A leirattal én nem nagyon foglalkozom, megnéztem ezt a NU projektet, én nem tartom annyira fontosnak, hogy ezzel foglalkozzak, már ezzel az utalással, mert annyira nem érzem erősnek azokat a képeket, mindig vannak ilyen divatirányzatok, amikor nekiállnak ilyenekkel foglalkozni emberek, ettől még ezt érdemes csinálni, ki lehet próbálni, csak számomra nem hordoz akkora erőt.
   Amit viszont a képhez tennék hozzá, nagyon jó az, hogy ezzel a párásodással, ezzel az egészen érdekes lágyító hatással dolgozol, de most azért arról nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy miért a fényképezőgép meg a kezed, meg a fali szárító az, ami ebből kimarad. Nem nagyon értem, hogy ezek miért maradtak élesek. Egy olyan helyzetet lenne érdemes ebből létrehozni, amikor maga az üvegfelület párás, és utána tudatosan valahol letisztítani a kezeddel, de arra oda kell figyelni, hogy hol tisztítom ezt le, hol nem engedem a párásságot, hol akarok a konkrétságról beszélni, hol akarom az üzenetet élesíteni. Most nem nagyon értem, hogy miért ez a helyzet. A fényképezőgép ebben a helyzetben egy szükséges rossz, most a gép kár, hogy ott van. Ezt azért mondom, mert fontosak ezek az önelemzések, de ez az első lépcső, amikor kényszerűségből az ember ábrázolja a gépet is. Majd érdemes lenne valahogy úgy dolgozni ezzel, tükrökkel, hogy a gép ne szerepeljen a képen. Most az, hogy ezt ide föltetted az arcodhoz, a szemérmességét túlerősíti ennek a dolognak, bujkálunk, miközben az üzenet nagyon erős lenne. A melleiddel kapcsolódó ív is jó, de én erről is lemondanék, mert a karoknak és a melleknek a ritmusa is fantasztikusan jó lenne és elég lenne. Ezen érdemes lenne gondolkodni, hogy hogyan tudunk majd ebből egy következő lépcsőre lépni. Szép lassan itt lenne az ideje egyrészt a világítással, másrészt a formákkal, foltokkal foglalkozni, és minél inkább kizárni azokat a dolgokat, amik nem oda valóak. Belekezdtél te a Csendélet leckébe, aztán félbemaradt az a dolog. Kicsit úgy érzem, hogy elkezdesz dolgokat, és mintha elmenne tőlük a kedved, és belekezdesz valami másba. Lehet, hogy az lenne a jó, ha nem ennyi hangot akarnál egyszerre lenyomni az orgonán, hanem megpróbálni előbb dallamokat kitalálni hozzá. Jó lenne ha ezt a lépcsőt meg tudnád lépni, mert azt gondolom, hogy kész vagy már rá. Most a technika viszonylag ott van a kezedben, gyakorlással ez erősíthető, viszont az egész üzenetnek az esztétikai megjelenésén és erősségein jó lenne, ha tudnál egy kicsit hangolni. Jó az a piros folt, nincs vele problémám, ha folthatásban lenne meg, akkor jó az a lila is a másik irányban. Ezek pont azáltal válnak elfogadhatóvá, hogy ez az életlenítés a pára által létrejön. Most én úgy gondolom, hogy van egy olyan része ennek a képnek, a kép fölső régiójában, ami szintén megérdemelte volna ezt a lágyítást.
   A kérdés az, hogy akt-e ez a kép. Én azt gondolom, hogy igen. Nem csak az az akt, amin a szőrszálak megszámolhatóak. Akkor is aktról beszélhetünk, amikor az egész csak egy ritmikai, vagy fénytani, vagy formai játék. Az aktnak a lényege nem a valóságnak az ábrázolása, talán ez különbözteti meg az erotikától, vagy az egyéb szexuális tartalmaktól, hogy nem a valóság húsbavágó realitásáról akar mesélni, nem az a fő kérdés, hogy hány centis mellem van, vagy milyen derekam, meg hogy feszül a fenekem vagy a combom, és ez mennyire és hogyan hat primer módon a nézőre, hanem itt az az elsődleges kérdés, hogy ezekből milyen ritmusok állnak elő. Ehhez képest ez a kép tökéletesen rendben van. Ez egy kettő csillagos kép, és szeretném, ha Ágnes reagálna. Nem csak egy jóval vagy egy igennel, hanem hosszabb gondolatokkal, és az én felvetésemre az övét is megkaphatnánk. (hegyi)
értékelés:

Ugyanazzal kezdem, mint az előző képnél is: a keretezést felejtsük el, ráadásul itt nagyon furcsa is a dolog, mert itt elindul egy plusz keret is, még egy fehér csík is bejátszik az élesítés miatt, ez nem való ide. Én ezt művinek gondolom, ezt nem tartom jó iránynak, hogy ezt bekapcsoljuk a képszerkesztésbe, beszéljen a kép magáért. Amit a képen látunk az egy szép ritmus, még azt is mondhatnám, hogy egy erotikus ritmus. Viszont az nincs eldöntve, hogy mi érdekel téged inkább: a valóság, tehát a domboldal, a napsugár, ez az egész sziluettes játék, vagy pedig a tükröződése ennek, a líraisága, az erotikája, merthogy ez akármennyire is furcsa, de ez egy nagyon erotikus kép ezekkel a lankákkal. Melyik része izgat téged jobban? Ez most azért nincs eldöntve, mert nagyjából ugyanannyit hagytál fönt meg lent. Ha nem érdekel az aranyhíd, ha nem fontos számodra az a csillogás, ami a tükröződésben van, akkor abból nyugodtan el lehet hagyni, és akkor beszéljük az égről meg a partszakaszról, akár le is takarhatod. Ha a kezeddel kitakarod, akkor tulajdonképpen egy nagyon nyugalmas és jó hangulatú képet kapunk. Ha pedig érdekel, és ennyire meg is roncsoltad ezt, akkor ebből lényegesen több kellene, legalább még egyszer ennyi. Most egy kicsit bizonytalannak, bátortalannak érzem ezt a döntést. (hegyi)
értékelés:

Nem vagyok híve az ilyen szelektív színezéseknek, vagy színtelenítéseknek, mindegy, hogy honnan közelítjük meg. Ha a zöldséget hagytad csak zölden, akkor maga az alap, a tál a bal alsó sarokban miért maradt zöld, akkor az lenne a logikus, hogy annak is szürkének kellene lennie. Én inkább arról beszélnék, hogy függetlenül attól, hogy ez milyen színben van, hogy milyen ez a ritmus - egyébként a megközelítés nem lenne rossz, ha ez egy ételfotó, és meghagyjuk a színeket. Így most nekem ez egy furcsa játék, aminek az értelmét nem nagyon látom. Nincsen megragadva egy olyan koordináta pont, amihez képest ez az üzenet elindulna. Mondom egyszerűen: miért zöld? Miért pont a zöldséget vetted ebből ki, és miért pont ez az, ami ebben neked izgalmas? Miért pont egy ebéd részletéből veszed ezt ki? Utálod a rántott gombát, vagy esetleg a zöldség az, ami ebben téged irritál? Nekem a MIÉRT kérdéses, hogy mi az indoka annak, hogy ez a kép ebben a formában készül el. Ha erre nem tudok indokot, akkor ez egy öncélú megoldás. Ha azt mondod, hogy ez egy gyakorlat a photoshopoláshoz, akkor rendben van, bár nem nagyon tudok olyan helyzetet mondani, ahol érvényes lenne ez a fajta szelektív színezés, de ha már ezzel elkezdünk játszani, akkor azt mondom, hogy a többit pedig fesd lilára, és maszatold össze az egész képet vele. Akkor azt mondom, hogy létrehoztál valamilyen színdinamikát, de a szürkével ez a zöld nekem nem egy jól megfejthető üzenet. Most én ezzel nem tudok mit csinálni. Itt is hadd tegyem hozzá: első három lecke, várjuk arra a megoldást, erre én most nem tudok mit mondani. Makrovilágnak se nagyon értem, a színezést se értem, miért pont ételfotóval játszunk. Azt is mondhatnám, amit anyám mondott gyerekkoromban, amikor valamit nem akartam megenni, hogy „Gyerek, ne játsszál az étellel!”. Persze ez marhaság, mert az ember bármit megtehet, ha van indoka - itt most ezt nem látom. (hegyi)

Köszöntünk a Látszótéren, kedves Giuseppe, most rögtön az elején elmondom, hogy nagyon várnám tőled az első három leckére a megoldást, ugyanis azzal kezdünk, az a belépő. Az azért is fontos, mert ezzel mutatkozunk be a többieknek, és az önismereti úton is egy fontos lépcső. Mindenképpen az lenne a kérésem, hogy ezek után a bevezetők után jussunk el az első három leckéig.
   Amit most látok a képen az egy nagyon szép és jó tónusban tartott kép, tulajdonképpen egy nagyon jó ritmus. A problémafelvetést is abszolút értem, ami ezzel a korláttal létrejött. Abban nem vagyok biztos, hogy ez mennyire evidens a néződnek. Itt tömegeket, formákat hasonlítasz össze a kupolával, ezeket a gombokat a korláton, és ez egy jó összehasonlítás, ugyanakkor ahhoz viszont túl bőbeszédű a kép, vagyis túl sok minden van rajta ahhoz, hogy ez az összehasonlítás evidens legyen. Nem voltam ott a helyszínen, ezért nem tudom megmondani, hogy mennyire lehetséges megoldás az, hogy ezt a másik oldalról fotózzuk meg, tehát a korlát másik feléről, és egy szűkebb kompozíciót hagyjunk, de az irány jó. (hegyi)
értékelés:

Én ezt egy nagyon jó 2. leckének gondolom, mégpedig azért, mert az egésznek van egy nagyon erős filmes irányultsága. Még azt is mondhatnám, hogy ebben a beállításban, így a sarokban fotózva, ezekkel a vádló szemekkel, ezzel a vádló tekintettel ez az egész nekem olyan hatású, hogy akár egy Jancsó filmnek egy werkfotója is lehetne. Nagyon rendben van a hangulat és a kompozíció is tökéletesen egyben van azáltal, hogy tartottad azt a ritmust, hogy magát a fejet kihoztad bal oldal felé, míg mivel a tekintet visszafelé néz, így a jobb oldalon egy leheletnyivel többet hagytál és ettől nagyon jó dinamikája lett ennek az egésznek. A tömegeket nagyon jól helyezted el. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy abszolút 3 csillagos leckemegoldás. Nagyon fontos Ramóna, hogy ne állj le ezzel a leckével! Jó lenne ebben még kapni tőled üzeneteket. Ebben a ritmusban, ebben a hangulati összhatásban el tudok képzelni egy egészalakos portrét is. Hiszen akár ezen a helyszínen, ahol ezt elkészítetted, ez egy megoldható dolog lenne. Tehát jó a ritmus, 3 csillag, köszönöm, de várom a folytatást! (hegyi)
értékelés: