Hát Oldy, nekem ez a kép tetszik, jók ezek a ritmusok. Arra nem biztos, hogy rájöttem volna rögtön, hogy az ott egy régi és egy új híd és akkor itt valami híd darabokat látok, nem biztos, hogy ezt meg tudom fejteni. Nyilvánvaló, erre te is rásegíthetnél azzal, ha hagytad volna, hogy ez önálló életet is tudjon élni. Persze, nyilvánvaló hogy az látszik, ez itt egy vágás, hogy valami darabjait elmetélték itt a bal oldalon, de annyira nem jelentős, hogy ezt jól tudjam beazonosítani. Ez nem baj, csak nekem mást üzen, mint amit itt elmondasz. De a konstrukció jó. (hegyi)
értékelés:

Bevallom férfiasan, olvastam itt a hozzászólásoknál ami a Szilárddal kommunikációs helyzet, hogy van-e hónaljszag a képen vagy nincs, szerintem van (nyilvánvaló ez mindenkinek a saját egyéni szükségleteinek függvénye, mekkora hónalj kell ahhoz, hogy már érezze a szagát) én érzem, de nem is biztos, hogy ez a lényege a képnek. Bár a leghatásosabb és a legnagyobb flekk itt a felkarod belső része és abszolút az vonzza a szemet, még a tekintetednél is jobban. Ha ez volt a cél, akkor ezt elérted. Egy biztos, ha én csinálom ezt, akkor kevesebb fényt engedek oda és többet az arcodra mert jelen állapotában, ami a legtöbb üzenetet hordozná, az arc, az kapta a legkevesebb fényt, a combodon a farmeren több fény van, a másik karodon is végig ott van a rajzos fény, a felkaron túl is van világítva az egész, tehát minden megkapta a maga szerepét, ehhez képest bátortalan az arc. Márpedig, ha egy ilyen határozott gesztussal dolgozom, akkor nem lehetek félénk. Akkor az arcnak és az egész tekintetnek, a fejnek is ebben az egész ritmusban benne kell lennie. Úgyhogy ezt én visszaadnám ismétlésre és továbbgondolásra, hogy mit akarsz ezzel üzenni, mert az fogja megmondani, hogy kell-e pl. zokni a lábadra - egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy kell ez a 80% pamutot és 20% műszálat tartalmazó zokni. Hát nagyjából így. (hegyi)

Egy biztos, 13 kép nagyon sok. Nem tudok olyan kiadványt, ami elbírna 13 képet és abban sem vagyok biztos, hogy ez a sztori megér ennyit. Bőbeszédűnek érzem a dolgot. Az 1. képpel nincs problémám, a 2. kép is egy jó geg, de ez geg kategória, simán elfelejteném, a 3. kép jó, lehet, hogy ezzel kezdtem vagy fejeztem volna be a sorozatot, de nem belső kép az biztos, a 4. kép rendben van és jó kompozícióban, nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó megoldás; nem tudom, hogy mit akarunk kezdeni a kép jobb oldalán ezzel a két ujjnyi flekkel, nem tudom mi célból van ott, 5. képnél kapunk egy képet a pengetésről a basszusgitárral, nekem ez esztétikailag problémás, ezt kihagynám, 6. képnél ugyanez a helyzet, nem a legjobb pillanatot kaptad el – ez a gesztus nem előnyös és a világítás is nekem zavaros, kiüti a többi a sorozatból, 7. kép abszolút jól működik, a 8. kép lecsúszott egy kicsit, nem értem, hogy miért ott fotóztad ahol, valamit kapunk a kép felső részében két ujjnyi részben, amiben nincs információ, miközben a kép aljából pont az a két ujjnyi hiányzik, a 9. kép nagyon jó megfigyelés, abszolút helye van a sorozatban, kompozícióban nem vagyok megint meggyőzve, hogy ez végiggondolt, hogy hol vágunk és mi hova került, 10. kép tulajdonképpen egy jó kép, megint azt mondom, hogy a fej fölött vannak terek, a test mögött vannak terek amik nem biztos, hogy oda valók – én az ellenkező oldalra tenném, a 11. zongorás kép jó ritmusú, bár abszolút nem a legjobb helyen van épp a keze, várni kellett volna hogy fénybe helyeződjön a kéz, 12. táncos kép abszolút tetszik és jó ehhez az egészhez, jó belső sztori, és hát nagyon jó ez az utolsó kép – abszolút felidézi a ’60-as, ’70-es évek rajongói attitűdjét, úgyhogy nagyon hatásos. Nagyjából ezt tudom elmondani, nem tudom, ebből mit tudsz kihámozni magadnak. Mindenesetre érdemes ezt újból elgondolni, hogy ez így jó-e és mennyi kép, körülbelül ezt tudtam én hozzátenni. (hegyi)
értékelés:

Hát Attila, most bajban vagyok ennél a képnél. Azért, mert megint belecsúszunk ebbe a glamouros játékba egyrészt (ez az utómunka, ezen lehet változtatni), másrészt van olyan része is a képnek, amit nem értek. Mi történt itt a kislány hajával? Olyan, mintha felakasztottuk volna egy zsinegre a hajánál fogva és ő ott lógna. Nem értem, hogy ott mi történt. Lehet, hogy ez valami fodrászati megoldás, de ebben a vágásban, ahogy a fejtetőnél így vágtál, érthetetlenné válik, hogy milyen hajtincs az ami belóg. Közben látszik, hogy itt elől húzódik is ez a haj (meg lett kötve stb.), mindenesetre ott valami nem teljesen stimmel. Még valami, hogy itt a főszereplő eltakarja az egyik szemét és ez egy jó játék, jó gesztus, ugyanakkor nekem kérdéses az, hogy ha már az egyik ujjánál kikukucskálnak a hajszálak és ezt a viccet elkezdtük, akkor a többi ujjához is valamilyen kapcsolódást ki lehetett volna találni. Így olyan, mintha ott az egy tincs lenne olyan furcsán odatéve. Még egy dolog. A ruha tónusai. Nem tudom, hogy ez egy fehér vagy világoskék ruha lehetett, de egy biztos, hogy tónusban most vetekszik az arccal. Ha megfigyeled és elkezdesz takarni és letakarod nagyjából azt a részt, ami a ruha, akkor egyből elkezd élni a gesztus, egyből mesélni kezd a szem, tehát minden fókusz oda vonzódik. Most ezzel a világos tónussal versenyre kel a két dolog, és innentől kezdve elkezdek a szememmel le-föl járni, a szem, a kéz, aztán lemegyek a ruhára, akkor megint onnan vissza – ott nincs sok minden amit nézegessek, akkor megint lemegyek, tehát nyugtalanná válik az egész. A felkészülésnél lehet készülni azzal, hogy legyen egy másik ruha, hogy lehessen változtatni. De ha ez nem működik, akkor a világítással, takarással kevesebb fényt engedünk a ruhára, vagy az utómunkában lehet maszkolni. Egyébként maga a gesztus jó, csak ügyeljünk arra, hogy érthető legyen ami a képen mi történik. Most ezzel a vágással furcsa az egész, groteszk, nem tudom visszakódolni. Én azt gondolom, hogy mivel a kép egy része javítható, úgy nagyjából a két csillag körül vagyunk. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon jó irány, amit látok, Egon Schiele munkáit, önaktjait tudnám hozni példának, mint lehetséges esztétikai és kifejezésbeli vonalat. Megint elindul valami a háttérben az árnyékkal és az előtérben is van kapcsolódás (itt most kevésbé érzem problémásnak, mint a vágy képednél), jó ez a dekomponáltság, az hogy ellentétesen komponáltad a teret, mint ahogy az a klasszikus megoldásoknál szerepelne. Minden rendben volna, akkor, ha kezdtél volna valamit a modelled kezével. Így most a kezek furcsák. Olyan, mintha valami marionettbábu lenne, aminek leszakadtak a zsinórjai. Nem tudom, nekem ez így most nem jön össze, tehát így ne vágjunk. Valamilyen funkciója a karoknak mindig van. Mit csinál ő most ott a két kezével? Valami történik, de nem látom, hogy micsoda. Valamiért levágtad azt, hogy ő most ott kapaszkodik valamibe vagy fog valamit kezébe, vagy nem tudom… de ezt most valamiért lehagytad. Ez az egyik. A másik, hogy arra figyeljünk oda, hogy - lehet ez most napozástól is, bármi mástól - más színtónust hoz itt az arc, mint a test. Lehet, hogy ez most a világítás differenciájától van, de ezt itt érdemes utómunkában valamelyest rendbe hozni. Ott voltál az utómunka táborban, láttad - tessék alkalmazni azt, amit ott tanultunk! Ne csak nyersen küldjünk el egy képet, hanem tessék az utómunkával segíteni ezen! Most egy kicsit olyan, mintha külön életet élne a fej és a test. Szóval a gesztus jó, de a miért az akkor derül ki, amikor már valamilyen sztori is elindul, és itt most nem a szájbarágás a lényeg. Elég lehet csak a melle előtt karba tenni a kezét, vagy a feje mögé tenni, vagy elég a képhatárhoz közelíteni a karokkal, mintha tartanának egy képkeretet, kifeszíteni ezt a két kart - tehát sok minden lehet az irány, nem akarok neked ebben konkrét tanácsot adni. Neked kell ezt megtalálni, valamilyen közlést, információt át kell tudni adni és ehhez kellenek a karok. Ugyanis az aktnál, az emberábrázolásnál az a vágás szempontja, vagyis hogy vághatok-e és ha igen, hogyan, hogy mi a közlsé fő iránya. Ha a test tömege, akkor lehet torzó, akkor vágható kar vagy láb, mert a fő "mutatnivaló" az a test. Ha arányaiban összemérhető a test és a végtagok, ha elindul valami gesztus, akkor azt be kell fejezni, nem lehet csonkolni. Vagyis a test bármely része akkor hagyható le, ha nem vesz részt a közlésben. Még valamit a végére: a test is képes beszélni, ahogy az arc is, a testnek is vannak gesztusai, ahogy az arcnak is, ezek egymással ellen- vagy kölcsönhatásban vannak, de nem elválaszthatóak. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Amit a képen látunk mint fő motívumok (papír, kalligráfia, festés, ecset) szépek, szépek a fények rajtuk, ha ezt a középső motívumot veszem akkor ez rendben van. Ami nincs rendben, az a környezete. Én elhiszem, hogy így készült, ebben a formában, de akkor odamegyek, összeszedem a többi ecsetet addig amíg a képet lekészítem, a háttérben lévő fa kereteket is rendezem kicsit és akkor elhiszem, hogy valami történik. Másrészt tegyük azt hozzá, hogy furcsa, mert nincs rajta a másik kéz, mert tegyük azt hozzá, hogy amikor rajzolunk, a másik kezünkkel is csinálunk valamit. Tehát maga az ötlet jó. Van egy jó kiindulási pontunk, de bizonytalan a képszerkesztés. Ennél azért határozottabb jelenléttel kell gondolkodni egy-egy képnél. Nem fognak megharagudni a szereplők, ha te mint rendező lépsz fel, és azt mondod, hogy ez igen, ez érdekel, ez nem, ezt odébb rakom. (hegyi)