Akit a címben említ Szilárd, az ő művei között föllelhető a Kockavető címmel megjelent könyv és gondolom, erre utal maga a kép is. Én ezt a könyvet nem olvastam, bevallom férfiasan, tehát ezért magával ezzel az üzeneti résszel nem biztos, hogy egyelőre sokra megyek - de ez az én hiányosságom. Ami viszont a képben nagyon erős, és amit én nagyon fontosnak tartok, az az, hogy örömmel látom azt, hogy Szilárd elkezdett egy utat és azokat, amiket az előző képeknél, mint elemzés elmondtam, azokból a maga rendszerébe bekapcsolt valamit. Mégpedig azt, hogy az emberi test egy nagyon fontos üzenet, a kettes leckénél ennek kiemelt szerepe van. Most szeretnék valamit elmondani, amit én fontosnak tartok itt a 2-es leckénél. Önportrét készíteni sokféleképpen lehet. Egyrészt lehet úgy, hogy az ember azt mondja, valamilyen cselekvés közben ábrázolom magam, valamilyen szituációban (tulajdonképpen, mint egy színházi helyzetben) vagy keresem azt az irányt, ami a legtöbbet mesél rólam, az én belső világomról, és itt jön a képbe az, hogy a ruházat és a tárgyak milyen módon szerepelnek. Azért szeretném ezt elmondani, hogy ne legyen félreértés, hogy akkor, amikor én az elemezéseknél arról beszélek, hogy fontoljátok meg azt, hogy a ruha elhagyása segít-e az őszinteségén a képnek, vagy segít abban, hogy megtaláljuk a saját közlésünkben a saját erőnket, akkor itt nem az aktról beszélek. Az egy másik kategória lesz, ami szintén izgalmas, és aminél szintén azt gondolom egyébként, hogy az elsődleges megközelítés az önmegfigyelés. Ugyanis az önmegfigyelés által fogunk majd abban a leckénél is a legtöbbet elérni, amikor már majd modellel dolgozunk - de ez egy külön téma és ebbe most nem akarok belemenni, erről is szívesen mesélek majd adott szituációban. Az önportréknál ennek azért van szerepe és létjogosultsága, mert keresetlen, mert a legkevésbé manipulált. Ha innen tekintek erre a képre, akkor azt mondom, hogy nagyon erős ez az üzenet, és nagyon örülök, hogy Szilárd ebben az irányban elindult. Azért abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy tudom-e, vagy értem-e, hogy miért az arcát takarja ki. Itt van ez a kocka, ami tökéletes főszereplő, de az arányban, abban, hogy ő mint főszereplő ahogy szerepel ezen a képen és én mint, úgymond ereklyetartó, miként szerepelek, lehetne még finomítani. Ezt a kockát, most egyszerűbben megfogalmazva, sokféleképpen elhelyezhetem és mindnek megvan a maga üzenete, ugyanakkor annak is, ha az arcom elé helyezem. Így a képnek most van egy - nem tudok jobb szót - felajánlás jellege. Minthogyha egy szertartásnál tartanám ezt a kockát és ajánlanám fel a szertartás résztvevőinek vagy ennek az egész folyamatnak. Ettől, hogy nem szerepel rajta az arcom, ettől tulajdonképpen ennek a felajánlásnak az ereje is csökken (elbújok a kocka mögé). Emelhetem ezt magam fölé is, de ennek a megközelítésnek akkor lehet, hogy szerencsésebb, ha a kamera nézőpontjának a megválasztásával adok erőt. Tehát azt mondom, hogy fentről lefelé fényképezem magam ezzel a kockával, akár fogom magam és leülök törökülésbe egy kis szőnyegre - nagyon jó egyébként hogy sötétben van tartva a háttér -, tehát leülök egy viszonylag puritán és egyszerű környezetben törökülésben a szőnyegre és úgymond a gép elé tartom lentről a kockát. Lehet, hogy ennek az egésznek a hatását ez erősítené. Tehát miközben azt mondom, hogy az egyik legerősebb önportrédat látjuk, azt mondom, hogy megvan a három csillag és megvan a leckemegoldás is, azért gondolkodjunk azon is, hogy esetleg egy más gesztusrendszerben ez hogyan tudna működni. Ahhoz hogy úgymond jelmez nélkül vagyok jelen, jelmeztelenül, hogy ettől ne váljon akttá, ez a kocka szerintem tökéletesen alkalmas arra is, hogy azokat a részeket vagy azokat a gesztusokat, manifesztumokat takarja, amiket nem akarok megmutatni. Tehát nagyon sok mindenre jó, de mégis azt mondom hogy, ahogy az arcodat takarod, az mindenféleképp ad egy olyan élményt is, hogy el akarok bújni a kocka mögé - és ez így nem biztos, hogy egyértelműen a kocka kiemeltségét és felemeltségét erősíti. Ha gondolod egyébként a szerzőről vagy erről a könyvről néhány gondolatodat megoszthatnád itt a kommentároknál. (hegyi)
értékelés:    

Kaptunk egy hármas képsorozatot és nagyon jó a megfigyelése Gergőnek. Azt kell mondjam, hogy mind a három kép másért izgalmas, még akkor is, ha egyébként ezek a képek nagyon jól össze vannak fűzve - és egymást is nagyon jól támogatják. Függetlenül attól, hogy hozzá most mennyire áll közel ez a fajta képkivágás. Ebben a képhármasban ez egy esztétikus megközelítés. Nyilvánvaló, hogy az első és az utolsó kép támogatja a középsőt, tehát itt a középső képen van a hangsúly és a két másik kép ennek a fel- és levezetése. Felvezetésben (az első kép) megközelítjük ezt a helyszínt, úgymond felfedezzük, hogy ott áll valaki ebben a mesetörténetben, megtörténik a középső képen a varázslat, és utána a harmadik kép ennek az egésznek a leleplezése. Hát legalábbis számomra (látható is hogy milyen ez a szobor és hol van), tehát a harmadik kép abszolút tárgyias megközelítés. Kicsit ki is lóg ebből az egészből, de ha ezt a felvezetést veszem, hogy bevezetés–tárgyalás–befejezés, akkor tulajdonképpen értelmezhető a harmadik kép is. Nagyon sok hozzáfűznivalóm azért nincs, mert nekem ezzel nincsen problémám egyéb, talán csak az, hogy a harmadik képnél a tónusokkal érdemes lett volna játszani, ahhoz a tónusrendszerhez kellett volna közelebb vinni, ami az első képen szerepel, tehát az elsőt és a harmadikat hasonlítsd össze Gergő és látni fogod, hogy mi a problémám. Ettől függetlenül ez egy három csillagos leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Zoli, ez egy abszolút rendben lévő üzenet, de én két dolgot hozzáteszek: az a vízcsepp, ami a szélvédődön ott van, az zavaró, mert olyan, mintha egy UFO lebegne az égen, márpedig gondolom nem ez volt a célod, de elviszi a figyelmet, hogy az micsoda. A másik, hogy ez a kép is jó példa arra, hogy mi történik akkor, amikor a valós horizontunkat a tömegelhelyezés billenti el. Itt most a képnek a jobb alsó sarkában van egy autó, ami fékez, és az ő féklámpái meg az ő tömege az, ami kibillent ebből, miközben az ellentétes oldalon egy nagy fekete tömeg van. Ezt kétféleképpen lehet helyrehozni: egyrészt úgy, hogy a képnek a bal oldalára még adunk, tehát azt a nagy fekete tömeget méginkább megnöveljük, és akkor az helyrebillent minket, vagy ennek a hatását csökkentjük, ami a kép jobb oldalán van, akár vágással. Ez most itt a problematika, egyébként a hangulat abszolút megvan. Én a Fény és árnyék leckébe ezt nem tartom nagyon erősnek, nekem ez abszolút egy vasárnap vagy péntek esti hangulat, ezekben az érzelmi megközelítésű leckékben ennek talán inkább volna helye. (hegyi)
értékelés:

Örülök annak, hogy Csaba képet küld, és egy viszonylag hosszabb kihagyás után újra itt van közöttünk, másrészt azt most leszögezem, hogy amióta utoljára dolgoztunk, azóta kialakult nálunk az osztályba sorolós rendszer, és az első három lecke képezi az első osztályt. Tehát függetlenül attól, hogy a régebbi tagok milyen szinten oldották meg ezeket annó, én azt kérném a régebb óta velünk lévő tagoktól is, hogy az első három leckét oldják meg újra, tehát ezeket Csabától is várnám. Nem csak azért, mert ez a játék elkezdődött, hanem azért is, mert nem árt saját magunkat néha újrafogalmazni. Amit ennél a képnél látok az egy nagyon izgalmas és finom megfigyelés, nagyon szép a kép, abszolút nem értek egyet a képkivágással, azt is megmondom, hogy miért: a hozzászólásoknál Csaba betett egy képet, és ott a megfejtés szerintem. Ha azt a képet nézem, akkor én a saját gondolati világomhoz és ízlésemhez sokkal közelebb álló munkát kapok. Itt most nem a hozzászólásoknál feltett kép a jó kép, hanem ebből a kettőből lenne kihozható a jó kép, magyarán, ha ezt a képkivágást, vagy ezt a szélességet, részletességet és tónusrendet meghagyva kezdek el fölfelé még ehhez hozzáadni, akkor ennek az egésznek a részletessége és folthatásai izgalmassá válhatnának, még megkapóbbá. Az ember olyan furcsa lény, hogy kiválaszt magának dolgokat, és arra teszi a hangsúlyt. Nyilván ez személyiségtől függő, hogy ennél a képnél a pad az, ami érdekel, ami felé ez az alak mozog, vagy maga a figura, vagy elkezdek figyelgetni a háttérben lévő fákra, ott próbálok megfejtéseket keresni, tehát ez mindenkinek egyéni, ugyanakkor ezeknél a megközelítéseknél az is lényeges, hogy mennyire hagyjuk, hogy a néző ezzel az egésszel esztétikai formában találkozhasson. Ha nagyon szűkre vágunk valamit, és csak a fő motívumra koncentrálunk, megkapjuk ezt az élményt, de van egy olyan érzete az embernek, hogy valami innen hiányzik, valamit az alkotó azért vágott le, mert nem volt tökéletesen a helyén. Olyan ez, mint ha egy versnek csak a tételmondatát adnánk le, és azt mondanánk, hogy ez a lényege. „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok” – ez ennek a versnek a lényege, de nem csak ennyiből áll a vers, és nem véletlenül van ennek egy felvezetése, és ezáltal a felvezetés által jutunk el a csúcsponthoz. Ez a képekre is igaz, hogy van egy felvezetése az egésznek, és így jutunk el a csúcsponthoz. Ezért fontos a hozzászólásokhoz betett képed, mert ott ezt megadod. A kettő között van az igazság, azt a nagyvonalúságot keressük ebben a tónusrendben és ebben a színvilágban tartva. Nem mondom azt, hogy egy könnyű megoldás, nem tudom mennyire tudsz ide visszamenni, de ha igen, akkor érdemes lenne ezzel gondolkodni, és ezt akár újrafogalmazni, mert egy olyan üzenet, ami megéri. Én most erre a verzióra is megadom a három csillagot, mert abszolút jó ritmus, gyönyörűen és érzékletesen, érzékenyen beszél erről a leckéről, de volna értelme ezzel még dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Azért örülök ennek a képnek, mert egy olyan dolog létére világított rá, amire nekem eddig nem volt kapcsolódásom, ez a mi kultúrkörünkből mondhatóan hiányzik, és érdekes volt ennek utánaolvasni. A Wikipédián találtam hozzá egy leírást, mint minden legenda, többféle irányból közelítik meg, hogy ez mit is jelenthet, mindenképpen a graffitis világhoz köthető. Ha ebből indulok ki, akkor ez önmagában mutatja azt, hogy mi a megoldás. Kicsit szürkék vagyunk most a képen, és talán pontosan az lenne a segítség, hogy ebből a szürkéből ki tudnánk emelkedni és egy kicsit rajzosabb, kontrasztosabb megoldás felé tudnánk elmozdulni. A gesztus tíz pontos, végre elkezdünk játszani a mimikával, a mosoly abszolút érzékelhető, benne van a játékosság az egészben, benne van a kíváncsiság, az is, hogy ez egy legenda, tehát nem adunk teljes megoldásokat, hanem csak kikacsintunk ebből az egészből. Szilárd, én most mondok neked valamit, ami lehet, hogy kicsit idegen lesz elsőre: mi van akkor, ha picit bevizezed a hajadat, összekuszálod az egészet, ahogy egyébként ez valamennyire létrejött a halántékodnál, talán az lenne a megoldás, hogy egy kicsit erősítsünk a rosszcsont fiú attitűdre, de a gesztus abszolút rendben van. Én megadom erre a három csillagot, és megvan a leckemegoldás is, ez még akár a Humor kategóriába is elmenne, és a technikán még csiszolunk. (hegyi)
értékelés: