A képet abszolút értem, viszont te magad is írod, hogy ez egy kirándulás emlékképei, de az üzenet része tökéletesen érthető. Ezt most egy jegyzetnek veszem, oké? Ami azt jelenti, hogy elraktároztuk az élményt, ez még egyelőre az első lépcső. Rögzítettük az élményt és ez azért fontos, mert a későbbiekben ezt meg tudjuk oldani úgy, hogy nincs ott a villanyoszlop, a piros Ford, meg a teherautó sem biztos, hogy ott van, hanem valami olyan helyzetet keresünk, amikor ezt, mint instruált szituáció, megismételtethetjük a modellekkel. Tehát azt mondjuk, hogy Erzsike néni, Béla bácsi, tegyék már meg, hogy egy kicsit most odébb mennek ezzel a dobálózással, és nézzék már meg, hogy ott az áruház parkolójának a másik oldalán milyen a hó. Fogadjunk, hogy rá lehet őket beszélni arra, hogy eleget tegyenek a te kérésednek! Ezek a pillanatok mindig úgy tűnnek, mintha megismételhetetlenek lennének, meg a helyszínen úgy tűnik, hogy persze, most belement és megismétli nekem, de az már nem olyan. Viszont a néző nem tudja a hozzá vezető utat, neki csak a végeredmény számít, amit a képen lát. Márpedig, ez azt jelenti, hogy lehet, hogy én fanyalgok, hogy de amikor még a parkolóban dobálóztak a piros autónál, akkor jobban vigyorgott a szereplő, de ebben nem ez a fontos. Meg kell találni azt a pillanatot, ez a mozgás leckének egy feladata, hogy ezek a szituációk hogyan oldhatóak meg. Ennél nagyon fontos az, hogy a tanárnő által repített hógolyó ott van, látszik, és benne van a lendület, benne van ez a fickós huncutság a másik szereplőben, aki majd most mindjárt megtorolja ezt az egészet, ahogy én látom. Tehát minden nagyon jó. Úgyhogy a gyermekkor leckére ez egy nagyon jó irány, igen, meg kell találni magunkban a gyereket. A gyerekkor az nem arról szól, hogy lefényképezek két óvodást, nagyon nem. A gyerekkor az pontosan az az irány, amit most mondtál. Ezért a leckemegoldás az abszolút 3 csillagos, a kivitelezésben ez az esetlegesség, ez nekem egy kicsit kompozícióban szétveri az egészet, miközben a mozgás lecke megvan... Nagyon furcsa helyzetbe hoztál, mégpedig azért, mert megvan a leckemegoldás 3 csillaggal és kérek egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:    

Kaptam egy leiratot: „... talán ez már nem ’mímes’ ” Egy biztos, hozzám sokkal közelebb áll ez a kép, mint az előző. Kicsit nekem szűkre vágott. Barának gyönyörű haja van és ebből a gyönyörű hajból egy kicsit többet kérnék, mert ehhez a ritmushoz, amit ezek a növények képviselnek, a haj nagyon jól illik, passzol és kifuthatná magát ez a dolog, ha ennél kevésbé lenne szűkre vágva. Ettől függetlenül az ívek, a ritmusok és a fények játéka rendben van. Benne van az álmodozás is, bár nem vagyok benne biztos, hogy ebbe az irányba néztem volna. Lehet fölfelé nézni, nincs azzal semmi baj. Annyira befelé nézel most, hogy ezzel így belül maradsz egy történeten, tehát nem a jövőbe, vagy felfelé nézel, ez kicsit bátortalanabbá teszi élményben ezt az egészet. Ettől függetlenül ez egy olyan önportré, ami megint egy új iránynak a megmutatása, egy új kapu, vagy egy új ajtó kinyitása és bátorítanálak arra, hogy ebbe az irányba menjél tovább. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. Hadd tegyem hozzá, Bara, hogy nagyon jó lenne az is, ha a 4. és az 5. lecke felé is mozdulnánk egy kicsit, már csak azért is, mert jó lenne ebből az első osztályos szintből kiemelkedni most már lassan a második osztály felé, és nagyon kevés hiányzik. Hogyha bemész a saját adatlapodra, akkor ott látod, hogy melyek azok a leckék, amik már megvannak, és egy kis energiát kellene fektetni azokba is, amik még nincsenek meg, hogy azokkal is dolgozzunk. De ez egy nagyon jó irány, és ne engedd ezt el. Érzelmes és annak örülök a leginkább ennél a képnél, hogy nyitottál magadon felénk, ha csak egy lépésnyit is, de nyitottál. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes ez a kép, mert mondhatnám azt is, hogy ez egy ilyen high-key technika. Ami nekem ebben furcsa, és amitől nem tudok szabadulni, az az, hogy olyan, mintha Dóri valami szanatóriumban lenne, és éppen csak kiengedték volna levegőzni. Attól, hogy ennyire gyengék a tónusok, ettől az egész nem csak finommá válik, hanem kicsit erőtlenné is (nekem). Olvastam itt a hozzászólásokat és Gábor mondta azt, hogy milyen jó, hogy a sapka beleolvad a háttérbe. Ennek én pont nem annyira örülök, mert ez is ráerősít arra a tünemény jellegre, hogy itt van velünk, de alig. A szerepe annyira háttérbe húzódik, és annyira könnyeddé válik, hogy szinte már elrepül, a feje szinte már nincs is itt. Értem én ezt, de most ez túl finommá válik, határozatlan. És azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert egyébként maga a helyszín nagyon határozott formákkal dolgozik. Ott vannak ezek a tónusok, ezek a rajzos jellegek a háttérben, ahogy a szemüveg is egy határozott gondolatiságot jelenít meg, vagy a sálnak a nyakában is nagyon határozott a megjelenése. Tehát az ő jelensége nem ez, bár rá lehet húzni egy ilyen jegyet, hogy én úgy szeretném őt látni, mint Hófehérkét, aki a hercegre vár, de úgy gondolom – bár én még nem találkoztam Dórival soha -, hogy az ő személyisége nem ilyen. És pont ezért veti le a dolog, mert ő egy melegebb, határozottabb jelenség. Úgy tűnik, hogy most ráerőltettél valamit a modellre, nem az adott szituációban, hanem az utómunkában, és így ez nem tükrözi sem a helyszínt, sem a helyzetet, sem a modellt. Ráadásul, és ez Dórinak is szól, nem vesz komolyan téged, mármint a fotózást, azaz elfogadja, hogy te fényképezni akarod, de inkább elnézően - és ez a te dolgod is János, hogy a modellel, a családdal, a pároddal fogadtasd el, hogy oké, hétköznap melózol, apa vagy, szerető, de van, hogy fényképezel, és akkor fényképész leszel, és nem apa, nem melós, nem szerető. Bocsánat, lehet velem vitatkozni, tessék, mert lehet, hogy abszolút rosszul látom és rosszul ismerem fel ezeket a jeleket, lehet, hogy rosszul gondolom ezt, így fenntartom annak a jogát, hogy ne legyen igazam. A másik az, hogy ha ekkora teret hagyok oldalirányban, akkor lefelé egy kicsivel még több kellene, nem sokkal, úgy egy ujjnyival. János, te kezdtél úgy bele a portréba, hogy a saját leckédet, az első hármat nem fejezted be, tehát magadnak dobálod itt a labdákat, úgyhogy ezt most visszaadtam ismétlésre és várom a folytatást. Ne add fel, tessék ezzel dolgozni, 1-3. lecke, portré lecke. Te kezdted, te nyitottad ki ezt a kaput, úgyhogy akkor tessék menni a szobában tovább. (hegyi)

Nagyon örülök, hogy Gábor megtalálta a feketét, mert végre elérkeztünk oda, hogy elengedte a maga dokumentatív közlői feladatkörét és úgy tűnik, hogy ez a kép az, aminél a Gábornál átváltottunk a tárgyias dokumentatív stílusból a lírai, mesélő, érzelmi megközelítésbe. A kép nagyon tetszik, nagyon dinamikus, nagyon sok erő van benne, nagyon szépek az ívek, a vonalak. Azt hozzáteszem Gábornak, miközben majdnem mindennel egyetértek, hogy ennek a hozzánk legközelebb lévő nagyméretű levélnek a fonákján visszaverődő fény nekem egy picit sok a jóból, bár fontos dolog, hogy ott legyen fény. Egyébként tökéletesen rendben van. Talán annyit még hozzátennék, hogy most valahogy nagyon középre került ez az egész és ahhoz, hogy ez még robbanásszerűbb legyen, talán egy félujjnyit fentről és jobb oldalról is ebből a fekete tömegből le lehetne vágni és akkor egy kicsit feljebb és kijjebb csúszik ez az egész, és akkor talán még nagyobb lenne a hatása, de ezt már nagyon félve mondom, mert így is abszolút rendben van. Attól függetlenül, hogy ezt az ünnep leckébe küldted, tökéletes csendéletet készítettél, és ezt azért mondom, mert sokszor kérdés az, hogy hogy lehet egy tárggyal csendéletet csinálni. Nagyjából így, ahogy ezt most a Gábor megmutatta. Nagyon finomak a formák, nagyon szépen megoldottad ezt a problémát. Köszönöm! Három csillag, és legyen a 11. lecke, elfogadom ezt az ünnep témakörben is. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes ez az egész. Hogyha a köldök leckébe került volna, akkor még érteném is. Mert van egy ilyen szülőcsatorna hangulata ennek az ügynek, akár még azt is mondhatom, hogy azok a mesék, amiket a halálközeli élménynek a megfogalmazói mesélnek, még arra is tudnám mondani, hogy hasonlatos, mint ez az út, hogy megyünk a fény felé egy alagút végén, vagy hogy vonat, vagy nem, és hogy szembejön, vagy mi megyünk jó irányba, ez is lehetne egy párhuzam. Maga a helyszín, a megfogalmazás tökéletesen rendben van. A figurának a megjelenésével azért nem tudok egyelőre mit kezdeni, mert tömegben ez nem jó helyen van, ha egy másfél-két lépésnyit jött még volna felém ezen az úton, akkor jobban kikerült volna a kép jobb oldalára ez a figura és akkor került volna egyensúlyba a tömegelhelyezés. Ez az egyik része a dolognak. A másik része az az, hogy ha ezt egész alakos önportrénak veszem – jó, én szeretem az elvont üzeneteket, de ugye az első 3 lecke a bemutatkozásról is szól -, bár ebből a képből nagyon sok mindent le lehet következtetni és nagyon sok üzeneti vonalat el lehet indítani, de nekem most ez a bemutatkozás dolog nem annyira jön be. A címmel nem nagyon tudok mit kezdeni, ez valószínű, hogy valamilyen személyes üzenet, vagy egy személyes élménynek a verbális megjelenése, amivel semmi baj nincs, hisz nem kötelezően kell nekem ezt érteni. Ha összefoglalom az egészet, akkor azt tudom mondani, hogy jó ez a színvilág, jó a perspektíva, jó a torzítás, az is jó, hogy elfordul ez az egész, tehát minden rendben van, ami az ún. színteret, vagy színpadot illeti, a figura megjelenítése is szükségszerű és kell, és a gondolat is teljesen rendben van. Kicsit kijjebb hoznám ezt a figurát, amennyire lehet a jobb szél felé, hogy ennek az egész útnak, és utazásnak formailag is megfeleljen a dolog, és akkor nagyjából ez meg lenne. Az a kérdés, hogy lehetne ezt ismételni? Érdemes lenne! Ha jól látom, akkor ez egy duplaexpozíció lehet, gondolatom szerint ez az, persze más trükkel is el lehet érni az elektronikában azt, hogy ez a figura oda kerüljön. Én nem erre akarlak biztatni, hanem arra, hogy inkább egy ismétlést kapjunk. Arról nem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy szükség van-e arra, hogy ezen az úton ennyire szellemalak-szerű legyen ez a figura, mert ha viszonylag kevés fényben, sziluettesen meghagyod ezt a szereplőt a maga valóságában, akkor is fog működni ez a történet. Tehát ez egy kicsit olyan poénra vett dolog, hogy nem elég a zöld, meg nem elég a torzított objektív, meg nem elég a furcsa hangulati világ, hanem még erre ráhúzom azt, hogy még ide kerül egy szellemalak. Nekem ez már egy picit sok a jóból. Kell a figura, de ott azt a valóságban kellene megcsinálni. Jó lenne, ha erről tudnánk beszélgetni, és kíváncsi lennék Csaba véleményére. Mindenféleképpen visszaadnám ismétlésre, továbbgondolásra ezt a leckét. (hegyi)

Az az érdekes, hogy valamit megtalált Gábor, talán egy kapcsolót a számítógépén, vagy nem tudom, hogy hol és mintha ez felszabadítóan hatna rá, mert az előzőekben problémaként felvetett tónus kérdések itt megoldódni látszanak. Ráadásul ezzel a megoldással az is létrejön, hogy a Gábor elkezd izgalmas dolgokat észrevenni. Ez a kép egészen addig kép, ameddig a cserép elindul, az alja nekem nem, a cserép az nem kell. Mi lett volna, ha ebből a cserépből kiveszed ezt az egészet és úgy földestől oda leteszed? Nagy baja nem lesz, hacsak nem pereg le róla a szirom teljesen, mert ugye ezek ilyenkor már nagyon sérülékenyek. De fantasztikus, ahogy kandikálnak jobbra-balra. Amit megláttál az abszolút rendben van és az a része szépen van lefotózva. Ez már nem teljesen igaz a a növény levelére, mert ott ez kevésbé izgalmas, mint a három fej. 2 csillag Gábor, azért, mert akkor lenne ez egy 3 csillagos leckemegoldás, ha ez a cserép nem lenne ilyen hangsúlyos. Még azt is el tudom képzelni, hogy ezt utómunkában lesötétíted erről a képről. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó irány. Hajrá! (hegyi)
értékelés: