézem, és azzal elvagyok. Még azt is el tudom fogadni, hogy valamelyik számodra izgalmas, bár nekem nagyon kilóg a PS-hatás ebből, tehát túlságosan erősen visszaköszön. Nyilvánvaló, hogy aki nem használ ilyen szoftvert, az lehet, hogy kevésbé érzi ezt ilyen kényszeres effekthasználatnak, annál lehet, hogy ez bejön, nálam annyira nem. Ez még hagyján. Az a bajom, hogy az utolsó kép nekem mindent visz, és a többinek nem látom az értelmét ennek viszonylatában. Készítettél egy teljesen rendben lévő csendéletet, és közben meg valamiét vacakolsz vele, de hogy miért, azt nem értem. Most tényleg várom a magyarázatot arra, hogy miért nem fogadod el az alsó képedet, mint csendélet. Nem azt mondom, hogy azon nem lehetne egy picit hangolni, hogy mondjuk a betűző nap fényéhez igazítani az asztallapot, hogy a csatlakozások a hátsó jobb oldali saroknál a fény formával pontosak legyenek, esetleg egy leheletnyivel több maradjon felül, tehát lehetne még ezzel egy kicsit szöszölni, hogy hogyan és honnan húzódjanak a képhatárok, de ez egy teljesen rendben lévő meglátás. Ezzel érdemes lenne foglalkoznod. Pici derítés még a virágra, és ez egy robbanó, gyönyörű csendélet lenne. Érdemes lenne ezt a csendéletet végigvinni, és nem a photoshoppal szötyögni. Minek az a játék az elején? Visszaadom ismétlésre, és szeretném kérni, hogy ezt valahogy tessék megoldani. Tudom, hogy ez a virág már nem lesz, valami mással kell játszani, de akkor keresel valami másik virágot, ezt most rád bízom. Szép a háttér, szép, ahogy betűz a fény, jó ez az üvegasztal, jó a vázád is, az egészben megvan egy hidegség, ami arról szól, hogy ez az egész egy technokrata dolog, a háttér és az asztal, és ezt fel tudod oldani ezzel a virágkompozícióval. Téged is óva intelek a színezett fotóktól, ne menjünk ebbe az irányba el, egy fekete-fehér csendéletet kérnék ebben a kontextusban. Köszönöm. (hegyi)

A fotó Szatmárcsekén készült. Csak egy pici kontrasztot húztam rá.

Az a helyzet, hogy itt arányokkal van problémám. A távolságot, a térérzetet többféleképpen lehet egy kétdimenziós képen visszahozni: az egyik a mélységélesség, a másik a tónusrend, a harmadik a perspektíva ábrázolása. Itt most alapvetően az utóbbival dolgozunk, de ebben a tónusrendben, ebben a formában nekem most túl sok a bal oldalon ez a fa oszloprész. Ebből nekem kevesebb is elég lenne ahhoz, hogy ne akadjak ezen fönt, másrészt ebben a vágásban furcsa módon az egész olyan, mintha kifordulna az egész, mintha nem abban a síkban lenne, mint amiben maga az ajtó további része. Valószínű, hogy ez a vágás miatt van, mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni, hogy ez jó-e így. A másik kérdés az, hogy érzelmileg tudunk-e ezzel valamit kezdeni, hogy mi az, ami minket ebben érdekel. Nem biztos, hogy ennek a tárgynak ez a legszebb megnyilvánulási formája. Gyönyörűek lehetnek azok a fémzsanérok, ahogy ezek csatlakoznak a térhez, jó lenne, ha ezek előre eldöntésre kerülnének, hogy hogyan ábrázoljuk. Most a vágások, a képhatárok esetlegesek nekem, mintha nem teljesen lenne ez rendbe rakva. Ahelyett, hogy itt az előtérbe tolakszik ez a nagy fadarab, lehet, hogy érdemesebb lett volna az, ami az ajtófélfa része ennek, tehát ahol a zsanér csatlakozik, de az már ott nagyon szűkre van vágva. (hegyi)
értékelés: