Korábban már beszéltünk ennek a függönynek a sajátosságáról, hogy a szövete olyan hatást kelt, mintha csillogna ez az egész, és az áttűnések a szálak között egy kissé raszteressé teszik ezt az egészet. Ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor az előzőekben több ritmus maradt a függönyben. Amit most látunk, mint árnyjáték, kitűnő. Annak is nagyon örülök, hogy Zoli felfedezte azt magának, hogy mi van akkor, ha ezt az egészet átmozgatja azáltal, hogy egy előteret is képez, és abban helyez el egy tárgyat. Ez az elhelyezés is jól sikerült, bár talán, ha egy kicsit lejjebb helyezzük a kamerát, akkor a két növény közötti méretkülönbség csökkenthető lett volna, mert most ettől a nagy különbségtől marad a képnek egy olyan része, ami nincs kihasználva, ahol nem történik semmi, és ez nem biztos, hogy olyan nagyon jó. A kép felső és alsó részéből is biztosan vágtam volna, tehát főképp erre a két növényre koncentrálnék a megoldásban. (hegyi)
értékelés:

Ahogy az előző képnél azt mondtam, hogy az egy teljesen rendben lévő dolog, ez itt most annyira nem. Nem talált szíven. Nagyon szépek a fa ritmusok, a rétegek, amik ezzel a ködös, párás idővel létrejöttek, de az előtér számomra nem esztétikai minőség. Miközben a háttér gyönyörű, és nagyon sokat mesél, az előtér lehúzza a sárba a szó szoros és átvitt értelmében is a képet. És azért mondom ezt most nagyon határozottan, hogy ez a minőség rovására megy, mert meg kell találni azt a pillanatot, ami már hordozza az üzenetében azt, amiről szeretnénk mesélni, tehát az olvadást. Azt az állapotot, amikor távozóban van a tél, de ennek nem az a végpontszerű állapota az, ami az optimális állapot. Ez a probléma hasonló ahhoz, mint a csendéleteknél az, hogy milyen üdeségű növényekkel dolgozunk, vagy mennyire hagyjuk azt elszáradni, és milyen bomlási, oszlási feladatokat lehet esztétikusan ábrázolni. Ezek a barnák furcsa áttételeket tudnak hozni, nem gusztusos. Ha néhány nappal hamarabb jársz ott, amikor ez a folyamat még csak elindulóban van, akkor szerintem, egy lényegesen erősebb képi üzenetet kaphattunk volna, ráadásul kontrasztban is jobban működne a háttér. Érdemes ezzel a témával foglalkozni, a helyszínt megfigyelni, megjegyezni, hogy hol jártam, egy év múlva térjünk erre vissza. (hegyi)

Nagyon szép ritmusú képet kapunk, ami akár egy windows háttérkép is lehetne. Harmonikus, nyugodt, mégis van benne dinamika. Kompozícióban is rendben van, és egy jó ábrázolása ennek a leckének. Megadom rá a 3 csillagot, és a leckemegoldást is. Túl sok mindent nem tudok róla mondani, mert nagyjából ennyi, amit tud ez a dolog most. Szépek a vonalak, a formák, és egy festői képet kapunk, ízléssel és esztétikusan megoldott munka. (hegyi)
értékelés:    

Értem én ezt az újabb kísérletet, de azt kell, hogy mondjam, hogy valamit kezdünk szépen az élére vasalni, és nem vagyok abban biztos, hogy az élére vasalás itt most megáll. Minél inkább keressük ebben az egészben a matekot, hogy mi hány centi, és hány köbméter, és milyen tónus, annál inkább el fogjuk veszíteni az egésznek a mélységét. A hangulat még megvan, de ezzel az egészen erős középre rendezéssel, és azzal, ami a kép aljánál történik, nem biztos, hogy egyetértek. Korrekt, de nem biztos, hogy a korrektséget kell keresni. Tehát én pont a másik irányba indulnék el. Mindazzal együtt, hogy meg kell tartani egy bizonyos belső kohéziót és szabályokat, ezek mellett nagyon érdekes lenne az, hogy mi a saját vélemény, mert úgy érzem, hogy valamilyen közös akarat felé mozdultunk el, vagy valamilyen elvárást próbálunk kielégíteni. És ez így, ebben a formában, bár jól sikerült, de kevesebb annál, mint ami a határozott belső üzenet lenne. Nekem ez most a többihez képest 1 csillag. (hegyi)
értékelés:

Zoli, nehéz helyzetbe hozol, de annak örülök, hogy nagy mennyiségben jöttek képek, mert mindegyik nagyjából ugyanarról beszél számomra. Mégpedig arról, hogy kimegyek, fényképezek egyet gyorsan, mert megláttam, dokumentálom, de ennél nem lépünk tovább. Ez is fontos, fontos dokumentálni a jövőre nézve is, hogy tudjam azt, hogy jövő télen is ugyanígy fogom hagyni a kis bográcsot, de a háttérből elveszek valamit, vagy közelebb húzom a padot... Mint fotós, elkezdhetsz ezen gondolkozni, hogy lehet, hogy az asszony haragszik azért, hogy ottmaradt a bogrács, ugyanakkor neked ez üzenettel rendelkező információforrás lehet, de - megint az a bajom, mint az előző képednél, a buszmegállóban – fentről lefotóztad... ez így semmi. Miért nem guggoltál le? Menjél közel, menjél bele az élménybe, ne 5 méter távolságról akarj nekem bebizonyítani valamit, hogy számodra miért fontos, mert nem fog megtörténni. Ha szemmagasságból fényképezel, az az alávetettség szituációja. Mit érdekel engem a háttérben a szomszédnak a kis szerszámos háza? Vagy miért fontos nekem az a valami a háttérben, a fák között az a kis izé, nem tudom, hogy mi? Az egy izé, és ezzel az izével nem tudok mit kezdeni, ahogy az árokkal sem. Önmagában, ha ennyire zavaros az egész, akkor egyszer csak nem fog engem érdekelni, miközben meg ott a zseniális meglátás, a bogrács a három lábával, meg a kis székekkel. A hangulat ott volna, de nem értem, hogy miért innen és miért így lett ez fotózva, miért nyomtad le a bal alsó sarokba? Kompozíciós problémáim is vannak. Hasonló, mint az előző képnél, és érdekes a párhuzam is, hogy a bácsis képnél is, hogy annak is az alsó harmada, vagy negyede az, ami érdekes, és ennél a képnél is az alsó negyed érdekes. Én ugyanezen átestem már akkor, amikor az első portréimat csináltam, hogy az ember feje fölött ott volt 60 km távolság, mert azt gondoltam, hogy akkor lesz jó a kompozíció, hogy ha a fejét beteszem középre, mert a fejéről akarok beszélni. Idő kellett, mire rájöttem, hogy a francot, mert a feje fölött van 50 liter ég és ezzel az 50 literrel mit kezdek, minek van az ott? Kb. erről van itt is szó, hogy valamit beraktál valahová, de miért oda? (hegyi)

Az a helyzet, Zoli, hogy amire rímelsz, az a kép azért működik, mert ott van a visszapillantó tükör. Ha nem lenne, akkor érdektelen lenne. Az, hogy megyünk a tájban, és jönnek felénk a hópelyhek, ez még egyelőre csak a közhely szintje. Aki autót vezet, ezt mindenki megéli. Azzal lesz több, ha ennél valamivel többet is mutatsz. Átfut előtted valaki az úton, mint egy jelenés, vagy épp az önreflexióként ott vagy a visszapillantó tükörben. Levetted ezt a dolgot róla, ezzel azt mutattad meg, hogy mi van akkor, amikor még nincs összerendeződve fejben az, hogy mit akarok mutatni. A helyzet az, hogy ezek annyira erős eszközök, akár a zoomolás, akár ez a nagy sebességgel felénk jövő tárgyak miatt létrejövő vonalrengeteg, hogy csínján kell ezzel bánni. Azon kívül, hogy az a párhuzam megvan, mert az István is autóban ült, amikor fényképezett, meg te is, meg az Istvánnál is este volt, meg nálad is, meg az Istvánnál is esett valami talán, meg nálad is, én ezt még nem érzem megoldottnak, nekem ez hiányos. (hegyi)