Örülök neki, hogy újból köszönthetünk itt a szakköri munkások között, és egy új gép új lendületet hozhat, és remélem, hogy meg is hozza a kedvedet a fényképezéshez. Itt volt ennek az ideje már nagyon, hogy megvedd azt a masinát. Én ennek nagyon örülök, mert azt hiszem, hogy nagyon sok esetben a technika volt az akadály. Ez a kép egy érdekes fotó, olyan tésasszonyos. Ez az agyvelőszorító fejpánt valami őrület, meg az is, ahogy figyelsz ránk. Nem vagy nagyon kegyes magaddal. Ágnest látjuk, de tulajdonképpen valami jövőbe tekintést látunk, hogy hogyan is fogok kinézni, amikor már két gyerekem van, és takarítás közben valaki épp megzavar. Ennek az az oka, hogy kézből készítetted a képet, tehát megfogtad a kamerát, a karunk hosszúsága meg olyan, amilyen. Tehát itt nagyon nagy variációs megoldás nem volt, mert nagylátószögűre kellett tenni az objektívet. De a nagylátószögű objektív torzít, ezért van az, hogy ilyen határozott a jelenléte az arcodnak és torzul az arcod. Ez látszik is, ha megfigyeljük, hogy a fejedhez képest milyen pici a füled. Ez a valóságban nem így van. De az őszintesége az kétségtelen. A leckét azért megoldottad, és üdv újra a fedélzeten. (hegyi)
értékelés:

Az egy őrület, amit itt létrehoztál, hogy a kápolna kis tetejéről ide letetted az orrunk elé a keresztet. Ez nagyon dinamikus és nagyon hatásos. Az a zsinór, ami keresztülhúzódik a képen, őrület, attól van az egésznek humora. Örülök neki, hogy ezt a humort itt bekapcsoltad. Azért izgalmas, hogy dől a horizont, mert közben ezzel a kereszttel visszafordítod az egészet. Tehát kiegyensúlyoztad azt, ami történik, és ezt így is kell csinálni. Ha ezt másképp csinálod, és vízszintesre hozod a horizontot, akkor már elfordul a kereszt, és nem ugyanazt a hatást kapjuk. Jó ez a kiégett tónus, mert rájátszik arra, ami fényben létrejön, és rájátszik arra, ami időben létrejön, arra a pusztulásra, ami ennél a kápolnánál látszik. Köszönöm, ez leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes ez a kép, bár bevallom, hogy hozzám annyira nem áll közel, mert van egy szedett-vedettsége a környezetnek. Annyi minden belóg itt, annyi mindenre kell figyeljek, az eldobott cigarettacsikkektől kezdve a kiskorlátig, a nagy korlátig, a háttérben lévő házig, a kőkorlátig itt a jobb alsó sarokban. Szóval minden másra kell figyeljek, miközben maga a főalakok és ráadásul az általuk létrehozott árnyékok fantasztikusak. De nekem ebből elég lenne megkapnom a modelleket, az árnyékokat meg mondjuk a háttérben lévő házakat. Túl sok a jóból az a minden, amit itt kapunk. Bocsánat, hogy ez mondom, de ennél a képnél nekem az ugrik be, amit Rober Capa mondott: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Kicsit közelebb kellett volna menni, nagyon távolról oldotttad ezt meg. Ebben nyilván van egy objektív választás is, ahogy látom, ez egy nagy látószögű objektív. Lehet, hogy ezt egy normál objektívvel meg lehetett volna csinálni. Sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy ez normál objektívet kívánt volna, és akkor ez az egyik legjobb képed lenne. Ez most kettő csillag, mert izgalmas, csak az én ízlésemnek nem elég jó, a keretnél lévő dolgok nem kereteznek. (hegyi)
értékelés:

Az egész kép attól válik izgalmassá, hogy ad egy eszméletlen erős dinamikát Tímea a modellek méretével. Azzal, hogy van két főszereplőnk, de őket nem csak premierplánban mutatja, hogy csak ők lennének rajta és egy érzelmi kapcsolatot hozna, hanem ki tudunk kacsintani mellette, ki tudunk figyelni, hogy van ott egy kör, aki ezt az egészet figyeli. És ettől lesz drámája, hogy létrejön egy kapcsolati helyzet, de van egy viszonyrendszer is, ami azzal a két és fél, három és fél emberrel jön létre, akik a képen rajta vannak. És ettől furcsa ez az egész. Nem tudom, hogy ez mennyire a teljes képkocka, remélem, hogy esetleg valamennyi a kép aljából még lehetne. Én ezt nagyon félve mondom, hogy jó lett volna ott egy kicsivel többet kapnunk. Mert a csuklónál én hiányolok valamit. Tehát hogy ott jó lett volna, hogy ha valamennyivel több létre tud jönni. De a lényeg az abszolút megvan a vállra helyezett kézzel, a férfi tekintetével, azzal a büszke tartással, amit ő mutat, és hiába ő most ebben a beállításban az alacsonyabb, de mégis a nőben van elfogadás, mintha ők egy táncba fognának, mintha ők egy személyes interakciót végeznének, egy egészen elképzelhetetlen helyzetben, mert hogy senki nem folytatja ezt, vagy senki nem ismétli ezt a képen. Tehát nem egy házibulit látunk, ahol több pár táncol és ahonnan őket kimetszettük, hanem a többiek ott csípőre tett kézzel figyelik, hogy akkor ezek most mit csinálnak. Van ebben némi szemérmesség is, a távolságtartás miatt, de mindenféleképpen nagyon személyes az a szemkontaktus, amit látunk. Úgyhogy én megadom rá a 3 csillagot, a leckemegoldás is megvan, de Timi én azt mondom, hogy egyrészt használjuk a 700 pixelt, másrészt kompozícióban nekem ezt most egy picit az aljánál billeg. De annyira erős maga az üzenet, hogy ezt most fölülírja ezt a hibát. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes ez a bujkálás, ahogy, mint egy ilyen védelmi vonalat, magad előtt tartasz egy ilyen növényzetet, miközben ez az egész egy üvegfelületen, vagy valamilyen felületen visszatükröződést hoz létre, tehát többszörös fátylon és többszörös rétegen keresztül jutunk csak el hozzád. Az a furcsa, hogy miközben erejük és pompájuk teljében vannak ezek a növények, beteszed őket ebbe az egész sötét tónusba és ettől fenyegető hatásuk van. És az a titokzatossága ennek a képnek, hogy ennek a bujkálásnak, vagy ennek a fátyol mögötti jelenlétnek kezdi el az ember kutatni a miértjét. És ami még, mint következő réteg, megjelenik a képen az a két lámpa és az a sárgás derengés ott a háttérben. Mert az egy belső teret, egy belső világot, egy szobát, egy személyes helyzetet akarna mutatni, de ebből se kapunk semmit. Ez egy fityiszmutatás is a nézőnek, hogy hoztam is ajándékot, meg nem is, meg is mutatom magam, meg nem is. Én vagyok Bojtár Tamás, de mégsem. Ami az én szemszögemből, a néző szemszögéből a tovább lépés lenne és egy esztétikai helyzetet is hozna létre, az pedig az, hogy ez a kép számomra akkor lenne igazán erős, hogy ha a jelmezzel történne valami. Mert hogy most valami barnás színű póló lehet rajtad és ez nem kapcsolódik semmihez. Ez olyan, mint hogyha egy beállítást lepróbáltam volna, hogy hogyan fog az a valóságban megtörténni, de ez még csak egy próba lenne, ami után én bemegyek a kis ruhásszobába és akkor kiválasztom azt a ruhát, ahogy én ide beállok. Ha már itt egy ilyen furcsa tükörországot hozol itt létre, akkor én azt gondolom, hogy érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy hogyan is lehet ezt úgy megoldani, hogy ez az egész ugyanazzal az erővel jelenjen meg, mint a növények. Mert a növények attól erősek és attól izgalmasak, függetlenül attól, hogy mennyire minimális fényviszonyban vannak jelen és mennyire nem az ő valóságukat akarod mutatni, hogy mégis csak ők felöltöztek ehhez a meséhez. Úgyhogy ez lenne, amin érdemes lenne elgondolkodni, hogy ezt hogy lehetne megvalósítani, amennyiben saját teredben történt és megismételhető, engem érdekelne a folytatása, ennek a történetnek, mert ez a póló most civil, nincs benne a mesében. Ez az egyik irány, a másik irány pedig az, hogy bevállalható szerintem nyugodtan egy félmeztelen portré, és akkor a test körvonalai lehet, hogy jobban kivehetőek. Most ott a karodat valamennyire megkapjuk, meg a fejedet, meg a nyakadat, a többi meg úgy kimarad a játékból. Ha pedig ezt játsszuk, mert ez is lehet egy irány, hogy csak test darabokat mutatunk, akkor érdemes lenne valamit a kezeddel kezdeni, valahol annak meg kéne jelennie ilyen testrész darabként. Nem tudom most mennyire vagyok érthető. Lényeg a lényeg, az irány abszolút jó és érthető és én azt kérném a Tamástól, hogy ha lehet ilyet kérni, hogy sűrűbben jelentkezzen. És én nagyon szeretnék vele elkezdeni dolgozni ezen a 2. leckén. Mert azt hiszem, hogy van miről meséljünk. Van mivel dolgozzunk. Nem tudom, hogy egyetértesz-e Tamás, nagyon kíváncsi lennék a véleményedre egy kommentben. Tehát miközben azt mondom, hogy ez megvan, mint lecke, de ne szaladjunk el úgy, hogy ezzel még ne dolgoznánk. (hegyi)
értékelés:    

Az az érdekes ebben a képben, hogy ennél a képnél én abszolút jónak gondolom a vakut, fontos. Az előző képet, ahol pont a cselekvés miatt nem lesz jó, itt viszont attól, hogy dokumentatív lesz az egésznek a hatása, ettől egy olyan lenyomatot kapunk, ami akár egy kordokumentum is lehet és túlmutat a szereplőn. A problémám a képpel az, hogy jó lett volna belőle még kapni többet. Magyarán nagyon szűk most lefelé ez a kép. Oldalirányban örülök ennek a nagyvonalúságnak, hogy hagysz a faldíszből, az is jó, hogy kimozdítod a középpontból, ez ad egy minimális feszültséget az egésznek, de a kép alsó rétegeit, az alsó részét, a mellkast, a karokat, azokat kár, hogy eltüntetted. Kár, hogy levágtad. Nagyon fontos elem lenne. Legalább a sálat fejezzük be, szóval ott eltűnik a haj valahogy és aztán utána nem folytatódik semmi. Ettől olyan, mint hogy ha lemetszettél volna egy képről egy darabot. Hiányzik a folytatás. Tehát én azt mondom, hogy használd a vakut és bizonyos szituációkban teljesen rendben lévő a vakuzás. Egyébként majd megpróbálhatnád ezeket a képeket fekete-fehérben is, mert bár nagyon szép most az, hogy a tapétával hogyan ritmizál a haj, de azért az érdekes lenne, hogy ha egy kicsit a klasszikus fotográfia felé elmozdulnál. Viszont a testet így ne vágjuk. Én kérlek, hogy ha lehet, hogy próbáljunk most meg egy kicsit az első három leckéhez visszatérni. Még ott szerintem van mit dolgoznunk. És ezt visszaadnám ismétlésre. Nikivel dolgozz még úgy, hogy mutass. Tehát jó lenne, hogy ha ez a sál megjelenhetne, mert nagyon jó válasz a fal mintáira. Nagyon finom lenne ez az egész akkor, hogy ha többet kapnánk a testből. Kicsit nem is baj, hogy ha hátrébb mégy, mert akkor kevesebb lesz a vaku energiája, sejtelmesebb lesz az egész és ettől izgalmasabb, több teret tudsz hagyni az arcnak. Ismétlést kérek. (hegyi)

Az ötlet, az tökéletesen rendben van. A beállítás is tulajdonképpen rendben van. De abszolút nem tudok mit kezdeni két dologgal: az egyik, hogy miért vágtad le a könyökét, a másik pedig az, hogy itt most nem tudom elfogadni, hogy miért vakuztál ekkorát. Ezt be kellett volna szépen világítani. Nem tudom, hogy ez valami szórakozóhely, vagy ez egy saját lakás, vagy egy kis szoba, hogy hol készült maga a kép, hogy kollégium vagy mifene. Lényeg a lényeg, hogy ha tudsz még odamenni dolgozni és fényképezni, akkor jó lenne hogy ha ezt megoldanád valahogy. Ehhez nem kell ám nagyon nagy dolog. Ha állványra teszed a gépet, vagy valamivel megtámasztod, kicsit hosszabbat tudsz exponálni egyrészt, másrészt pedig akkor elég akár két íróasztal lámpa is. Mert hogy most annyira tárgyiassá válik ez az egész, hogy olyan, mint hogy ha egy werkfotót látnék, egy filmből. De hát neked itt most nem valaminek az alátámasztását vagy dokumentálását kellene létrehoznod. A vaku, az dokumentatív. Az nem lírai. Ott nincs líra. Kivasalódik az egész. Ezt lehet használni portrézásra egyébként, de akkor, amikor egy gesztust akarok megmutatni, akkor nincs helye. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. Mondom, az ötlet, az tökéletesen rendben van, maga ez a szerkezet is viszonylag, bár én azt mondom, hogy azt azért meg kéne próbálni, hogy valahogy olyan tükörrel játssz, ami kevésbé lesz ennyi szerelék, mert most ez is becsillog az egész, látod? És ettől túl nagy hangsúlyt, túl nagy szerepet kap a fém. Figyelj erre oda. Ismétlés. (hegyi)