Ugye egy-két elszáradt falevelet látunk almi zöldes, gondolom parkrészlet hátterében, amit az alkotó ehhez hátterül választott;és itt most azt mondom, hogy azt kell megfigyelnünk, hogy ezzel a két síkkal dolgozik az alkotó, a két vagy három száraz levél és a háttér. Próbáljuk meg ezt a kettőt mintha két ilyen réteg lenne, először lehántani egymásról, és külön-külön szemlélni. Ugye a hátteret nézve az egy ilyen zöldes-sárgás háttér, alul valamilyen utat talán, felül pedig a fák lombkoronáját, amelyek kilyukadnak, és átszüremlik rajtuk a fény. Ha ezt nézzük, akár még egy valamilyen arcformának is felfoghatjuk, két szemgödörrel, orral. Az előtérben látunk egy faágat, összesöndörödött leveleket, amiken valamennyire átszűrődik a fény, némileg ellenfényben vannak, még kis élfényeket is látunk. Ez a két réteg, amikor egymásra kerül, akkor én azt mondom, hogy ez a két réteg közlésében és játékosságában és formáiban konkurál egymással. Tehát ha az a fontosabb, amire a cím is utal, akkor ahhoz egy nyugalmasabb hátteret kellene választani, olyant, ahol pl. nincs az a két szemlyuk, mert az elviszi a figyelmemet, és folyamatosan oda akarok belenézni, abba a két negatív szemgödörbe. Hogy ha ezt letakarom, és ott vágnék, akkor már jobban elkezd élni a kép, és a képen a központi helyzet, a fókusz rákerül azokra a főszereplőkre, akikről a cím is akar beszélni. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha pedig tónusban nézzük, akkor sokkal világosabb a háttér tónusa, mint az előtéré – és ez önmagában még elfogadható, ugyanakkor ezeknek a tárgyaknak is van térbeliségük, és ezt a térbeliséget a fénnyel, az élességgel lehet létrehozni. Ha azt választottam, hogy a hátterem életlen, akkor itt már a mélységélességgel nem tudunk tovább játszani, itt csak a fényekkel tudunk játszani; hogy ez egy kis tükör, egy zseblámpa vagy egy fehér póló, alufólia, vagy bármi, amivel reflexeket vethetünk, ezt nem én fogom megmondani, de az lenne itt a megoldás, hogy valamilyen kis ellenfénnyel megpróbáljam mozgásba hozni, élővé tenni ezeket a formákat. Mert most egyszerűen két-három levél, ami lóg a fán, és nincs meg az a meseisége, ami ahhoz kellene, hogy a történet elinduljon. Úgyhogy egy disznó, és mindenféleképpen ebből kérnék egy ismétlést a Barától. (hegyi)
értékelés:

Akár az állatvilág vagy a növényvilág is, most ez hogy zöldség... ugye ismerjük mind azt, amikor elmegyünk a piacra, és látunk ott olyan répát, aminek van oldalt egy kinövése, és azt megfelelően elforgatva asszociálhatunk akár a férfi szimbólumokra, vagy egy repedt paradicsomnál a női szimbólumokra, tehát ezek az asszociációk az ember fejében ismert formákhoz kötése megjelenik, és ezt látjuk ezen a képen. Azt nem látom igazán, hogy ez mennyiben nyár, mert ezek a fények ezek nagyon élesek, nagyon világosak az alsó levélen, másrészt akár ha akarom, akár a nyárhoz is köthető – mondjuk számomra ez nemigazán pesti fickó révén ez nem hétköznapi növény, én ezt nem tudom beazonosítani, hogy ez most milyen évszak, én elfogadom a Barától, de nem olyan nagyon meggyőző. Kérdés számomra ennél a képnél is, hogy itt is létrejön egyfajta síkra redukció azáltal, hogy a képnek a mélységélessége olyan tág, hogy éles a közel eső rész, éles a háttér, minden éles, és ez nekem egy picit kérdéses, hogy ha síkra redukálunk egy ilyen helyzetet, miközben a cím is arra utal, hogy a nudizmus, azaz erotikus tartalom, és egy fallikus forma, akkor szerintem igen, ezt látom, de a térbelisége nem olyan határozott, hogy odavonzza a tekintetemet, sokkal inkább nézem azokat a hajladozó szép színeket a felső levélen. Még azt is mondhatnám, hogy az alsó levélen lévő erős árnyéknak a kontrasztja az a finomság, ami a felső levélen megjelenik, és ennek a két levélnek a különbségei miatt nekem ez nem áll össze egy képpé, szétrobban a kompozíció. Én ezt el tudom fogadni a nyár leckére, és egy disznót tudok rá adni. (hegyi)
értékelés:

Igen, igen, értem én, ez olyan nekem, mint a dörögdi színpad, mint az Ősök Háza színpada, igazából értem én, ez épített környezet, nem hiányzik, hogy ebben ember is megjelenjen, lehet meghozni egy ilyen döntést. Nekem az egész kompozíció balra dől, részben mert a függőlegesek nem függőlegesek, részben mert tömegében is az előtérben lévő ív tömege is balfelé pörgeti-dönti ezt a helyzetet. Azt gondolom, hogy magának a térnek a strukturálása, a térérzet keltése hiányzik ebből a képből, az kevés, hogy a tető gerendázata és deszkái hoznak egy utalást erre, mert ebben a térben azért mégiscsak ott középen elhelyezhető lett volna. Nekem ott egy kicsit üres ez a történet, mintha a színpadra várnánk a szereplőket, de ők nem érkeznének meg, és mi csak várunk, várakozunk de nem indul el a darab. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, egy disznó és várnám a folytatását ennek a műnek. (hegyi)
értékelés:

Összesen így kb. fél óránk marad a fényképezésre. Ellenben ha valaki gyászoló öreg nénit akar fényképezni a párja sírja mellett, korábban induljon el.

Itt ugyanúgy azért gondolom, hogy fontos a Feriben ez a folyamat, ami a halottak napjával kapcsolatban benne lezajlik, mert különböző stíluseszközökkel körbejárja ezt. Itt egy fekete-fehér hangulatvilág jelenik meg, ha idézhetem talán ezzel a témakörrel egy klasszikus, az Al piacere a Huszárik Zoltán filmjének, ez a fajta demerung és sötétek, és gyertyafények a temetőben ez tényleg csodálatos és megismételhetetlen élmény, főleg a kistelepüléseken. Pl. itt Taliándörögdön, ahol a település nagyrésze a hegyoldalban fekszik, és ezzel szemben a völgyben volt látható az ökomenikus temető Ez halottak napján mindig felejthetetlen élmény, mert nagyon sok hozzátartozó megy ki ilyenkor a temetőbe és mindenki gyertyákat gyújt és valójában este, amikor az ember a kertbe kimegy és azt látja, hogy szemben, lent, egy sötét völgyben, ahol többnyire a pára is megül, mint egy kicsi ékszerdoboz, remegnek lélegezek a parányi kis fények. Egészen hihetetlen élmény. (szőke)
értékelés:

Beszéltünk már arról, hogy a riport, riportázs az egy képsor, egy képszekvencia, egy történetet próbál elmesélni, mert eleinte érkeztek olyan megoldások, amik egy képből próbálták a riportot kihozni, de hát az inkább illusztrációnak volt mondható. Itt a Vera a feladatot a saját maga értelmezésében, és a maga környezetében dolgozva próbálja meg megoldani, és egy hét képből álló sorozatot látunk itt. A kis báránynak és a másik nagy muszmusznak a történetét látjuk itt – ezeknek az állatoknak a pontos állattani besorolását ne várjátok tőlem, ezt majd a Vera megmondja, hogy milyen állat. Vegyük úgy, hogy a kisbárány és a nagy alpakka vagy mi története, kapcsolódása. Ez a kis állat, amin valami ruha is van, ez láthatólag nem a nagy állathoz tartozik, tehát a kettejük kommunikációja hordozza ezt a drámai történetet. Az első kép ennek az indítása, aztán a konfliktus kialakulását látjuk a második képen, aztán erre születik valamilyen mentőakció az ember részéről, aki ezt a kis barikát úgymond megmenti, kimenti ebből a történetből. Ööö... eddig ez a képsorozat tökéletesen értelmezhető számomra, és egy nagyon rendben lévő riportázs a kisbárány megmentése című természetfilmből, de számomra van egy kérdés, és ez az utolsó kép, és szeretném is megkérdezni a Verát, hogy ez hogyan zárult ez a történet, mert az utolsó képen ugyanezt az állatmumust látjuk feltűnni a kisbárány körül, tehát akkor most ez egy sikertelen mentési kísérlet volt? Ez a kérdés felmerül bennem, de a három disznót megadom rá, mert egy abszolút vállalható képsor, ha ettől a bicsaklástól a végén eltekintek. (hegyi)
értékelés:

Én sok minden képet el tudok képzelni és fogadni, és örülök annak, hogy mintha a Feri mostanában nyitná a palettát, amit ő megmutatott, és újabb szobákat nyitna ki magából, hogy ez is Mácsai meg ez is Mácsai, mégis azt mondom, hogy ennél a képnél azért már lényegesen koncentráltabb képeket is kaptunk már a Feritől. Ez egy nagyon lazán odavetett megoldás, amit köszönök, de én ezt áttenném a szorgalmiba, mert ha elkezdeném nagyon cincálni és elemezni, akkor nem biztos, hogy ez a kép megállna a lábán. Nagyon röviden, hogy mire gondolok. Itt van egy híd, ami vezet valahová, keresztül a képen, és ez az egyenes vagy perspektívavonal ez nem találkozik, nem folytatódik, a képen kívülre mutat; a híd mögött van egy nagyjából vízszintes út, aminek szintén nincsen a horizont jelölésén kívül más szerepe, aztán ezen a domboldalon vannak ilyen fűpamacsok a hó között, de itt sem látok felvezető utat, majd a kép jobb oldalán, nagyjából aranymetszés szintjén kezdődik egy útszerűség, aztán ez úgy tűnik, mintha felvezetne ahhoz a kis házhoz, ami a hegygerincen van, de igazából ennek a háznak a híddal és a történettel nincs nagy kapcsolódása, ráadásul ha már beszéltünk a személyességről, akkor én ezen a képen nem nagyon látom a Ferit – nem azt mondom, hogy neki bele kellene nevetnie ebbe a képbe, vagy beleintegetnie, de hiányolom azt a fajta személyes közlést, ami más képein jelen tud lenni, még akár azokon a képein is a Ferinek, mint pl. az anyósülésen című, amit én nem tartok annyira erős képnek, inkább egy stílusgyakorlatnak, de annak emellett is megvan a személyes kontaktusa. Ennél a képnél én ezt nem igazán érzem, és még abban sem vagyok biztos, hogy ez lett volna az optimális pont, ahonnan ezt a képet el kellett készíteni, úgyhogy én ezt átteszem a szorgalmiba. (hegyi)

Így érzem magam hosszú hónapok óta, legbelül... Járom a napi megélhetéshez szükséges utat, de tudom, hogy egy másik létezés felé haladok, ahova tartozom - legbelül.

Egy hidat látunk, a híd alatt vizet, mögötte épületet és a hídon átsétáló személyt, valószínűleg egy hölgy ernyővel, és madarakat amik szállnak, talán sirályokat. Az egy nagyon érdekes, hogy ezen a kis hídon sem korlát, sem lámpa, sem más szerkezeti elem nem látható, ez az ív, hogy ennyire fekete, tónusszegény, grafikai és rajzos, és ugyanilyen lett a fénytani helyzet által a személy is, ez egy nagyon konkréttá teszi az üzenetet, és ebben a konkrétságban nagyon jó kontrasztot mutat ez a párás őszi-téli világ, ez a ködpára, vízpára által lágyított hátér. Úgyhogy ez a része ennek a történetnek nagyon rendben van. Talán egy kérdés, hogy itt van egy személy, aki halad a hídon, és hogy pontosan mikor állítjuk őt meg, azaz mikor exponálunk. Hogy biztosan ez volt-e az optimális pontja az expozíciónak – ugyan nagyjából aranymetszésben van most a szereplő, de ha azt veszem, hogy a kép címe a repülni, akkor talán nem egy felfelé haladó iránynál kellett volna megállítani ezt a mozgást, hanem hagyni még egy kicsit tovább menni a modellt. De én ezt egy abszolút jó meglátásnak tartom, és egy nagyon érzékeny képnek, úgyhogy megvan rá a három disznó. (hegyi)
értékelés: