Maximálisan tudok azonosulni Endrével, aki a maga endreségét és ezt a Columbo-kabátot teljes mellszélességgel vállalva van jelen nem csak a képen, hanem ebben a kirándulásos szituációban is. Valószínű, hogyha velem akarna valaki kirándulni, menni, hasonlóan ténferegnék én is. Vannak, akik erre felkészülnek, felveszik a hátizsákot és a túracipőt, és van, aki ugyanabban a városi szerelésben megy kirándulni is. Én is ezt a tábort erősítem, Endre, veled vagyok. A kép az azért izgalmas, mert van egy párhuzam, van a normális, aki nagykabátban van, és van a bolond, aki viszonylag téli időben is rövidnadrágban, pólóban van és kirándul. Nyilvánvalóan ez az egész képnek a humora, és én nagyon kedvelem Tímea humorát. Van ebbe irónia, az ahogy lehagyja a főszereplőnek a fejét, mert a feje lényeges, vagy az, hogy most pipázik, hanem az a sutaság, ahogy a két lábát tartja, ahogy ez az egész itt létrejön. Jól látható az elesettség, a tanácstalanság, hogy hogy a túróba kerültem én ide, inkább ülnék otthon és faragnám a kamerához a lencséket, de hát a barátok és a hangulat kedvéért kijöttem ide a tájba. Nagyon beszédes, mesés kép. Tímea, nehogy arra menjen ki a játék, hogy új képek nem jönnek, mert letudunk egy leckét. Kérlek, hogy vedd figyelembe, hogy amikor megvan egy leckemegoldás, az nem jelenti azt, hogy oda nem jöhet több kép. Valamint szeretném felhívni a figyelmedet az adósságodra, az első három leckére. Tudom, hogy te is a megúszósok csapatát erősíted, de én nem fogom ezt hagyni. Szigorú vagyok és igazságtalan, úgyhogy az első három leckét tessék megoldani. (hegyi)
értékelés:    

Jó ez a kép, nagyon vidám, de megúszós kép, tehát szerintem még mindig nem barátkozott meg Camilla az első három leckével és annak a feladatával. Kicsit olyan, mint a hoztam is ajándékot meg nem is meséje. Ugyanakkor kedves és szerethető a kép, amikor madárijesztőt játszik a lány a mezőn. Enyém az egész világ, szaladgálok a réten. Van ebben egy filmes megközelítés is. Vitatkozni nem nagyon tudok vele, azt mondom, hogy meg van a három csillag és a leckemegoldás is, azzal együtt, hogy egyre inkább azt mondom, hogy az első három leckével foglalkozzunk, most főleg a kettessel. (hegyi)
értékelés:    

Egy nyolc képes sorozatot kapunk a pecázásról, amiben egy nagyon átgondolt képsort vélek én felfedezni. Szubjektív nézőpontból, szubjektív élményeket feldolgozva kapjuk a sorozatot. Didaktikusnak nevezhető, elindulunk horgászni, aztán bedobjuk a horgot, majd kifogjuk a halat. Ha sorban megyek a képeken, az első egy jó felvezetés, egy jó hangulati kép. Nem azt mondom, hogy olyan nagyon jellegzetes lenne, nyilvánvaló adott anyagból meg adott helyzetből dolgozunk, de a gesztus és az irányultság az jó. A második kép számomra érdekes ezzel a madárürülékkel borított székkel, ugyanakkor nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezért a képért érdemes volt felrúgni a képformákat, és ez itt most állóban kell, hogy megjelenjen, fekvőben is körülbelül ugyanerről beszélt volna, nem érzem a tömegelhelyezés miatt azt, hogy igényelné az álló formát, nem történik olyan sok minden ezek a képen. Ha a székről meg a szék és a kövek viszonyáról akarok beszélni, ez fekvőben is tökéletesen érthető lenne. Ráadásul, hogy ha a kép fölső részéből ezt a viszonylag homogén eget eltávolítjuk, és az oszlop első szűkülésénél meghozzuk a vágást, tehát még a dombok vonalába is akár belevágunk, lényegesen koncentráltabb üzentet kapunk. A harmadik kép ezzel a strandpapuccsal elsősorban nekem humoros. A katonai nadrág és a strandpapucs együtt érdekes kompozíció, de jó a ritmus. A negyedik kép kifejezetten tetszik ezzel a csalival. Az anyagszerűség is rendben van, érthető is mi van, szép az elmosás a háttérrel, és ebben nagyon jól ábrázolhatóvá válik maga a fő motívumunk, még maga a damil is látszik. Aztán megkapjuk a következő képen magát a helyzetet azzal, hogy látjuk, hogy hogyan is történik ennek az orsónak a tekergetése. Megint azt mondom kötelező kép, és jól van megoldva. Elérkeztünk magához a pecabothoz és a zsinórhoz, amit bedobásnál megfeszítünk. Itt nem vagyok benne biztos, hogy ez kompozícióban 100 százalékosan megoldott. Nem értem, hogy miért van a kép jobb oldalán ekkora tér. Ha dinamikát akarok ebbe belehúzni, akkor én még szélsőségesebbre komponáltam volna. Aztán kifogjuk magát a halat, benne van a hálóban. Itt sem nagyon értem azt, hogy miért így van megoldva ez a kompozíció, semmi nem indokolja azt, hogy eltértünk a középponti rendezéstől, sőt, kifejezetten idegesít, hogy miért van ott jobb oldalon az a tér. Ez a kép kifejezetten zaklatottá teszi az egészet, miközben nem ez lenne a célja, nem értem a megoldást. Az utolsó kép abszolút rendben lévő üzenet, megvan a halacska. Ami az utolsó képet illeti, nagyon szépen megoldott feladat, leszámítva, hogy egy kicsit túl van exponálva, de hát nyilvánvaló nehéz kiexponálni azt a fénykülönbséget, amit a csillogó hallpikkely és az egyenruhának a csillogó tónusai adnak, tehát a kettő között nagyon nagy dinamikai különbségek vannak. Nyilván a digitális technikából is adódik az, hogy ekkora dinamikai átfogást már nehezen kezel. Összességében azt mondom, hogy vannak kompozíciós bajaim és bizonytalanságokat is érzek, úgyhogy ez most egy kettő csillagos sorozat. Érdemes átgondolni, hogy melyik kép miért és hogyan keletkezett. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök, hogy elindulunk ezen az úton. Fenntartom azért azt az állításomat, hogy az első három lecke nem véletlenül került a házi feladatok elejére, mindenek előtt az önportré, mert az önportré az, aminél büntetlenül, úgymond ingyért gyakorolhatjuk, hogy hogyan ábrázolunk egy embert. Ezt azért mondom, mert amikor már modellel dolgozunk, akkor két probléma van. Egyrészt – ez az én problémám – nehezen mondok a modellről véleményt azért, mert egy olyan ember, aki nincs jelen, nem tudja magát megvédeni, vagy nem tudja megmondani, hogy abban a szituációban mi és hogyan történt. Ezért egy kicsit nehéz helyzet a modellel kapcsolatos dolgokról beszélni. Másrészt, amikor magunkkal dolgozunk, egyszerre végzünk külső és belső megfigyeléseket is, érezzük magunkat valahogyan érzelmileg, és azt megpróbáljuk megjeleníteni, és a kettő közötti párhuzam vagy ellentét lesz majd az, ami nekünk visszajelzést ad. Igen ám, de ennél a helyzetnél, amit most látunk, van egy érzelmi megközelítés, és nem tudom biztosan megállapítani, hogy ennek a végkifejletének az alakulásában mennyire van jelen az alkotó, és mennyire van jelen maga modell. Ezért ez egy kicsit nehéz terep, nehezebb, mint amikor az önportrénál dolgozunk. Ezt a bevezetőt azért mondtam el, mert mielőtt nekifognék értékelni ezt a képet, már elárulom, hogy nagyon szeretném kérni Camillát, akármennyire nehezére esik, hogy az első három leckével foglalkozzon, és próbáljunk meg ottmaradni, még akkor is, ha iskolásnak érzi ezt a feladatot. Hiszek benne, hogy meg fogja hozni az eredményt.
   A képet illetően, a beállítás kellemes és a gesztus is rendben van, és én ezt egy izgalmas képnek tartom. Két problémám van, az egyik anatómiai, a másik esztétikai probléma. Az anatómiai probléma abból adódik, hogy ha hanyatt fektetünk egy női modellt, akkor a mell formája nem biztos, hogy tökéletesen mutatkozik, főképp akkor nem, ha ez egy kissé előregörnyedt pozíció, és most itt egy ilyesmit kapunk. Valószínűsítem, hogy fölfelé tartotta a fejét, és ezért a gerincoszlop egy C formában lehet, és ez nem adja azt a rugalmasságot és azt a feszességet a test megformálásánál, mint amire szükség volna. Ez főképp a hozzánk közelebb eső mell részénél látható és érzékelhető jobban. A másik problémám – az esztétikai – a váll és a fotel találkozásánál van. Valószínű ez valami kanapé vagy valamilyen ülőalkalmatosság, aminek ő most itt nekifeszül. Igen, de nagyon nem szép az, ami a karnál létrejön, az a felgyűrődés. Ez természetes, mert ez történik, ha valaminek nekidőlünk, de nem értem a célját. Azt sem, hogy ez a bőrfelület miért van ott, miért kapott szerepet. Rá lehetett volna arra fektetni a karját, és akkor eltakartuk volna ennek a bőrfelületnek a csillogását, mert ez most rendkívüli módon uralkodik a képen, tulajdonképpen a legvilágosabb rész a képen, és magára vonja a tekintetet minden más előtt, valamint kivisz a képnek a történetéből. Ráadásuk behoz egy olyan irányt, ami nem valószínű, hogy célja volt a képnek. Ebben már van valami extremitás, kimondom, ez engem egy kicsit a szado-mazo világra emlékeztet ez a bőrfelület. Szóval nem tartom szerencsésnek. Van még egy nagy csoportja az aktfotografálásnak, ez pedig a torzó, ami előszeretettel használt, nem csak a fotográfiában, hanem a festészetben, szobrászatban is, amikor bizonyos testrészeket lemetszünk vagy letörünk úgymond a formáról, és ezzel egy megcsonkított testformát hozunk létre. Ennek a fő oka, hogy a test bizonyos részeinek a mozdulatait, gesztusait, a formáját, beállítását tudják tanulmányozni, és a zavarónak ítélt dolgokat levágjuk. Itt több ilyen jön létre. Egyrészt a térdnél, a lábszár, ami már kilóg a képből, már nem ábrázolódik. Én ennél a vágásnál azt mondom, hogy értelmezhető a helyzet, fénnyel történik meg a vágás, és ez nem okoz problémát. Ugyanakkor van egy másik vágásunk is az alkarnál, gondolom, egy kesztyű lehet, ami ezt létrehozza, ami egy kicsit fura. Míg az előzőt értem, ennek a szerepét nem teljesen látom, mert mellbimbó körüli díszítések és a legyező tökéletesen elég lenne. A harmadik vágási pont, amit már említettem, a vállnál, ami esztétikailag és anatómiailag is problematikus. És van egy negyedik vágás is, a fej hiánya, ami egyrészt, ad az egésznek egy intimitást, másrészt a konkréttól az általánosig visz minket, és ennek abszolút érzem és értem is a helyét, nagyon problémám ezzel nincs is. Szeretném még egy dologra felhívni a figyelmet, ami nüansznak tűnik, a mell alatti bordaívnél létrejön egy újabb forma, ami mivel nincs befejezve, nehezen érthető, nem biztos, hogy anatómiailag úgy köthető, ahogy az optimális lenne. Magyarán a felvázolt gesztussal egyetértek, elfogadom a díszítéseket is, jó ritmusban és jó hangulatban van tartva az egész a színekkel is. A csonkolásokkal nem értek egyet, és nagyon zavar a bőrfotel. Összegezve, egyrészt, ha van mód rá, akkor érdemes lenne ismételni, másrészt ezekre a jövőben érdemes figyelni. (hegyi)
értékelés:

Csaba, ez egy nagyon erős első lecke. Én azért örülök ennek a képnek, mert egy nagyon jó ritmust hoz, egy nagyon izgalmas megfigyelést mutat. Lehet azon gondolkodni, hogy miért nem éles minden képpont, de ha itt mindent élesre veszünk, akkor tulajdonképpen elveszítjük az egésznek az optikai csodáját. Én maximálisan egyetértek azzal, amit itt látunk, ez egy nagyon jó gesztus, egy nagyon jó irány. Annyit hozzátennék, hogy a kép fölső részénél van egy érdekesség. Föntről a második sorban húzódik egy vonal, ez nem tudom, hogy mitől van, nem is akarom nagyon fejtegetni, de lehet, hogy ezt a két sort lehagytam volna a képről. Nézd meg, hogy ha e két sor alatt a feketében elvágod a képet, akkor még feszesebb, még dinamikusabb lesz a kompozíciód. Várjuk a további munkáidat. (hegyi)
értékelés:    

Kicsit hasonló az érzetem, mint az előző képnél, lehet, hogy ezt utómunkában kicsit izgalmasabbá, élénkebbé tenném, mert a háttér él, miközben az előtérben van az összes olyan dolog, ami az egészet érdekessé teszi. Megint azt mondom, hogy a megfigyelés rendben van, az utómunkával nem nagyon értek egyet, én ezt keménynek érzem, ezt az előtérbe hoznám. Ezek giccsek, tehát nem baj, hogy ha abból a finomságból veszítünk, ami itt az anyagszerűség. Ez elbírja, mert a giccsszerűsége az, amitől ez a kép ordít. Nekem ez a kép kettő csillag, szerintem menthető ez utómunkában, amíg a 2-es búcsúképet nehezen tudom elképzelni, hogy mit lehet belőle kihozni otthon, ezzel még lehetne mit csinálni, kicsit ezt a fátylat az előtérből levenném. (hegyi)
értékelés:

Sándor, az a bajom (most megint a bajommal kezdem), hogy a formát értem, hogy miért hozott lázba, és miért készítetted el a képet, és tényleg egészen érdekes, ahogy a háttérben lévő házak és ez az egész épített tető, meg ez a nagyon szabályos formára nyírt fa azzal a szociografikus megfigyeléssel együtt a képre kerül, amit te megoldottál, de a kép előtere nekem most sok. Én megelégednék azzal az ívvel, ami a járda melletti rész, és az úttest részét én már nem hoznám, mert az ott már nem gusztusos. Azok a foltok, az eldobált vackok már nem szépek, ráadásul ez a szürkés-kék tónusban is kivisz ebből a játékból. A másik dolog az, hogy nem vagyok most meggyőzve arról, hogy ez fényben a legjobb pillanat volt. Nyilván itt nehéz helyzetben van az ember, mert vagy túl sok szereplő lesz a képen, vagy túl kevés, nem mondom, hogy ez egy könnyű dolog, de most a kép előtere nekem túlságosan sötétben van hagyva. A leletmentés részét értem, a kompozícióval én még dolgoztam volna. (hegyi)
értékelés: