Őszinte leszek. Egyrészt Zolinak én szóltam, hogy a saját kis magánüzenetei közül ezt a képet legyen olyan kedves, és töltse fel, mert én erről szeretnék mesélni. Másrészt olvastam a hozzászólásokat, és ellent kell, hogy mondjak nektek, és nem vagyunk most közös véleményen, ugyanis ez egy nagyon erős kép. Amit szerintem az utazás témakörből ki lehet hozni ebben a kérdéskörben, az itt mind megtörténik. Az üres ülésekkel, az üvegnek dőlt, félrecsúszott sapkás fickóval, azokkal az utasokkal, akik tartják magukat, és próbálnak viselkedni, nem elhagyni magukat, miközben semmi látnivaló nincs, mert sötét van, de mégis megpróbálnak ebben a közösségi térben úgy szerepelni, hogy ne lehessen kifogást emelni, ne adjanak támadási felületet. Az egész olyan utazás a semmibe. Tehát van ennek egy olyan hatása is számomra, hogy kérdés, hogy most honnan megyünk hová, és miért ilyen kiszolgáltatottan. Abszolút érződik rajta a kényszersors, hogy valami olyat kell megélnem, ami nem tölt el boldogsággal. Az egy nagyon érdekes része a képnek, ami az üres kapaszkodókkal létrejön. Én ezt nagyon erős üzenetnek érzem ebben a leckekörben, úgyhogy nekem megvan a leckemegoldás is és a három csillag is. (hegyi)
értékelés:    

Azért vagyok bajban, mert megint ott a problémám, hogy a vízszintesek, a függőlegesek, a vonalak megint olyan furák, egy kicsit el van tekeredve ez az egész. Van egy kisember, aki mászkál a képen, nem tudom, hogy neki most mi a szerepe. Vannak ilyen primér megoldások, hogy megy oda a karácsonyfához, értem, de ez a része engem kevésbé érdekel, engem sokkal jobban érdekelne az, ami az ablakokban létrejövő tükröződés és a valóság viszonya. Azzal, hogy a gyerekkel le akarsz venni a lábamról, elédesíted az egészet. A gyerek nélkül ez egy izgalmas kép lenne. Ez most így egy csillag. (hegyi)
értékelés:

A képcímmel nem igazán tudok mit kezdeni, de a kép hangulata rendben van, ez a várakozásteli helyzet a nagy téli hidegben. Ezt én inkább el tudnám képzelni egy képriportnak, vagy egy etűdnek akár kezdő vagy záró képként, így önmagában most elindul valami mese, de bizonytalan vagyok, hogy jó irányba tapogatódzom-e. Azt hiszem, hogy a fények azok, amik megmentik ezt a képet: az az autó, ami jön szembe, meg az utcalámpák fényei, meg az ágakon megcsillanó fények. Ezek teszik a képet líraivá, az összefirkált utcatábla pedig visszahúzza a földre, ettől ennek van egy dinamikája, de nem biztos, hogy értem, hogy mit akartál ezzel a képpel közölni. Kicsit bajban vagyok emiatt. (hegyi)
értékelés:

Abszolút jó irányba haladunk. Még mindig sok a manifesztum, még mindig sok a magyarázat a háttérben, még mindig sok a duma. Maga az örvény a monitoron, a Big Bang Theory-t juttatja eszembe. Ebből lehet arra következtetni, hogy Nyözö magát, mint kockafej aposztrofálja, nyilvánvaló egy portrénál előfordul, hogy egy-egy manifesztummal megtámogatjuk a helyzetet, de nem ennyi mindennel. Egy kicsit még mindig sok, de az irány abszolút rendben van. Végre valami olyan képet kapunk, ahol azért ebből a humoros irányból elmozdultunk mélyebbre, de még mélyebbre kell, még menjünk mélyebbre. Maradjunk abban, hogy ez most kettő csillag egyrészt azért, mert kis bemozdulások történtek, a hajadnál nincs meg az élesség, másrészt még kellene haladni beljebb, kérlek ismételd meg. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szép ez a kép. Elfogadom a rezonancia leckébe is, mert nagyon szépek ezek a ritmusok. Hogy ez egy kanapé és arra rávetődik a fény, vagy akár lehet ez egy lámpabúra, vagy lehet egy függöny, ezt én nem tudom megállapítani, de nem is fontos. Finom, egyszerű és mégis rendben lévő kép. Egyetlen egy dolgot mondok Zoli, hogy a bal oldalról egy sráfnyit lehagytam volna, hogy ebből a centrális dologból kibillentsük egy kicsit. Ott most ugye három, nagyjából egyforma tónusban lévő csíkunk van, abból, hogy ha a legszélsőt levágod, akkor kap az egész egy érdekes, dinamikai mozgást, attól, hogy elmozdulunk a középponttól még inkább. Némi elmozdulás most is van, de ennél egy kicsit erősebb elmozdulás kéne. Talán ennyit tudok hozzá mondani. De egyébként a kép, az tökéletesen rendben van. Én erre most megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is. És arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy most innen lépjünk vissza egyszer az első három leckére, az önportréra. És amit itt megfigyeltél, ezt a keresetlen egyszerűséget, ezt próbáld meg az önmagad ábrázolásánál behozni. Mert annyi viccet, meg jópofaságot, meg idétlenkedést kaptunk már, hogy kezdek egy picit kétségbeesni, úgyhogy mutasd már meg, hogy hogyan csinálsz te egy portrét magadról, akkor, amikor nem akarsz viccesnek tűnni, viccel elbújni akár magad elől is. Amikor csak tónusokkal dolgozol. És ha lehet kérni, akkor ez egy fekete-fehér portré legyen. (hegyi) értékelés:    

Itt most túl sokat nem fogok tudni beszélni az előzmények miatt. Az előző kép, azzal a belső világgal, azzal a furcsa színvilággal és azzal a térrel, ahol az megjelent, lényegesen izgalmasabb volt, mint amit most itt kapunk. Itt olyan szűk a kimetszés, hogy értelmezhetetlenné válik, hogy itt most mi történik. Látunk egy ablakot, benne látunk egy növényt, de valahogy ez úgy be van oda szorulva, hogy nem tudom, hogy ezzel lehet-e így mit kezdeni. Mindez be van rakva középre, tehát azt az érzetet kapja az ember, hogy szíved szerint, ha még több van a zoom-on, akkor ráhúztad volna a teljes ablakra, és akkor a növény és az ablak viszonyáról beszéltél volna, mert nem nagyon kezdesz semmit ezzel a betonfal felülettel. Biztos vannak rajta foltok, megfolyások, de ha mást nem, a kockákat el lehet helyezni térben egy képarányon belül, hogy az jól működjön. Itt a négyzetes kocka abszolút indokolatlan. Jó lenne, ha ezeket folthatásként próbálnánk elsősorban értelmezni. Ennek a legjobb segítője az, ha hunyorítva nézünk a képre, és megpróbáljuk elködösíteni az egészet, hogy ne a konkrét dolgokat lássuk, hogy ez egy virág, ami szomorúan ott van, hogy milyen virág, még az ablakon is ott van a sok tüske, hogy a galambok ne menjenek oda. Nem, nem ez az érdekes első megközelítésben, hanem az, hogy van egy téglalapunk, ami egy négyzetforma közepén helyezkedik el, aztán van egy kisebb téglalapunk, ami kicsúszik ebből az egészből, valahogy az egész billeg ettől. Ezt úgy lehet helyrerakni, ha a konkrétságától eltávolodsz, és csak formákat nézel: négyzeteket, köröket és háromszögeket fogsz megtalálni majd. Ha ennek a trükkjét megfigyeled, az segít abban, hogy mit hova helyezz el. Ez az első kör. A második kör, hogy a tónusokkal is foglalkozik az ember, a sötétebb tónusok mindig nehezebbek, súlyosabbak, távolabb vannak, a világosabbak közelebb jönnek hozzánk, könnyedebbek, és ezeket is megfigyeled, hogy milyen tónusok jönnek létre. Ez a kettő fogja adni azt, hogy milyen konstrukció és kompozíció kell létrejöjjön, utána már ez helyrerántja az egészet. Addig, amíg ezt nem figyeled meg, addig valami kerül az érzékelőre valamiért, de olyan, mintha elengedted volna a gyeplőt, és nem irányítanád ezt a szekeret. Ismétlést kérek. (hegyi)

Zolikám, jó ez a gondolat, de még mindig olyan odatett állapotban vagy, mintha valaki odarakott volna téged ehhez a fához, csak nem tudom mi közöd van hozzá, miközben tudom, hogy ebben a világban élsz. De akkor hol van ennek az érzelmi megközelítése? Próbáljunk a matekból átkapcsolni az érzelmekre, mert ez most ismét matek. Szeretném látni azt, hogy neked érzelmeid vannak, mert tudom, hogy vannak, nem is kicsik, de ezeket az érzelmeket meg kell tudni merni mutatni, és meg kell tudni élni. Nem könyökölünk neki a fának, miért kell támasztani a fejed? Ugye nem vagy ennyire nagyon fáradt. Ez a műlazaság itt van, miközben vagány ez a bőrkabát és a kitűrt ing is, de most itt nem a vagányságról van szó, hanem arról, hogy van egy ember, akinek nagyon sokat jelent a természet. Akkor hajrá, hadd lássam azt, hogy belefúrod a fejed az avarba, vagy, hogy simogatod a fát. Valami biztos, hogy történik veled érzelmileg ebben a helyzetben, nem csak ennyi. Ha ezeket csak belül éled meg, akkor hol van a kép, akkor hogyan mutatod ezt meg? Ismétlés. (hegyi)