6. Impresszió, hangulat

Az egész olyan élmény, mintha valami kitaszítottság helyzet lenne, mintha a vágy különös tárgya a lakótelepi 1,5 szoba, és már oda se jutok haza. A hangulat nagyon furcsa. Nagyon érdekes ez a tükröződés is az egészben, hogy van egy ilyen nagyon furcsa fád, fáradt tónusterjedelem, és ezek a vörösök ebben kiabálnak. Az egész olyan, mint egy furcsa látomás, mint egy vízió. Azt is mondhatom akár, hogy a valósághoz a faágak kötnek egyedül. Talán annyit hozzátennék, hogy a képnek a baloldalából vágnék egy ujjnyit, hogy ne lyukadjon ki a ház mögötti rész, de ez az egy, ami zavar. Minden mással tökéletesen egyetértek, úgyhogy 3 csillag, leckemegoldás, minden megvan. Ez nagyon erős üzenet nekem! (hegyi)
értékelés:    

Érdekes ez az egész, mert akár a köldök leckébe is kerülhetett volna és miközben érdekesnek és izgalmasnak találom ezt az egész formajátékot, azért azt hozzáteszem, hogy most az objektív torzítása, a nézőpont megválasztása és maga a tárgyi világ együtt nekem túl sok a jóból. Tehát kapok itt mindent, csak elvesztettem a kötődést a valósággal. Az mindig érdekes kérdés, hogy meddig lehet elmenni az absztrakcióban és én azt mondom, hogy ez egy kétirányú utca. A valóságból elindulunk és elkezdünk módosítani, torzítani, a képkivágással játszani, a nézőpontot keresni, a világítást változtatni, és a végén eljutunk valahová és aztán a kérdés az, hogy vajon biztos az a jó pont-e ahol megálltunk, ami a képen rögzítésre kerül. Hiszen ha egy kicsit többet kapok a valóságból, akkor ez a kép értelmezhető marad és tényleg azt a szenzációt kezdem el csodálni, ami egy ügyes nézőpontválasztásból adódna, de mivel ha jól látom, torzít maga az objektív is, ezért túlléptünk ezen. Akkor azt mondom, hogy oké, menjünk tovább ezen az úton, ne álljunk meg, vágjuk még szűkebbre és még kevesebbet hagyjunk a környezetből, mert akkor megint azt mondom, hogy valami olyan jön létre, ami már annyira absztrakt, hogy nem is akarok kapcsolódást a valósághoz. Azt kell eldönteni, és szerintem itt a titok és a trükk, hogy mennyiben kötődöm a valósághoz, mennyiben akarom, hogy a néző fölismerje és a ráismerés élményével gazdagodjon, vagy pedig mennyire mondom azt, hogy egy új világot, egy teljesen szürreális, sajátos, belső világot mutatok meg és ebben a világban tulajdonképpen az, amit a képen látunk az maga csak egy filozófiai indíttatás. Ha ezt jól lőjük be, akkor a néző nyugodtan tudja szemlélni a képet és nem marad hiányérzete. Most nekem olyan tekintetben hiányérzetem marad, hogy ha jól érzem, akkor itt azért fontos lenne magát ezt az épületet, objektumot is valamennyire meghagyni, hogy a környezeti hatásaival együtt érzékelhető maradjon. Nekem ez így kettő csillag. (hegyi) értékelés:

A képen egy cicát látunk, ahogy a saját kis pihenőhelyén, valószínű a délutáni alvását végzi. Látunk még egy nyakkendőt is, és a leiratból tudjuk meg, hogy ezt a nyakkendőt a cica tulajdonította el. Eddig a sztori világos. Ami a kérdés, hogy miért a rezonancia leckébe lett ez beküldve, és nem a házi kedvencbe? Miközben egyértelmű, hogy mi történik a képen, a megoldást mégis máshol kellene keressük abban, hogy mi lehet az a 3 frekvencia, amiről Szilárd mesélni szeretne nekünk. Van egy megfejtésem, hogy talán a nyakkendő mintája, talán az oszlop mintája, talán a macska mintája, mert ez mind a három hoz valamilyen sráfozást, egymással bizonyos tekintetben párhuzamos hatású formát, de ahhoz, hogy ez egyértelmű legyen a nézőnek, az alkotónak kell megtenni a tőle telhető legtöbbet. A három, egymástól eltérő felületet kell közelebb hozni egymáshoz, hogy ez a kapcsolódás világos legyen, és ne legyen kérdéses, hogy miről is beszélünk. Ha egészen szűkre veszem a dolgot, akkor azt mondom, hogy van a macska farka, az oszlop, meg a nyakkendő, ez három függőleges, de akkor minek van a macska felső része is mutatva? Meg miért van felette az a nagy felület? Ha azt mondom, hogy ez a ritmus érdekel, akkor bátran lehet vágni, és nem kell tartani magunkat ahhoz, hogy ebben a helyzetben mi az, ami, mint irány, bezavarhat. Mert lássuk be, ha ezt a képet ebben a formában nézem, akkor, mint kompozíció, vannak kérdéseim. Aztán belóg egy tálca, gondolom, az is egy ilyen macskapihenő, az árnyékokkal is létrejönnek kubista formák, ami magában egyébként érdekes lenne, tehát a kép középrésze, az izgalmas, de aztán ez az egész hatás fent is, és lent is gyengül. Egyszerűbben fogalmazva, ha az a tálca, ami most oldalról belóg mozgatható – gondolom, hogy igen -, akkor lehet, hogy érdemes lett volna ebből a helyzetből kifordítani, és a megmaradó résznél az oszlop területére koncentrálni, arra a részre, ahol ezek az árnyékjátékok, a macskafarok, és a nyakkendő szerepel. És ha ez egy kontrasztosabb, keményebb, strukturáltabb rendszer, akkor tökéletesen egyértelmű lesz ez a 3 frekvencia. Most, mint téma felvetés, értem, de a megközelítést nem annyira. Még egy javaslat: ha magunkban felvetettük ezt a kérdést, és meghoztuk a döntést, hogy igen, engem ez érdekel, mert ezt vettem észre, hogy milyen érdekes ez a három függőleges, akkor menjünk közelebb azzal a fényképezőgéppel, és ezt fogjuk be a keresőbe. És miért álló formátumot választunk? Ha van egy határozott döntésünk, akkor ahhoz ragaszkodjunk. Ezt tudom mondani, Szilárd, és visszaadom ismétlésre. Gondolom, a cica megvan, nyakkendő csak akad otthon, és ezt a ritmust próbáljuk meg valahogy egyértelműbbé tenni. (hegyi)

Ugyanazzal kezdem, mint az előző képnél is: a keretezést felejtsük el, ráadásul itt nagyon furcsa is a dolog, mert itt elindul egy plusz keret is, még egy fehér csík is bejátszik az élesítés miatt, ez nem való ide. Én ezt művinek gondolom, ezt nem tartom jó iránynak, hogy ezt bekapcsoljuk a képszerkesztésbe, beszéljen a kép magáért. Amit a képen látunk az egy szép ritmus, még azt is mondhatnám, hogy egy erotikus ritmus. Viszont az nincs eldöntve, hogy mi érdekel téged inkább: a valóság, tehát a domboldal, a napsugár, ez az egész sziluettes játék, vagy pedig a tükröződése ennek, a líraisága, az erotikája, merthogy ez akármennyire is furcsa, de ez egy nagyon erotikus kép ezekkel a lankákkal. Melyik része izgat téged jobban? Ez most azért nincs eldöntve, mert nagyjából ugyanannyit hagytál fönt meg lent. Ha nem érdekel az aranyhíd, ha nem fontos számodra az a csillogás, ami a tükröződésben van, akkor abból nyugodtan el lehet hagyni, és akkor beszéljük az égről meg a partszakaszról, akár le is takarhatod. Ha a kezeddel kitakarod, akkor tulajdonképpen egy nagyon nyugalmas és jó hangulatú képet kapunk. Ha pedig érdekel, és ennyire meg is roncsoltad ezt, akkor ebből lényegesen több kellene, legalább még egyszer ennyi. Most egy kicsit bizonytalannak, bátortalannak érzem ezt a döntést. (hegyi)
értékelés: