Örülök neki, hogy Feri elkezdett dolgozni a csendéletekkel, ha még a saját módján is. Erről a képről meséltem neki, mert kérdezte a véleményemet, és én most ezt fogom nektek is elmondani, amit akkor Ferinek elmondtam. Az tökéletesen rendben van, ahogy ez az egész szerkezet megjelenik a háttérrel, és én azzal teljesen tisztában vagyok, hogy egy családi környezetben mennyire nehéz kiszakítani egy akkora térdarabot, amire egy ekkora objektum úgy elfér, hogy még a háttérrel is tudjak vacakolni. Én is néha gondban lennék azzal, hogy hol tudom ezt a helyzetet installálni. Mégis azzal kezdeném, ami a háttér. Két eset van: az egyik, hogy vagy művészi rendetlenségben gyűrött a háttér, vagy pedig sima. Mind a kettő érvényes. A gyűrött, mesterségesen öregített háttérnél a struktúrák játékával valami keserűbb ízt tudunk a képhez hozzáadni. Ezt úgy szokták csinálni, hogy vesz az ember egy lepedőt, kint hagyja a kertben, esik rá az eső, veri a por, szívja a nap, és ebből elég szép helyzet tud létrejönni. Ebben az esetben érvényes az, ha kicsit pecsétes, ez akkor egy vállalható helyzet. A másik az, amikor a háttérrel úgy dolgozunk, hogy annak egy lírai ízt próbálunk kölcsönözni. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor az ember ezt kivasalja, és az anyag természetes esésének a gyűrődéseit, hullámait használja. Akkor sem jó, ha teljesen ki van feszítve, és semmilyen hullám, mozdulat nincs a háttéren, mert akkor azt papírral is megoldhatnánk, de ilyen textil esetében az anyagszerűséget jó ábrázolni. Ennél a háttérnél az a bajom, hogy, ez gondolom bent volt a szekrényben, Feri kivette, és nem figyelt arra, hogy a háttérnél ezek a hajtásvonalak hogy fognak létrejönni, és az mit fog kiadni. Még azt is mondom, hogy ez is érdekes lehet, de akkor kifejezetten erre rá kell játszani. Olyan súrlófényekkel, hogy ez még erősebb legyen, hogy tulajdonképpen azt a rendet próbálja az ember létrehozni a képen, amit a vasalt szekrénybe tett ágynemű mutat, és annak valamilyen ellenpontját keresi a tárgyban. Most itt ez nem történik meg. Mondhatnátok, hogy nem annyira fontos, mindenki a virágot nézni, igen ám, de valamilyen keretbe ezt belefoglaljuk, és ha a háttér rendezetlen, akkor az egész csendéletre ez rányomja a hatását. A másik, amiről szeretnék mesélni, az a váza. Ez a csokor nagyon érdekes virág, nagyon pici felületekkel dolgozik, vannak kis levélkék, és az egész összpontosul, mint egy kábelköteg, a vázában. Ez az, ami a vázánál már annyira besűrűsödik, hogy akkora tömeget kezd el képviselni, ami felborítja ezt az egész egyensúlyt, ami a képen gyönyörűen megmutatkozik. Kifejezetten ehhez a vázához az átlátszó váza nem biztos, hogy szerencsés. Ráadásul, ha színben gondolkodunk, itt most ott van a zöld, a sárga, és akár a kék, akár a vörös izgalmasan tudná ezt az egész kompozíciót bolondítani. Egy mélyvörössel, vagy egy középkék vázával ez az egész izgalmasan létrejöhet. Mondhatjuk, hogy ennyiféle vázánk nincs, oké, papírboltban lehet venni krepp papírt, aminek az a tulajdonsága, hogy egy nagyon szép, rusztikus felületet ad, viszonylag könnyen lehet vele dolgozni. Ha ezt a vázát, amibe ez a virág most van, bevonja Feri ezzel a krepp papírral, behajtogatja szépen, elrendezi, és utána teszi bele ezt a virágot, akkor valószínű, hogy ez az egész jobban mutat, és nem kell hozzá vázát venni. Ilyenkor az is felmerül problémaként, hogy a krepp papírból a festék kioldódik, de ne tegyünk vizet a vázába. Ez a virág kibírja azt a kis időt víz nélkül, amíg elrendezem a kompozíciót, és akkor nincs probléma, hogy mondjuk összepirosoztam a lepedőt. A harmadik helyzet az, hogy ezeknél az apró virágoknál talán szerencsésebb lenne az, ha még több fényt kaphatnának, elvinné az egész kompozíciót a fehér felé. Akkor kezdenének el ezek tündökölni, és az egész helyzet jól módosulhatna. Egyébként elkezdtünk Ferivel azzal játszani, hogy milyen lenne ez a kép fekete-fehérben. Ha abban készülne szűrőzéssel, akkor egészen vakító fehéret is ki lehet hozni a sárga kis virágokból. Egyébként a kompozíció rendben van, jól mutat ez a virág, talán a kamera nézőpontját, ha kicsit lejjebb hoztam volna, még dinamikusabb lehetne ez a robbanás. Az irány jó, az út jó, biztatásképpen azt mondom, hogy ez egy három csillagos csendélet, a megjegyzésemmel együtt, és arra kérem Ferit, hogy próbálja ki azokat a dolgokat, amiket mondtam. És még mindig várom Feritől a klasszikus csendéletet. (hegyi)
értékelés:

British Museum napsütésben. Belső tér, mégis mintha a szabadban lennénk.
Ültünk a gépnél, Demeternek mutattam a honlapot, gyorsan pörgettük át a képeket, hogy mik érkeztek, és erre mondja, hogy „Ki volt Londonban?”. Egyből fölismerhető a helyzet, miközben egy nagyon jó meglátás, tökéletesen érthető az építész szándéka, a régi és új formák összekapcsolása ezzel a modern tetőszerkezettel, teljesen rendben van a kép. Az Épített környezet leckében ez egy nagyon jó meglátás. A fényviszonyok is rendben vannak, úgyhogy megvan a három csillag, a leckemegoldás is megvan, de ettől én még várnám a további megoldásokat is. (hegyi)
értékelés:    

Ezt a képet a számítógép labirintusa ejtette foglyul három éve. Akkor készült, amikor beiratkoztam és a második leckét próbáltam megcsinálni. Most kikeveredett a labirintusból, hadd menjen.

Bevallom férfiasan, hogy ezt a képet Gábor a Szorgalmi rovatba akarta betenni azért, mert nem most készült, és minden egyéb esetben én ezt elfogadhatónak tartom, de most ennél a képnél mégis azt gondoltam, hogy ez egy olyan fotó, ami számomra nagyon is időtlen üzenetet közvetít. Egy picit gondosabb kivitelezéssel könyvcímlapnak is tökéletesen működő verzió lenne, mert nagyon kifejező, nagyon sok gondolatot indít el az emberben. Ennél a képnél is, ahogy már egy előző elemzésnél mondtam, a hasadt tudatállapot ábrázolása jut eszünkbe elsőre, ez kézenfekvő is, de mégsem ebbe az irányba szeretnék elmozdulni az elemzésnél. Az, hogy ez egy törött tükör, és ebben találta meg Gábor azt, hogy milyen beállítással tudja ezt a formai játékot fölerősíteni, ez csak egy eszköz. Ami ebben a képben számomra fontos, az talán nem is a töredezésben jelentkezik. A kép alsó tükördarabja, a száj és az orr formájával az, ami nekem nagyon sok mindent elárul egy lelkiállapotról. Úgy mesél a portré alanyáról, olyan őszinteséggel, amit ritkán lehet tapasztalni, mégis az eszközhasználat okán egy nagyon visszafogott üzenetet kapunk. Lehet, hogy ez érdekes, hogy miért mondom ezt, amikor nagyon harsányak ezek a törések, és maga a képi ábrázolás is olyan, hogy felér egy felkiáltással. De nem csak az a portré, ami kilóra megvan, hogy van szeme, szája, füle, orra, főfény, mellékfény, háttérvilágítás, hajra csillogást teszünk, stb. Számomra a kommersz portré vonal sokkal kevésbé izgalmas, mert egy fagyott helyzetet mutat, valamit, ami az elvárásoknak akar megfelelni. Ennél a képnél pontosan az a nagy erény, hogy nincsen elvárás, nincs minek megfelelni, csak a saját belső diktátum az, ami működik. Én nagyon örülök annak, hogy Gábor ezzel dolgozik, pontosan azért, mert tudom, hogy tőle egy nagyon távol álló terület, és mégis, vagy éppen ezért, olyan minőséget tudott magából kipréselni, ami messze felülmúl minden eddigi kísérletet. Nagyon rendben van. Egyetlen egy problémám van: az, hogy a tükörnél jó lett volna odafigyelni, hogy az orrnál ne legyen ez a por, vagy kosz, ami ott van, ami becsillan, és talán a háttér megválasztása is fontos lehet. Ha egy sötétebb háttér van, akkor talán jobban látszik, hogy ez egy kézi tükör, és nem úszik annyira el a háttér. De a képi megoldás tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés:    

Horizon 202

Horizon 202 a leirat, amit nem tudom, hogy mit jelent, de nem is biztos, hogy nekem ezt kell tudni. Egyetlen egy problémám van technikailag: a kép fölső részénél mintha egy picit kellene még vágni ahhoz, hogy ne lógjon be a vászon, tehát a kép bal fölső részénél nem teljesen tökéletes valami a vágásnál, de a kép viszont fantasztikus. Ha Épített környezet lecke, akkor én azt mondom, hogy ez az. Méghozzá azért, mert a tárgyszerűségen kívül valami rendkívül erős érzelmi pluszt ad hozzá. Akarok odamenni, akarom átélni, akarom én is látni ezeket a madarakat, ahogy repkednek a levegőben. Ha irodalmi példát akarok hozni, akkor ez akár illusztráció is lehetne Parti Nagy Lajos Hősöm tere c. könyvéhez. Mindenféleképpen ez egy nagyon izgalmas dolog, és jó az, hogy ebben a panorámafelvételben is feszes kompozíciót tudott létrehozni Tamás. Nem mindenkinek szokott ez sikerülni, van aki csak használja, hogy hát ez van, aztán bámuljuk, hogy milyen szép. Itt minden egyes mozdulatnak szerepe van, mindegyik házdarabnak, miközben sok vacillálnivaló nem volt ezzel, hogy ezt mikor, meg hogyan csinálja, mert ezek a madarak egyszer csak elrepülnek, aztán nem lehet tudni, hogy mikor jönnek újra vissza. Én ezt nagyon szeretem. (hegyi)
értékelés: