6. Impresszió, hangulat

hajnal

hajnal

Bara, ez egy kitüntetett pillanat, szuper tónusokkal, nagyon szerethető, de azt nem értem, miért maradt a dolog ferde. Oké, a járda a hidakon egy picit mindig ferde, de itt most a torony is az, egy leheletnyit balra dől minden. Ha a fickó a korláthoz közelebb van, ezt még talán ki is egyensúlyozhatja, de így most ez nem kerek. A helyszínen nem biztos, hogy ezt az ember egyből észreveszi, de a képszerkesztőben lehet segédvonalakat használni ahhoz, hogy a függőlegesek rendben legyenek. Ez a kép belső értékéből nem von le semmit, de érdemes korrigálni publikálás előtt. (hegyi)

Lépcsőházi impresszió 2

Lépcsőházi impresszió 2

Én ehhez nem fogok sokat írni István, azt gondolom, hogy ez így amit ebből ki lehet hozni, azt kihozza, jók a fények, jó a komponálás, a ferdesége sem zavar, szóval a hangulat egyértelmű, és az is érdekes, hogy Tamás és te is egyfajta filmes hangulatot mutattok. Ami a legjobb ebben, az az ablak mögötti sárgás fényes rész, az ott az egészet nagyon jól fűszerezi. Hajrá, tessék csak aktívkodni, jó lesz ez! (hegyi)
értékelés:

Energiaforrások

Energiaforrások

A képet egy téli, ködös napon, a déli órákban készítettem, mobillal. Miután a kocsim éppen szerelőnél pihent, gyalog indultam hazafelé. A magányos gyalogtúra, az egyedüllét is jól esett, ehhez a szakaszhoz érve csak sajnálni tudtam, hogy az ilyen kedvező fényviszonyok közepette csupán mobilfotókat készíthetek. Jobb, találóbb címet nem tudtam adni, várom hozzászólásaitokat, észrevételeiteket, javaslataitokat.

Érzékeny szemre vall ez a kép, nem csak egy téli hangulatot kapunk, bár az se lenne kevés, de egy látásmódból is ízelítő az, amit a kép mutat. A szokásosnak mondható javaslatom talán itt is segítene: ha picit lejjebb mégy a kamerával, guggolsz akár, vagy térdelsz (nekem is nehéz ez már pocakkal, de olykor meg kell tenni), akkor az arányok úgy változhatnának, hogy egyrészt az előtér bár megmaradna, de a hangsúlya kisebb lenne a közép- és háttér javára, másrészt talán a három főszereplő kevéssé tapadna össze. Ez főképp a kőkereszt esetében lenne szerencsés, ő most ebben a buliban nagyon beszorul. De ez olyan kérdés, ami másodlagos abban a tekintetben, hogy meg kell állni, ki kell szállni a kocsiból, el kell hagyni a komfortzónát és a lustaságot ahhoz, hogy a kép egyáltalán rögzítésre kerüljön és ne csak fejben maradjon meg emlék gyanánt, és ez mindenképpen dicséretes. Úgyhogy Feri én erre megadom a 3 csillagot, és egyben arra is felhívom a figyelmed, hogy a magadról készített önportré esetében is erre a fajta figyelemre és fogalmazásbeli szintre kell eljutni, mert aki ilyet tud, annak ezt a többi esetben is meg kell mutassa. (hegyi)
értékelés:

vasárnap hajnal

vasárnap hajnal

Azt kell mondanom, hogy Mariann érzelmi jelenlétben szinte mindig megfelelő szinten mozog, de a formai megoldásokban vannak még pontosítani valók, ami nem baj, mert ezért vagyunk itt. Ennél a képnél most három ovális forma az, ami emlékezetesen megragadhatja a nézőt. A fej formája, a felkar formája és a csésze. Ebből ami szerintem fontos, az a fej és a csésze. A felkar nekem most sok. Nekem is van a gyerekkori oltásomnak nyoma, és ezzel nincs is semmi baj általában, de most itt túl sok. A másik az, hogy túl van világítva a felkar, és ettől vaskosabbnak tűnik lényegesen, főképp attól, hogy a mellkasi részhez hozzászorítod. Egyszerűbben fogalmazva nem előnyös túlzottan ez a pozíció. Ha egy kicsit kevésbé szorítanád a karodat, megmaradhatna ugyanez a gesztus, de nem lenne ennyire tolakodó a felkar jelenléte. A másik kérdés, hogy észrevettél valamit, ami fontos, de nem kidolgozott most a képen, az asztal terítő mintázata, az előtted lévő edényalátét mintázata, és a falon lévő fa lécek ritmusa, most a felső szekciónak a jelenléte kevésbé értelmezhető . Ezzel az a baj, hogy az egyszeri néző azt mondaná, hogy vágd le, ugyanakkor, ha levágod, akkor az egész felborul, és a tömegelhelyezése billeni fog. Szükség van arra a lezárásra ott fent, de nem így. Egy kicsit feljebb kellett volna mozdítani 5-10 centivel a kamerát. Igaz, hogy lent vesztettünk volna az előtérből egy kicsit, de talán a dolog akkor is működne, és többet kapnánk fent. Még egy apró megjegyzés: ha már ez a csésze szerepel, akkor talán hangsúlyosabban kellene az előtér-háttér viszonylatában őt használni, kicsit közelebb tolhatnád a kamerához, és akkor nem lenne véletlenszerű az, hogy itt maradt a képen. Én ezt most 2 csillagnak gondolom, mert azért a formai dolgokat érdemes átgondolni. Várom a válaszodat. (hegyi)
értékelés:

Fahamu

Fahamu

Nem tudom, melyik fa ég ilyen ezüstösre, de sose láttam még ilyet. És arra is szeretnék választ kapni, hogy elég érdekes-e a kép ahhoz, hogy elgondolkodtasson azon, hogy ez most fekete-fehér kép vagy nem?

A leckére ez egy tökéletesen rendben lévő megoldás. Nagyon érdekes az, hogy ezek a fadarabkák hogyan porladnak el, hogyan válnak semmivé. Ráadásul, ami az előtérben történik, az olyan, mint egy test torzója. Nekem ez tetszik! A kompozícióval nem vagyok kibékülve, érdemes lenne az aranymetszést tanulmányoznod, hogy mit hova helyezünk el, mert egyértelműnek tűnik számomra, hogy ez a test forma a főszereplő a képen, és hogyha ez így van, akkor őt kell úgy elhelyezni, hogy ezt a szerepet meg is kapja, és ne csak a forma, hanem annak az elhelyezése is előtérbe emelje őt. A kérdésed az volt, hogy ez érdekes ahhoz, hogy elgondolkodjunk, hogy fekete-fehér, vagy sem. Igen a tónusok rendben vannak, a színekkel nincsen gond, ez a része tökéletesen megoldott a képnek, itt a kompozícióval kell tovább dolgoznod. (hegyi)
értékelés:

ház

ház

Azt gondolom Viki, hogy ez egy igen korrekt és jó hangulatú kép, de azzal, hogy a csendbe teszed, a kategória határait feszegeted, miközben én ezt nem érzem, hogy csend lenne. Ez egy tök jó épített környezet kép, egyszerű, tiszta, jó a színvilága, egyedi, közöl vele, szóval minden oké, de a csendbe nekem ez csinált dolog lenne. Szóval egy csillag így, mert bár a kép oké, de a besorolást nem érzem. (hegyi)
értékelés:

madárka

madárka

El tudom fogadni ezt a képet a rezonancia leckébe, ugyanakkor mint kompozíciós meglátás annyit tennék hozzá, hogy ha lentről felfelé elindulunk, akkor van egy nagyon szép átmenetünk ebben a pocsolyában az égből, a felhőből, aztán eljutunk a madárig, ahol ezek a vízgyűrűk létrejönnek attól, ahogy tapicskol a vízben, aztán elérünk a partra, a járdára, és ott van egy olyan rész, ami nekem már egy picit sok. Ha jól gondolom, hogy az ott egy járda, akkor nevezetesen a járda utáni rész, tehát mondhatom azt, hogy a kép felső részéből majdnem egy ujjnyi vágható lenne. Ha ez megtörténne, akkor az egész jól indulna el, mert van egy sötétebb szürke, egy kevésbé sötét szürke, és aztán jön megint egy sötétebb szürke rész, én ezt az újabb sötétebb részt levágnám, és akkor ez rendben lenne. Erre én most megadom a 3 csillagot, mert mint megfigyelés abszolút pontos a dolog, ugyanakkor a megoldásnál érdemes lenne ezt a vágást megejteni. (hegyi)
értékelés:

Papucs 2.

Örülök, hogy gondolkodsz a témáidon, ez fontos. A kép még nincs kész, egyrészt mert a képalkotó elemek jelen állapotukban esetlegesen helyeződnek a képre, másrészt mert itt is érvényes, hogy mindig a legvilágosabb dolog az, amit figyelünk, ami a központi üzenet lehet, és itt most erősen kiugrik egy fényfolt, ami mint forma, és mint tartalom sem érdekes. (hegyi)

Béke, nyugalom

Béke, nyugalom

Nem tudom, lehet, hogy ott a atmoszféra olyan volt, ami ezt a csendet egyértelművé tette számodra, nekem nézőnek ez most nem az. Azért minden magányos helyzet, amikor olyan kiürült terekben ülnek emberek, hát, nem mindegyik oldja meg a magányt, meg a csendet, és az egésznek ezt a furcsaságát. Csússzunk vissza a közhelyből, jó? Mi kell ahhoz, hogy ez működjön? Az, hogy te magad eldöntsd azt, hogy a viszonyrendszerük az, ami fontos neked, mert beraktad őket szinte középre, vagy maga az a tér, ami itt létrejön? Ennek ellentmond most az a ritmus, ami itt ezzel a lánccal van. Maga a helyszín nem biztos, hogy erre alkalmas. Ettől ez a kép még megfotózható, bár ez a lánc itt most szétvág mindent, de tulajdonképpen, ha egy kapcsolatról akarnék mesélni, hogy hát, itt van egy szerelmes pár, és ők itt most éppen összekötötték az életüket, akkor az a lánc még jól is jöhet. De hát, most nem erről van szó. Ezzel most én nem nagyon tudok ennél többet kezdeni, ezt most nem érzem megoldott feladatnak. (hegyi)

Only alone

Only alone

Fantasztikus teret varázsoltál erre a képre. Nagyon érdekes az, hogy közben meg ellene dolgozol a térélménynek azzal, hogy ennyire nagy mélységélességgel ábrázolsz, és minden egyformán éles, mert kihagyod azt a ziccert, amit a mélységélességgel való játék adhat. És az is egy furcsa dolog, ahogy idehelyezted ez a modellt a kép aljába, mint egy véletlenül ottfelejtve, miközben ő adja meg ennek az egésznek a súlyát, ő horgonyozza le. Érdekes a kép, nem nagyon hagy nyugodni. Talán annyit hozzátennék, hogy ahhoz, hogy ez nekem a csendhez, a magányossághoz, vagy legalábbis az egyedülléthez, ehhez a belső meditatív helyzethez közelebb legyen, lehet, hogy egy kicsit még fent is és lent is adnék hozzá. Tehát, ha egy-két lépéssel hátrébb készül el ez a kép, akkor az egész talán még inkább megfigyelés szerű lehetne. Még kevésbé érezném azt, hogy beletolakodtunk ide a nőnek az aurájába, és nem hagytuk őt békén, mert tulajdonképpen ezt a csendet mi nézők zavarjuk meg. (hegyi)
értékelés:

Csend meditáció

Csend meditáció

Az a helyzet, hogy miközben az egésznek van egy nagyon plasztikus érzete, ami ezt a növényzetet illeti, ami nem tudom milyen tarló lehet, de nem is akarom ezt megfejteni, mert nézzétek el nekem, én pesti csávó vagyok, nem vidéki, úgyhogy ezt nem tudom, de ami ebben anyagszerű, az már sok az égen. Ettől az egész olyan, mintha kis körömollóval kivágtad volna a felhőket, és utána újból összeraktad volna. A valóság nem ilyen, és már pedig itt az a baj, hogy ha ennyire elrugaszkodunk a valóságtól, akkor eljutunk oda, ahova Boris Vallejo eljutott, igen ám, csak ott neki megvoltak a hősei. Ott azok a hősök voltak azok, akik miatt a dolgok túl lettek rajzolva, mint egy képregénynél. Ez most egy képregényi helyzetté vált, és ez nem tesz neki jót, mert nem tudom, hogy mit kezdjek akkor vele, hogy hogy a francba meditálunk mi egy képregényben. Vagy mindjárt jön a kengyelfutó gyalogkakukk, és bele bip-bip-pel ebbe az egészbe. Szóval nekem most ez a problémám. Az jó, hogy az az út benne van, egy kicsit határozottabbnak kellene lennie, Isten ments, hogy levágjuk, sőt, én még rátennék egy 10 dekával, de felejtsük el, én legalábbis azt mondom, hogy el kellene egyszer csak oda jutni, hogy kezdjünk valamit az élességgel, mint fogalommal. Az a helyzet, hogy az élesség olyan tünemény, amit amikor megveszi az ember a legújabb gépet, akkor el van ájulva, belehabarodik, és ott is marad, mert hogy minden annyira éles, hogy a legutolsó szőrszál is látszódik egy hangya kislábujján, de ez nem igaz, mert a valóság nem ilyen. A preraffaeliták használták talán utoljára azt, hogy a festményeken is minden egyformán éles, az előtér, a középtér, és a háttér is, miközben a szem, amikor befogad valamit, csak egy élességi pontot képes megragadni a térben, az összes többi, az előtte és a mögötte lévő nem éles. Ennek megfelelően, ha egy fotón rá akarom valamire irányítani a figyelmet, akkor csak azt állítom élesre, mert az összes többinek a homályban, vagy életlenségben tartásával érem el azt, hogy arra az egyetlen területre koncentráljon, vagy adott esetben, ha fordítva komponálok, akkor a lényeget tartom életlenben, és valami lényegtelenre fogok ráfókuszálni. Ezzel járatom folyamatosan a lényegtelen és a lényeges között a szemét annak, aki nézi. Kell tudni, hogy ez egyik eszköze a kompozíciónak, és kell tudni alkalmazni azt, hogy mikor és hol kell annak az élességnek megjelennie a képen. Még egy dolgot hozzátennék ehhez, mégpedig azt, hogy fárasztó. Amikor valami nagyon éles, vagy nagyon túl van élesítve, ráadásul ezt még szoktátok utólag bizergálni a képkezelőben, akkor nekem ez jutott az eszembe, hogy fárasztó vizuálisan. Egyszerűen a szemgolyóm, de még az agyvelőm is kifárad, hogy nincs nyugalom, hogy minden kapargatja a retinámat. Nem tudom ezt máshogy mondani. Értem, oké, de tőlem ez a világ nagyon messze áll. Egyébként azt gondolom, hogy ez így, ebben a formában nekem még egy színpad. Ha meg lenne az az út, és az mutatna valahová, és történhetne ott valami, vagy legalább odaképzelhetnék valamit, akkor talán működhetne, de most ez így nekem csak színpad. (hegyi)
értékelés:

Monochrome világ

Monochrome világ

A lelassulo hetvege pillanata. Mikor a postas is megenged maganak egy pillantnyi "ejtozest". A pillanat mikor erzed, erezzuk a valtas pillanatat a (kinek tobbe, kinek kevesbe) stresszes het elmulasat. A szempillantas idonyi alatt atcsuszasat a kotetlenseg, felszabadulltsag erzesevel jaro hetvegebe.

Az van, hogy ez egy nagyon jó megfigyelés. Tulajdonképpen szerethető is a kép, bár mindent megtettél annak érdekében, hogy legyen egy elidegenítő hatása ennek a furcsa kontrasztos szituációnak, amit itt alkalmazol. Én elfogadom, ha neked ez a fajta világ tetszik, akkor használd, de nekem egy kicsit sok. Szerethetőbb lenne, ha lenne benne egy kis puhaság. Most pont azt a középtónust vetted ki, és ettől lett egy ilyen meszes jellege az egésznek. Az érdekes az, hogy amióta nézem ezt a képet, vagy alul takargatom a kezemmel, hogy mi lenne, ha nem lenne előterünk, vagy megpróbálom elképzelni, hogy milyen lenne, ha ez fekvő lenne, vagy mi lenne, ha még kapnék belőle ott, ahol a gyalogosok jönnek, tehát, hogy biztos innen jó-e ez lefotózni. Miközben nagyon szeretem, hogy a háttérben tükröződsz, jó ez az ember is, aki a főszereplőd lett, jól mesél. Lehet, hogy az a bajom, hogy oldalirányban kevés. Én elfogadom azt, hogy ez így készült, látom a kezedről, hogy álló felvétel, és hát, akkor ennyi van, de talán jót tett volna neki, ha érdekes módon főképp jobb oldalon többet kapnánk, és akkor bár dekomponáltabbak lennénk, de a tömegelhelyezés valahogy masszívabb lenne nekem. Mindennek ellenére, amit elmondtam, én ezt egy érdekes és izgalmas ügynek tartom, és én megadom rá a 3 csillagot. A leckemegoldásra egy kicsit még várok. (hegyi)
értékelés:

Bubor család

Bubor család

A stúdióba beszökő napsugár, és egy vízzel teli váza története.

Elhiszem azt, hogy ez a valóságban egy nagyon izgalmas fénytani helyzetet mutathatott, de amit ezen a képen látunk, az számomra nem felismerhető. Nem nagyon látom, hogy mi történik a kép nagy részén, amit nem indokol semmit. Ez a forma, ez a tömegelhelyezés nem indokolja azt, hogy ekkora üres flekket hagyjunk. A valóság becsapós. Mert amikor képen szeretnénk ábrázolni valamit, akkor sokszor nem azt látjuk, ami ott és akkor történt. Ez annak köszönhető, hogy a szemünk teljesen máshogy érzékeny, mint ahogy egy fotográfiát rögzítő eszköz, mindegy, hogy analóg, vagy digitális, az érzékenysége teljesen más határokon belül mozog. Ezért még normál fénynél is sokkal szűkebb mezsgyén járunk akkor, amikor képet rögzítünk, mint ami a valóságban megtörtént. Én most itt ülök a szobában, viszonylag van fény, de a velem szemben lévő szobában le van eresztve a redőny. Ha ezt most figyelem, akkor tökéletesen tudom értelmezni azt, hogy mi van az ablakpárkányon, hogy nincsen beágyazva az ágy, meg ilyesmi, de ha ezt le akarnám fényképezni, akkor valamennyi fényt oda be kellene tegyek ahhoz, hogy az értelmes maradjon, mint kép, mert valószínű, hogy nagyon alul lenne exponálva, és a nagyon kevés fény miatt értelmezhetetlen lenne az egész. Sokkal kontrasztosabb, sokkal kopogósabb lenne a képi megformálása, mint a valóság. Ha arra törekednék, hogy azt az élményt kapjam vissza, amit most én itt látok, akkor ahhoz hozzá kell tennem, és abba a leképezési lehetőségbe kell belevonnom őt, ami működni tud. Tehát, ha tudom azt, hogy a fényképezőgép tónusterjedelme mondjuk egy 0-100-ig terjedő skálán 20-80 között van, akkor a valóságot ebbe a 20-80 közötti sávban kell elhelyeznem. Mert tudnom kell azt, hogy minden, ami 20 alatt van, tehát kevés fény, az el fog veszni, és minden, ami 80 felett van, azaz túl sok fény, az meg ki fog égni.
   Visszatérve erre a képre, azt gondolom, hogy a megfigyelés fontos, de ne elégedjünk meg azzal, hogy valamit leképezünk, kontroláljuk vissza, hogy mit kaptunk végeredménynek, és próbáljuk egy kicsit idegen szemmel nézni a saját munkánkat, hogy vajon az, aki nem volt ott, az fogja ezt érteni? Fogja tudni, hogy ez micsoda? Mert ennél most, hogy ez egy stúdió, beszűrődött a napsugár, és ott egy vízzel teli váza van, nekem ebből semmi nem jön le. Se vázát nem látok, se stúdiót, se napsugarat, semmit. Bocsánat! (hegyi)

Csend

Csend

Kicsit olyan jegyzetszerű a dolog, hogy ide majd még vissza kellene menni, majd visszamegyek, és majd megcsinálom. Kompozícióban fel van borulva az ügy. Értem én ezt, és jó, és ezt már mondtam a korábbi ilyen szobor képeidnél is, hogy nagyon jó ízléssel tudod ezeket megfogni, de itt most ez nekem problémás, hogy miért így készült el ez az egész. Miért van kitolva szélre, mert ott fényben kilyukad az egész, közben valami zavarja a látásomat az előtérben, dörzsölöm is miatta a szemem, aztán kiderül, hogy ez egy fenyő. Valahogy ez most nekem nem áll össze képpé, de a jegyzet részét értem. Én azt mondom, hogy foglalkozz még ezzel a kérdéskörrel, mert ez jó irány. (hegyi)

Érrendszer

Érrendszer

Azt hiszem, hogy a gondolat tökéletesen rendben van. Ez egy olyan témakör, amire akár ráfeküdhet az ember úgy is, hogy csinál belőle mondjuk 50 képet, különböző fákat megfigyelve. Ha ez a fajta párhuzamkeresés érdekel téged, a természet és az ember, a kint és a bent, a nagy és a kicsi közti egyezőségek, akkor ez szerintem, egy izgalmas terep lehetne. Én ezt is értem, és tulajdonképpen elfogadom, és egy jó iránynak tartom azt, amit itt most látunk. Azt is lehetne mondani, hogy olyan formát kellene keresni, ami még jobban hasonlít, mondjuk a tüdőhöz, vagy bármi máshoz. Inkább azt mondom, hogy valamiért nekem ez egy kicsit szűk. Rákoncentráltál egy részre, és ezt értem is, és oké, és biztosan indoka is van annak, hogy ez miért ilyen szűk, akár technikai indoka, de én a néző vagyok, és tudod, ez olyan, hogy a nézőnek mindig igaza van, mert ő nem tud számolni azokkal a kérdésekkel, amik téged befolyásoltak. Nem is ismeri őket kötelezően. Szóval, a lényeg az, hogy ha mint külső szemlélőként kell néznem ezt a dolgot, akkor az első szó, ami beugrik az, hogy szűk. Ez egy olyan metszet, ami ha akarom, akkor érrendszer, és te erre viszed az irányt, ha akarom, nem, ha akarom, akkor felismerem benne, ha akarom, akkor azt mondom, hogy ez csak egy fa. Azt az átütő erőt nem érzem benne, ami ahhoz kell, hogy az ember azt mondja, hogy hát, ez az, és csak az, és semmi más. De mondom, értem a párhuzamot. Azt mondom most, hogy a 3 csillag megvan, de a leckemegoldást még hagyjuk. (hegyi)
értékelés: