Úgy tűnik, hogy egy sorozat egy feldolgozási részeit láthatjuk. Az előző képnél, a privát környezet képnél ugye próbáltam jelezni a káosszal való foglalkozást. Itt is egy kicsit visszaidéznék a 70-es évekre, elsősorban egy Mozgó Világ nevű sajtóorgánumra, amely írásokat, fotókat közölt és abban az időszakban vagy a Fotóművészeten keresztül vagy a Mozgó Világon keresztül lehetett olyan alkotásokat látni, amelyek performanszoknál, különböző akció képzőművészeti munkáknál fotóformátumban közvetített. Ennél a képnél is úgy tűnik, hogy olyasmi mindez, ami itt látható, mintha egy performansz részesei lehetnénk. Nagyon erőteljesen érzékelhető a különböző tárgyakból, a helyzetből, hogy továbbra is érzelmi szempontból egy belső fajta zaklatottságot, ziláltságot próbál az alkotó megfogalmazni. Még azt is megkockáztatom, hogy talán az elbeszélés módja vitán felül áll. Hozzám mégis, mivel mondtam, hogy mindenkit szeretnék a maga rendszerében megpróbálni értelmezni, ha szabad ezt mondani, én mégis azt mondanám, hogy nagyon nehezen elfogadható ez a fajta káosz. Nem az én világom nagyon egyszerűen fogalmazva mindaz, amit itt látok. Számomra ez egy kettődisznós kép, és elsősorban a Hegyi korábbi munkái akár a barokkal akár a szecesszióval kapcsolatban, számomra örvendetes lenne, hogyha abba mélyülne el, ettől a fajta nyelvezettől én távol állok, de kettő disznót megtudok rá adni és ez akkor ez legyen az én keresztem. (szőke)
értékelés:

Nagyon jól érthető a kép címmel kapcsolódva is az itt látható alkotás. Ugye egy talán családi házban, szobában lehetünk, ahol a világ, a világ üzenetei, a titok, az értelem titka a könyvek. Apa, vagy a család, vagy a saját magam gyűjteménye, könyvgyűjteménye, amin keresztül kitekintek a világba. Ez mindig is egy csodabirodalom volt a könyvolvasás, hiszen a könyv olvasása az egy nagyon személyes, intim műfaj. Kalandozni tudunk, tengerekre tudunk szállni, repülni tudunk és nagyon sokfélét az olvasáson keresztül. De maga az olvasás technikája, az pedig egy egészen érzelmes és személyes és intim műfaj. Egy karosszékben, egy ágyvacokba behúzódva, kicsit elvonulva szokták ezt megtenni. És egy magányos műfaj természetesen, mert ahhoz, hogy a könyvet tudjuk olvasni, ahhoz, hogy tudjuk értelmezni, hogy meg tudjuk élni, kell egy belső folyamat, ami rengeteg érzelemmel van teli. Azért szeretem ezt a képet, mert a mostani, picit aszimmetrikus megoldás, ahol a perspektivikus irányok bal felé tartanak, éppen csak érzékelhetően egy vállat, egy kezet és egy talán copfos hajat, hajtömeget mutatnak. Az odaérkező fény, a felülről érkező fény és talán a bemozdulás is fátyolszerűvé teszi mindezt. Mint egy ilyen kis lidérc, vagy egy ilyen kis tündér, vagy egy ilyen kis szellő fátyolszerű jelenségként, amelyben nagyon erős, teljesen és nagyon konkrétan a könyvek gerincén olvashatóak a nevek, az üzenetek A Twist Oliver, A mágia, és Zsófi, és hasonló feliratok, amelyek racionalizálják ezt a képet. És közben pedig mindazt, amit rejthetnek ezek a gerincoszlopok, az érzelmeket, az érzékiséget és Krúdyt hozza a baloldal és a baloldali oszlopforma, amelyben ez a fátyolszerű kis fényrajzban talán csak sejthető az, hogy egy női alak, ha akarjuk fedetlenül, ha akarjuk valamilyen, a gondolkodásunktól függően valamilyen szabadidős ruhában, de mindenféleképp női jelenségként itt van ebben a történetben. És ez az üzenet a címtől, címválasztástól válik minősséggé, válik még így is egy egyképes kompozícióban képverssé. És ezt nagyon szeretem ezt a képet. Mivel talán olvasható, vagy látható, hogy elég sokat beszéltem erről az alkotásról, ebből az is következik, hogy az én számomra ez egy minőségi munka, ezért zárójelben azt kell megjegyeznem, hogyha ezt az alkotó is szerette ezt a képet, ha érzékelhető, hogy a mi számunkra is fontos ez a kép, akkor miért kell ezt külön megerősíteni egy fekete kerettel? Nincs szükség rá. Tessék az önbizalmat megerősíteni és nem kellenek ezek a temetői keretek a képhez, mert ez a kép önállóan, önmagában így, fekete-fehérben tökéletesen működik. (szőke)
értékelés:

Hosszú még a hét

Gábor nagyon jó fotós, Gábornak nagyon jó megfigyelései vannak, Gábornak azok igazából a zseniális munkái az én véleményem szerint, ahol a természet megfigyelés mellett behozza az embert. Szinte ebben a párhuzamban, tehát az emberi környezet, vagy az épített környezet, vagy a természeti környezet és az ember, ebben a kategóriában neki olyan érzékeny megfigyelései vannak, amibe majdnem azt kell mondjam, verhetetlen. Azokban a kategóriákban. Viszont én azt is megkockáztatnám, hogy a Gerleiben ez az, ami nagyon szerethető. Ugye gondoljunk csak a képsorozatra ahol a kis nippek, azok a kis tárgyak egy belső városi környezetben, egy lakásban a gyűjtővel, a nénivel együtt megjelennek, tehát arra a képriportra. Vagy a portrékra, vagy a családi környezetben felvett megfigyelésekre, hogy ezek nagyon erősek. És ha ezt a fajta minőséget nézem és várom el folyamatosan a Gábortól, akkor azt mondom, hogyha nem a Gábor készíti el ezt a képet, akkor ez egy nagyon jó, nagyon izgalmas anyag, csak a Gábor ennél többet tud. És abban a pillanatban, hogyha itt is az épített környezet és az ember kapcsolata konkrét módon megjelenne a képen, akkor úgy gondolom, hogy a Gerlei-féle minőség is jelen tudna lenni és kizárólag Gerlei Gáborért mondom azt, hogy a Gábor tud ennél többet és most egy kicsit csettintéssel van megoldva a 22-es lecke hétfő délután. Ezt visszaadnám a Gábornak ismétlésre. (szőke)

Két szempontból is örülök ennek a játéknak, megfigyelésnek. Egyrészt a színvilág, amelyet a levél, a poloskák és ezek a gyümölcsformák adnak, másrészről pedig a formajáték, elsősorban a levél és a vörös termésformák és a két kapcsolódó poloska formája amit adnak. Nagyon jó, hogy az árnyékoknak itt ezen a levélen a kis állatkáknak az árnyékai is jelen vannak. 100 százalékosan kimondható, hogy mindez egy színpadi térként jelenik itt meg egy előtérben. Különösképpen a levél teszi azt, ami idetolja a kamera elé nekünk ezt a jelenséget, ezt a párkapcsolati helyzetet, ezt a mesét. És a háttérben valamilyen szinten megjelenik a természet. Nagyon jó, hogy ez leválik ebből az előtérből. Ami talán ugyanakkor egy picit megzavarja mindezt, ez a vadszőlő inda, vagy valamilyen növényág, amely belóg a kép jobb fölső sarkában. Egyrészt azért, mert nincs olyan fényérték rajta, ami azt a szerepet szolgálná, hogy visszabillentse a balra súlypontozódó képet. Nem kap egy külön olyan megvilágítást, tükröződést, amitől azt mondjuk, hogy ez az indaforma, ez a középteret jeleníti meg ebben a hármas tagozódásban. Tónusában, színtónusában pedig beleolvad ebbe a háttérrendszerbe, viszont nem a háttérhez tartozik. Ez az egy, amit én javaslok, ha ezen az úton, vagy evvel a kérdéskörrel a Mariann szeretne tovább foglalkozni, márpedig javaslom, mert nagyon szép és nagyon izgalmas, az amit elkészített, ezekre a ritmizálásokra a természet megfigyelésekben kellene egy picit odafigyelni. Lehet, hogy azt a gallyat, vagy indát ellehetett volna húzni, vagy valamit még avval ugyanígy játszani, mint ahogy itt az előtérben a zöld, a vörös és a zöldessárgával létre tudott hozni. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez a kép egy háromdisznós kép, csak ezeket a következő munkákban, akár még az ősz kategóriájában is ki lehetne javítani. (szőke)
értékelés:

Ha az András most készítené ezt a képet, most lépne be az Estiskolába, akkor azt mondanám, hogy nagyon sok szempontból izgalmas, meghökkentő ez a kép, amelyet beküld. Ugyanakkor, hiszen mindenkinek a munkáit a saját történetein belül próbáljuk értelmezni, nem tudok amellett elmenni, hogy de az Andrásnak nagyon jó, és nagyon figyelemreméltó vizuális meglátásai is voltak, sőt, tulajdonképpen azt kell mondani, hogy mint fotográfus, ha visszatekintünk itt akár a táborokban elkészült munkáira, akár a házi feladataira, egy rutinos alkotó. Ebből az következik, hogy elvárható lenne, hogy miközben az ötlet alapkiindulás, ugye a tölgyfaparketta derékszögű egymásba kapcsolódásainak V alakja, amelybe elhelyezi a lábfejet és az alsó lábszárat, a térdet és egy picit a combot, hogy nem elégszem meg annyival, hogy van egy jó ötlet, van egy jó geg és ez a geg igazából eléggé, hát hogy is mondjam, könnyedén van megoldva. Gondolok itt arra, hogy vagy egy előszoba ajtó, vagy egy terasz ajtóból beérkező természetes fény világítja meg itt a lábat és a láb ettől válik ilyen kifordulttá, tulajdonképpen egy picit az összetett formáinak a szépségét elkenve egy ilyen torzóvá. Nem jó a megvilágítás, magyarul. Minden szuper. A síkra redukálódott talaj, amely itt olyan mint egy fal, amire föl lenne szögezve egy ilyen szoborszerű torzóforma. Minden jó, csak rosszul van megvilágítva. Mivel az Andrásnál nagyon jó világítási gyakorlatokat lehetett már látni és a világítási táborban itt is volt, ezért joggal kérhető számon az, hogy erre az apróságra, ami nem olyan apró a kép szempontjából, mért nem figyelünk oda? Tehát igazából miközben ezt a képet nagyon szeretném szeretni, nagyon fontosnak tartom, nagyon fölkavaró, az emberi test ilyen formán való megmutatása, mégis azt mondom, hogy a rossz megvilágítás miatt, mert hogy feltételezhető, hogy ezt ő képes megoldani jól, egy disznó. (szőke)
értékelés:

Kandinszkij, akit talán az Estiklopédiában megtalálhattok, olvashattok róla, nagyon izgalmas képzőművész volt, picit ezt a világot idézi ez a fajta absztraktba hajló ritmikai játék. És ezt én egy jó kísérletnek tartom. Az egyáltalán nem baj, amikor András kísérletezik és az még jobb, amikor az András koncentráltan kísérletezik. Márpedig a 8-as lecke mozgás, ami őt nagyon is izgatja, abban ezt egy jó ujjgyakorlatnak tartom. És nem kell ezt szégyellni, hogy az Estiskolán néha stúdiumokat is készítünk. Tehát én úgy gondolom, hogy erre a képre megvan a három disznó. (szőke)
értékelés: