Éva, azt gondolom, hogy ez egy nagyon határozott és átgondoltan végigvitt képi ötlet, a reluxa árnyékjátéka mint megfigyelés jól lett átültetve a képre és a női test ehhez kiválóan alkalmas vászon. Nem baj, hogy néhol a gerincoszlop és a reluxa elcsúszik, nem kell ezt didaktikusabban csinálni, hiszen a cél nem az, hogy valamit tűpontosan imitáljunk, hanem hogy formai játékként egy olyan esztétikai rendszert hozzunk létre, ami egyszerre valós és álomszerű, egyszerre tény és utalás, egyszerre vágy és forma. Egyetlen dolog, hogy a kép fölső régiójában a képhatár általi metszések kicsit problematikusak, vagy határozottan vágni kell, ha nincs a képen a far teljes íve, vagy ha megvan, akkor azt érdemes lett volna megmutatni. De ez egy három csillagos leckemegoldás, ami nem jelenti, hogy erre ne küldj többet, sőt - hiszen megelőlegezett ez az értékelés abban, hogy arra csak az idő ad rálátást, hogy ez mennyiben lesz majd később megismételhető teljesítmény. (hegyi) értékelés:    

Zoli, nehéz helyzetbe hozol, de annak örülök, hogy nagy mennyiségben jöttek képek, mert mindegyik nagyjából ugyanarról beszél számomra. Mégpedig arról, hogy kimegyek, fényképezek egyet gyorsan, mert megláttam, dokumentálom, de ennél nem lépünk tovább. Ez is fontos, fontos dokumentálni a jövőre nézve is, hogy tudjam azt, hogy jövő télen is ugyanígy fogom hagyni a kis bográcsot, de a háttérből elveszek valamit, vagy közelebb húzom a padot... Mint fotós, elkezdhetsz ezen gondolkozni, hogy lehet, hogy az asszony haragszik azért, hogy ottmaradt a bogrács, ugyanakkor neked ez üzenettel rendelkező információforrás lehet, de - megint az a bajom, mint az előző képednél, a buszmegállóban – fentről lefotóztad... ez így semmi. Miért nem guggoltál le? Menjél közel, menjél bele az élménybe, ne 5 méter távolságról akarj nekem bebizonyítani valamit, hogy számodra miért fontos, mert nem fog megtörténni. Ha szemmagasságból fényképezel, az az alávetettség szituációja. Mit érdekel engem a háttérben a szomszédnak a kis szerszámos háza? Vagy miért fontos nekem az a valami a háttérben, a fák között az a kis izé, nem tudom, hogy mi? Az egy izé, és ezzel az izével nem tudok mit kezdeni, ahogy az árokkal sem. Önmagában, ha ennyire zavaros az egész, akkor egyszer csak nem fog engem érdekelni, miközben meg ott a zseniális meglátás, a bogrács a három lábával, meg a kis székekkel. A hangulat ott volna, de nem értem, hogy miért innen és miért így lett ez fotózva, miért nyomtad le a bal alsó sarokba? Kompozíciós problémáim is vannak. Hasonló, mint az előző képnél, és érdekes a párhuzam is, hogy a bácsis képnél is, hogy annak is az alsó harmada, vagy negyede az, ami érdekes, és ennél a képnél is az alsó negyed érdekes. Én ugyanezen átestem már akkor, amikor az első portréimat csináltam, hogy az ember feje fölött ott volt 60 km távolság, mert azt gondoltam, hogy akkor lesz jó a kompozíció, hogy ha a fejét beteszem középre, mert a fejéről akarok beszélni. Idő kellett, mire rájöttem, hogy a francot, mert a feje fölött van 50 liter ég és ezzel az 50 literrel mit kezdek, minek van az ott? Kb. erről van itt is szó, hogy valamit beraktál valahová, de miért oda? (hegyi)

Az a helyzet, Zoli, hogy amire rímelsz, az a kép azért működik, mert ott van a visszapillantó tükör. Ha nem lenne, akkor érdektelen lenne. Az, hogy megyünk a tájban, és jönnek felénk a hópelyhek, ez még egyelőre csak a közhely szintje. Aki autót vezet, ezt mindenki megéli. Azzal lesz több, ha ennél valamivel többet is mutatsz. Átfut előtted valaki az úton, mint egy jelenés, vagy épp az önreflexióként ott vagy a visszapillantó tükörben. Levetted ezt a dolgot róla, ezzel azt mutattad meg, hogy mi van akkor, amikor még nincs összerendeződve fejben az, hogy mit akarok mutatni. A helyzet az, hogy ezek annyira erős eszközök, akár a zoomolás, akár ez a nagy sebességgel felénk jövő tárgyak miatt létrejövő vonalrengeteg, hogy csínján kell ezzel bánni. Azon kívül, hogy az a párhuzam megvan, mert az István is autóban ült, amikor fényképezett, meg te is, meg az Istvánnál is este volt, meg nálad is, meg az Istvánnál is esett valami talán, meg nálad is, én ezt még nem érzem megoldottnak, nekem ez hiányos. (hegyi)

Zoli, többedszerre kapjuk meg ezt a kanyart. Elhiszem, hogy számodra ez fontos, mert itt zajlik az életed, de valahogy még mindig nem sikerült megfognom azt, hogy ez mitől egyedi? Annyi kanyar van ám az országban, te azt el nem hiszed, hogy mennyi! Ettől ezek a kanyarok nekem, hogy egy bácsi épp belement a táblába, nem válik izgalmassá. Jók az úton lévő vonalak, vagyis jó lenne, de nem azzal foglalkozunk. Azt mondom, hogy magadnak kellene feltenni a kérdést, hogy ebben téged mi érdekel? Bátortalannak érzem ezt, Zoli! Ha téged az úton lévő autónyomok-foltok érdekelnek, akkor foglalkozz azzal, és akkor nem érdekes a bácsi, nem érdekes a tábla... Kicsit úgy érzem, hogy lusta voltál lehajolni. Ott volt a kezed előtt a megoldás. Mi a francnak kell neked a villanyoszlop, meg a háttérben lévő erdő, meg ez az egész vacak. Ennek a képnek negyed része használható, a bácsi feje fölött az előzni tilos táblánál levágtam volna az egészet fent is, meg oldalirányban is. Lefelé viszont hiányzik a képből. Nem nagyon értem, hogy ezt miért így fotóztad, azon kívül, hogy biztos hideg volt, és ha le kellett volna guggolnod, akkor kétséges lett volna az, hogy fel tudsz-e állni. Ismerem ezt, és tegyük hozzá, hogy én nálad lényegesen kövérebb vagyok, tehát én is nehezen guggolok le, mert aztán lehet, hogy segítség kell, hogy valaki felállítson. Ez a kép nincs megoldva. (hegyi)

Bara, azt gondolom, hogy ezek a mímes helyzetek nagyon jól mennek neked. Bevallom neked férfiasan, hogy én azt várnám tőled, egy lépéssel menjünk tovább. Ezt te jól tudod csinálni, biztonsággal mozogsz, de kényelmes vagy benne. Jó lenne, ha túllépnél a komfortzónádon és elkezdenél magaddal ennél egy kicsit őszintébben dolgozni, mert ezek rólad nem túl sokat mondanak, csak nagyon áttételesen. Jó lenne, ha Barával kezdenénk el egy kicsit foglalkozni az önportréknál, és nem valami mögé bújva, valamiben elrejtőzve dolgoznánk. Én értem, hogy ez kényelmes, és hogy ez egy jó geg, és a barátok nagy része ezen biztosan jót mosolyog, ugyanakkor ennek az időtávolsága a zéróhoz konvergál. Ez a kép 1 év múlva már nem lesz érdekes. Nem sokat mesél rólad. Arról mesél, hogy te egyfajta humort véltél akkor ott abban felfedezni. Ennél én azt mondom, hogy menjünk most már mélyebbre. Régóta dolgozol ezzel, az érzékenységed megvan hozzá, itt most már csak a saját magunkkal való őszinte szembenézés és egy kicsi bátorság kell ahhoz, hogy ezt az első 3 leckét más minőségben kezdd el megoldani. Ezt most visszaadom, ez már nem a te szinted, Bara, ennél te már magasabban jársz. (hegyi)

Akkor lenne ez egy jó ritmus, ha ez a nagy esernyő nem rontaná ennek az egész sziluettnek a játékát. Ha ez nem egy instruált helyzet, akkor nehéz odamenni egy járókelőhöz, hogy ’ – Figyelj, add már ide ezt az esernyőt, úgyis van nálad egy másik, addig, ameddig megcsinálom ezt a felvételt!’, de ennek az egésznek az üzenetén ez nekem ront. Ugyanis itt formákról beszélünk. Nagyon jó az a szellemalak, aki feltűnik azáltal, hogy ő gyorsabban mozgott, és valószínű egy hosszabb expozíciónál az ő szerepe ettől változott át. Nagyon jó lenne ez a hosszú hajú lány, akit látunk a képen, de közben maga ez az ernyő, ami nekem zavaró, mert oké, hogy én tudom, hogy ez egy ernyő, de nem tudnom, hanem éreznem kell. Sokkal evidensebbnek kell lenniük a formáknak, ha ennyire redukáltak a lehetőségeink. Nem lehet félrebeszélni. Ha én ernyőt akarok mutatni, akkor annak az ernyőnek valami sokkal közismertebb és elfogadottabb elrendezését kell hoznom. Hozzáteszem, nem vagyok benne biztos, hogy ebből a kameraállásból ez az ernyő jelleg jól megfogható lenne. Ha megcserélem a két ernyőt egymással, és a bal kézből a jobb kézbe kerülne az az ernyő, amit sétapálcaként használ a modell, akkor az már jobban működne a megcserélés után. Ez a problémám, ez így 1 csillag. (hegyi)
értékelés: