Azért érzem ezt a képet pontatlannak, mert magad nem tisztáztad azt, hogy téged a két fa csoportnak a viszonya érdekel, vagy pedig az a szürrealitás, hogy mindez egy lakótelepi környezetben jelenik meg. Ha ezt tisztázod, akkor az meg fogja hozni azt, hogy milyen képkivágást, milyen tömegelhelyezést kell csinálnod. Izgalmas az, ahogy az előtérben lévő fácska viszonyul a háttérben lévő nagy, monstrum fához. Ebből az érdekes helyzetből két dolog visz ki: egyrészt a másik oldalon megjelenő kis faágacska, ami a bal alsó résznél kibukkan, amire nem lenne szükség, másrészt a lakótelepi épület, ami a háttérben van. Ha elmozdulsz, amennyit lehet, ha felülről nézed, akkor az óramutató járásának ellentétesen elmozdulnál a kameráddal, akkor talán lehetett volna ezt úgy fotózni, hogy a háttérben a monstrumok a teljes hátteret uralják, és ehhez képest jelenjen meg ez a kis ágacska, és akkor talán ki lehetett volna hagyni még a bal oldalt a kinyúló ágacskát. Ez az egyik irány, a másik az, hogy ha ez a lakótelepi helyzet érdekel, akkor pont az ellenkező irányba kellett volna mozdulni, és nyitni ezen az egészen, hogy még többet befogjunk, hogy értelmezhetővé váljon ez a lakótelepi helyzet. Ezt a két irányt te magad el tudtad volna dönteni a te saját magad elmozdulásával, azzal, hogy figyeled, hogy mi történik az előtérben és a háttérben, csak a kamerát kellett volna mozdítani. Én ezt a képet most visszaadom ismétlésre ennek tudatában. (hegyi)

Az ötlet jó, teljesen rendben lenne a fehér háttérrel a vörös és a kék forma megjelenése, ugyanakkor a bizonytalanságától az egész, de a horizont ferde, levágtad a gyerek lábát, és a felnőtt nézőpontjából exponálsz, ettől nem indul be az a sztori, amit egyébként mutatni szeretnél. Ha a gyerekekről, a gyerekkorról mesélünk, akkor menjünk le arra a szintre, ahol ők vannak fizikailag. Guggolj le, menj be a hóra, emeld őket magasra, emeld őket arra a szintre, hol te vagy, mert most innen, ahonnan exponáltad, lefelé nézel rájuk, és ez már eleve egy értékítélet, vagy egyfajta minősítés, hogy én vagyok a felnőtt, a tudatos, és én megengedően, jótékonyan nézek lefelé ezekre a kis figurákra. Ettől nem működik az ő barátságuknak az ábrázolása, ehhez benne kéne lenni. A kamera nagyon érdekes játékszer, merthogy a kamera nézőpontjának az elhelyezésével már eleve hangulatot tudunk teremteni, de ebből most kicsúszunk, és ettől tud a képben szerepet kapni, hogy miért ferde a horizont, és sok minden mással elkezdek foglakozni, miközben az üzenet itt van a szemünk előtt. Ismétlés. (hegyi)

Azt először le kell szögeznem, hogy egészen fantasztikusak a színek és a fények. Az is nagyon tetszik, hogy az egésznek van egy árnyjátékos jellege. Ugyanakkor azt nem érzem eldöntve, hogy mi az, ami ebben számodra izgalmas: az árnyjáték, vagy a felhőknek a tánca, vagy melyik irányba kellene elmozdulnunk. Most mind a kettő nagyjából hasonló erővel van jelen, ugyanakkor nem biztos, hogy mind a kettő egyszerre érdekes. Valamilyen döntést meg kell hozni. Vagy a horizontból vágni, és egészen minimálisra hagyni az alsó fekete részt, és akkor az éggel tudunk foglalkozni, vagy az égből vágni a fa tetejéig, és akkor egy feszesebb ritmust kapunk. A másik dolog az, hogy ez most egyelőre nekem egy háttér, valamilyen történetnek a háttere, ahol várom a főszereplőt, hogy képbe kerüljön, de ő még nincs itt. Ha ugyanebben az ellenfényben, ugyanebben a sziluettes formában egy profilképet beteszel, akár bemozdulva, átszaladva az előtéren, akkor azt mondom, hogy izgalmas, mert nem csak a szépséggel és a lírával operálsz, hanem van egy története is, de most ez a történet még nem indul el. Ez nekem így, ebben a formában a leckét jól megoldja, de a bizonytalanságai okán nekem ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez az egyik legerősebb kép ebben a témakörben, nagyon izgalmas meglátás, nagyon jó gondolat. Kicsit színpadias a gesztus, de ez olykor belefér a fotográfiába, hiszen egy üzenetet kell átpréselni ezen a kommunikációs csatornán, ez az üzenet itt nagyon jól elindul. Esetleg a kép jobb oldalából, ahol a háttérben a sötétebb folt a horizontnál megjelenik, ahol a balesetvédelmi púp elkezdődik a ruhán, ott lehetne vágni, bár még ez sem föltétlenül kell, mert a ruhának a díszei, a csíkok szépen viszik a formát kifele a képből. Jó meglátás, van benne egy bizalmi élmény, ahogy a motoros a maga sisakjával hasonló formaként, mint a motor lámpája megjelenik, egy kommunikációs helyzetet hoz létre. Nem kell erről túl sokat mondani szerintem, hiszen magáért beszél a kép, és igenis benne van az az élmény, ami ezeknél a sportoknál egy fontos dolog, hogy az ember és a gép mennyire egymásra van utalva, és a barátságnak ez tulajdonképpen egy fontos ismérve. (hegyi)
értékelés:    

Sokat voltam én itt a Petőfi Csarnokban, egészen őrületes hely volt ez a 80-as években is, akkor új volt, progresszív, és ahhoz az ízlésvilághoz tartozott, amihez a Kőbánya-Kispesti metróállomás is, ezekkel a nagy műanyag felületekkel, amik voltak rajta az egész egy furcsa falanszter volt, de ahhoz, hogy koncerteket lehessen benne tartani, ahhoz, hogy a Ligetben legyen egy szórakozóhely nagyon is megfelelő volt. Azért olyan nagy baráti érzéseket az ember nem tudott vele létrehozni, erre nem volt alkalmas, talán a barnák miatt, talán a sötétség miatt, ami belül fogadta a látogatót, az egészben volt egy elidegenítő, távolságtartó érzés, de ettől függetlenül a mai napig fennmaradt. Túl sok gondozást nem kapott, ezért megpróbálták kortárs képzőművészek, graffitisek ezt az egészet feldobni, sikerült, amennyire sikerült, ennek látjuk egy lenyomatát. Ez egy izgalmas kép lenne akkor is, ha nem hagytad volna meg a háromszöget a kép felső részénél. Értem én, hogy ez neked hozzátartozik a képhez, mégis azt mondom, hogy mint kompozíció, nekem izgalmasabb lenne enélkül. Szépek a formák, de az égnél nekem kilazul az egész. A megoldás rendben van, három csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Minden egyes hiba leckénél elmondom, mert ismétlés a tudás anyja, hogy a hiba akkor izgalmas, akkor van benne erő, ha hozzáad ahhoz, ami alapvetően történt a képen. Van egy alkotói szándék, ennek meg kell jelennie a képen, és értelmezhetőnek kell lennie, és önmagában is esztétikusan formailag a helyén kell legyen. Erre jön egy véletlen kézmozdulattal a hiba pluszként, és létrehoz valami még inkább emelkedettebb dolgot, amit önmagától az ember nem biztos, hogy megcsinált volna, de a véletlen segítségével ajándékba kapja. Ez a kép akkor lenne izgalmas, ha értelmezhető lenne az, ami történik a képen nagyjából 2/3-ad részben. Most, azáltal, hogy ez az 1/3-ad rész fehér (valószínű, hogy itt valami technikai probléma által nem exponálódott le a teljes képkocka, vagy fényt kapott a film), ezzel az egész ebben az értelmezésben hiba, de sajnos akkora részen roncsolódik a kép, hogy nem tud létrejönni ez a fajta plusz sugárzás. Én ezt azért mondom most, mert a képnek egyébként a határvonalon, ahol a vörös megjelenik, gyönyörű dolgok történnek, csak sajnos ez nem elég. Ettől függetlenül nagyon izgalmas részek vannak a képen, olyan, mintha kis kéznyomok és arcok lennének, az, amit az árnyékoknál, a falfelületen látunk, egészen fantasztikusak, érdemes nézegetni. Talán annyiban módosítanék a képen, hogy egész leheletnyi részt hagynék meg a fehérből, akkor lehet, hogy egy erősebb kompozíciót kapnánk. (hegyi)
értékelés: