Az az érdekes ebben a képben, hogy teljesen kivasalja a perspektívát és a térbeliséget. Nagyon érdekes kétdimenziós ábrázolás jön ettől létre, abban a tekintetben is, hogy átértelmezhetővé válik a fönt és a lent, a hajlatok és ívek találkozása és az egész valóságát írja felül az, amit látunk. Ez mindenfélekeppen egy jó ötlet. A kérdés, hogy a didaktikus átlós szerkezet azzal, hogy az ereszcsatorna kerül az átlóba, mennyiben tudja stabilizálni a kompozíciót, és hogy mit kezdünk ezzel a nagy sárga flekkel. Én a tetőrészt nézegetném és nem az oldalfalat, de a döntésedből adódik, hogy te az ereszcsatornát akartad ide átlósan betenni. Lehet, hogy egy más arányrendszerben többet adva a tetőből, lemondva arról, hogy az ereszcsatorna húzódjon átlósan, izgalmasabb textúrát kapnánk. (hegyi)
értékelés:

Kedves Ágnes, köszöntünk itt a Látszótéren - azért az nem titok, hogy segítőnk vagy abban, hogy az elemzések elérkezzenek hozzánk, és hát most az az érdekes helyzet állt elő, hogy a saját elemzésed gépelheted le, és nagyon örülök annak, hogy végre munkákkal is jelentkezel. Ráadásul egy olyan élményanyagot dolgozol föl, ami nem csak a személyességével hatásos – tegyük hozzá, hogy bár nálunk nem annyira szokásos irány, amit mutatsz, de egy nagyon érdekes, érvényes, sőt én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos irány, amikor a kép és a szöveg olyan szinten talál egymásra, hogy nem mankói egymásnak, nem magyarázói egymásnak, hanem tökéletesen egy értéken lévő közlési csatornák. Önmagában a szöveg is tökéletesen rendben van, önmagában a kép is tökéletesen rendben van, de az 1+1 az nem kettőt ad ki ebben az esetben, hanem hármat. Sikerült valami olyan pluszt létrehoznod, ami valahogy a szöveg és a kép között lebeg félúton és ez nem egy egyszerű dolog egyébként. Azt is mondhatnám, hogy amikor az ember fotóalbumokat nézeget, és akkor most itt hadd idézzem ide Szebeni András nevét, aki Esterházy Péterrel készített egy zseniális könyvet a Vajszínű árnyalatot, és én azt gondolom, hogy az az irány az, aminél ezt az élményt már egyszer átélhettem, de mondhatom akár Baricz Kati nevét is példaként ehhez a helyzethez. Tudom, nem lehet megúszni, tessék beszélni a képről is. Én azt gondolom, hogy az első lecke nem egy könnyű lecke, mindazzal együtt nem az, hogy egyébként maga a felhívás egy vicces felhívás is lehetne, hogy „Készíts portrét, amin nincs rajta az arcod!” micsoda egy fabula. Szerintem persze itt ez egy jól érthető dolog, hogy a lenyomatunk, a helyünk a térben, vagy abban az élethelyzetben, amiben vagyunk, ez ábrázol minket és itt is erről beszélünk. A hajról, a test tartásáról, erről a kócosságról, a nagyon finom tónushelyzetről amit kapunk – tehát ha csak a képet nézem és még ki is takarom a kezemmel a szöveget, hogy teljesen próbáljam magamból kitörölni, hogy itt létezik egy szöveg, akkor is azt gondolom, hogy ha nem is biztos, hogy azt kapom meg amit a szöveg leírt, de valóban azt az élményt kapom, amikor éjjel a kis olvasólámpánál fölül az ember az ágyban, vagy az ember párja fölül az ágyban, és ennek a lenyomata jelenik meg a falon. Tehát mindenképpen olyan élményhez nyúltál ami megvan, mint közös halmaz és mégis egyedivé tetted a saját ábrázolással és ez egy jól felfogott leckemegoldás. Megvan a 3 csillag és megvan az első lecke. Ne várj az elemzésre, pontosan tudod, hogy dolgozunk, tehát tudod mi a helyzet, igyekszünk... Ez a többieknek is szól, hogy nem kell megvárni minden következő képpel az előző kép elemzését. (hegyi)
értékelés:    

Ezzel a képpel az a helyzet, hogy maga az elosztás egy jó ritmusú elosztása a tárgyaknak, de hogy miért ebben a képarányban van ez megjelenítve, nem nagyon értem. Sőt tovább megyek, maga a képarány az, ami elrontja ezt az egészet, azért mert nem hagytál elég teret annak, hogy ez az egész kimozogja magát. Olyan szinten szűkre van ez fönt és lent vágva, mintha egy emlékkönyvbe akarnánk beleragasztani egy képet, hogy minél kevesebb helyet foglaljon. Megvan a fő motívum, a többi az nem érdekes. Holott pedig pontosan a főmotívum maga csak a téma felvetése és úgymond a kivitelezés az, hogy ezt a főmotívumot hogyan helyezzük el az adott térben. Tehát a teret mindenféleképpen meg kell rajzolni és itt most nem érzem azt,hogy ez határozott döntés lenne. Azt is hozzáteszem, hogy az is izgalmas lenne, ha az előterünk lenne kiemelve, az is ha a háttér, de valamivel el kellene kezdeni foglalkozni. Ami a tárgyi világot illeti, a jobb oldali mécses az, ami nekem ebből kilóg, a többi egyszerű és puritán dolog, az túl van díszítve ezekkel a vonalakkal. Én most azt gondolom, hogy ő az, aki a kakukktojás. Azt javasolnám, hogy a klasszikus csendélet megközelítést próbálgassuk. (hegyi)
értékelés:

Visszatérünk a motorkerékpárhoz, az egy érdekes dolog, hogy ez egy ennyire központi szerepet kap. Ez egy jelmez és egy színpadi helyzet is. Egyrészt a ruha miatt, másrészt az életstílussal összefüggő, fejünkben összeálló sztereotípiák miatt is. Ezt némileg próbálja enyhíteni István azzal, hogy ebbe a barnás-szépiás színvilágba rakta ezt a képet. Nem értek egyet ezzel a színezéssel, ezt most megmondom, mert ha van egy határozott elképzelésem és egy határozott gondolatom, akkor nem nagyon értem, hogy miért kell ezt ilyen szinten múltidőbe rakni. Ez a motor valami baleset során megsemmisült, vagy mi az oka annak, hogy ez nincs fekete-fehérben tartva? Ami a kép nézőszögét illeti az teljesen rendben van és nagyon érdekes ez a béka perspektíva, tulajdonképpen az is értelmezhető, ahogy a horizontot egy picit mozdítottad, hiszen a motor helyrebillenti ezt a dolgot. Amivel nem nagyon értek egyet, az a vignettálás – ezt én erősnek érzem, mert magának a kompozíciónak kell összerántania ezt az egészet és nem annak, hogy erre így rásegítek a laborban. Maradjunk annál, hogy a színnel nagyobb problémám van, de mivel ez korrigálható azzal, hogy visszább lépek egy műveletsorral és a színezés előtt meghagyom a fekete-fehér verziót, ezért ez egy 3 csillagos kép, leckemegoldásnak is tökéletes hiszen nagyon sokat mesél Istvánról, de azt is kérném, hogy erre szeretnék még valami mai irányt is kapni – és azért azt hadd tegyem hozzá, hogy az első három lecke azon kívül hogy egy bemutatkozás, azon kívül egy önismereti játék is. Ez mindenkinek jót tehet. Azoknak is akik úgy gondolják, hogy abszolút barátságban vannak saját magukkal és nyílt kommunikációt folytatva ismerik a saját mozgásterüket, merthogy a gyakorlás szempontjából fontos, hogy a bennem megjelenő érzelmeket miképp tudom képre formálni, miképp tudom képre helyezni, mert ennek a megfigyelése által fogok tudni modellel biztonságban és stabilan dolgozni és instrukciókat adni. Úgyhogy ezt azért mondom, hogy várnám egyrészt a folytatást, de mai helyzettel és kezdjünk el egy kicsit önmagunkkal dolgozni – itt elsősorban a 2. és a 3. leckére gondolok, tehát itt ez a két alappillér, amin nagyon érdekes és erős szubjektív közléseket kaphatunk. (hegyi)
értékelés: