Nagyon furcsa ez a kép attól, ahogy a perspektíva ábrázolódik, olyan érdekes az, hogy feszültséget hordoz a széttartó vonalak aránya és hatása, az, hogy az objektív torzításától miképp torzulnak ezek a felületek, maga a tömegelhelyezés, nagyon határozott kontúrokkal rendelkező tömegeket kapunk, viszonylag kevés képelemmel dolgozik Sándor. Azt most bemondásra kell elhinnem, hogy a két fiatal, aki a képen van Rómeó és Júlia, miközben a hangulat megvan, de érdekes, fanyar csavarás a történeten az, hogy a kerekesszék ott van a képen. Megint azt a kettősséget érzem, amit az előző képednél, hogy a tömegelhelyezés abszolút indokolt, tökéletesen rendben van, és ha csak ezt nézem, akkor ez egy kiválóan komponált kép, miközben ha a sztorit nézem, akkor az, hogy ilyen kis bolha méretűek a szereplők, ettől olyan szinten távolságtartóvá válik az egész, ami nekem nem biztos, hogy indokolt. Nem tudom, hogy mennyire instruálható a modelljeid, mennyire lehetett volna ebbe beleavatkozni, de én azt gondolom, hogy ha közelebb lennének, akár még kihasználva azt is, hogy a lépcsőn a perspektívával is lehet játszani, talán akkor hozzám is közelebb kerülne ez az egész. Most nekem inkább olyan, mintha meg lenne ez a kép, és a humor részét az adná, hogy ottfelejtetted a kerekesszéket, és ezek az olasz rosszcsont, vásott kölykök már nézik, hogy mit lehet az ottani Ecseri piacon ebből hasznosítani. Szóval furcsa, de nem egészen azt az élményt hozza nekem, mint amit te itt írsz az alcímben. Nekem ebben több gyermeki humor van, mintsem a Rómeó és Júlia történetnek a drámaisága. Nem érzem most ezt a párhuzamot olyan erősnek. Azért vagyok bizonytalan, mert a kompozíció abszolút három csillagos, de a történetmesélés nem, emiatt kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

A latinos műveltségem enyhén hiányos, ezért utána kellett néznek pontosan ennek az értelmének, hogy a mélységből, a mélyből jelentéssel bír a zárójelbe tett címrészlet, és ez abszolút rímel arra, amit a képen látunk. Van egy hátterünk, mondható ez is üzenetértékűnek, egy kicsit a bábeli zűrzavarra és annak ábrázolására hasonlatos, amit a háttérben látunk, nagyon jellemző építkezési stílus. Aztán látjuk Sándort, mintha egy vásáros lenne, aki kirakta a kis portékáit, és majd csomagol haza a vörös lepellel, kászálódik föl a főszereplő a földről, olyan, mintha megpihent volna, de mégis van egy fajta vádló érzet is a tekintetében. Az egésznek a ritmikája megadja ezt az értelmezést. Egyetlen egy dolog, ami nagyon érdekes kérdést vet föl, és visszahúz a valósághoz (ami nem biztos, hogy baj) ez az oszlop. Gondolom nem véletlenül került a képre, és nem véletlenül ebben a kompozícióban szerepelteti Sándor, hiszen ha egy kicsit odébb pakolja le a maga holmiját, akkor ez kihagyható lett volna, de ez az oszlop az, ami még inkább fókuszál, hiszen nagyjából oda érkezik, hol a főszereplőnk van. Tehát mint tömeg, őrá helyezi a súlyt, és ez a figyelemfelkeltés szempontjából fontos. Dinamikában, kompozícióban is rendben van, úgyhogy ez a része eddig értelmezhető és oké. Ami kérdés, az, hogy ez a Magány, hiány leckébe került, amire utalhat az üresen hagyott nagy vörös drapéria, vagy az, hogy az előtérben az egész szituációs játék, amit Sándor berendezett, nem egy társas helyzet, mert nagyon szűkre van véve a tér, tehát nem is várhatunk besétálni semmilyen más szereplőt, ez a színpadi tér egy zárt tér. Mindezzel együtt az az érdekes, hogy amit eddig elmondtam az mind hiába, mert valahogy én mégis külön nézegetem azt, ami az előtérben történik, és utána, amikor ezzel végeztem, akkor átteszem a szemlélődés súlypontját a háttérre. Akkor azt kezdem el figyelgetni, a kis erkélyt, a lépcsőket, a házakat, a kis utat, ami kanyarog az épületek mellett, aztán megint visszanézek az előtérre, és ezt a kettősséget, mint egy mérlegen billegve súlyozom magamban. Ez biztos, hogy ad dinamikát ennek az egésznek, csak nem tudtam még eldönteni, pedig egy jó ideje nézegetem már ezt a képet, hogy milyen következtetésre fogok jutni. Nézegetem elől, nézegetem hátul, miért nem ezt, miért nem azt, és nem jutok tovább. Valószínű, hogy bennem fog ez egyszer lecsapódni, de még ez nem következett be, úgyhogy várakozásteljes a kép, az biztos. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök ennek a képnek azért, mert van egy ritmus, amit Sándor fölvázol nekünk, amibe behív minket. Nagyon széles spektrumon kommunikált eddig az érzelmeivel, és most egy konkrét, tárgyias megközelítést kapunk, nagyon szép fényekkel, nagyon jó rajzos háttérrel, de nagyon konkrét, tárgyias önábrázolással. Nincs se Barbie baba, se lepel, se meghatározó olasz táj, hanem az egész valahol egy olyan üzenet, ami az alkotóról mesél, arról, hogy mintha egy színpadi produkció közben beleshetnénk a kulisszák mögé. Játszom én itt nektek, mutatom én itt nektek a magam érzelmi kötődését ehhez a helyhez, de azért elfáradtam egy kicsit, és nézzétek el nekem, de itt ülök most ebben a székben és ez vagyok én. Van ebben az egészben – azon kívül, hogy egy nyugalmas képet kapunk – némi feszültség, mert ha a perspektívát megfigyeljük, ahogy ez az egész ábrázolódik, vagy azt, ahogy ezek a vonalak tartanak valahová a háztetők felé, ez egy élére állított háromszög, ebben van feszültség. Tehát miközben egy nyugalmas képet kapunk, Sándor azért játszik velünk most is azzal, hogy egy nagyon a háttérben megbújó üzenetet is elindít. Megpihentem, de megyek azért tovább a magam útján, kell ez a kis pihenő, ez vagyok én, de hív engem ez az egész munka és megyek tovább. Nekem ez jött le ebből a képből, nem tudom, hogy mennyire elfogadható. Talán én itt az úttestnél valami kis játékot még várnék. Most annyira visszafogtuk magunkat, korrektek vagyunk, de valahol elveszítettem a fonalat. Talán a macska az, aki mint szereplő ezt az egész rendet felborítja. De azt gondolom, hogy ennek a szerepe most nekem kicsi. Lehet, hogy én szűkebbre vágnám az egészet, az égből is kevesebbet adnék, a háztetőnél már elvágnám a dolgot, az előtérből is kevesebbet adnék, akár a képnek a jobb oldalából is kevesebbet adnák, ott a házszám mögött már nem sokkal lehetne vágni - magyarán én feszesebbre hoznám, hogy még nagyobbat rúgjon rajtunk ez az egész. Megvan a három csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Igen, a karácsony hozza ezeket a hangulatokat, a díszeket, magát a folyamatot is, amikor feldíszítjük, és ezek tárgyi objektumként létrejönnek, mint az ünnephez kapcsolható érzelmi kötődések. Most azért annyit hozzá tennék, hogy egy kicsit fátyolos ez az egész, ez technikai dolog. Van rajta egy szürke fátyol, érdemes lenne kontrasztban visszahozni ezt az egészet. A másik, amit mondok, az esztétika. Nagyon sokféle módon díszítünk. Én magam azt mondom, hogy maga dísz önmagában is egy gesztus, és ha már maga a dísz is fel van díszítve, az nekem már átbillen a giccs felé. Itt látunk egy öntött üveg díszt, még az öntésnek a hibáit is látjuk, és erre rákerül egy csillámporos valami, ami így egyben már nekem egy kicsit sok. Miközben van iróniája annak, ahogy ez az öntési hiba ott megjelenik, de nem tudok közel kerülni hozzá. Az lehet, hogy a helyszínen ez a dísz tökéletesen rendben volt, de ha ennyire főszerepet osztunk rá és ennyire közel hozzuk a nézőhöz, akkor bizony a hibák is felerősödnek. Ettől függetlenül az ünnephez kapcsolódik, de technikailag és formában érzek egy kis bizonytalanságot. Olyan fáradt nekem ez az egész ettől a szürkés tónustól. Érdemes ilyenkor a saját érzelmi helyzetünket megkeresni. Nem vagyok benne biztos, hogy te ebbe a díszbe vagy beleszeretve. Nekem gyerekkoromat idézik ezek a karácsonyfadíszek, és mindig megvoltak azok a lieblingek, azok a nagyon kedves, hozzám közelálló díszek, amiket kerestem a fán. Gyerekként ugye nem én díszítettem a fát, hanem a szüleim, és mindig néztem, hogy vajon idén hova került a kismaci, vagy a gombával és szánkóval ábrázolt télapó figura hol lehet. Olykor-olykor eltört egy-egy ilyen dísz, hiába kereste az ember, aztán mikor kiderült, hogy eltört, akkor az elszomorította az embert. Szóval megvolt az érzelmi kötődés. Ebben most ezt nem érzem. Van egy gesztus, amit felrajzolsz, ami magáról az ünnepről szól, de ennél nem jutok beljebb, nem jutok el Zitáig, hogy Zitának ehhez az egészhez milyen érzelmi kötődése van. Ez a kérdés, ezt kell megoldani a képben. Mindig magunkról mesélünk. Tökéletesen mindegy, hogy mit fényképezünk le, az rólunk fog szólni. Kérdezem, hogy mi az üzenete annak, hogy ennyire távolságtartó vagy az ünneppel? Ez is lehet egy üzenet, de akkor az ábrázolásba ezt kapcsold be, hogy távolságtartó vagyok, távolabbról ábrázolom a fát, az egészre adok, mondjuk egy föntről lefelé való ábrázolást, ami kicsinyíti ennek az egésznek az erejét, és akkor már érhető a néző számára, hogy mi az, ami miatt ez ebben a formában került ábrázolásra. Lehet, hogy idén az ünnep nem a legjobb hangulatban ért, vagy fáradt voltál. Most ez nem egyértelmű. Nehéz helyzetben vagyok, mert elmúlt az ünnep, de most értünk ide az elemzésben, viszont szívem szerint visszaadnám ismétlésre. Esetleg megállapodhatunk abban, hogy az idei karácsonykor próbáld meg ezt úgy bekapcsolni, hogy érezhessük, hogy Zitának ehhez mi köze van. (hegyi)

Nagyon jó tanulmányt kapunk. Mondanék egy ötletet, ami esztétikában egy kicsit segíthet és izgalmasabbá teheti ezt az egészet. A tükrön kívül egyéb tárgyakat is a kezedbe foghatsz. Ez lehet egy kendő, amit a kezedbe teszel, és úgy fogod meg a tükröt, vagy bármi más, nem akarok én most konkrét ötleteket mondani. Mindenféleképp lehet ezzel még játszani, és akkor az előtered, ami a valóság, kaphat egy díszítést. Ez csak egy javaslat, majd meglátod, hogy milyen irányba hogyan tudsz elmozdulni. Azért mondom, mert izgalmas, amit látunk. Talán az arányokkal van annyi játéklehetőség még, amit érdemes lehet végiggondolni, hogy hol a hangsúly. Az előtéren, vagyis a valóságon vagy pedig azon, amit tükörben látunk. Attól, ahogy ezt most beállítottad, szemérmessé válik az egész, miközben maga a póz is az, és ez inkább a félénkségét hozza a dolognak. Ez nem baj, de talán akkor, amikor elindulunk egy ilyen úton, akkor érdemes ezt az egészet valamilyen kontextusba, valamilyen történetbe helyezni. Nem biztos, hogy a teljesen homogén fehér háttér ehhez most jól jön, mert ettől nekem olyan érzetem van, hogy túl sprőd, miközben gyönyörű maga a gesztus. Én erre most kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Ezzel a képpel már találkoztam az Androidportálon, és erősen gondolkodtam, hogy ott a Hét képe ez legyen-e, és nagyon minimálisan maradt le a versenyben. Ez egy nagyon jó kis üzenet, némi utómunkát megérne. Nyilván adott helyzetből dolgozunk, ez egy lakótelep, ahogy látjuk, ott van valami kis garázs a kép jobb fölső sarkában, azzal kellene valaminek történnie, érdemes lenne még kicsit sötétíteni azt, hogy kevésbé legyen határozott az ő tónusbeli jelenléte. Nem sokat, de valamennyit érdemes lenne visszavenni, annyira mint ami a bal alsó sarokban a házfallal történik, azt a tónust kellene hozni az átellenes sarokban is, és akkor még határozottabban lehetne a fenyőre koncentrálni. Az üzenet egyébként nagyon erős, és megint azt mondom, hogy a hátrányból előnyt lehet kovácsolni, mert a mobiltelefonok javarészt ott tévednek, onnantól kezdenek meghalni, amikor kevés fénnyel dolgozunk, mert akkor a zaj bekapcsolódik. Ugyanakkor ez a zaj lehet képalkotó elem is, itt is ez történik, hogy attól válik szürreálissá az egész, hogy a képzaj ezt a lilás-vöröses színt bekapcsolja, és ettől válik az egész festőivé. Olyan hatást kelt, mintha ez az egész vászonra készült volna, és ez annak köszönhető, hogy a technikánk nem tökéletes. Ha ezt egy teljesen hibátlan objektívvel, egy profi géppel fotózod, akkor lehet, hogy egy érdektelen képet kapunk. Jót tett neki az, amit a technika rontott rajta, köszönöm. Megvan a leckemegoldás is, nagyon érdekes az a fenyő ott, ahogy áll a kis magányában feldíszítve, olyan, mintha lángra kapott volna, és az égő csipkebokortól kezdve a sok-sok asszociáció bejön a képbe. (hegyi)
értékelés: