Szakkör | Page 391 | Látszótér

AZ ÉN BUDAPESTEM

Budapest, 2012.05.25.

Nagyon jó ez a geg, amit itt Sándor mutat, én nagyon kedvelem Sándor humorát. Annyira érdekes ez az egész, olyan fanyar, olyan mint a pont jóra érett egres, hogy az ember nehezen harap bele, és aztán olyan jó érzés elszopogatni a szájában. Tudom, hogy távolinak tűnik ez a dolog, amit most mondok, de mégis valahogy nekem ez a világ az, ami most eszembe jut Sándorral kapcsolatban. Egyetlen dolog, amit nézek, és nem vagyok biztos benne, hogy most itt száz százalékos: az a kép teteje. Ott elindulnak olyan formák ezzel a kerítésoszlop tetővel, amiket én már nem biztos, hogy rajta hagytam volna a képen. Lehet, hogy meghoznék egy döntést, és egy kicsit vágnék a fölső részből, még feszesebbre hozva ezzel a belső dinamikát. De jó a geg, nagyon fontosnak tartom, hogy az embernek legyen humora, legyen kellő távolságtartása a saját megszállottságát illetően is, tehát ne vegyük magunkat mindig, teljesen komolyan, mert aztán a végén besavanyodunk. Ez a kép erre tökéletesen jó illusztráció, miközben az összes olyan képi elem rajta van, amitől még azt is mondhatnánk, hogy drámai ez az egész, mert ott van a kerekesszék, abban egy férfi, ott van ez a lakókocsi, ami festve van csak, tehát maga az egész geg csak egy illúzió, miközben azok a korlátok, amik létrejönnek, nagyon is valósak. Mégis ez az egész, a színekkel, a ritmizálással, összességében egy vidám kép. Én ennek örülök, hogy Sándor képes ezt az egész helyzetet, ami körülvesz minket általánosságban meg személyesen is, képes vidáman kezelni. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Oldókötés

Távoli visszhang az emlékműveleteitekre.

Balázs, megérkeztünk, végre valaki mer viccelődni is ezzel a szoborral, mert nekem ezek a drámázások, lírák kezdtek egy kicsit sok lenni, és itt végre valaki Stephen King világába visz minket, az Elveszett turista, avagy a rozsda marja című filmnek az egyik kockáját kaptuk. Minden nagyon szép és jó, az annyira nem, hogy a perspektívát érdemes lett volna korrigálni egy kicsit ahhoz, hogy az oldalnál ne legyenek ilyen bénák ezek a kis háromszögek, amik megjelennek, ezt érdemes lett volna kiegyenesíteni. Egyébként viszont tetszik a dolog, köszönöm. Mindezzel a problémával együtt erre én most megadom a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Tanulni kell a fákat

Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

(Nemes Nagy Ágnes)

Nagyon szép gondolat, amit megfogalmazol, képileg is egy nagyon jó ritmust hoztál, ami a kompozíciót illeti. Egy dologgal nem értek egyet: a mélységélességgel való játék. Ha elkezdünk a fényekkel játszani, és észrevesszük ezt a gyönyörűséget, ami a levélen létrejön, akkor én nem tartom jó ötletnek azt, hogy még pluszban bekapcsoljuk a mélységélességgel való játékot is, és ilyen kis mélységélességet hagyva életlenben tartunk lényeges részeket. Itt pontosan az lenne az izgalmas, hogy ezt az egészet nagy mélységélességgel, két dimenzióra hozva, a struktúrákkal és a fényekkel kezdjünk el játszani, és a néző szeme bolyongjon ezen az egészen, és megtalálja ezt a ritmust. Ha minden igaz, ez egy fikusznak lehet talán a levele, nagyon szépek ezek a növények, nagyon szépen öregszenek, szépen pusztulnak ezek a levélritmusok. Nekem a problémám itt a mélységélességgel van, nem tartom mindenütt üdvözítőnek a kis mélységélességet. Tudom, hogy ez, főképp amióta a digitális technika fölpörgette az objektívgyártóknak a kíváncsiságát, és 1,8-as, 1,4-es vagy még kisebb mélységélességgel rendelkező objektíveket is gyártanak, a fotósok ezt előszeretettel kihasználják. Izgalmas, hogy szétfolyik az egész, és egyszer csak valami karctűélesen berobban az arcunkba, ez valóban egy új megközelítés tud lenni, a tárgyiasság elutasítása, de van ebben valami líra is. De tessék észrevenni azt, amikor a líra megvan magában a tárgyban, a fényben, és oda még több líra nem kell. (hegyi)
értékelés:

KISS

Így elsőre nem sikerült túl különlegesre, de nem volt jobb ötletem.

Ahogy látom, ez egy ilyen zenekari póló, ezt a macskaábrázolásos maszkírozást ismerjük a zenekartól, és ennek a zenekarnak a nevét kaptuk a képcímnél is. Jó ez a ritmus, örülök annak, hogy a nyaknál lévő pici ritmussal visszahúzzuk az egész képet, ami létrejött, tehát ez a párhuzam a kar és a nyak között megtörténik. Ha levágnánk magát a nyakrészt, akkor ez érdektelen lenne, ettől van egy izgalmas ide-oda játék benne. Köszönöm, várjuk a folytatást, kedves Dániel, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:

Utolsó reggel...

...legalábbis ezen a héten.

kafka

Valami hasonlót majd készítek rendes géppel is*, ezért csak szorgalminak szánom a képet.
*egyelőre kényelmesebb mobillal fotózgatni

Ó, azok a fotósok

Úgy érzem, hogy bizonyos tekintetben túl van dumálva a dolog, bizonyos tekintetben pedig nincs befejezve. Valahogy megkaptuk a kezünkbe ezt a pálinkát, hogy kell koccintsunk, de mi nem azzal vagyunk elfoglalva, ezt látom. Talán a második kép nem annyira fontos, a harmadik kép már nagyon sok mindent mond, hogy itt majdnem kilötyögtetjük a piát, és a negyedik kép is olyan, hogy ahhoz képest inkább már tegyük le, viszont hiányzik a végéről valami, hogy mi történt itt. Csak nézegeti a fotós az LCD-t? Mondjuk jellemző a fotósokra az, hogy amióta digitális van, azóta az idejük nagy részét nem a fotografálással, hanem az LCD nézegetésével töltik. Szóval nekem a történet egyszer csak elkezdődik, és egyszer csak véget ér, és nem vagyok benne biztos, hogy ahol elkezdődik, ott kezdődik a sztori, és ahol véget ér, ott ér véget eredetiben is. (hegyi)
értékelés:

update

Most ebben a képben, ugye kép a képben, látunk valami festményt, ez egy modern, naiv festmény nagy ecsetvonásokkal, a kép sarkában egy szimbólum, ami a dohányzás tiltását mutatja. Ahogy látom, valószínű, hogy a rosszcsont fotós raggatta oda, és a fali konnektor egészen szenzációs. Talán a tükröződésben tényleg valami órát látok fölsejleni, ennyiben ott a kapcsolat az időhöz. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy miért pont ezt a képet kapjuk, de ez volt épp ott a konnektornál, valószínűleg mindenre nem kell valami nagyon elvont magyarázatot keresni. Ha egy picit mozdulunk, akkor lehet, hogy az az óra jobban észrevehető, vagy határozottabb lenne, vagy akár, ha egy kicsit közelebb megyünk, és skurcból ábrázoljuk ezt, nem ilyen iskolásan, hogy minden mindennel párhuzamos legyen, adhatunk ennek egy kis dőlést. Tudjuk, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, Karinthy nagyon jól leírta, erre próbálnék itt utalni. (hegyi)
értékelés:

Neked is lehet látszóteres pólód! A póló hagyományos környakú, 100% pamut, szitázva ("tilosos" minőségben), S, M, L, XL, XXL, XXXL méretekben és a képen látható színekben rendelhető 2000 forintnyi felajánlásért, mellyel a Látszóteret támogatod.

A teendőd csupán annyi, hogy írsz nekünk egy e-mailt a szakkor kukac latszoter.hu címre, melyben megadod a vásárolni kívánt póló színét, méretét és darabszámát. Mivel egyesével nem szitáznak, így lehet, hogy kicsit kell várni, ha csak egyet rendelsz, vagy össze kell többen állni.

fehér póló
fekete póló

Mulandó

Önportré kalapban, száraz virággal, "vicces" nadrágban...

Fantasztikus ez a kép, egészen őrület, ahogy ebbe a sarokba behúzódtál ezzel a tapétákkal, a kis tulipánokkal, meg a nadrágon a virágokkal, meg a kezedben is és a kalapon is virág. Van ebben valami angolos hatás, kicsit Marry Poppins-os, nagyon jó ritmus, nagyon tetszik ez a megoldás. Lehet, hogy valami fölsőt érdemes lett volna kitalálni még hozzá, tehát a rózsaszín és a félmeztelen karod most túlságosan egybeolvad, szinte alig veszem észre, hogy ott van egy kar. Érdemes lenne ezzel valamit kezdeni, de ez a vörös haj valami őrület. Egy szűkebb kivágásban még egy portrénak is tökéletesen megfelelő lenne, szeretnélek arra ösztökölni, hogy csak így tovább, és várjuk a folytatást, meg vagyunk véve. (hegyi)
értékelés:

Spi rituál

ahogyan emlékszem

Egy úgymond konzervatív kompozíciót látunk, szép, visszafogott tónusokkal, nagyon távolságtartó, tiszteletteljes. Azt nem mondom, hogy ez annyira fölkavarná az én érzelmi világomat, legfőképp azért nem, mert itt vannak olyan részletek, amik önmagukban is izgalmasak lehetnének. Akár a nap, ahogy betör az ablakon, akár a varrógép, akár a megvakult tükör, és ezeknek a ritmusa, de hogy most mindent akarunk, akarjuk a kis falimosdót, az ablakot, a varrógépet, a tükröt is, meg még mindezt a tükörben tükröztetjük, hogy ez milyen érdekes, hogy annak is megvan a kerete - szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez így most mind kell. Valahol egy döntést kellett volna hozni abban az irányban, hogy mi az, ami neked ebben fontos. Ha minden fontos, akkor semmi sem. Lehet, hogy ez méteres nagyításban izgalmasan kiadja a tükör vakulását és a roncsolást, nem tudom, de így, most, ebben a formában engem nem tud annyira lenyűgözni, miközben a leckemegoldás jó irány, ezt az irányt keressük, de lényegesen több szubjektivitást kell bekapcsolni, a bélaságot, hogy Béla, neked ehhez mi közöd, mert ez ebből most nem derül ki. Ez olyan, mintha beeresztettek volna egy skanzenbe, és ott nem merünk nagyon rosszalkodni, mert mit szól hozzá a teremőr. Ismétlés. (hegyi)

Ez mi?

Én megadom a választ: ez egy röhögős gyerekfotó, régen így hívtuk. Mindazzal együtt, hogy akik ismerik Budát, tudják, hogy mennyire aranyosan tudja magát elfoglalni a kertben, de ez most egy olyan kép, amit lefényképeztél, mert ő most egy gyermekláncfű virágot nézeget. Ha ezt öt méterrel odébb teszed meg, ugyanezt a képet kapjuk, ha hat méterrel, ugyanezt, ha más ruhában van, akkor is, tehát én nem látom azt, hogy ez mennyire lenne extra módon jellemző rá. Ezek a képek elkészülnek, elrakjuk, aztán elfelejtjük, már úgy értem, hogy a szülőknek ezek nagyon fontosak, de képileg ezek nem azt a szintet képviselik, amik nagyon erősek lennének. Világításban is problémák vannak: a nap az orránál érdekesen néz ki, mintha oda lenne valami ragasztva, belóg a betontömb a szélén, szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez annyira jellemző lenne, de elfogadom, a szülői szubjektivitás mindent felülír. Az is fontos, hogy ilyenkor néha születnek maradandó dolgok is, de ez nem egészen az. A leckét visszaadom ismétlésre, kicsit gondold ezt tovább, attól, hogy saját fiadról van szó, még ne add alább a fotós attitűdöt. Próbáld meg úgy kezelni a modelledet, mintha egy fotómodell lenne, és nem csak az a kissrác, aki ténfereg a környezetünkben és hagyja magát fotózni, mert nem tud ellene mit tenni. Többet kellene mutatnod a személyiségéből, magából Budából ahhoz, hogy ez az egész túlmutasson azon, ami a home-fotografálásnak a szintje. Ismétlés. (hegyi)

asszociáció

Teljesen hirtelen jött ötlet volt, a munkahelyemen egy kislány szórta az asztalomra a korábban szedett növénykéit (lándzsás útifű), és nem tudom miért, de a megtermékenyítés szó ugrott be azonnal. Ezután megkurtítottam a növények szárait, odaraktam egy üveggolyót (sajnos nem találtam nagyobbat), ez volt az alapkép. És most azon töröm a fejem, mi közöm nekem ehhez az egészhez. Asszem sima asszociáció.

Erzsi 2.

A páromnak ez a változat tetszik jobban.

Az a helyzet, Bélám, hogy ezzel a képpel ugyanaz van, mint az előbbivel, valamennyivel talán jobban értem, hogy ez egy szék, de azt nem, hogy miért vesztettünk ennyi tónust, hogy miért van ez ilyen kopogósra véve. Ilyen kevés képelemnél, ha ennyire kopogósra veszed az egészet, akkor ami kialakul, az már nagyon kritikus, hogy mennyire dekódolható a nézőnek, és hogy kompozícióban mit ad. Ha most megnézed, akkor ennél a kompozíciónál a kép aljánál lévő feketéből lényeges mennyiséget le kellene vágni, de értem én, nagyjából sejtem is, hogy mit kellene itt látnunk, de a gyakorlatban nem ez történik meg. Ez most nekem nem egy eltalált megoldás, több tónus jobb lenne. (hegyi)