Szia Máté, üdv a Látszótéren, picit jobban örültem volna, ha ah első képed egy önportré, bemutatkozásképp, de ez a kép is jó és alapvetően tetszik is, amit és ahogy megmutatsz. Abban kellene határozottnak lenned, hogy az étel az első, vagy kell hozzá a szociográfia is, mert ha ezt eldöntöd, akkor az adni fogja magától azt a megoldást is, hogy mi és hogyan kell szerepeljen a képen. Most a fiú és a tévé is elviszi a figyelem egy részét a kajáról. Aztán ha a kaja a fontos, akkor meg azt a krumplit abban a fém izében is ki kell találni, hogy hogyan legyen, mert a fémszerkezet túl határozott most. Várom a munkáid! (hegyi)
értékelés:

Jók ezek a ritmusok fénnyel a kutyus arcán, ahogy a fali burkolattal egyben működik ez. Egy dolgot nézz meg, mi lenne, ha a fal függőleges lenne és fenn a hűtő teteje alatt vágnál? Nekem úgy még erősebb lenne a formaisága ennek. (hegyi)
értékelés:

Ezt szeretem, ez gondolatokat ébreszt. És azt érzem, tudod, mit akarsz. Egyetlen dolog, ami picit bánt, az az incifinci kis csücsök a pulcsi aljából. Fenn bátran vághatsz akár fél ujjnyit is. Csak ennyi. (hegyi)
értékelés:

Feri, megint a tér, az a baj. Szűk. Így ez nem áll meg, így csak két hagyma. Adj teret, levegőt, földet, eget, mindent, mert enélkül ez nem fog beindulni. (hegyi)

Örülök neked, hogy visszatértél. Ráadásul nem is akárhogy. Erős kép, jó, hogy nem kíméled magad, nem szépelegsz, sőt. Azzal, hogy alulról világítod magad, valami mefisztói, ördögi hangulatot is adsz neki, erre erősít rá a félfordulat is, mintha rajta kaptak volna, és onnan néznél vissza. Szóval erős, jó üzenet. Amire viszont nem utal a kép, hogy miért van ekkora tér, miért épp ekkora. A 16:9-es arány filmes, nem fotós arány, a hatása is ez felé mutat. Kicsit kényelmetlen, de így együtt a pózzal, a fényekkel már nekem túl van tolva a dolog, a kevesebb több lenne, magyarán legalább a 3:2-es arányra kéne menni és balról vágni. Várok még tőled portrét magadról, hajrá. (hegyi)
értékelés:

Amit látok, az egy jó alapötlet, a helyszín is jó és a technika is megfelelőnek látszik. Ami a probléma a képsorral, hogy nem döntötted el előre, hogy mit akarsz mutatni, mesélni. A képsor mindig történetmesélés is. Annak van eleje, közepe, vége. Itt én tétovázást látok, azt, hogy ott a képek készítése közben hagytad alakulni a dolgokat, majd lesz valami, és mintha kiengedted volna a gyeplőt a kezeid közül, hagytad volna, hogy a modelljeid csináljanak, amit akarnak. A jövőre nézvést mondom, hogy ezt a fotósnak mindig meg kell tartania, hogy a szitu az az ő dolga, neki kell irányítani, ő a főnök, minden és mindenki más őt kell szolgálja, mert rajta keresztül ez a nézőt fogja segíteni. Amit el kellett volna dönteni és tartani magad hozzá, hogy ez most egy véletlennek ható sorozat akar lenni, mintha turizókat kaptál volna rajta, vagy a szeméttel akarod a modelljeid, mint egy divatfotó, helyzetbe hozni. Most ez vegyesen van jelen, az első kép lehetne sztorimesélés kezdete, még a második is, de akkor a harmadik nem jó azzal, hogy belenéz a kamerába a modell. A babakocsi lehetne az a motívum, ami végigkísér, de elvesztjük, már más jön, fényképek, aztán más lomok, és a vége teljesen indokolatlan lábakat mutat. És mi a sztori vége? Meglett az a babakocsi? Elvitték? Mást vittek el? Mire megy ki a fuvar? Ha meg modellek punk környezetben, akkor az a szembenézős lehetne az alap, de akkor a többinek is efelé kéne mutatnia, más ruhákkal is, szóval bármi lehet, csak ezt neked előre el kell dönteni. Majd ezzel kéne kezdeni valamit, ismétlés, vagy keresni más helyzetet, érdemes lenne ha már érdekel a sorozat, újból belemenned. (hegyi)